2020. március 27. péntek

márc. 27
0:03
A G20-országok 5 ezer milliárd dollárt tesznek a világgazdaságba a válság enyhítésére (168 Óra Online)
Ötezer milliárd dollárral próbálnak segíteni a világgazdaságnak, hogy csökkentsék a koronavírus súlyos gazdasági hatásait, ebben állapodtak ma meg rendkívüli virtuális csúcstalálkozójukon a G20-országok. „A vírus nem vesz figyelembe határokat” – írják nyilatkozatukban. A koronavírus-járvány is mutatja, hogy mennyire összefonódik a világ, és milyen
márc. 27
0:03
A kormány vám- és áfamentességet kért a szájmaszkok, a lélegeztetőgépek behozatalára (Magyar Hírlap)
Az Európai Bizottság már a héten meghozhatja döntését
márc. 27
0:07
Varga Mihály: A járvány elleni védekezések gazdasági hatása a teljes költségvetést átírja (Magyar Hírlap)
A pénzügyminiszter közölte, keresik a forrásokat arra, hogy a magyar gazdaság újra tudjon indulni, és a későbbiekben olyan sebességgel haladjon, mint amilyen a korábbi hónapokra volt jellemző
márc. 27
0:09
A Mátrai Erőmű korszerűsítésére törekszik az MVM (ProfitLine)
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a Mátrai Erőmű új tulajdonosaként a jövőben arra törekszik, hogy a mára elavult és nem hatékonyan működő energiatermelő rendszert egy olyan modern, karbontakarékos és gazdaságosan termelő rendszerré alakítsa, amely támogatja a Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazott célok elérését is - közölte a vállalat csütört
márc. 27
0:11
Jelenleg 58 vállalkozás 80 felajánlását összesíti a Digitális Összefogás oldala (Magyar Hírlap)
A gyűjtőoldal célja, hogy az ágazati szereplők által felajánlott digitális megoldások, alkalmazások és szolgáltatások egy helyen legyenek elérhetőek
márc. 27
0:15
Magyarországot követte az EU a fizetési moratórium banki hatásainak megítélésében (Magyar Hírlap)
A kormány határozott, bátor és gyors intézkedése a likviditási nehézségek enyhítését szolgálta
márc. 27
0:19
G20: Prioritást élvez a koronavírus elleni harc (Magyar Hírlap)
A legfejlettebb államok 5 ezer milliárd dollárt fordítanak a globális gazdaság élénkítésére
márc. 27
0:23
Jelezhetik bankjuknak az ügyfelek, ha nem akarnak élni a moratórium lehetőségével (Magyar Hírlap)
A moratórium után sem emelkedhet a törlesztő, csak a futamidő hosszabbodik
márc. 27
0:27
Az üzletláncok alkalmazkodnak a járványhelyzethez (Magyar Hírlap)
Plexiüveg, rövidebb munkaidő, mennyiségi korlátozás a boltokban, egyes cégek leállítják a termelést
márc. 27
0:33
Alekszej Lihacsovnak, a Roszatom vezérigazgatójának nyilatkozata a koronavírus-helyzetről (ProfitLine)
Az orosz atomenergetikai iparban a nukleáris biztonság szavatolása, valamint az ágazatban dolgozók és embertársaik életének és egészségének védelme állt és áll az első helyen. A biztonság ezért kulcsfontosságú érték az orosz állami atomenergetikai konszern számára. A Roszatom mindig is rendelkezett megfelelő forgatókönyvekkel a rendkívüli helyzetek
márc. 27
1:03
Újra megjelent a madárinfluenza Magyarországon (ProfitLine)
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték.
márc. 27
1:33
A vidéki településeken is változik a közlekedés (ProfitLine)
Újabb módosításokat vezetnek be a közösségi közlekedésben több vidéki városban: tovább csökkentik a járatok számát, mert sokkal kevesebb az utas a koronavírus-járvány miatt. Egyes településeken éjszakára, néhány helyen pedig teljesen leállt, illetve leáll a helyi autóbusz-közlekedés.
márc. 27
1:39
Londoni elemzők: 850 milliárd dolláros globális növekedési veszteséget okozhat a járvány, Magyarország felülteljesítő lesz (NRGreport)
Londoni makrogazdasági elemzők legújabb helyzetértékelései szerint a koronavírus-járvány gazdasági hatásaiból eredő idei globális növekedési veszteség elérheti a 850 milliárd dollárt, különös tekintettel arra, hogy több nagy gazdasági erőcentrumban egész éves visszaesés várható. Egyes londoni elemzői várakozások szerint ugyanakkor a magyar gazdaság
márc. 27
1:51
Koronavírus: már több a fertőzött az USA-ban, mint Kínában (Portfolio)
Az Egyesült Államokban a vírusfertőzöttek száma meghaladta a Kínában regisztrált fertőzöttek számát - jelentette csütörtökön délután a Johns Hopkins egyetem és kórház.
márc. 27
1:57
Koronavírus: már több a fertőzött az USA-ban, mint Kínában (Hírstart)
Az Egyesült Államokban a vírusfertőzöttek száma meghaladta a Kínában regisztrált fertőzöttek számát - jelentette csütörtökön délután a Johns Hopkins egyetem és kórház.
márc. 27
2:03
500 lélegeztetőgépet vásárol az OTT-ONE (ProfitLine)
Az OTT-ONE Nyrt. 500 lélegeztetőgépet vehet Kínából, miután csütörtökön megkötötte az erről szóló megállapodást a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM).
márc. 27
2:15
Rendkívüli költségvetési lépésről döntött a kormány (Portfolio)
A csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg a kormány rendelete, ami felhatalmazást ad a kabinetnek, hogy a költségvetés tartalékait másképp költhesse el. Mindez nem hétköznapi, de várható lépés volt a koronavírus-járvány kezelése érdekében.
márc. 27
2:33
Húsvétig biztosan maradnak a korlátozások Németországban (ProfitLine)
Legalább húsvétig fenn kell tartani Németországban az emberek mozgását és egymás közötti közvetlen fizikai kapcsolatait korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány megfékezéséhez - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön Berlinben.
márc. 27
3:03
Az OTP-nek nagy veszteséget okozhat a törlesztési moratórium (ProfitLine)
Az OTP Bank előzetes, nagyságrendi becslése alapján a fizetési moratórium alatt meg nem fizetett kamatok későbbi, kamattal nem növelt értéken történő megfizetése akár 26 milliárd forint egyszeri veszteséget is okozhat (adózás előtt) az OTP Core - a magyarországi alaptevékenység - esetében - jelentette be a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)
márc. 27
3:21
Csökkennek a bérleti díjak (Magyar Hírlap)
Akik befektetési céllal vásároltak ingatlant, átállhatnak a kiadásra
márc. 27
3:25
Szigorúbb lett a szűrő az albérlők kiválasztásánál (Magyar Hírlap)
A közvetítő a hely és az árak ismeretével, ügyvéd, közjegyző ajánlásával segítheti a bérlőt
márc. 27
3:27
A hideg idő gyéríti a kártevőket (Magyar Hírlap)
Súlyos károkat okozhatott a hirtelen fagy
márc. 27
3:31
Több száz milliárdos támogatás a magyar gazdáknak (Magyar Hírlap)
Enyhíteni kell az európai termelők finanszírozásainak feltételeit
márc. 27
3:33
Miért nem tudnak otthon maradni a nyugdíjasok?! Itt a tudományos válasz (ProfitLine)
Az utóbbi pár hétben – mióta hazánkban is diagnosztizálták az első koronavírussal fertőzött beteget – a lakosság nagy része önkéntes karanténba vonult, hogy ezzel is segítse a vírus további terjedésének megakadályozását. Vannak azonban, akik látszólag nem igazán hajlandók együttműködni a közös cél érdekében. Akik, noha nem is tudnak róla, a közössé
márc. 27
3:35
Továbbra is alacsony az olajár (Magyar Hírlap)
Idén már hatvan százalékkal zuhant a kőolaj hordónkénti ára, ennek oka a koronavírus terjedésének káros hatása és az exportáló országok sikertelen megállapodása
márc. 27
3:39
Miért nem tudnak otthon maradni a nyugdíjasok?! Itt a tudományos válasz (Hírstart)
Az utóbbi pár hétben – mióta hazánkban is diagnosztizálták az első koronavírussal fertőzött beteget – a lakosság nagy része önkéntes karanténba vonult, hogy ezzel is segítse a vírus további terjedésének megakadályozását. Vannak azonban, akik látszólag nem igazán hajlandók együttműködni a közös cél érdekében. Akik, noha nem is tudnak róla, a közössé
márc. 27
4:09
Már lehet nyilatkozni a Takarékbanknál a hiteltörlesztés folytatásáról (ProfitLine)
Már tudnak nyilatkozni a Takarékbanknál azok az ügyfelek, akik a hiteltörlesztési moratórium ellenére tovább fizetnék törlesztőrészletüket. A pénzintézet jelenleg négy platformon: Call Centeren, e-mailen, postai úton, illetve indokolt esetben a Takarékbank bármely bankfiókjában fogadja az ügyféligényeket, napokon belül pedig további csatornákon is
márc. 27
4:33
Koronavírus esetén is segítséget nyújthat a biztosítás (ProfitLine)
Élet-, baleset, vagy egészségbiztosítás, esetleg lakás-, vagy utasbiztosítás? A biztosítások járvány idején is hozzájárulnak a pénzügyi biztonság megteremtéséhez. Ugyanakkor igaz az is, hogy jó néhány konstrukció esetében kizáró ok egy világjárvány. Mivel a biztosítási feltételek között nem könnyű eligazodni, az Aegon összegyűjtötte, hogy mely bizt
márc. 27
4:33
Hazánktól vett példát az unió a nehézségek kezelése terén (Magyar Hírlap)
A jegybank moratóriumot javasolt, a kormány gyorsan cselekedett
márc. 27
4:39
Kihalt autópályák, zavartalan munkálatok (Magyar Hírlap)
Tavasszal megkezdődhet a tartós, lokális és nagy felületű karbantartások sora, százharmincezer tonna aszfalt épülhet be, folytatódhat a Komplex Útfelújítási Program
márc. 27
4:45
Régi-új kedvelt zöldségünk, a spenót (Agrofórum)
A spenót (Spinacia oleracea.L.) a Chenopodiaceae családból származik, az egyik legrégebben termesztett zöldségnövényünk. Viii-Ix. században már ismert volt Ázsiában és Kínában. Termesztése gyorsan elterjedt az arab országokban, Magyarországra Szírián és Törökországon keresztül került. Fehérje-, ásványianyag- és vitamintartalma magas. Ásványi anyago
márc. 27
4:49
Mi a haszna a vetésforgónak a kiskertekben? (Agrofórum)
N. Béláné kérdése: Mi haszna van a vetésforgónak? Kiskerti alkalmazása is ajánlott?
márc. 27
5:03
Számos koronavírusos tévhitet cáfol a WHO (ProfitLine)
Az új koronavírus terjedésével megjelentek a tévhitek is, ezeket cáfolja meg és a betegséggel kapcsolatban néhány alapvető kérdést is tisztáz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) összeállítása, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadványa alapján készítettek.
márc. 27
5:33
Albérletpiac: előny is kovácsolható az átmeneti kényszerhelyzetből (ProfitLine)
A fővárosi albérletpiacon a hirtelen bővülő kínálat és a zsugorodó kereslet hatására már jellemzően stagnálnak, a belső kerületekben enyhén csökkennek az európai összevetésben is kiugróan magas bérleti díjak. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint bár általános árzuhanás nem várható, arra jó esély nyílik, hogy a koronavírus-járvány elmúltával a kor
márc. 27
5:39
Löncshúst, lisztet és wc papírt vesz járvány idején a magyar (HVG)
A Nielsen szerint olyan forgalom van most az élelmiszerboltokban, ami karácsony előtt is ritka.
márc. 27
5:39
Ilyen orvosi rendelők sem voltak még az országban: tömegeket vizsgálhatnak így a jövőben (Pénzcentrum)
Ha valakinek egyik napról a másikra beállt a dereka, vagy kiütései jelennek meg, esetleg bepirosodik és viszket a szeme, most jó eséllyel hiába szeretne konzultálni a kezelőorvossal, hiszen a koronavírus-járványra tekintettel a rendelőintézetekben...
márc. 27
5:39
Löncshúst, lisztet és wc papírt vesz járvány idején a magyar (Hírstart)
A Nielsen szerint olyan forgalom van most az élelmiszerboltokban, ami karácsony előtt is ritka.
márc. 27
5:39
Az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára Magyarországon (NRGreport)
Az autóbenzin és a gázolaj fogyasztói ára Magyarországon, 2017-2020. február.
márc. 27
5:42
Koronavírus: 20-40 ezer magyar válhat tartósabban munkanélkülivé (Menedzsment Fórum)
Az egész évet tekintve ennyivel nőhet a munkanélküliek száma Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb prognózisa szerint.
márc. 27
5:51
Széles rétegeket óvnának meg (Magyar Nemzet)
Nyolcvanegyezer kisvállalkozás, 60 ezer kisgyermekes család mellett cégek ezrei, valamint több százezer banki és más adós életét könnyítik meg a gazdaságvédelmi intézkedések.
márc. 27
6:03
Legújabb versenyjogi változások - mire figyel a GVH? (ProfitLine)
2020. március 11. napján Magyarország Kormánya a Covid-19 koronavírus-járványra tekintettel Magyarország egész területére veszélyhelyzetet és ezzel egyidejűleg különleges jogrendet hirdetett ki. Az új típusú koronavírus és néhány kapcsolódó, a különleges jogrendben meghozott megelőző intézkedés számos gazdasági területen teljesen felforgatta a piac
márc. 27
6:03
Erősebb lehet a magyar jegybank koronavírus elleni csodafegyvere, mint bárki másé a világon (Portfolio)
Megint külön utakon jár az MNB a kedden bejelentett intézkedéseivel a világ többi jegybankjához képest, de a Monetáris Tanács által elképzelt élénkítő csomag akár működhet is, sőt hatékonyabb is lehet, mint a hagyományos mennyiségi lazító (QE) programok. A lépés sikerét persze majd a részletek döntik el, de most úgy látszik, hogy csak a jegybankon
márc. 27
6:03
Kettesével viszik a laptopot a magyarok (Magyar Nemzet)
Soha nem látott mértékben nőtt a számítástechnikai eszközök forgalma az elmúlt két hétben, amióta otthoni üzemmódra váltott a munkavállalók nagy része, illetve a ­diákok digitális oktatásban részesülnek.
márc. 27
6:18
Tiltó határozatot adott ki az országos tisztifőorvos (Menedzsment Fórum)
Müller Cecília a járványügyi helyzetre figyelemmel cselekedett.
márc. 27
6:21
Van és lesz is elég tojás, de feljebb mehet az ára (HVG)
A gazdák a járványhelyzet miatt több fertőtlenítést vezettek be.
márc. 27
6:21
Az országos tisztifőorvos tiltó határozatot adott ki (Privátbankár)
Müller Cecília a járványügyi helyzetre figyelemmel lépett.
márc. 27
6:21
Az országos tisztifőorvos tiltó határozatot adott ki (Hírstart)
Müller Cecília a járványügyi helyzetre figyelemmel lépett.
márc. 27
6:27
Luxusszálló épül Tokajban, állami ajándékpénzzel (Napi)
A Grand Hotel Tokaj ötcsillagos luxus szálló kivitelezését a nyíregyházi AKTUÁL BAU Építőipari és Kereskedelmi Kft. és a budapesti Grabarics Építőipari Kft. nyerte el, nettó 7 milliárd 799 millió forinttal. A becsült ellenérték 7 milliárd 55 millió forint volt. A tulajdonos 2,9 milliárd forint ajándék pénzt kapott a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.
márc. 27
6:27
Lesz tojás húsvétra, de drágulni fog (Portfolio)
Nem kell aggódnia a magyar vásárlóknak, hogy a koronavírus okozta krízishelyzet miatt nem kerül friss hazai tojás a húsvéti asztalra, mivel a tojástermelés folyamatos, és az áruházláncok ellátása is biztosított, a pánikvásárlás nem indokolt, ugyanakkor áremelkedésre lehet számítani - közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetség
márc. 27
6:33
Idén 3 százalék alá eshet az infláció (ProfitLine)
Idén 3 százalék alá eshet, hosszabb távon pedig 3 százalék körül stabilizálódhat az infláció - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki online sajtótájékoztatóján a Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság vezetője.

Keresés