2020. március 5. csütörtök

márc. 5
22:39
Nem csak téli alapdarab: trendi és stílusos tavaszi szettekben a western csizma (Spabook)
Még sosem volt western csizmám, de úgy tűnik, idén fel kell zárkóznom: a kilencvenes évek biztos visszatérőjeként ez a darab is bekerült az...
márc. 5
22:45
Koronavírus: Már heten meghaltak Franciaországban, Macron szerint elkerülhetetlen az országos járvány (SzMo)
A megbetegedések számának növekedése a múlt héten gyorsult fel Franciaországban, amely Olaszország és Németország mellett a Covid-19 fertőzés egyik fő gócpontja lett Európában.
márc. 5
22:51
Változatos, színvonalas programokat kínált a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat (autopro)
Több mint 160 ezren vettek részt a Kultúrházak éjjel-nappal idei, tizennegyedik programsorozatán. Február 14-től 16-ig 244 településen, 415 helyszínen összesen 833 programmal várték az érdeklődőket – közölték a szervezők csütörtökön az Mti-vel.
márc. 5
22:51
Ismét jelentősen nőtt a járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban (SzMo)
Az államfő köszönetet mondott Lombardia lakosságának kitartásáért, valamint az orvosok és ápolók önfeláldozó munkájáért.
márc. 5
23:03
A címvédő a legjobb négy között, a házigazda búcsúzott (Sport365)
A Sopron magabiztosan jutott az elődöntőbe a női kosárlabda Magyar Kupában. A Pécs csapatát a Tfse-Mtk győzte le az első körben.
márc. 5
23:03
Koronavírus: már főleg a belföldi fertőzések miatt a terjed a vírus Németországban (SzMo)
Elérte a 400-at a megerősített koronavírus-fertőzések száma, a nem ismert fertőzések száma minden bizonnyal igen alacsony, mert nagyon széles körben végeznek koronavírus-teszteket az országban.
márc. 5
23:09
5 tény a szerelemről, amit nem ártana ismerned (Spabook)
Már a legelső találkozásnál fontos szerepet játszanak bizonyos pszichológiai tényezők abban, hogy mennyire kerültök egy hullámhosszra a randi...
márc. 5
23:15
Koronavírus, Olaszország és Anglia drasztikus intézkedéseket vezet be (Ripost)
Felszólította a 65 év felettieket az olasz kormányfő, hogy ne menjenek az utcára! Most ér tetőpontjára a koronavírus-pánik Olaszoszágban és Nagy-Britanniában. A britek 4 fokozatú válságtervet készítettek, a legdurvább fokozat az ország 80 százalékának megfertőződésével számol. Az olaszok bezárták az iskolákat, múzeumokat, stadionokat, és betiltotta
márc. 5
23:15
Káprázatosak voltak a Femcafe Gála sztárvendégei - Galéria (Femcafe)
Az év leginspirálóbb hazai díjátadó gáláján ezúttal is példaértékű személyiségek sorakoztak.
márc. 5
23:33
Nokia telefonok kerülnek az új James Bond filmbe, pedig nem a múltban játszódik (Index)
.
márc. 5
23:33
A kormány segítené az Ózdon pórul járt munkavállalókat (ProfitLine)
A kormány kiemelten segíti Ózdon azoknak az elhelyezkedését, akiknek munkahelye az év végéig megszűnik, mivel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban működő ABB cég beszünteti gyártását - közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Ózdon.
márc. 5
23:39
Vajon van élet a halál után? Lélek, túlvilág és a halál pillanata (Spabook)
Egyes népcsoportok egész életükben készülnek a halálra, és inkább boldogsággal gondolnak rá... nem úgy, mint a mi kultúránk. Ezek a népek életüket...
márc. 5
23:42
Micsoda elismerés, őket tapsolták meg a Magyar Filmdíj 2020. átadón (Ripost)
A Vígszínház adott otthont a rangos filmes eseménynek.
márc. 5
23:45
Koronavírus: négyre nőtt a magyarországi fertőzöttek száma (Portfolio)
A hivatalos kormányzati tájékoztató oldal este fél 11-es frissítésekor derült ki, hogy 4 fertőzöttet regisztráltak már a magyar hatóságok.
márc. 5
23:45
Elhunyt a legendás magyar sportoló egykori edzője (Ripost)
Elhunyt az osztrák szakember, aki az olimpiai hetedik síző, Miklós Edit edzője volt.
márc. 5
23:51
Várható időjárás az ország területén péntek estig (Háziállat)
Csütörtök estétől aztán nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és pénteken is jórészt erősen felhős vagy borult időben lesz részünk. Éjféltől nyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, de az északi tájakon helyenként havas eső, az Északi-középhegység magasan fekvő részein pedig havazás valószínű.
márc. 5
23:51
Várható időjárás az ország területén péntek estig (Biztosító Magazin)
Csütörtök estétől aztán nyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és pénteken is jórészt erősen felhős vagy borult időben lesz részünk. Éjféltől nyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, de az északi tájakon helyenként havas eső, az Északi-középhegység magasan fekvő részein pedig havazás valószínű.
márc. 5
23:51
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje nyert a szemlén (SzMo)
A Magyar Mozgókép Szemle csütörtöki gáláján a fővárosi Vígszínházban a film alkotói további három díjat vehettek át, összesen 29 kategóriában osztottak ki elismeréseket.
márc. 5
23:53
Esőre és napsütésre is számítani lehet a hétvégén (Biztosító Magazin)
Esőre és napsütésre is számítani lehet a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
márc. 5
23:57
Győrfi Pál: Mi a teendő koronavírus-gyanú esetén? (Biztosító Magazin)
"Mit tegyen, ha koronavírus-fertőzöttnek érzi magát?" címmel tettek fel videót a kormány Facebook-oldalára csütörtök este.

Keresés