Laikusként gyakran gondolhatjuk úgy, hogy a természet már nem tartogat számunkra meglepetéseket, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnénk. Portugál tudósok nemrég elfogtak egy olyan cápát, amit a tudósok már rég kihaltnak hittek, pontosabban a dinoszauruszok kora óta.
A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke azt állítja, hogy a párt vasárnapi rendezvényét követően öt "gárdistát" előállított a rendőrség és eljárást indítottak ellenük gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra a kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenust, aki nem csak a sportolók példaképe volt. Sportpályafutását 1983-ban az MTK-VM színeiben fejezte be, volt sportvezető és harminc évig vezette ikonikussá vált kocsmáját. Wichmann Tamás hosszan tartó, súlyos b
Jelentősen befolyásolja az ingatlanok árát az elrendezés, a berendezés variálhatósága, a benapozottság, valamint az épületen belüli elhelyezkedés. A Takarék Index elemzőinek vizsgálata szerint ezek a szempontok hatottak a fejlesztések trendjére az elmúlt években a fővárosi lakásépítéseknél: csökkent az adott szobaszám melletti lakásméret, a magasab
Egy százalék közelébe esett vissza az amerikai tíz éves referenciahozam azt követően, hogy a Fed 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot kedden. A jegyzés már eddig is történelmi mélységben volt, most újabb lélektani határt ugorhat át.
A januári kamatdöntés óta a koronavírus-járvány új kihívásokat és kockázatokat hozott, ezért volt szükség a mai 50 bázispontos kamatcsökkentésre - mondta kedden Jerome Powell, a Fed elnöke. Hozzátette: az amerikai gazdaság továbbra is jó erőben van, a cél, hogy ez így is maradjon.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár búcsúbeszédében Magyarország egyik ikonikus sportolójának nevezte a kenulegendát, aki örökre beírta magát a hazai sporttörténelembe.
A szír-török harcok miatt közel egymillió menekült indulhat meg Európa irányába. A Mandiner új podcastjának vendége: László Dávid, a Magyar Nemzet külpolitikai újságírója.
A kislánynak és öccsének alighanem egyetlen boldog gyermekkori emlék sem adatott meg: anyjuk és nevelőapjuk ugyanis éveken keresztül élősködött rajtuk.
Megváltozhattak az online rendelési feltételek a Tescónál, mert sok termékből - főként az élelmiszerekből - nem lehet annyit rendelni, mint a koronavírus okozta járvány európai megjelenése előtt lehetett - írja az Index az olvasói jelzései alapján.
A leendő kormány főbb programjai között említette az adminisztratív és bürokratikus akadályokat megszüntetését, valamint a befektetési kedv növelését Szlovéniában.
A párt újabb alapszervezetei jelentették be megszűnésüket Jakab Péter pártelnök politikája miatt: ezúttal a teljes Vas megyei Jobbik, valamint a Hajdú-Bihar megyei egyeki és bakonszegi csoport oszlott fel - írja az Origo.
Karbantartás és fejlesztés miatt lezárja a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője mindkét futópályát tavasszal, de a korábbi gyakorlathoz képest a lezárás rövidebb ideig tart majd.
A Fed kamatcsökkentése a reálgazdaságnak is jól jöhet. Az MKIK elnöke szerint nem kell attól tartani, hogy a koronavírus miatt borulnak az év eleji bérmegállapodások.
Az Isis felszólította őket, hogy továbbra is munkálkodjanak a hitetlenek észrevétlen megtámadásán, közben pedig folytassák látszólag mindennapi életüket.
Bizalmat szavazott a szlovén parlament kedden a Janez Jansa vezette új szlovén - négypárti - jobbközép kormánynak, miután Marjan Sarec kormányfő január végén lemondott tisztségéről.
Jelentős változáson megy keresztül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ami hosszútávon akár azt is eredményezheti, hogy a szervezet néhány éven belül valós időben, folyamatosan tud ellenőrizni minden hazai adózót. A technológiai fejlesztések révén felhalmozódó adatokat tudatosan használja a szervezet, így egyre kevesebb az ellenőrzés, és egyre bizt