2020. március 27. péntek

márc. 27
21:00
A kertből csinál fergeteges bulit a járvány miatt bezárt idősotthon lakóinak a brit énekes (SzMo)
Steve Linn többek közt egy asszony 103. születésnapi buliját is végigdalolta a kertből. Az öregek régi, kedvenc slágereit adta elő talpalávalónak.
márc. 27
21:03
Tartós krízisre készül Franciaország (ProfitLine)
Edouard Philippe francia miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány nagyon szélsőséges hulláma várható Franciaországban, s a helyzet nehéz lesz a következő napokban.
márc. 27
21:06
Ferenc pápa: a járvány választás elé állította az emberiséget (Infostart)
Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken, választásra sürgetve az emberiséget eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség között.
márc. 27
21:06
Mégis, mi folyik itt: 355,7 forintot adnak most egy euróért (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon pénteken: az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült, míg a dollárral szemben erősödött. Az euró 355,70 forinton...
márc. 27
21:06
Gyász: Meghalt a Jászai Mari-díjas színésznő (ATV)
Életének 75. évében elhunyt Kovács Zsuzsa, a Budapesti Operettszínház Jászai Mari-díjas színművésze - tudatta a család pénteken az MTI-vel.
márc. 27
21:06
"Az egészség sokkal fontosabb a gólrekordnál" - Alekszandr Ovecskin (Sport365)
Az NHL-ben játszó jégkorongozó szerint most a szurkolók és a családok biztonságára kell gondolni.
márc. 27
21:06
Bemutatjuk a világ legnagyobb testű kutyáit (Spabook)
Kicsik, nagyon, hosszú vagy rövid szőrűek, a kutyákat egyszerűen minden formában imádjuk. Ezek a hatalmas óriások is pillanatok alatt belopták...
márc. 27
21:06
Rihanna visszatért: három év után új dallal jelentkezett az énekesnő (Promotions)
Ráadásul nem is akárkivel csinálta az új slágerét.
márc. 27
21:12
Franciaországban csaknem kétezerre emelkedett a halottak száma (HírTV)
A növekedés valamivel alacsonyabb, mint az előző 24 órában.
márc. 27
21:12
Egy nap alatt 299-cel csaknem 2 ezerre emelkedett a halottak száma Franciaországban (Portfolio)
Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
márc. 27
21:18
Vasárnap óraátállítás, kezdődik a nyári időszámítás (AQUA)
.
márc. 27
21:18
Kovács István: Arra kérnék mindenkit, hogy a lehetőségeihez mérten próbáljon meg otthon maradni (Igényesférfi.hu)
Ez az egyetlen módja, hogy normalizálódjon a járvány miatti helyzet. Interjú.
márc. 27
21:21
Orvosdiagnosztikai termékcsalád nyerte a Magyar Innovációs Nagydíjat (Infostart)
Világviszonylatban is jegyzett társaság terméke kapta idén a Magyar Innovációs Nagydíjat - mondta el Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója. A díjakat a járvány miatt nem adják át, az elismerésben részesült pályázatok listáját és tartalmát azonban nyilvánosságra hozták.
márc. 27
21:24
Hivatalos: Meghan és Harry elhagyták Kanadát (Joy)
Rohamtempóban távozott Meghan és Harry Kanadából!
márc. 27
21:24
Ferenc pápa: Választás elé állította az emberiséget a koronavírus-járvány (SzMo)
'Teljes sebességgel haladtunk előre, erősnek és mindenre képesnek éreztük magunkat. Haszonra éhezve hagytuk, hogy a javak halmozása és a sietség elkábítson' - mondta.
márc. 27
21:27
Rendkívül komolyan veszik a helyzetet – beszámoló egy magyar kamionostól (Infostart)
Az áruforgalmazó cégek is sorban rendelik el a kényszerszabadságot a dolgozóiknak a koronavírus-járvány miatt – mondta az InfoRádiónak egy magyar kamionsofőr, aki jelenleg Hollandiából tart Ausztriába, és korábban járt Olaszországban, Németországban, illetve Franciaországban is. Szirmai Vera, az InfoRádió volt munkatársa szerint nagyon komolyan ves
márc. 27
21:27
Szijjártó Péter: Két különgéppel hozzák haza az Észak-Amerikában rekedt magyarokat (Kripto Akadémia)
Összesen 460 hely van a két repülőn.
márc. 27
21:30
A jövő héten sem áll le a Fed (Portfolio)
A jövő héten további 345 milliárd dollárnyi állampapírt és 200 milliárdnyi jelzáloglevelet kész venni a Fed – jelentette be a New York-i jegybank péntek este.
márc. 27
21:30
Franciaországban csaknem 2 ezerre emelkedett a halottak száma (ATV)
Franciaországban 24 óra alatt 299-cel 1995-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak a száma - közölte péntek este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.
márc. 27
21:33
Ennyire unja magát egy csomó világsztár - nagy esély a rajongóknak (Infostart)
Aranylabdás focisták, olimpiai bajnokok válnak elérhetővé online, mivel ők is otthon ülnek.
márc. 27
21:36
Trump ventilátorok gyártására kötelezi a GM-et (Portfolio)
A haditermelésről szóló törvény alapján elrendelte Donald Trump amerikai elnök, hogy a General Motors gyártson az egészségügy számára nélkülözhetetlen ventilátorokat, melyek hiánycikknek számítanak.
márc. 27
21:36
Dopping: olimpiai bajnokok buktak meg (Sport365)
Egyre több orosz atlétáról derül ki, hogy tiltott szert használt.
márc. 27
21:36
Felvilágosító kampányban segítenek a Fertőzés című film szereplői (autopro)
.
márc. 27
21:36
NATO: Észak-Macedónia a 30. tagja lett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (SzMo)
Észak-Macedónia régóta hozzájárul az euroatlanti biztonsághoz, többek között azzal, hogy részt vesz a NATO vezette afganisztáni és koszovói missziókban.
márc. 27
21:39
Vírusgócok - óriási szükségkórházakat építenek a britek (Menedzsment Fórum)
Olaszországban még nem haltak meg ennyien egyetlen napon a fertőzés következtében. Rómában is erősen emelkedik a fertőzöttek száma. Egy szakértő szerint harc folyik az orvosi felszerelésekért az államok között. Nagy-Britanniában is romlik a helyzet, hatalmas átmeneti kórházakat építenek fel a hadsereg közreműködésével.
márc. 27
21:42
Lehet, hogy nem elég a 14 napos karantén (HírTV)
Egytől nyolc napig tartott az az időszak, amikor a tünetek megszűnése után az emberek még fertőzőképesek voltak egy tanulmány szerrint.
márc. 27
21:42
Fidesz: Az EU nem adott forrást a járvány elleni védekezésre (ATV)
Az unió nem adott forrást a világjárvány elleni védekezésre - reagált a Fidesz Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pénteki online sajtótájékoztatójára.
márc. 27
21:42
A legjobb vádli formáló otthoni gyakorlatok, amiket ki kell próbálnod (Spabook)
Még messze a tavasz, de annyira azért mégsem, hogy ne lenne érdemes elkezdeni készülni a rövidebb szoknyák szezonjára. Ha szeretnéd, hogy a vádlid...
márc. 27
21:42
Jim Carrey értelmetlen karantén-akciót indított (Promotions)
Olybá tűnik, hogy Jim Carrey kezdi megunni a festést, ugyanis kitalált egy újabb őrültséget, amit a közösségi oldalán jelentett be.
márc. 27
21:48
Két nap alatt összeadták a Berettyóújfalun a 14 milliós gép árát, amivel a koronavírust lehet kimutatni (Alternatív Energia)
Közadakozásból gyűlt össze a pénz a kórház részére.
márc. 27
21:48
Donald Trump már alá is írta a hatalmas gazdasági mentőcsomagot (Portfolio)
Péntek este a kongresszusi szavazás után pár órával alá is írta az USA gigantikus gazdasági mentőcsomagját Donald Trump, aki a ceremónián elmondta, hogy telefonon egyeztetett a világ más vezető politikusaival.
márc. 27
21:51
Elfogadták a Trump-csomagot, mégis tovább süllyedt a tőzsde (Privátbankár)
A pénteken tartott gyors szavazással az USA Képviselőháza jóváhagyta a kétezer dolláros koronavírus-csomagot, amely segít az USA gazdaságának megbirkózni a járvánnyal. A tőzsde nem reagált pozitívan.
márc. 27
21:54
Az ingázó magyar egészségügyi dolgozók maradásáért könyörögnek Ausztriában (444.hu)
A magyarok nélkül összeomlana a burgenlandi egészségügy.
márc. 27
21:54
Kreml: Az orosz elnöki apparátusban is van fertőzött (Biztosító Magazin)
A Kreml apparátusában is vannak koronavírus-fertőzöttek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője pénteken Moszkvában.
márc. 27
21:54
Fidesz: Az Eu nem adott forrást a járvány elleni védekezésre (Tiszta Jövő)
„Felszólítjuk a szocialistákat, hogy ne keltsenek hangulatot!” – áll a kormánypárt közleményében.
márc. 27
21:57
Mi van a Trump-csomagban? (Menedzsment Fórum)
A pénteken tartott gyors szavazással az USA Képviselőháza jóváhagyta a kétezer dolláros koronavírus-csomagot, amely segít az USA gazdaságának megbirkózni a járvánnyal. A tőzsde nem reagált pozitívan.
márc. 27
22:00
Még késő este is kapott egy pofont a forint - 357-nél az euró (Portfolio)
Gyengült a forint pénteken, így este továbbra is 355 feletti jegyzéseket látni az euróval szemben. Közben a dollár tovább gyengült, már 1,10 felett az euró-dollár árfolyam.
márc. 27
22:00
Franciaországban 299, Nagy-Britanniában 185 fertőzött halt meg egyetlen nap alatt (SzMo)
Törökországban is meredeken nő az új megbetegedések száma, de Belgium és Hollandia sem áll túl jól.
márc. 27
22:03
Az MKT is megteszi a gazdaságpolitikai javaslatait a kormány felé (ProfitLine)
Több mint hetven konkrét intézkedésre tett eddig javaslatot a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a gazdaság újraindításáért felelős kormányzati akciócsoportnak a koronavírus okozta gazdasági károk kiküszöbölésére, enyhítésére, valamint a pandémia lefutását követően a gazdaság újraindítására.
márc. 27
22:06
Adókedvezményt kérnek a kormánytól az ingatlanközvetítők is (Portfolio)
Adó- és járulékfizetési kedvezményt kérelmezett a MIOSZ, a BKIK és a legnagyobb hazai Ingatlanhálózatok a közvetítői, értékbecslői és hitelközvetítői szakma számára – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
márc. 27
22:06
Ha Ecclestone-on múlna elmaradna az idei szezon (Sport365)
A száguldó cirkusz egykori vezére nem ért egyet a júniusi kezdéssel.
márc. 27
22:06
Ő a koronavírus legfiatalabb áldozata (Femcafe)
A kór sajnos tényleg nem válogat.
márc. 27
22:06
Szánthó Miklós: Álságos az ellenzék magatartása (Igényesférfi.hu)
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint „itt nem arról van szó, hogy a kormánynak lenne ellenzéke, hanem arról van szó, hogy a hazának van ellensége.”
márc. 27
22:06
5 ellenállhatatlan melegszendvics. Egy titkos hozzávalót rakj bele (Spabook)
Hogy miért is szeretjük a melegszendvicset? Gyors, tápláló és finom megoldás, ha már nagyon éhesek vagyunk. A következő változatok közül...
márc. 27
22:06
Jó hírek érkeztek a Volt egyszer egy… Hollywood rajongói számára (Promotions)
Quentin Tarantino születésnapjára tervezték a bejelentést.
márc. 27
22:12
Van remény: megszólalt a 95 éves nyugdíjas nő, aki túlélte a koronavírust (Pénzcentrum)
Felépült és már otthonából tartja interneten a kapcsolatot 10 unokájával és 11 dédunokájával egy 95 éves svájci nő, akit egy hétig ápoltak a Covid-19-betegséggel intenzív osztályon. Gertrude Fatton a Reuters brit hírügynökségnek...
márc. 27
22:12
Bakondi: A koronavírus-járvánnyal új szintre lépett a migráció jelentette egészségügyi probléma (Igényesférfi.hu)
A Balkánon minden nemzetállam lezárta határait, a migránsokat zárt táborokban helyezik el és szűrik a koronavírus-fertőzötteket – tájékoztatott.
márc. 27
22:18
Ma lezárhatják Ukrajna határait (HírTV)
Az ukrán-magyar határról Bereczky Zsuzsanna tudósított.
márc. 27
22:18
Karantén holland módra – diszkó lett az amszterdami lakótelep (Tiszta Jövő)
.
márc. 27
22:18
Majka besokallt a rajongók kéréseitől: „Sajnálom... befejeztem” (SzMo)
Azt írja, képtelen eleget tenni a sok felkérésnek. A jótékony ügyek mellett viszont változatlanul kiáll.

Keresés