2020. március 31. kedd

márc. 31
0:00
Koronavírus: nem lát lehetőséget az éves közgyűlésének összehívására és megtartására az Enefi (Portfolio)
Az Enefi bejelentette, hogy a koronavírus járvány miatt nem lát lehetőséget az éves közgyűlésének összehívására és megtartására.
márc. 31
0:03
Az autószerelők is megsínylik a járványt (HR Portál)
A mikrovállalkozásokat, családi cégeket és egyéni vállalkozókat érzékenyen érinti a járvány miatti bevételkiesés.
márc. 31
0:06
Vlagyimir Putyin: További lépéseket fogunk tenni a védekezésben, akkor is ha túlzásnak tűnik (Biztosító Magazin)
A határozott intézkedések hozzásegítették Oroszországot ahhoz, hogy megakadályozza a koronavírus-fertőzés robbanásszerű terjedését, de létfontosságú, hogy a hatóságok további lépéseket tegyenek a védekezésben, még akkor is, ha azok túlzottnak tűnnek
márc. 31
0:09
A szakképző intézmények is elkezdték a maszkok gyártását (HR Portál)
Jelenleg 15 centrumban készítenek maszkot szakoktatók, diákok és önkéntesek bevonásával.
márc. 31
0:24
8 óra alatt rendeleti kormányzás: a kormánypártok megszavazták, Áder János aláírta, éjfél előtt kihirdették (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően a március 30-i Magyar Közlönyben megjelent a 2020. évi XII. törvény a koronavírus elleni védekezésről, melynek lényege, hogy a kormány rendeleti úton is kormányozhat, határozatlan időre.
márc. 31
0:30
Románia feltétel nélküli hitelmegállapodásokat akar kötni az IMF-fel és a EBRD-vel (ProfitLine)
Románia feltétel nélküli hitelmegállapodásokat akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (Ebrd), hogy a koronavírus-járvány idején célirányzott intézkedéseket hozzon a gazdaság megsegítése érdekében - jelentette ki Florin Citu román pénzügyminiszter a Bloombergnek adott interjúban.
márc. 31
0:42
A miniszter bemondta: több száz létfontosságú vállalat van, ahol megjelenhetnek a katonák (Portfolio)
Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.
márc. 31
0:48
A miniszter bemondta: több száz létfontosságú magyar vállalat van, ahol megjelenhetnek a katonák (Portfolio)
Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.
márc. 31
1:36
Mi lesz a Mol közgyűlésével? (ProfitLine)
A Mol új közgyűlési hirdetményt tett közzé, de - mivel a koronavírus-járvány kapcsán kialakult rendkívüli helyzet jelenleg is fennáll -, továbbra sem lát lehetőséget arra, hogy az éves rendes közgyűlést a szokásos módon, személyes jelenléttel megtarthassák - közölte a társaság a BÉT honlapján hétfőn.
márc. 31
3:36
Több amerikai szenátor ellen indult nyomozás (ProfitLine)
Az amerikai igazságügyi minisztérium nyomozást indított több amerikai szenátor ellen, mert feltételezhetően bennfentes információk alapján részvényeket adtak el a koronavírus-járvány kirobbanása és a részvények árzuhanása előtt - közölte több amerikai lap is.
márc. 31
4:12
A szállítás a Covid-19 miatt törölve: vállalkozásokat támadnak e-mailekben a koronavírust használva csalinak (ProfitLine)
A koronavírus-járvány világszerte hatással van a vállalatok életére, és különösen nagy nyomást helyez a nemzetközi kereskedelmet folytató üzletágakra. Ezt természetesen a kiberbűnözök is tudják, és, ahogy a Kaspersky kutatói felfedezték, az elmúlt hetekben már aktívan használták is a témát a rosszindulatú programok – például hátsó kapuk és kémprogr
márc. 31
4:36
A GVH kifogásolható gyakorlatokat talált a vírusellenes termékek online árusításánál (ProfitLine)
A koronavírus-járványra tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) átvizsgálta a vírusellenesnek hirdetett termékeket, valamint védőmaszkokat kínáló webshopokat és több kifogásolható gyakorlatot is talál; a cégektől a hivatal azt kérte, hogy ezeket a jövőben kerüljék, valamint, hogy fokozottan figyeljenek a fogyasztók tisztességes tájékoztatására
márc. 31
5:06
Új javaslatcsomagot dolgozott ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (ProfitLine)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) újabb javaslatcsomagot dolgozott ki a koronavírus gazdasági hatásával kapcsolatosan, amelyet a kamara eljuttatott a kormány számára - közölte a köztestület hétfőn az MTI-vel.
márc. 31
5:12
A Spar segíti a járványügyi dolgozók étkezését az Etesd a Dokit! civil kezdeményezés keretében (Márkamonitor)
Az áruházlánc szendvicsekkel és 1,5 millió forint adománnyal támogatja az Etesd a Dokit! civil kezdeményezést, amely naponta több mint 100 egészségügyi dolgozó meleg ebédjéről gondoskodik – ellenszolgáltatás nélkül.   Keve Márton séf és csapata a belvárosi Easy Wine Budapest Bisztróban napi 100 adag meleg ebédet készít a Szent László Kórház dolgozó
márc. 31
5:36
Súlyos recesszió vár az EU összes tagállamára? (ProfitLine)
A többnyire a pénzügyi piacot sújtó 2008-as válsággal szemben az új koronavírus-fertőzés következményei a teljes gazdaságon csapódnak le, és új kihívást jelentenek az Európai Unió számára - hangoztatta Vincenzo Amendola olasz EU-ügyi miniszter, és súlyos recessziót jósolt az egész európai kontinens számára.
márc. 31
5:36
Csodavárás a magyar fejekben: tényleg álom kezdő programozóként a milliós fizu? (Pénzcentrum)
"Rendszeresen belefutottunk abba, hogy azzal az elvárással jelentkezik valaki, hogy ő csak befizeti az egymillió forint plusz áfás tandíjat, és három hónappal később a kezébe nyomunk egy bruttó egymilliós munkaszerződést. Nem így működik...
márc. 31
5:42
Autószerelés - nehéz a helyzet (KKV Magazin)
A legkisebb vállalkozások és a családi autószerelő műhelyek isszák meg a leginkább a levét annak, hogy a koronavírus-járvány folyamatosan aprítja a magyar gazdaságot. A javarészt őket tömörítő egyesülés szerint már most megcsappant a forgalom, és ez már csak rosszabb lesz: vannak olyan szervizek, ahol már most csak 10-30 százalékon üzemelnek. Az bi
márc. 31
5:51
Példátlan gazdaságélénkítési terv jön (AQUA)
Magyarország történetének legnagyobb válságkezelési, a gazdaság újraindítását szolgáló akciótervét mutatja be napokon belül a kormány.
márc. 31
5:54
Fájdalmas lehet a koronavírus Magyarországon: zuhanó gazdaság, elszálló hiány, duplázódó munkanélküliség (Portfolio)
Az idén 4,2%-kal eshet vissza a magyar gazdaság, a költségvetési hiány a GDP 5%-a felett lehet, a munkanélküliségi ráta pedig megduplázódhat – vélik az Erste Bank elemzői. A hétfőn kiadott anyag címe tökéletesen foglalja össze az utóbbi hetek változásait: „A legrosszabb forgatókönyv válik realitássá”. A folyamatosan érkező elemzői véleményekből egy
márc. 31
5:57
Mától rendeleti kormányzás van Magyarországon (Privátbankár)
Az Országgyűlés által a járványügyi helyzetre hivatkozva tegnap megszavazott és Áder János köztársasági elnök által rapid módon aláírt jogszabály alapján az Orbán-kormány a parlament nélkül hozhat súlyos döntéseket.
márc. 31
6:03
Finomhangolni kellene a vásárlási korlátozást a kereskedők szerint (Infostart)
A kijárási korlátozás bevezetésével gyakorlatilag ellehetetlenült számos üzlet nyitva tartása, sokan így a bezárás mellett döntöttek. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint sokan kormányzati támogatásra szorulnak majd. Vámos György arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy az időseknek fenntartott vásárlási idősáv is felülvizsgálatra szo
márc. 31
6:06
Engedélyezték a maláriaellenes szerek Covid-19 elleni alkalmazását (ProfitLine)
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) engedélyezte hétfőn a malária ellen is alkalmazott hidroxiklorokin-szulfát és a klorokin-foszfát nevű szerek alkalmazását az új típusú koronavírus okozta Covid-19 kór kezelésére.
márc. 31
6:06
Szakadékba vezeti az elektromosautó-forradalmat a koronavírus-járvány (NRGreport)
Az első jelek szerint az autópiac egészéhez hasonlóan az elektromos autók piacát is jókora csapás éri a koronavírus-járvány következtében. Bár van rá esély, hogy a negatív hatás csak rövid távon érvényesül, azonban a recesszió és a történelmi mélységekben járó olajár miatt az elektromosautó-iparág nagyobb kihívásokkal szembesülhet, hacsak a kormány
márc. 31
6:12
Hazatért 502 magyar a tiroli koronavírusos vesztegzárból (Portfolio)
Négy autóbuszból és a közel 150 személygépkocsiból álló konvojjal hazatért hétfő éjjel 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter éjszakai Facebook-bejegyzésében.
márc. 31
6:12
Több millióan kaphatnak ingyenes online védelmet áprilistól (Márkamonitor)
A koronavírus járvány okozta rendkívüli gazdasági és társadalmi helyzetben három hónapig ingyen digitális védelmet nyújt a Panda Security minden meglévő és új vállalati ügyfelének, valamint tanároknak és diákoknak világszerte. A távmunkára és az online oktatásra való hirtelen átállás komoly biztonsági kockázatot jelent megfelelő technológiai háttér
márc. 31
6:18
Szomorú előrejelzés: ott is nagyot fog ütni a koronavírus, ahol nem is terjed el (Portfolio)
Jelenleg a fejlett világ tekinthető a koronavírus epicentrumának, a nyugati gazdaságok leállása viszont éreztetni fogja a hatását a feltörekvő országokban is. A mi régiónkat, köztük Magyarországot is az EU magas kereskedelmi részaránya miatt üti meg a járvány, de Latin-Amerika és az ázsiai országok is elszenvedik a második körös hatásokat.
márc. 31
6:21
Így készült fel a magyar egészségügy: minden poszton hiány van (Privátbankár)
A kormány szerint felkészült Magyarország a koronavírus-járvány elleni védekezésre. Álláshirdetésekben keresnek ápolókat, orvosokat, tisztifőorvost és járványügyi szakügyintézőt.
márc. 31
6:24
Ősszel új koronavírus járvánnyal számolnak Amerikában (Portfolio)
Eddig több mint egymillió amerikain végeztek vírustesztet, naponta több mint 100 ezer embert tesztelnek.
márc. 31
6:30
Kapjanak egyszeri plusz pénzt a nyugdíjasok és a gyermekes családok? Megjöttek a javaslatok (Portfolio)
Komplex, a gazdasági élet szereplőit több módon is érintő válságkezelési, gazdaságélénkítő csomagot dolgozott ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Korábban a teljes intézkedéssorozatról beszámoltunk, most azokat a lépéseket emeljük ki, amelyek közvetlenül érinthetik az embereket.
márc. 31
6:36
Automatizálással fejlesztette gyártóüzemét a nagykanizsai Siroma-Plast (ProfitLine)
Csaknem 300 millió forint európai uniós támogatás felhasználásával fejlesztette a technológiát és bővítette kapacitását az ipari felhasználásra szánt, fröccsöntött műanyag alkatrészeket gyártó nagykanizsai Siroma-Plast Kft. - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
márc. 31
6:42
Megnéztük az árakat a Nagybani Piacon (Agrofórum)
Felgyorsultak az események az utóbbi 1-2 hétben hazánkban is. Szinte már a „csapból is az folyik”, hogy megjelent a korona vírus, mekkora élelmiszerhiány van az üzletekben és mennyire megemelkedtek a fogyasztói árak. A Budapesti Nagybani Piacon is napról napra hirtelen változtak az árak, melyek természetesen a kiskereskedelmi árakat is változtatják
márc. 31
6:54
A koronavírus nélkül is totálisan átalakulhat a rövid távú lakáskiadás (Portfolio)
Miközben szinte kiszáradt a rövidtávú lakáskiadási piac, megint aktuális lett ennek a biznisznek a teljes újragondolása. Egyértelmű, hogy a koronavírus nélkül is jelentősen át kell alakítani. Az állam nagyobb szigort ígér, az ágazat egyik szerveződése pedig nemrégiben javaslatokat készített, amik továbbra is aktuálisak. Nézzük ezeket közelebbről!
márc. 31
7:00
Koronavírusos betegekkel és halottakkal a fedélzetén nem tud kikötni egy holland hajó (Portfolio)
Egyelőre nem engedélyezik annak a holland üdülőhajónak a kikötését Floridában, amelyen halottak és az új típusú koronavírus okozta Covid-19 fertőzésben szenvedő betegek is vannak - jelentette be Ron DeSantis, floridai kormányzó hétfőn este.
márc. 31
7:00
Szakadékba vezeti az elektromosautó-forradalmat a koronavírus-járvány (NRGreport)
Az első jelek szerint az autópiac egészéhez hasonlóan az elektromos autók piacát is jókora csapás éri a koronavírus-járvány következtében. Bár van rá esély, hogy a negatív hatás csak rövid távon érvényesül, azonban a recesszió és a történelmi mélységekben járó olajár miatt az elektromosautó-iparág nagyobb kihívásokkal szembesülhet, hacsak a kormány
márc. 31
7:02
A neves magyar professzor már látja, milyen lesz az új Koronavírus-világ (Portfolio)
Ismét elgondolkodtató Facebook-poszttal jelentjezett Barabási Albert László neves fizikus, hálózatkutató az Egyesült Államokból. Arra a kérdésre válaszol, hogy milyen lesz az új világ a koronavírussal.
márc. 31
7:06
Márciusban lassult a német infláció (ProfitLine)
Lassult a fogyasztói árak emelkedésének éves és havi összevetésű üteme márciusban Németországban.
márc. 31
7:06
Így változtatja meg tartósan az életünket a koronavírus (Portfolio)
Akár hosszabb távon is tartósan változhat meg az emberiség élete a koronavírus megjelenésének következtében. Elsőre a legtöbben nagyon nehezen éljük meg, hogy teljesen átalakult az életünk, fizikailag jóval kevesebbet érintkezünk embertársainkkal, és az emberek jó része otthonról dolgozik. Mindez viszont rövidtávon nagyon pozitív hatást gyakorol a
márc. 31
7:09
A híres autógyár 50 ezer lélegeztetőventilátort gyárt (AQUA)
A koronavírus-járvány miatt autó helyett a lélegeztetőventilátor lett a legfőbb terméke az amerikai Ford cég egyik michigani üzemének, amely a következő 100 napban 50 ezret gyárt a készülékből.
márc. 31
7:12
Gyors ütemben terjed a koronavírus, közel 800 ezer fertőzöttet azonosítottak már (Portfolio)
A világon 786 ezer fölé emelkedett kedd reggelre a koronavírussal fertőzöttek száma, 37 820-ra nőtt a halálesetek száma, míg 166 ezren gyógyultak meg a betegségből - derül ki a Johns Hopkins Egyetem adataiból. Amerikában gyors ütemben terjed a fertőzés, itt több mint 164 ezer megbetegedést tartanak számon. Eddig több mint egymillió amerikain végezt
márc. 31
7:12
Mi várható a koronavírus-járvány lecsengését követően? – Republic Group Trendriport különszáma (Márkamonitor)
Érdemes-e kommunikálni a járvány alatt? Mi várható a járvány lecsengését követően és hogyan lehet ezekre márkakommunikációs szempontból felkészülni? Hogyan változnak a fogyasztói szokások és hogyan alakul át az eddig jól megszokott világunk? A Republic Group által összeállított – és a reklámügynökség weboldalán elérhető – Trendriport különszámban t
márc. 31
7:12
Fókuszban az egészségügy (KKV Magazin)
A kisvállalkozások körében tavaly a mezőgazdasági beruházások biztosították a lízingpiac növekedését – derül ki a CIB Csoport adataiból. A koronavírust övező gazdasági környezetben idén az egészségügyi beruházások jelenthetik a növekedés területét.
márc. 31
7:24
Nagy meglepetés Kínából: márciusban magára talált a feldolgozóipar (Portfolio)
A várakozásokkal ellentétben nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye márciusban, miután az új koronavírus-járvány visszaszorítását követően a kínai közép- és nagyvállalatok zöme ismét megkezdte működését.
márc. 31
7:24
Benkő Tibor: 51 kórházban katonai kórházparancsnokság van (Biztosító Magazin)
Száznyolc kórházból 51-ben katonák lettek a kórházparancsnokok - mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában, ahol azt is közölte: a héten további vállalatokat választhatnak ki, ahol megjelennek majd a honvédelmi irányító törzsek.
márc. 31
7:27
Kell most bérleti díjat fizetni? Kihívás előtt a boltosok (Piac és Profit)
A koronavírus járvány terjedésének megállítása érdekében hozott rendelkezések komoly kihívás elé állítják a nem napi fogyasztási cikkeket értékesítő üzleteket - például a ruhaboltokat. Bár 15 óráig nyitva tarthatnak, a kijárási korlátozás értelmében lényegében tiltott a látogatásuk. Felmerül tehát a kérdés, hogy ilyen helyzetben is kötelesek-e bérl
márc. 31
7:30
A Ford 50 ezer lélegeztetőgépet gyárt 100 nap alatt (Portfolio)
A koronavírus-járvány miatt autó helyett a lélegeztetőgép lett a legfőbb terméke az amerikai Ford cég egyik michigani üzemének, amely a következő 100 napban 50 ezret gyárt a készülékből.
márc. 31
7:36
A török elnök saját fizetését ajánlotta fel a rászorulóknak (ProfitLine)
Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfő este Isztambulban bejelentette, hogy az új típusú koronavírus-járvány miatt héthavi fizetését felajánlva gyűjtést indít a rászorulók megsegítésére, miközben országában az igazolt fertőzöttek száma a friss adatok szerint túllépte a 10 ezret.
márc. 31
7:39
Gyorsan telnek az olajtárolók (AQUA)
A koronavírus-járvány okozta leállás miatt az emberiség sokkal kevesebb olajat fogyaszt, mint máskor, miközben a kitermelés csúcsközelben van.
márc. 31
7:42
Még kevesebb széndioxid: új karosszériafényezési eljárást fejleszt a Toyota (Márkamonitor)
A világ leginnovatívabb és legzöldebb autógyártójaként ismert Toyota új festékporlasztót fejleszt, világrekordnak számító, több mint 95 százalékos felhordási hatékonysággal, hozzájárulva ezzel a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez és a bevonati technológiák tökéletesítéséhez. A Toyota olyan új, légmentes festékporlasztót fejleszt, amely levegő hel
márc. 31
7:48
Vírustól lesz tarka, csíkos a tulipán (Agrofórum)
S. Soma kérdése: Tulipán virágaim színe néhány év után megváltozik, az egyszínű szirmok tarka színűre váltanak. Bár ezek is szépek, de mi okozza? Lehet védekezni ellene?
márc. 31
7:54
Mérsékelt emelkedéssel indulhat a keddi kereskedés Európában (Portfolio)
Nagyobb emelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést az amerikai részvényindexek, a tengerentúli tőzsdék 3,2-3,6 százalékos erősödéssel zártak. Ázsiában a keddi kereskedés első felében emelkedtek az irányadó részvényindexek, a piaci kommentárok szerint a hangulatot a vártnál erősebb kínai feldolgozóipari beszerzési menedzserindex is javíthatta, a

Keresés