2020. február 29. szombat

febr. 29
1:03
Összeomlás szélén állnak az olasz kórházak (ProfitLine)
Összeomlás szélén állnak a koronavírus-betegekkel teli kórházak az észak-olaszországi Lombardia vesztegzár-területén Attilio Fontana tartományi elnök szerint. A tartományi elnök péngteken a megbetegedett orvosok helyettesítését és a továbbra is hiányzó szájmaszkok mielőbbi biztosítását sürgette.
febr. 29
2:03
Franciaországban is emelkedett a fertőzöttek száma (ProfitLine)
Franciaországban is emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma pénteken.
febr. 29
3:03
Bill Gates a szegény országok megsegítésére sürgeti a gazdagokat (ProfitLine)
A koronavírus-járvány kapcsán a szegény országok megsegítésére szólította fel a gazdag államokat Bill Gates, a Microsoft társalapítója és volt elnöke a New England Journal of Medicine című szaklapban közzétett nyílt levelében.
febr. 29
4:09
Bizonytalanná teszi az idei gazdasági előrejelzéseket a koronavírus-járvány (ProfitLine)
Bizonytalanná teszi az idei gazdasági előrejelzéseket a koronavírus-járvány az MTI-nek nyilatkozó gazdasági elemzők szerint, aki ugyan továbbra is erőteljes, 4 százalék körüli növekedéssel számolnak, de úgy látják, hogy erősödtek a kockázatok.
febr. 29
5:03
Egyre öregebb a hazai autópark (ProfitLine)
A Nyugat-Európában érvényben lévő károsanyag-kibocsátási adók miatt ott nem éri meg megtartani a régebbi autókat, amelyekből sok Magyarországra kerül, így a hazai autópark egyre idősebb - mondta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.
febr. 29
5:15
Palackból lett palackban érkezik a boltokba tavasszal a Römerquelle (Márkamonitor)
A Römerquelle ásványvíz 100%-ban újrahasznosított műanyagból készült palackban lesz kapható hamarosan Magyarországon. A címkéjén olvasható felirat, a „Palackból lett palack” azt jelenti, hogy a Römerquelle csomagolásának volt korábbi élete: már kidobott palackok visszagyűjtésével és újrahasznosításával gyártották. És mivel 100%-ban újra is hasznosí
febr. 29
5:39
Befektetési alap – olcsóbban, egyszerűbben (KKV Magazin)
A köztudatban a befektetési alapok egy komplex, kollektív, magas szakértelmet igénylő befektetési formaként élnek. Egy idén januártól hatályba lépett törvénymódosítás azonban a befektetési alapok és alapkezelőik létrehozatalát egy lényegesen nagyobb kör számára teszi lehetővé. Márpedig ezek az alapok akár akvizíciós célokra, akár magánvagyonok tart
febr. 29
5:51
Nem várt költséggel járhat az azonnali fizetési rendszer az ügyfeleknek (GazdaságPortál)
Most már tényleg nincs visszaút: március 2-án elindul az azonnali fizetési rendszer (AFR), amivel új időszámítás kezdődik a hazai bankrendszer számára. A Bank360.hu pénzügyi szakportál annak járt utána, hogy mivel készülnek a pénzintézetek a hétfői indulásra.  A bankok weboldalain részletes leírást olvashatunk az AFR bevezetéséről, a napokban pedig
febr. 29
5:57
Ez vár a magyar nyugdíjasokra: tátongó szakadék, összeomló rendszer (Portfolio)
A jelenlegi magyar nyugdíjrendszer növelni fogja az egyenlőtlenséget a 65 év felettiek körében az Európai Bizottság jelentése szerint. A nyugdíjak indexálásának módszere lehetővé teszi, hogy a jövőre nyugdíjba vonulók ellátása 35%-kal magasabb legyen, mint a három évvel ezelőtt nyugdíjba vonulóké. A nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságát növeli még
febr. 29
6:03
Erdogan és Putyin telefonon egyeztetett az észak-szíriai helyzetről (ProfitLine)
Az észak-szíriai helyzetről egyeztetett telefonon a török és az orosz elnök pénteken - derült ki a Kreml sajtószolgálatának tájékoztatásából.
febr. 29
6:09
K&H;: hányszor jártak a környéken a betörők? (Márkamonitor)
A megkérdezettek kétharmada – 64 százaléka – átlagosnak tartja a lakhelyén a közbiztonságot, mindössze 7 százalék szerint rosszabb a helyzet az átlagosnál. Budapesten azonban sokkal pesszimistábbak: a lakók negyede gondolja így – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből. A megkérdezettek 25 százaléka szerint kevesebb betörés történt az elmúlt években
febr. 29
6:36
Elképesztő lépés jön a magyar közutakon (Infostart)
A balesetekről automatikus azonnali értesítés gyorsítja majd a segítséget és a forgalomterelést; maguk a járművek is mozgó szenzorként segítik majd az információáramlást.
febr. 29
6:51
Újratöltik a polcokat a boltok (AQUA)
Csillapodhat a boltokban a túlzott felhalmozás bizonyos termékekből, mivel már látják a vevők, hogy a kifogyó cikkeket másnapra pótolják a kereskedők, vagyis biztonságos az áruellátás.
febr. 29
6:57
Koronavírus: Dél-Korea kiadta a vörös kódot (Portfolio)
Dél-Koreában már több az új koronavírusos beteg, mint Kínában a szombaton közzétett adatok alapján.
febr. 29
7:03
Ebből saját stadiont építhet, akkor is bőven marad pénze (Menedzsment Fórum)
Történelmi magasságba emelkedett az ötöslottó főnyereménye, így aki mind az öt számot eltalálja, 5,2 milliárd forintot nyerhet. Ön mit tenne ezzel az elképesztő összeggel?
febr. 29
7:03
Kik az atomhatalmak a világban? (ProfitLine)
Atomhatalmak a világban: 5 hivatalos atomhatalom; országok amelyek atomfegyverek birtokában vannak; A nukleáris robbanófejek száma országonként (becsült adatok, 2018. január)
febr. 29
7:03
Drága tavasz vár a családi ház tulajokra: fizethetnek, ha ilyen fa van a kertben (Pénzcentrum)
"Én azt látom, hogy mindenki addig nagyon környezettudatos, ameddig nem származik valamilyen személyes hátránya a növény meglétéből" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Szaller Vilmos, a Főkert faállomány fejlesztési szakértője....
febr. 29
7:06
Koronavírus: meddig kell bemenni dolgozni járvány idején? (Privátbankár)
Mind a munkavállalókat, mind a munkáltatókat érdeklő kérdés, hogyan kell eljárni, mik a jogaik és kötelezettségeik járványveszély vagy járvány idején. Nagy a különbség a járvánnyal fenyegető helyzet, illetve a kihirdetett járványveszély, járvány között – írja a koronavírus kapcsán jogász szakértőnk.
febr. 29
7:09
500 millió dolláros befektetést kapott a Revolut (Márkamonitor)
A Revolut, egy több mint 10 millió felhasználóval rendelkező globális pénzügyi platform, sikeresen zárta újabb tőkebevonási körének negyedik fázisát, és további 500 millió dolláros finanszírozáshoz jutott hozzá. A mostani befektetéssel együtt összesen 836 millió dollárt invesztáltak a cégbe annak megalapítása óta. A negyedik befektetési fázist (más
febr. 29
7:09
Újabb pénz megújuló energiaforrásokra (KKV Magazin)
Támogatást kaphat az államtól az a kis- és középvállalkozás (kkv), amely megújuló energiaforrásokba ruház be – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
febr. 29
7:27
Kirügyeztek a gyümölcsfák (AQUA)
A februári viharos szél nem tett kárt a hazai gyümölcsültetvényekben, a szokatlanul enyhe időjárás azonban még okozhat fejfájást a kertészeknek.
febr. 29
7:36
Egyre nehezebb helyzetben a nyugdíjasok (Infostart)
Tavaly decemberben az átlagnyugdíj csak a fele volt a nettó átlagkeresetnek a friss adatok szerint. 2020-ban tovább nőhet a különbség, bár szakértők szerint visszafogottabb lesz az idei béremelkedés a tavalyinál.
febr. 29
7:39
A Dunaferr megelőző intézkedéseket hozott a koronavírussal kapcsolatban (Portfolio)
Közleményt adott ki a Dunaferr a területére belépő valamennyi személy részére, a koronavírussal kapcsolatos megelőző intézkedéseiről – írja a Duol.hu.
febr. 29
7:39
A Lavazza újabb kiállítást támogat a Guggenheim Múzeumban (Márkamonitor)
A Lavazza továbbra is elkötelezett a művészetek, a kultúra és a fenntarthatóság iránt, ezért ismét támogatja a Solomon R. Guggenheim Múzeum egy különleges kiállítását.  A „Vidék, a jövő” („Countryside, The Future”) című új, innovatív installáció az ikonikus Rotundában tekinthető meg, amelyet Rem Koolhaas és Samir Bantal készített. A művészek radiká
febr. 29
7:54
Kudarcba fulladt tervek a koronavírus miatt – mikor hivatkozhatnak rendkívüli helyzetre a cégek? (Piac és Profit)
Már most látható, hogy a koronavírusnak nem csupán egészségügyi és gazdasági, hanem komoly jogi következményei is lesznek.
febr. 29
7:57
Indokolt a hisztéria az új koronavírus miatt? (G7)
G7 Podcast! Vendégünk Marton Péter biztonságpolitikai szakértő, akivel a vírusról elérhető információkat és az egyes országok járványellenes intézkedéseit beszéljük végig.
febr. 29
8:03
Április 6-ig lehet pályázni az E.ON fenntarthatósági pályázatára (ProfitLine)
Április 6-ig lehet pályázni fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezésekkel a nemzetközi E.ON Energy Globe verseny magyarországi fordulóján.
febr. 29
8:03
Soha nem látott számokat tett közzé Kína: összezuhant az ország feldogozóipara (Portfolio)
Történelmi mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban, miután az ország az újfajta koronavírus-járvány megfékezésének érdekében szigorú korlátozásokat léptetett életbe.
febr. 29
8:09
Több ezer üres üzlet keres gazdát – Jól járhat, aki új vállalkozásba kezd (Portfolio)
Parkolás, üres, elhanyagolt üzletek, adott területen hiányzó szolgáltatások – csak néhány olyan probléma, amire a szakemberek nagy erőkkel keresi a megoldást, hogy a főváros még élhetőbb és vonzóbb legyen a magyar kkv-k számára.
febr. 29
8:09
Kilenc hónapos mélységben a szójabab ára (Agrofórum)
A szójabab kurzusa 0,3 százalékkal, a búzáé pedig még jobban 1,6 százalékkal csökkent, miközben a kukorica enyhén drágult Chicagóban. Európában továbbra is mínuszban van az összes főbb gabonafajta kurzusa az árupiacon.
febr. 29
8:15
Lakhatatlan Föld: Most már ki lehet borulni (Márkamonitor)
Mi vár ránk a Földön az elkövetkezendő harminc évben és utána? Aki a globális felmelegedéssel kapcsolatban elsősorban a tengerszint emelkedése miatt aggódik, az épp csak a felszínét kapargatja a lehetséges borzalmaknak. Mert a felszín alatt élelmiszerhiány, menekültválság, klímaháború és gazdasági hanyatlás rejlik. Vagyis rosszabb, sokkal rosszabb
febr. 29
8:30
Korai volt az öröm Kínában, megint nő a fertőzöttek napi száma (Menedzsment Fórum)
A héten napokig úgy tűnt, elkezd lassulni a koronavírus terjedése az országban.
febr. 29
8:30
Megint nő a koronavírus-fertőzöttek napi száma Kínában (Privátbankár)
A héten napokig úgy tűnt, elkezd lassulni a koronavírus terjedése az országban.
febr. 29
8:39
Eligazodni a klímainformációk közt (AQUA)
Munkacsoportot hozott létre a mérnöki kamara a klíma- és természetvédelmi stratégiában szereplő célok megvalósításának segítésére.
febr. 29
8:39
Fenntartható turizmus, fenntartható márkázás (Márkamonitor)
Divatcikk, kötelező elem, esetleg jól hangzó marketingeszköz és címke (sustainability label) csupán a fenntarthatóság fogalma a turisztikai fejlesztési tervek dokumentációiban, a szakma publikációinak záró fejezeteiben, vagy vehetjük komolyan is? Mennyire játszik meghatározó szerepet turisztikai gondolkodásunkban és a márkázásban a fenntarthatóság?
febr. 29
9:06
Megszünteti Debrecen-Milánó járatát a Wizz Air (Menedzsment Fórum)
A jelentős keresletcsökkenés miatt.
febr. 29
9:09
Szökőév: a nap, amikor az emberek ingyen dolgoznak (Portfolio)
Aki szereti a sportot, pontosan tudja, hogy mikor van szökőév: amikor labdarúgó Európa-bajnokságot és nyári olimpiát rendeznek. Ezekben az években a február 28 helyett 29 napos, az év pedig 365 helyett 366 napból áll. Milyen hatással van a gazdaságra ez az extra nap, amely egy átlag magyar ember életében összesen 19-szer jön el? Több országban felm
febr. 29
9:09
Kevés család tervezi meg a költségvetését (AQUA)
.
febr. 29
9:15
„Legyél a csapatunk tagja és hozd önmagad!” – invitál új kampányában a Decathlon (Márkamonitor)
Március közepéig fut a Decathlon employer branding kampánya, amelyen a Café Communications-szel dolgoztak együtt.  A sportáruházlánc a Café Communications-t bízta meg a vállalat employer brandjének építésével, új stratégiájának kialakításával. A hosszú távú együttműködés nyitányaként rögtön két kampányt készített az ügynökség,  egy belső kommunikác
febr. 29
9:15
Gépi metszés és ritkítás sohasem önmagában! (Agrofórum)
Avagy, hogyan illeszthetők be a gépi műveletek a fitotechnikába?
febr. 29
9:27
Új utak Szekszárdon a szőlőtermesztésben és borkészítésben (Agrofórum)
Napjaink nagy kihívása a környezetszennyezés csökkentése, ráadásul az erőteljes klímaváltozás idején. A szakemberek körében nagyon sok megbeszélésen kiderült már, hogy e kérdésben a szőlőültetvények fajtája, annak biotikus és abiotikus tényezőkkel szembeni rezisztenciája mérvadó. Ezért figyelmünket a rezisztens szőlő hibridekre összpontosítottuk.
febr. 29
9:33
Alkalmazott oltásmódok a zöldségtermesztésben (Agrofórum)
Az elmúlt 20 évben hazánkban is egyre szélesebb körben alkalmazzák az oltás technológiáját a zöldségtermesztésben.
febr. 29
9:39
Balogh Barbara: a növekedés motorja az innováció (Márkamonitor)
A lager sörök fogyasztása világviszonylatban és itthon is csökken, változik a fogyasztói ízlés, ez a trend folyamatos innovációra készteti a piaci szereplőket. A piac eltolódik a különlegességek és a prémium termékek irányába, miközben drámaian átalakul a marketingmix. Balogh Barbarával, a Heineken Hungária marketing- és trade marketing igazgatójáv
febr. 29
10:09
Szabó Edina: A fejlődés kulcsa a szakmailag kiváló csapat és az élethosszig tartó tanulás (Márkamonitor)
Szabó Edinával, az Omnicom Media Group ügyvezetőjével kinevezése után négy hónappal* visszatekintettünk OMD–OMG-s pályafutására, és kérdeztük a piac állapotáról, az ügynökségek és a tágabban vett szakma előtt álló új kihívásokról.   Közel két évtizedet töltöttél az OMG ügynökségi csoportnál, nagyrészt az OMD kötelékében, de 2010-től 2013-ig már dol
febr. 29
10:18
Egyes városok teljes ingatlankínálatát fel lehetne vásárolni a lottóötössel (Privátbankár)
Hódmezővásárhely vagy Salgótarján valamennyi eladó lakása és háza kijönne belőle.
febr. 29
10:27
Megjelent a rendelet: ennyivel lesz magasabb az útdíj tavasszal (Pénzcentrum)
Emeli a megtett úttal arányos útdíj mértékét a Innovációs és Technológiai Minisztérium március 15-től a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a a tehergépkocsiknál. Március 15-től emelkedik a két, három, illetve...
febr. 29
10:27
Nem a magyar dolgozó fizetné meg a járvány árát (AQUA)
A legkisebb fertőzésveszélyt is el akarják kerülni a vállalatok, olykor ma még elővigyázatosságból akár túlzónak tartott intézkedésekkel is.
febr. 29
10:27
Növekedett a francia burgonyaexport (Agrofórum)
A francia burgonyaexport decemberben 1 százalékkal növekedett 2018 azonos hónapjához képest, elsősorban a kelet-európai és kisebb mértékben olaszországi megrendelések növekedése révén – összegezte a Cnipt, a francia nemzeti burgonyabizottság.
febr. 29
10:30
A pelenkákat és bébiételeket is szétkapkodják a víruspánik miatt (Menedzsment Fórum)
A szülők a tartós élelmiszerek mellett a babáknak való fogyasztási cikkeket is elkezdték felhalmozni. Egy babás webshop forgalma 24 óra alatt 500 százalékkal ugrott meg, a legnagyobb sláger a pelenka és a bébitápszer mellett a védőmaszk volt. Más webshopokon a fertőtlenítők, érintés nélküli lázmérők forgalma ugrott meg úgy, hogy teljesen lemerültek
febr. 29
10:45
2020-02-29 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Szombat reggel 8 órára 0.00%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 338 forint és 38 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest stagnál a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 306 forintba és 85 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyítva 0.03%-

Keresés