A két közösségi oldal korábban bejelentette már, hogy a valótlan tartalmakat törölni fogják, függetlenül attól, hogy ki a közzétevő. A brazil és a venezuelai elnök bejegyzése is eltűnt.
Sok családnak kell az otthonában maradnia, és több milliónyian kénytelenek munkahelyi, élelmezési vagy egészségügyi bizonytalansággal szembenézni, ezért a Lego Alapítvány és a Lego Csoport közös erővel azon dolgozik, hogy ezekben a példátlanul nehéz időkben segítse a kritikus helyzetben élő gyerekeket.
Mintegy 40 milliárd dollár összesített veszteséggel zárhatják a légitársaságok a június 30-ával végződő második pénzügyi negyedévet a koronavírus-járvány és az ellene hozott intézkedések következtében; a készpénzállomány felélése gyors ütemű az ágazatban a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint.
A Szent Erzsébet Kórház igazgatója már hétfőn este reagált a Facebookon a polgármester bejelentésére, és fegyelmi eljárás indítását helyezte kilátásba.
Téves az az elmélet, hogy a koronavírus áldozatai lett az a több millió ember, akiknek megszűnt az előfizetése. Más oka van annak, hogy rengeteg előfizetőt vesztettek a kínai telefonszolgáltatók.
Mindannyian ugyanazt a párhuzamos táncot járjuk – írja Francesca Melandri népszerű olasz író, filmes abban a nyílt levélben, amelyben a koronavírus-járvány lelki hatására figyelmeztetett.
Az Európai Bizottság elnöke szerint az újságírók szabadsága fontosabb, mint valaha. Varga Judit igazságügyminiszter a bírálatokra reagálva kijelentette: „a Magyarországon bevezetett intézkedések szükségesek, arányosak és korlátozottak”.
Kizárólagos megállapodást kötött a Richter Gedeon Nyrt. egy amerikai céggel, a vállalat egyik új nőgyógyászati termékének az értékesítésére - mondta az InfoRádiónak Bogsch Erik, a cég elnöke. A készítményt most törzskönyvezik az EU-ban, jövőre pedig már a betegekhez is eljuthat.
Siófok közigazgatási területén az egyidejűleg többek által látogatott helyekre, főképp üzletekbe, vásárcsarnokba, szolgáltatókhoz, hivatalokba kizárólag szájmaszkban, avagy azt helyettesítő, a szájat, orrot eltakaró textilben (sál, kendő) lehet belépni.
A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben különösen fontos az összefogás Magyar Vízilabda Szövetség számára is – hangsúlyozta a szervezet társadalmi elnöke.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint a kijárási korlátozás első hétvégéjén 60 százalékkal visszaesett a forgalom az előző naphoz képest, de még így is százezrek közlekedtek szombaton és vasárnap a hazai fő-...
A koronavírus-járvány magyarországi halálos áldozatai valamennyien krónikus alapbetegségben szenvedtek - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
A Bodysphere tesztjét, amely két percen belül képes a koronavírus kimutatására, engedélyezte az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA).
A kormányhoz fordult Karácsony Gergely, hogy terjesszék ki a turizmusban dolgozókra azokat az adó- és járulékkedvezményeket, amelyeket eddig csak a nagyobb szállodák és vendéglátóipari egységek élvezhettek - derült ki a Főpolgármesteri Hivatal közleményéből.
A koronavírus-járvány miatt a román gyógyszeriparban tevékenykedő vállalatok árbevétele az idén várhatóan kétszer gyorsabban fog nőni, mint egy évvel korábban, és eléri a rekordnak számító 68 milliárd lejt (14 milliárd euró) - közölte kedden a KeysFin tanácsadó cég.
A koronavírussal kapcsolatos csalások nagyon hamar megjelentek az interneten, amint erre fogyasztóvédő szervezetek felhívják a figyelmet. Előbb, mint maga a járvány. A vírus kapcsán a csalók különösen nagy buzgalommal célozzák meg a 60 éven felülieket. Nagy anyagi károkat tudnak okozni befektetési csalásokkal is.
Márianosztrán ültek a hírhedt tiszazugi méregkeverő asszonyok is. A kalocsai terítőkről pedig jusson eszedbe, hogy lehet, hogy a helyi dutyiban hímezte egy gyilkos elítélt.
Minden adott ahhoz, hogy 1938 óta a legrosszabb negyedévét zárja az S&P-500 tőzsdeindex annak ellenére is, hogy a keddi kereskedésben már kicsit pozitívba fordult a hangulat, egyre többen látnak jó vételi lehetőséget a mostani szinteken.
Ha a gazdálkodószervezet fizetésképtelenné válik, vagy fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerül, és kizárólag a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szemben van tartozása, indokolt fizetési kedvezmény iránti kérelmet benyújtania....
A vermonti szenátor Twitteren ítélte el a magyar kormány felhatalmazási törvényét, a család- és ifjúságügyi államtitkár ugyanezen a platformon reagált.
Több mint ötmilliárd eurós (körülbelül 1830 milliárd forint) gazdasági mentőcsomagot jelentett be a szerb kormány az új típusú koronavírus-járvány okozta veszteségek kezelésére kedden.
Ha a gazdálkodószervezet fizetésképtelenné válik, vagy fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe kerül, és kizárólag a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szemben van tartozása, indokolt fizetési kedvezmény iránti kérelmet benyújtania....
A Via Credit által vizsgált mikrovállalkozások negyedének, közel 40 ezernek kevesebb, mint egy millió forint van a számláján. A 458 ezres létszám közel 35 százaléknak, azaz 156 ezer alkalmazottnak van veszélyben a munkahelye a cégé alacsony tartalékjai miatt.
A kormány szerint felkészült Magyarország a koronavírus-járvány elleni védekezésre. Álláshirdetésekben keresnek ápolókat, orvosokat, tisztifőorvost és járványügyi szakügyintézőt.
Hármat Angela Merkel kancelláron, mindegyik negatív lett. A dél-koreai mintát követnék a németek, de egyelőre kevés az eszköz. Tudósok vizsgálják az egyik gócpontot, Jenában pedig kötelező lesz a maszk.
A vírust egy afrikai nő szervezetében mutatták ki, aki az Athén északi részén található Ritszona menekülttáborban él. A fertőzést gyermeke megszületése után mutatták ki nála egy athéni kórházban.
Az elmúlt egy napban 837-en vesztették életüket Olaszországban a koronavírus miatt, és ismét több mint 4000 új esetet regisztráltak – jelentették be kedd este. Ez azt jelenti, hogy legjobb esetben is csak stagnál a megbetegedések száma a leginkább érintett országban.