2020. március 1. vasárnap

márc. 1
0:09
A francia kormány nem hátrál, bevezetik a nyugdíjreformot (Portfolio)
Edouard Philippe francia miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a nemzetgyűlésben tapasztalható ellenzéki obstrukció miatt a kormány parlamenti szavazás nélkül vezeti be a vitatott nyugdíjreformot. Válaszul a jobboldali és a baloldali ellenzék is bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, de annak elfogadására nincs esély, miután
márc. 1
1:03
V4 kormányfői csúcstalálkozó lesz Prágában (ProfitLine)
Visegrádi kormányfői csúcstalálkozót tartanak szerdán Prágában, az értekezleten a többi között megvitatják a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetet is - erősítette meg szombaton a CTK hírügynökségnek Andrej Babis cseh kormányfő.
márc. 1
2:03
Indul a diákok pénzügyi ismereteit erősítő programsorozat (ProfitLine)
Indul a mintegy 200 ezer diák pénzügyi ismereteit erősítő Pénz7 programsorozat, amelyet hatodik alkalommal rendeznek meg a nemzetközi programokhoz kapcsolódva - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten.
márc. 1
3:27
Megnyitották a turisztikai szezont a Tisza-tónál (ProfitLine)
A Tisza-tavi polgármesterek és intézményvezetők részvételével megnyitották a turisztikai szezont a Tisza-tónál - tájékoztatta a tiszafüredi önkormányzat szombaton az MTI-t.
márc. 1
4:09
Ismét egyre többen költöznek ki Budapestről (ProfitLine)
Ismét egyre többen költöznek ki Budapestről, így az agglomerációban szinte mindenütt nő, a fővárosban pedig csökken a népesség - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel.
márc. 1
5:03
Új bortörvény készül (ProfitLine)
A rendszerváltás óta a harmadik bortörvény készül - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
márc. 1
5:09
Sorozat készült a hírhedt gladbecki túszdrámáról (Márkamonitor)
Az 1988 nyarán történt fegyveres bankrablás sokkolta Németországot, de megdöbbentette a világot is. A két elkövető menekülés közben többek között egy busznyi embert ejtett túszul. Üldözésük 54 órán át tartott, amiért mind a rendőrség, mind a média munkáját kemény kritika érte. Egy rendőr és két civil vesztette életét, a túszok a mai napig nem dolgo
márc. 1
5:39
Koronavírus – pánik a gazdaságban (KKV Magazin)
A koronavírus-járvány hatására világszerte érezhetően erősödik a pánik. Nem is maga a vírus okozza a legnagyobb károkat, hanem sokkal inkább az általa teremtett vészhelyzet. A gazdaságban legalábbis mindenképp: a tőzsde zuhan, a vállalatok működése akadozik vagy akár leáll. A cégek számára ezért most a legfontosabb feladat a veszteségek minimalizál
márc. 1
5:57
Készüljünk a földgáz utáni időszakra, jöhet a gáz 2.0! (Portfolio)
Magyarország sikeres úton halad, hogy fölgázellátását minél jobban diverzifikálja. Azonban a 2050-re kitűzött karbonsemlegesség eléréséhez a gáziparnak is radikális átalakulásra van szüksége. Villamosenergiával az összes energetikai problémát nehéz kezelni, azonban a hidrogén a földgáz igen jó környezetbarát alternatívája lehetne a jövőben. Az új t
márc. 1
6:03
Egyre igényesebbek a magyar fogyasztók (ProfitLine)
A több mint 1.500 üzletet és ügyfélkiszolgálási pontot tesztelő és 6.500 ügyfél véleményét felmérő ClientFirst Consulting kihirdette az idei „Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban” díjak győzteseit. Több kategóriában is vizsgálták a magyarországi cégek teljesítményét: a nagyvállalatok közül a Cofidis Magyarországi Fióktelepe és az Uniqa Biztosító Zrt.
márc. 1
6:09
Több milliós bírság gyermekreklámok miatt – ki a felelős a szülők nyaggatásáért? (Márkamonitor)
A Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) az elmúlt időszakban közel harmincmillió forint bírságot szabott ki két vállalkozásra jogsértő gyermekreklámok közzététele miatt. A beavatkozásokat tájékoztató közzététele követte, amelyben a GVH összegezte a gyermekreklámokkal kapcsolatos legfontosabb elvárásokat.   A gyermeket nevelő szülők nap mint nap találkoz
márc. 1
6:39
Bajban a Ripple Labs (FinTechRadar)
Befektetők köre indított pert az XRP kriptó kibocsátója ellen. Csúnyán megütheti a cég a bokáját.
márc. 1
6:51
Leszámoltak a Kínából érkező hamisítványokkal (AQUA)
A szigorú hatósági fellépésnek és a folyamatos ellenőrzésnek ­köszönhetően nem kerülhetnek hamisított mézek a magyar boltok polcaira.
márc. 1
6:54
Mennyibe kerül egy korszerű fűtésű ingatlan? (Piac és Profit)
Továbbra is a fa tüzelésű ingatlanok átlagos négyzetméterára a legalacsonyabb a piacon, míg a legmodernebb, megújuló energiát felhasználó fűtéssel szereltek akár hatszor többe is kerülhetnek. Hosszú távon mégis jó befektetés a korszerű fűtésrendszer beépítése, mert jelentősen emeli az ingatlan értékét. Az Otthon Centrum legfrissebb adatokat feldolg
márc. 1
7:03
Budapest lesz az értéktudatos turizmus központja (ProfitLine)
A kulturális turizmust és a fővárosi fesztiválokat népszerűsíti a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) standja Magyarország legnagyobb turisztikai vásárán, az Utazás Kiállításon. A Budapest házigazdaváros nevű installáció célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a főváros világszínvonalú programjaira, és szakmai támogatást nyújtson az idegenforg
márc. 1
7:03
Alig ismert gyorshajtás-szabály szedi áldozatait: rengetegen hibáznak, meg is fizetnek érte (Pénzcentrum)
Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy azt hiszik, általánosan elfogadott szabály a magyar utakon, hogy a megengedett sebességet valamilyen mértékben át lehet lépni, van egyfajta tűréshatár, ami alatt nem büntetnek meg. Ugyanitt hibázott...
márc. 1
7:09
A Heineken® leleplezte legújabb „Ha vezetsz, soha ne igyál!” kampányát, két Formula 1 világbajnok főszereplésével (Márkamonitor)
Megérkezett a Heineken® legújabb „Ha vezetsz, soha ne igyál!” felelős alkoholfogyasztást népszerűsítű kampánya, melynek főszereplői a híres, Forma 1 világbajnok apa-fiú páros, Keke és Nico Rosberg. A családon belüli játékos rivalizálásról szóló történet, mellyel mindannyian könnyen azonosulhatunk, olyan helyzetekben mutatja be az egymással versengő
márc. 1
7:09
Nő a kezességvállalás szerepe a kkv-k finanszírozásában (KKV Magazin)
Az előző évinél 20 százalékkal több, 1046 milliárd forint hitelt vettek fel a kis- és középvállalkozások (kkv-k) az MFB Csoporthoz tartozó Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalásával tavaly.
márc. 1
7:12
Futószalagon jönnek a magyar ügyek hétfőtől az Európai Bíróságon (Menedzsment Fórum)
Némi túlzással még a vízcsapból is a magyar vonatkozású ügyek folynak majd jövő héten az Európai Bíróságon, ahol kedd és csütörtök között három ítélethirdetés, egy tárgyalás és két főtanácsnoki indítvány esedékes, az utóbbiak egyike a CEU magyarországi működésének korlátozása miatt indult uniós kötelezettségszegési eljárás részeként. A magyar ügyek
márc. 1
7:48
Svédország nem viccel: házhoz mennek tesztelni a koronavírust (Portfolio)
Svédországban házhoz fognak mennek tesztelni a koronavírus-gyanús betegeket - jelentették be szombaton az ország egészségügyi hatóságai.
márc. 1
7:48
Pont a Volvótól nem vártuk azt az álságos zöld akciót, amit Magyarországra hozott (G7)
Minden eladott autó után ültettek egy fát, de már az akciót reklámozó óriásplakátra is minden bizonnyal többet költöttek, mint a fákra. A kampány környezetvédelmi hatása az eladott autók kibocsátáshoz képest szinte nulla.
márc. 1
8:06
Szakadatlanul folyik a munka a Karolina-külfejtés területén (ProfitLine)
Második évfordulójához közeledik a pécsi Karolina-tájrendezési projekt. Az egykori külszíni bányászati tevékenységből fennmaradt katlan feltöltését és az eredeti állapot helyreállítását 2018 tavaszán kezdte meg a Pannon Hőerőmű Zrt. A rekultiváció részeként mostanáig több mint 650 ezer köbméternyi meddőanyag elhelyezése történt meg, a munkálatok pe
márc. 1
8:06
Kásler: nincs beteg a visegrádi országokban (Portfolio)
Nincs az új koronavírussal fertőzött beteg a visegrádi államokban - emelte ki az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
márc. 1
8:08
1100 milliárd forintot radírozott ki a koronavírus a héten a hazai tőzsdén (Portfolio)
A koronavírus globális terjedése miatt évek óta nem látott esés söpört végig a világ tőzsdéin a héten. A magyar tőzsde élen járt az esésben, a hazai tőzsdei cégek értéke egy hét alatt 1100 milliárd forinttal csökkent.
márc. 1
8:12
Ismét piacvezető a prémium személyautók értékesítésében a Mercedes-Benz (Márkamonitor)
Rekordévet zárt a Mercedes-Benz Hungária Kft., idén is a vezető helyet szerezte meg a prémium személyautók eladásában, és jól teljesítettek a kishaszon- és nagyhaszonjárművek üzletágak is. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben újabb sikeres évet zárt: mintegy 190.000 személygépkocsit gyártottak Kecskeméten, amellyel mintegy 3,7 milliá
márc. 1
8:21
Ezekre érdemes lesz odafigyelni a jövő héten (Piac és Profit)
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a januári ipari termelés és a tavaly decemberi külkereskedelmi termékforgalom részletes adatai.
márc. 1
8:36
Olyan budapesti vasútfejlesztés jön, amitől eldobhatjuk az agyunkat (Portfolio)
A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa legutóbbi ülésén támogatta a Déli Körvasút projektet, ami lényegében egy vasút lesz a fővárosban. A Budapest Fejlesztési Központ egy látványos videót készített a fejlesztésről és annak várható hatásáról, Vitézy Dávid vezérigazgató pedig méltatta a döntést.
márc. 1
8:36
Heti tőzsdei összefoglaló: Magas forgalom mellett esett a héten a BUX (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX kiemelkedően magas forgalom mellett 40 229,64 ponton, vagyis a múlt péntekinél 5551,71 ponttal, több mint 12 százalékkal alacsonyabban zárta a hetet. A részvénypiac forgalma az előző heti 51,84 milliárd forint után meghaladta a 116 milliárd forintot. A vezető részvények jelentősen gyengültek. Az E
márc. 1
9:06
Hétfőtől 5 másodpercen belül célba ér a banki utalás (444.hu)
Hétvégén és ünnepnapokon is.
márc. 1
9:24
Tovább gyorsult a koronavírus terjedése a világban (Portfolio)
Közel 1500 új megbetegedés történt Kínán kívül tegnap, ami a koronavírus-járvány terjedésének gyorsulását jelenti. A halálos áldozatok száma száz felett jár.
márc. 1
9:24
Folyamatosan csökken Chile gyümölcsexport bevétele a koronavírus miatt (Agrofórum)
Az idei szezonban akár 100 millió dollárral is eshetnek Chile gyümölcsexportból származó bevételei a kínai koronavírus-járvány miatt - írja a Syngenta blog.
márc. 1
9:36
Ezt minden vállalkozónak tudnia kell - Ez történik, amikor bejövő hívásod van a NAV-tól (Portfolio)
Sokan nem gondolták volna de a nagy bejelentések, hasznos tanácsok és a jövőre néző meghökkentő tervek mellett a legvidámabb hangulatú előadás Czinege Attila, a NAV ellenőrzési szakfőigazgatójának beszámolója volt az Építőipar 2020 konferencián, főleg amikor elmesélt egy történetet arról, hogy hogyan zajlott egy adózásra motiváló telefonbeszélgetés
márc. 1
9:36
Az Ötöslottó nyerőszámai az 9. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 9. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum Minden idők legnagyobb nyereménye, 5,252 milliárd forint kereste gazdáját. Azonban ezen a héten sem volt telitalálat, így a mesés...
márc. 1
9:42
Leállás jön a magyar nagybanknál: sem befizetni, sem netbankolni nem lehet (Pénzcentrum)
Az UniCredit Bank arról tájékoztatta ügyfeleit pénteken, hogy tervezett technikai fejlesztés és karbantartás miatt február 28-án, pénteken, 22:00 - 23:59-ig, február 29-én, szombaton, 08:00-tól március 1-jén, vasárnap, 23:59-ig szolgáltatásaik...
márc. 1
9:48
Joe Biden feltette magát az elnökválasztási térképre (Portfolio)
A demokraták dél-karolinai előválasztásán Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke győzött, Tom Steyer kaliforniai milliárdos pedig bejelentette, hogy kiszáll az elnökjelöltségért folytatott küzdelemből.
márc. 1
9:51
Kínában már több mint 40 ezren gyógyultak ki a koronavírusból (Menedzsment Fórum)
Szombaton ugyanakkor 573 új beteget regisztráltak, 146-tal többet, mint pénteken.
márc. 1
9:54
Eldőlt: megépül az új Duna-híd (Portfolio)
A Galvani híd megépítése jó megoldást kínál Dél-Buda és Dél-Pest összekötésére és segít a belváros forgalomcsillapításában.
márc. 1
9:57
Biden győzött Dél-Karolinában (Privátbankár)
Tom Steyer kaliforniai milliárdos pedig bejelentette, hogy kiszáll az amerikai előválasztási küzdelemből.
márc. 1
10:06
Módosítja izraeli menetrendjét a Wizz Air (ProfitLine)
A Wizz Air a koronavírus-fertőzés okozta keresletcsökkenés miatt módosítja izraeli útvonalainak menetrendjét és törli Tel-Avivba közlekedő egyes járatait március 11. és április 2. között.
márc. 1
10:09
Már több mint 40 ezren gyógyultak ki a koronavírusból Kínában (Privátbankár)
Szombaton ugyanakkor 573 új beteget regisztráltak, 146-tal többet, mint pénteken.
márc. 1
10:12
A rendezvényeket irtja a koronavírus (AQUA)
.
márc. 1
10:24
Villámgyorssá és egyszerűvé válik holnaptól a banki utalás (AQUA)
A jelenlegi maximum négy óra helyett – belföldön – 5 másodpercen belül jóváírják az átutalást a kedvezményezett számláján, nemcsak munkanapokon, de az év minden napján és bármelyik időszakában.
márc. 1
10:39
Több százezren kapnak képet a pénzügyekről (Infostart)
A pénzügyi biztonságra fókuszál az idén március 2-án kezdődő, az általános és középiskolás gyermekek pénzügyi tudatosságának, valamint vállalkozói kompetenciájának fejlesztését célul kitűző tematikus hét, a Pénz7 programsorozat.
márc. 1
10:42
Új kreatív platformra gyártott kampányfilmekkel rukkol elő a Soproni (Márkamonitor)
A Soproni új reklámfilmjei a bennünk, magyarokban ott rejlő egyedi szuperképességeket mutatják be. A filmeket a márka és a fogyasztók közötti kötődés erősítésére egy új, innovatív platformra tervezte a Soproni lead ügynöksége, az ACG.   A Soproni kommunikációjával évek óta boncolgatják, hogy mi az, ami közös bennünk, magyarokban. Mik azok az egyedi
márc. 1
11:06
Milliárdos beruházásokkal erősített a Schneider Electric (ProfitLine)
Dinamikusan bővülő árbevétel és többmilliárd forintnyi beruházás jellemezte a Schneider Electric tavalyi évét Magyarországon. A társaság budapesti szolgáltató központja idén újabb feladatokat kap és a létszámot is bővítik.
márc. 1
11:12
El Clásico: ma este Real Madrid-Barcelona szuperrangadó (Márkamonitor)
A két spanyol gigász, a Real Madrid és az FC Barcelona ma esti összecsapása világ egyik legnagyobb figyelemmel kísért összecsapása. Nekünk azért is kedves ez a derbi, mert mindkét szupercsapatnak van magyar legendája: Madridban Puskás Ferencet, Barcelonában Kubala Lászlót tisztelik istenként a szurkolók.    Eredetileg csak a csapatok bajnoki mérkőz
márc. 1
11:24
Itt vannak az újabb katasztrofális adatok: segítségért kiált Európa egyik legerősebb országának autóipara (Portfolio)
Egyszerűen nem tud talpra állni a brit autóipar, a legfrissebb statisztikák szerint tovább csökkent a legyártott autók száma a szigetországban januárban. Az iparági szereplők már régóta kongatják a vészharangot, véleményük szerint a kialakult helyzeten az állami ösztönzők mellett egy kellően ambiciózus szabadkereskedelmi megállapodás megkötése segí
márc. 1
11:30
Megszólalt Vlagyimir Putyin a zuhanó olajárral kapcsolatban (Portfolio)
Elfogadható a jelenlegi olajár Oroszország számára, de minden lehetséges forgatókönyvre fel kell készülni - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnapi, az olajpiac állapotáról megtartott moszkvai tanácskozáson.
márc. 1
11:36
A világ leggazdagabbjai is megsínylik a koronavírust (AQUA)
A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona mintegy 444 milliárd dollárral csökkent a világ tőzsdéin a héten, részben a koronavírus hatására bekövetkezett visszaesés miatt.
márc. 1
11:48
A leggazdagabbak 444 milliárd dollárral lettek szegényebbek a koronavírus miatt (Portfolio)
A világ ötszáz leggazdagabb emberének a vagyona mintegy 444 milliárd dollárral csökkent a világ tőzsdéin a héten, részben a koronavírus hatására bekövetkezett visszaesés miatt.

Keresés