2020. március 5. csütörtök

márc. 5
20:21
A túlélő táskám, amit minden utazásra magammal viszek (Spabook)
Amikor régebben nyaralni mentem, vagy akár a karácsonyi szezonra utaztam haza a szüleimhez, legszívesebben az egész lakást magammal vittem volna....
márc. 5
20:23
Önkéntes karanténban volt a Szent István Egyetem koronavírussal fertőzött hallgatója (Alternatív Energia)
Senkivel nem érintkezett, miután visszatért Iránból, de nem volt ilyen elővigyázatos a másik fertőzött, a Semmelweis Egyetem szintén iráni diákja.
márc. 5
20:24
A szállásmegosztókat is érinti a koronavírus (Menedzsment Fórum)
Az online szállásmegosztási rendszer a járvány kapcsán itthon is reflektorfénybe került, amikor kiderült, hogy a fertőzött amerikai diákok a rendszeren keresztül foglaltak szállást Budapesten. Problémát jelent, hogy a magánszállások egy része továbbra is a szürke zónában működik.
márc. 5
20:25
Újabb hazai fertőzöttet találtak: egy debreceni férfi szervezetében mutatták ki a vírust (Alternatív Energia)
A férfi Milánóban dolgozik, rendszeresen ingázik Olaszország és Magyarország között.
márc. 5
20:27
Japán turistákat szállítottak a Szent László Kórházba (Igényesférfi.hu)
Mindannyian köhögnek, de fizikai állapotuk jó.
márc. 5
20:27
Agüero egyre közelebb Manchester „uralmához” (Promotions)
Wayne Rooney már csak a harmadik legeredményesebb manchesteri labdarúgó.
márc. 5
20:33
Meglepte a szakértőket az OPEC döntése (Infostart)
Az olajkitermelés további napi egymilliós helyett napi másfél millió hordós csökkentését javasolják a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai az idei második negyedévre a kőolaj világpiaci árának alátámasztására, de a végleges döntést Oroszország és az olajkartellen kívüli szövetségeseik csatlakozásától teszik függővé.
márc. 5
20:33
Inkább kifizeti összes dolgozójának a taxit az OTP ártatlan támadója, csak ne használják a metrót a koronavírus miatt (Portfolio)
Azzal, hogy a briteknél és ezen belül Londonban is egyre több koronavírusos megbetegedést regisztrálnak, az itthon az OTP ártatlan támadójaként ismertté vált hedge fund menedzser, Greg Coffey inkább felajánlotta: kifizeti összes dolgozójának a taxit, csak ne használják a metrót a munkába járáshoz – írja az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a Bloom
márc. 5
20:33
A kormány megint meghosszabbította a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet” (444.hu)
Ahogy 2016 márciusa óta mindig.
márc. 5
20:33
Jennifer Lopez megnapoztatta a melleit, amiért sokan hálásak (Ripost)
A színész-énekesnő megpihent kicsit az esküvője szervezése közben, és a rajongóiról sem feledkezett meg.
márc. 5
20:33
Debreceni férfi a koronavírus harmadik magyarországi fertőzöttje (Igényesférfi.hu)
A férfi rendszeresen ingázik Milánó és a hajdúsági megyeszékhely között.
márc. 5
20:33
Nádai Anikó megmutatta legújabb családtagjukat (Life)
Nádai Anikó megmutatta legújabb családtagjukat – Fotó
márc. 5
20:33
A légszennyeztéstől tartunk, közben minden ötödik európai ember mástól szenved (Rakéta)
A zajszennyezés egyre nagyobb problémát jelent az utóbbi években a megnövekedett közúti forgalom és az urbanizáció miatt, de pontosan hogy teszi tönkre például a szívünket?
márc. 5
20:36
Közölte az egyetem, a koronavírusos hallgató önkéntes karanténban volt (Ripost)
Tájékoztatást küldött a Ripostnak a Szent István Egyetem. Mint írják, a koronavírus terjedésével kapcsolatban kellő időben megtette az óvintézkedéseket, az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott eljárásrenddel összhangban már 2020 januárjában megküldte a megelőzésre szolgáló higiénés rendszabályokról szóló információkat a munkatársak
márc. 5
20:38
Eláll a lélegzet, egy szál tangában ment le a szőke bombázó a kocsmába (Ripost)
A bár férfi vendégei nagyon örülhettek a nem mindennapi látványnak...
márc. 5
20:39
Izombiopszia - Mikor és hogyan történik? (WebBeteg)
A biopszia egy olyan orvosi eljárás, amelynek során vizsgálat céljából a testből sejteket vagy szöveteket távolítanak el a betegség meghatározása, diagnózis felállítása érdekében. Mikor van szükség izombiopsziára, és hogyan történik?
márc. 5
20:39
Megújul a Brassó és Segesvár közötti vasútvonal két szakasza (USAracing)
A Román Államvasutak (Cfr) aláírta csütörtökön a RailWorks cégtársulással azt a szerződést, amelynek értelmében 617,6 millió euróból újul meg a Brassó-Apáca és Kaca-Segesvár közötti vasútvonal – jelentette be Lucian Bode román ügyvivő közlekedési miniszter.
márc. 5
20:39
Egy nyelvtanfolyamra is elment az egyik koronavírus-fertőzött iráni diák (SzMo)
A csoporttársai és családtagjaik most otthoni karanténben vannak.
márc. 5
20:39
Heti egy családi értekezlet segít nem szétesni! Amiért terápiaként működik (Spabook)
Képzeld el, hogy vasárnap délelőtt összeül a család, vagy ha még nincsenek gyerekek, akkor csak a házaspár. Előveszik a kis listájukat és...
márc. 5
20:40
Újabb koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon (Ripost)
Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírustesztje is pozitív lett.
márc. 5
20:42
Putyin és Erdogan megállapodott: Éjféltől tűzszünet lép életbe Idlíbben (HírTV)
Putyin és Erdogan idén már harmadik alkalommal találkozott.
márc. 5
20:45
Újabb koronavírusos beteget jelentettek Magyarországon! (Portfolio)
Újabb koronavírusos beteget resiztráltak Magyarországon, ezzel háromra nőtt az igazoltan fertőzöttek száma - írják a koronavirus.gov.hu-n.
márc. 5
20:45
Koronavírus: diagnosztizálták a harmadik koronavírus fertőzöttet itthon (Pénzcentrum)
Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus tesztje is pozitív lett. A férfi rendszeresen ingázik az olasz nagyváros és Debrecen között. Február 29-én, szombaton hajnalban szállt le repülővel a hajdúsági megyeszékhelyen, a reptéri...
márc. 5
20:45
Szilvay Gergely: Így feledkezik meg a Mérce Latin-Amerika kommunistáiról (Tiszta Jövő)
Miközben a Dél-Amerika jobbos kormányai elleni tiltakozásokba helyezik reményüket a hazai szélbalosok, a dél-amerikai balos rezsimek gazdasági teljesítményéről és az ellenük való tiltakozásokról megfeledkeznek.
márc. 5
20:45
Újabb koronavírusos beteget találtak Magyarországon! (Rakéta)
A fertőzött férfit Debrecenben szűrték ki, a fővárosban 15 japán turistát szállítottak kórházba koronavírus-fertőzés gyanújával.
márc. 5
20:51
A Budapest környékiek és a győriek örülhetnek az újdonságnak (Infostart)
További 90 darab csuklós jármű beszerzésével folytatódik az állami autóbuszpark megújulása.
márc. 5
20:51
Koronavírus: Orbán Viktor, Kásler Miklós és az operatív törzs sajtótájékoztatója (Index)
Az operatív törzs mai tájékoztatóját élőben közvetítettük a Facebookon.
márc. 5
20:51
Koronavírus: diagnosztizálták a harmadik koronavírus fertőzöttet itthon (Pénzcentrum)
Egy Milánóban dolgozó debreceni férfi koronavírus tesztje is pozitív lett. A férfi rendszeresen ingázik az olasz nagyváros és Debrecen között. Február 29-én, szombaton hajnalban szállt le repülővel a hajdúsági megyeszékhelyen, a reptéri...
márc. 5
20:51
Jorge Lorenzo újra a pályán (Sport365)
Barcelonában áll majd rajthoz.
márc. 5
20:51
Kukában végezheti a koronavírus miatt felhalmozott élelmiszerek nagy része (Pénzcentrum)
Egy átlagos magyar évente 33 kg élelmiszert dob a szemétbe csak azért, mert túl sokat vásárolt egyes termékekből vagy nem megfelelően tárolta azokat. Ez a mennyiség tovább nőhet, ha sokan a nagybevásárlás során beszerzett, esetleg...
márc. 5
20:51
Éjféltől jön a tűzszünet Idlíbben (Képmás)
A felek egyetértenek abban, hogy a szíriai konfliktus katonai eszközökkel nem megoldható.
márc. 5
20:51
Béres Alexandra megmutatta szuperképességét - a gyerekkorához és a nyelvéhez van köze (Life)
Béres Alexandra megmutatta szuperképességét - a gyerekkorához és a nyelvéhez van köze
márc. 5
20:51
Kövér: Újjá fogjuk építeni a Kárpát-medencét (Magyar Hírlap)
„2010-ben új korszakot nyitottunk Magyarországon, lezártuk a posztkommunizmus fejezetét, és elindítottuk a nemzeti összetartozás megerősítésének időszakát, amikor a magyar állam nem kiszolgáltatja, hanem szolgálja a nemzetét”
márc. 5
20:53
Hova máshova épült volna 2 buddhista templom, mint erre a hegycsúcsra? (Index)
.
márc. 5
20:57
Csaknem negyvenszeresére nőtt az e-töltések száma (AQUA)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) adatai alapján az elektromos autó töltések száma meghaladta az 560 ezret tavaly, a töltőoszlopok száma pedig megközelítette az 1400-at.
márc. 5
20:57
Sok év után folytatódik a Parajelenségek franchise (Promotions)
Érkezik a Paranormal Activity hetedik felvonása.
márc. 5
21:00
Bizakodásra okot adó hír érkezett az influenzáról (Infostart)
Az elmúlt napokban lassult a szezonális influenza terjedése Magyarországon – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentéséből. A fővárosi kórházak többségében azonban továbbra is részleges vagy teljes látogatási tilalom van érvényben.
márc. 5
21:03
KSH: januárban 3,8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak (NRGreport)
Januárban az ipar belföldi értékesítési árai átlagosan 3,7 százalékkal nőttek, ezen belül a 63 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar árai 5,9 százalékkal emelkedtek, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 0,6 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz mérten. Az exportértékesítés árai 3,8 százalékkal nőttek,
márc. 5
21:03
Egy debreceni férfi a harmadik magyar koronavírusos beteg (SzMo)
A beteg Milánóból érkezett haza, a repülőtéri vizsgálaton még tünetmentes volt, majd később belázasodott.
márc. 5
21:06
Borzalmas, mit művelt a feleség, miután a férje megcsalta (Ripost)
Kegyetlen tud lenni a megcsalt nő dühe és bosszúja, de minden képzeletet felülmúl, amit ez a feleség tett. Sokkoló megtorlás!
márc. 5
21:09
Takarékra állította magát az EP a vírus miatt (Kripto Akadémia)
Az uniós intézmények közül eddig az Európai Parlament vezette be a legradikálisabb korlátozásokat a koronavírus fertőzés miatt. A képviselő-testület hétfő óta három hétig csak "alapjáraton" működik: megtartják a plenáris, valamint a szakbizottsági vitákat és üléseznek a vezető testületek is, de beszüntették látogatók fogadását, felfüggesztették a k
márc. 5
21:09
Februári visszaesés a globális élelmiszerárakban (ProfitLine)
Mérséklődtek az élelmiszerárak a globális piacokon négy hónap drágulást követően, miután bezuhant a növényi olajok ára részben a koronavírus (Covid-19) járvány keltette keresletvisszaesés körüli félelmek miatt.
márc. 5
21:09
Török embercsempész: Küldetésem migránsokat átjuttatni a határon (Ripost)
A török embercsempészek már a hatóságok hallgatólagos jóváhagyásával dolgoznak.
márc. 5
21:09
A depresszió 5+1 jele: életet menthet, ha időben észreveszed őket (Spabook)
Meglepő, de igaz: a depressziós ember nem mindig leszegett fővel, bánatosan, sírdogálva mászkál. A depressziónak vannak olyan rejtett jelei, amikről...
márc. 5
21:09
Meghosszabbították a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet (Magyar Hírlap)
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a balkáni migrációs útvonalon akár több százezres migránsáradat állhat össze és a magyar határnál a 2015-ös röszkei zavargásnál is súlyosabb helyzet állhat elő
márc. 5
21:09
Putyin és Erdogan megegyezett, éjféltől tűzszünet lép életbe Idlíbben (Bank360 blog)
Több mint hat órán át tárgyalt egymással az orosz és a török elnök
márc. 5
21:11
Koronavírus: Egy olasz fertőzött megunta a kórházat és hazaszökött (Ripost)
Nem ez volt a legbölcsebb döntés, amit az olasz úriember az életében hozott...
márc. 5
21:15
Rómában sem lesz maraton (Sport365)
A párizsi után az olaszországi futóversenyt is lemondták.
márc. 5
21:15
Törvényjavaslattal lehetetlenítenék el Netanjahu kormányalakítási szándékát (ATV)
Egyértelmű döntés helyett ismét patthelyzetet hoztak Izraelben a parlamenti választások a választási bizottság által csütörtökön közzétett végleges eredmények szerint. Izraelben egy éven belül harmadszor tartottak választásokat.
márc. 5
21:15
Nem engedtek kikötni egy mentőhajót Leszboszon (Képmás)
A rakparton összegyűlt tömeg sértegette a legénységet, és felszólította őket a távozásra.

Keresés