2020. március 9. hétfő

márc. 9
1:36
Hétfőtől lép életbe az észak-olaszországi járatokkal kapcsolatos kormányzati intézkedés (ProfitLine)
Kormányzati döntés értelmében a magyarországi repülőterek 2020. március 9. hétfőtől nem fogadhatnak járatokat a koronavírus járvánnyal érintett észak-olasz városokból. Milánó és Bergamo esetében hétfőn 0 órakor, Treviso esetében hétfőn déli 12 órakor lép életbe az intézkedés. A döntésnek megfelelően az érintett városokból közlekedő járatokat a Lisz
márc. 9
2:36
Csak engedéllyel lehet elhagyni a lezárt észak-olaszországi térségeket (ProfitLine)
Az autósztrádákon, vasútállomásokon és repülőtereken is ellenőrizni fogják a rendkívüli egészségügyi készültség alá vont észak-olaszországi térségekből ki- és belépni akaró személyeket - egyebek közt ezt írja elő az olasz belügyminiszter vasárnap este nyilvánosságra hozott rendelete.
márc. 9
5:27
Mezőgazdasági vízfelhasználás Magyarországon (NRGreport)
Öntözésre felhasznált víz mennyisége (2000-2018).
márc. 9
5:39
Az MNB-alapítványok megveszik a Wallis-alapító cégét (Menedzsment Fórum)
Ez abból derül ki, hogy az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. és a Veres Tibor érdekeltségébe tartozó Arcadia Befektetési Alapkezelő Zrt. a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) összefonódást jelentett be. Azon az alapon, hogy a tranzakció az irodai célú ingatlanbérbeadás piacát érinti. Most a GVH-nak kell döntenie arról, hogy verseny
márc. 9
5:48
Ezeket az országokat vágná földhöz elsőként a koronavírus: egyikük még idén becsődölhet (Portfolio)
Egyre többen kongatják a vészharangot: a koronavírus már betört Európába, és nem látszik, hogy hol van a vége. A járvány elleni védekezés súlyos gazdasági következményekkel járhat, a mélyen integrált Európában egymás után dőlhetnének be a gazdaságok. De ki jelentene először recessziót, és mely országokban okozhatna tartósan kárt egy kiterjedt járvá
márc. 9
5:48
Így trükköznek a hazai vállalatok: sok magyarnak ezért kevesebb a fizetése (Pénzcentrum)
Megéri ma kölcsönzött munkavállalónak lenni Magyarországon? Milyen hátrányok érik, milyen előnyök illetik meg azokat, akik nem közvetlenül annál a cégnél vannak alkalmazásban, ahová nap mint nap bejárnak dolgozni. Mit ír elő ezeknek...
márc. 9
5:51
Túljutott a kereskedelem a sokkon (AQUA)
A kormány mindent megtesz, hogy biztosított legyen a kiszolgálás a kereskedelemben, ahonnan már nem érkeztek hírek átmeneti áruhiányról.
márc. 9
6:15
A hidrogénről szólhat a klímaváltozás elleni küzdelem második menete (NRGreport)
Ahogyan az üvegházhatású gázok kibocsátásnak felszámolására irányuló erőfeszítés egyelőre túlságosan lassan is, de halad előre, újabb és újabb technológiák merülnek fel (újra) a probléma lehetséges megoldásának részeként . Ilyen technológia a hidrogén, amelynek kulcsszerepe lehet a jövő fenntartható energiagazdaságában. A hidrogén a Nemzetközi Ener
márc. 9
6:36
A héten Európa is léphet a koronavírus hatásai ellen (Portfolio)
A következő napok legfontosabb eseménye az EKB csütörtöki kamatdöntő ülése lesz, a Fed múlt heti rendkívüli lazítása után kiemelt figyelem övezi, mit lép az eurózóna jegybankja. A napokban az MNB szempontjából is lényeges adatok érkeznek, külön kiemeljük a keddi februári inflációs statisztikát, mely meghatározhatja a március végi kamatdöntést.
márc. 9
6:42
Pánikhangulat a tőzsdéken, esnek a részvénypiacok, zuhan az olajár (Portfolio)
Nagyon csúnyán indul a hét a világ tőzsdéin, a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt ütik a részvényeket, az olajár pedig 1991 óta nem látott mértékben esett, miután Szaúd-Arábia és Oroszország árháborút indított. Az olaj WTI jegyzésára 30 dollár alá csökkent. Pénteken még 40 dollár felett járt egy hordó olaj ára, egy hete
márc. 9
6:48
Februárban enyhülhetett a drágulás Magyarországon (Portfolio)
Februárban 4,1%-os lehetett az egy évre visszatekintő drágulás Magyarországon a Portfolio által megkérdezett elemzők előrejelzése szerint. A holnap megjelenő adat tehát enyhülést hozhat, hiszen januárban nagy meglepetésre 4,7%-os inflációról számolt be a KSH.
márc. 9
6:51
Reszkethetnek mindazok, aki trükközni próbálnak a pihenőidővel (Infostart)
Hétfőtől országszerte közlekedésbiztonsági ellenőrzésre számíthatnak a teherautó- és autóbuszsofőrök. A szabálytalanságot többsége még mindig a pihenőidő be nem tartása miatt történik.
márc. 9
7:03
A hidrogénről szólhat a klímaváltozás elleni küzdelem második menete (NRGreport)
Ahogyan az üvegházhatású gázok kibocsátásnak felszámolására irányuló erőfeszítés egyelőre túlságosan lassan is, de halad előre, újabb és újabb technológiák merülnek fel (újra) a probléma lehetséges megoldásának részeként . Ilyen technológia a hidrogén, amelynek kulcsszerepe lehet a jövő fenntartható energiagazdaságában. A hidrogén a Nemzetközi Ener
márc. 9
7:06
Migránsokra hivatkozva lassítja Ausztria a magyar határforgalmat, amivel milliárdos károkat okoz (G7)
Csak hát a migránsok lényegében elfogytak. Mégis érvényben maradt az “ideiglenes” intézkedés, ami a gyakorlatban csorbítja a schengeni szabályokat.
márc. 9
7:21
„Hazafinak tartjuk magunkat” (Piac és Profit)
Vajon a koronavírus vagy a laza monetáris politikák érintik a startupokat is vagy az őket tőkével ellátó kockázati tőketársaságokat? A kérdést Oszkó Péternek tettük fel a februári Piac & Profit magazinban.
márc. 9
7:24
Összeomlott az olaj ára! Zuhannak a tőzsdék! (Portfolio)
Egészen drámai fejlemények bontakoztak ki ma reggelre a világ tőkepiacain, miután a koronavírus-járvány hatására erőteljes kockázatkerülő hangulat uralkodott el a befektetőkön. A közvetlen kiváltó hatás a Szaúd-Arábia által kirobbantott árháború, miután a múlt héten az OPEC termeléskorlátozó megállapodása kudarcba fúlt. Az olaj WTI jegyzésára 30 do
márc. 9
7:33
A koronavírus miatt elhalasztják a Műegyetemi Állásbörzét is (HR Portál)
Elhalasztják a március 18-19-re tervezett Műegyetemi Állásbörzét a koronavírus miatt.
márc. 9
7:36
Hárommilliárdos károkozással vádolnak egy tatabányai gabonakereskedő céget (ProfitLine)
Hárommilliárd forintos csalással vádolja a Tatabányai Járási Ügyészség egy tatabányai gabonakereskedő cég két vezetőjét, akik a társaság fizetésképtelensége ellenére kötöttek szerződéseket és ezzel 191 sértettnek okoztak kárt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
márc. 9
7:39
Bajban a bankok Libanonban (AQUA)
A közel-keleti országnak mostanra leapadt a devizatartaléka, utolsó dollárjaiból pedig nem fizeti ki a jórészt belföldi hitelezőit.
márc. 9
7:51
Jelentős hátrányban a női vezetők (HR Portál)
Továbbra is alulreprezentáltak a vezető pozíciókban a nők, Magyarországon azonban jobb a helyzet - derült ki az Eurostat legfrissebb felméréséből.
márc. 9
7:54
Pánik a tőzsdéken: az öbölháború óta nem volt arra példa, ami ma várta a befektetőket (Pénzcentrum)
Súlyosan indul a hét a világ tőzsdéin, a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt ütik a részvényeket, az olajár pedig 1991 óta nem látott mértékben esett, miután Szaúd-Arábia és Oroszország árháborút indított...
márc. 9
8:06
A munkáltató kötelességei ha a dolgozónak a munkabéréből le kell tiltani adósság miatt (ProfitLine)
A munkáltató köteles az adós munkabéréből a letiltásban meghatározott összeget levonni és kifizetni a végrehajtást kérőnek, vagy átutalni a végrehajtói letéti vagy más számlára. Ezen túlmenően a munkáltató legkésőbb a letiltás átvételét követő munkanapon köteles értesíteni az adóst a letiltásról, intézkedni a levonás és a levont összeg kifizetése i
márc. 9
8:09
Felpörgetheti az agglomeráció ingatlanpiacát a Déli Körvasút projekt (Infostart)
A gyorsabb és komfortosabb közlekedés miatt emelkedhet a fejlesztések száma és az ingatlanok ára is.
márc. 9
8:15
Már csak engedéllyel lehet elhagyni a lezárt észak-olaszországi térségeket (Menedzsment Fórum)
Románia pedig leállította Olaszországgal közös légiközlekedését.
márc. 9
8:15
Már csak engedéllyel lehet elhagyni a lezárt észak-olaszországi területeket (Privátbankár)
Románia pedig leállította Olaszországgal közös légiközlekedését.
márc. 9
8:18
Megütötték a forintot is a piaci pánikban (Portfolio)
A devizákat sem kíméli a hétfő reggeli piaci pánik, a forint is fél százalékkal gyengült az euróval szemben, így 337 felett kezdjük a napot. Persze ez semmi ahhoz képest, hogy a dollár egy százalékos zuhanással kezdi a napot, vagyis tényleg vérengzést látunk a piacokon.
márc. 9
8:27
Zuhanórepülésben a kőolaj ára (Privátbankár)
Több mint 30 százalékos mínuszban a Brent és a West Texas Intermediate is.
márc. 9
8:27
Egyre kevesebb szén-dioxidot kötnek meg a trópusi esőerdők (NRGreport)
A Nature-ben, március 4-én a Leeds-i Egyetem által jegyzett kutatás szerint a trópusi esőerdők szén-dioxid-megkötő képessége folyamatosan és extrém mértékben csökken. A kutatók 30 éven át vizsgáltak összesen 300 ezer fát és ennek alapján derült ki, hogy míg a 90-es években a trópusi esőerdők 46 milliárd tonna szén-dioxidot tudtak kivonni a légkörbő
márc. 9
8:30
Jó gyümölcstermés várható idén (Agrofórum)
Több kockázata lehet a szokatlanul enyhe télnek a gyümölcstermésre, korábban indult a rügyfakadás, előfordulhat erősebb fertőzés, és az esetleges tavaszi fagy is jelentősen befolyásolhatja az idei, jelenleg jónak ígérkező gyümölcstermést - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke az Mti-vel.
márc. 9
8:33
Meredeken zuhan a kőolaj ára (Menedzsment Fórum)
Több mint 30 százalékos mínuszban a Brent és a West Texas Intermediate is.
márc. 9
8:36
Az olaszok már azt is elköltenék, ami nincs (Portfolio)
További kiadásokat tervez az olasz kormány a koronavírus negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására. A kormány az eddigi 7,5 milliárd euró felett további összegeket költhet, a költségvetés lehetőségei azonban korlátozottak.
márc. 9
8:45
Elenyésző volt ambuláns szülések száma tavaly (AQUA)
Alig van arra példa, hogy egy anya és az újszülöttje 24 órával a szülés után elhagyja a kórházat, bár egy 2017-es miniszteri rendelet lehetővé teszi, tavaly ez tízezer esetből csak kilencszer fordult elő – írta a Világgazdaság hétfőn.
márc. 9
8:54
Koronavírus elleni intézkedéseket hoznak a brit bankok (Portfolio)
A londoni City legnagyobb bankjai sorra hozzák az intézkedéseket a koronavírus terjedése ellen – írja a BBC.
márc. 9
8:56
Hihetetlen mértékű tőkemenekítés zajlik ezekben az órákban a világban (Portfolio)
A múlt pénteki, eleve történelmi mélypontot jelentő 0,76%-hoz képest ma reggelre 0,39%-ra, azaz csaknem felére zuhant a 10 éves amerikai államkötvény hozama, a 30 éves pedig 1,2%-ról 0,7%-ra, ami jól mutatja, hogy milyen pánikszerű tőkemenekítés zajlik ezekben az órákban a biztonságosnak hitt eszközökbe. Az olajár a szaúdiak árháborúja miatt gyakor
márc. 9
8:57
Fagyveszély fenyegeti a gyümölcsöket (AQUA)
.
márc. 9
9:06
Újabb 2 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon: egy iránit és egy magyart (Portfolio)
A Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráni SE hallgatónál és egy magyar nőnél - az idős magyar férfi beteg 74 éves feleségénél - diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19).
márc. 9
9:06
2020-03-09 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Hétfő reggel 8 órára 0.56%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 337 forint és 67 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.41%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 296 forintba és 14 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyít
márc. 9
9:08
A koronavírus megtörte a németeket is, rendkívüli költekezésbe kezdenek (Portfolio)
A német kormány a múlt éjjel elfogadta a költségvetési kiadásoknövelés tervét, hogy így mérsékelje a koronavírus negatív hatásait. A lépések mértéke viszont nem túl jelentős, a költségvetés még így is többletes lehet – ha a járvány nem terjed tovább.
márc. 9
9:08
Tőzsdenyitás előtt – Jelentős eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint (GazdaságPortál)
Jelentős eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn, a befektetők a koronavírus-járvány terjedése és annak gazdasági hatásai miatt aggódnak az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint. Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, minden vezető részvény árfolyama csökkenhet: az OTP-nél a részvények árfolyam
márc. 9
9:12
Milliárdos közbeszerzést nyert a 4iG (Portfolio)
Újabb közbeszerzést nyert a 4iG, ezúttal 1 milliárd forint értékben.
márc. 9
9:12
Durva egyenlőtlenség a nyugdíjrendszerben: ezt rengeteg magyar megszívta (Pénzcentrum)
Akik 2021-ben vonulnak nyugdíjba, azoknak időskori ellátása 35 százalékkal magasabb lesz, mint azoké, akik ugyanolyan életpályát követően 2016-ban mentek nyugdíjba. Holott anno ez csupán még csak egyetlen százalékos különbséget jelentett...
márc. 9
9:18
BÉT: Ma sem számíthatnak a befektetők sok jóra (ProfitLine)
Jelentős eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn, a befektetők a koronavírus-járvány terjedése és annak gazdasági hatásai miatt aggódnak az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
márc. 9
9:19
Újabb 2 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon: egy iránit és egy magyart (Portfolio)
A Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráni Semmelweis Egyetemen-hallgatónál és egy magyar nőnél - az idős magyar férfi beteg 74 éves feleségénél - diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzést (COVID-19).
márc. 9
9:21
Olajháborút indítottak a szaúdiak, összeesett az olajár (Portfolio)
A szaúdiak árháborút indítottak az oroszok ellen, miután pénteken nem sikerült egyezségre jutniuk az olajoligarháknak a bécsi megbeszélésükön. A jelenlegi helyzet valóban nagyon súlyos, ugyanis az olajpiacot egyszerre éri a koronavírus okozta keresleti sokkhatás, és egy hatalmas kínálati ütés is. Mindezek következtében a Goldman 30 dolláros olajára
márc. 9
9:23
Gyorsan nőtt a német ipar, de a koronavírus mindent elront (Portfolio)
A vártnál jobban alakult az ipar teljesítménye januárban Németországban, de az új koronavírus által okozott járvány globális terjedése a következő hónapokban valószínűleg megtöri az év eleji lendületet.
márc. 9
9:27
1 milliárdos munkát nyert meg a 4iG (Menedzsment Fórum)
A NAV-nak dolgozhatnak három évig.
márc. 9
9:27
Szerdától megint olcsóbban tankolhatunk (Privátbankár)
Március 11-étől a benzin literje átlagban bruttó 7 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolaj átlagára 6 forinttal csökken.
márc. 9
9:27
Jócskán elszállt az alapélelmiszerek ára (Piac és Profit)
Egy év alatt az alma drágult a legjobban.
márc. 9
9:27
A 4iG Nyrt. nyerte a NAV közbeszerzési eljárását (AQUA)
A szerződéskötést követően a 4iG Nyrt. feladata a Nemzeti Adó és Vámhivatal által használt Hp Service Manager eszközzel támogatott szolgáltatás menedzsment folyamatok bővítése, licence követése 3 évre.
márc. 9
9:30
Széllel szemben kapaszkodik a forint a globális pánikhangulatban (Portfolio)
A reggeli fél százalékos esés után próbál javítani a forint az euróval szemben, miközben a dollár továbbra is egy százalékos mínuszban van.

Keresés