Tízezer FFP2 maszkot adományoz a Wörwag Pharma háziorvosoknak, szakorvosoknak és gyógyszerészeknek. Az adomány értéke bruttó 31 millió Ft. A Wörwag Pharma ezzel is szeretne hozzájárulni az egészségügyi dolgozók és az általuk ellátott betegek védelméhez és a koronavírus elleni fellépés eredményességéhez.
Felmerült bennünk a kérdés, hogy az utóbbi napok negatív olajárának láttán még mekkorát eshetnek a kutakon tapasztalható üzemanyagok árai. Amennyiben ilyen árszinteken stabilizálódnának a jegyzések, akkor a benzin literje 270 forint alá, a gázolaj ára pedig 290 forintra is eshetne számításaink szerint.
Az önkormányzatok büdzséjének megnyesését a megkérdezettek alig több mint harmada tartja helyes lépésnek, és még a Fidesz szavazóinak 42 százaléka sem ért egyet vele - derül ki a Publicus Intézet felméréséből.
Egészen zavarbaejtő interjú készült a polgármesterrel, aki maga kínálta fel városát arra, hogy kísérletezzenek rajta. Szerinte ugyanis évek óta együtt élünk a vírusokkal.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2284 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 14 idős krónikus beteg. Ezzel 239 főre emelkedett az elhunytak száma...
A koronavírus sok új kihívást hozott a családok mindennapjaiba. Eddig az otthon töltött idő valódi közös idő lehetett, most a szülőknek dolgoznia, a gyerekek nagy részének pedig tanulnia kell. Ahhoz, hogy a munka valóban a munkáról szólhasson, az iskolásoknak önállóan is kell tanulnia — írja közleményében az Okos Doboz. Az Oktatási Hivatal által is
A járvány miatt félbeszakadt egészségügyi reformot porolja le a kormány: a központi kórházi informatikai rendszer megvalósítására 8 milliárd forintot irányoztak elő egy friss rendelettel.
A magyar tulajdonban lévő Vajda-Papír éves higiéniai alappapír-gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország akár önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is - mondta Vajda Attila ügyvezető igazgató.
A magyar tulajdonban lévő Vajda-Papír éves higiéniai alappapír-gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország akár önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt megnőtt kereslet mellett is - mondta az Mti-nek Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.
Emelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedést a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában is erősödtek az irányadó részvényindexek csütörtökön. Európában mérsékelt erősödéssel indulhat a nap, határidős DAX 36 pontos plusza 0,4 százalékos emelkedést vetíthet előre a csütörtöki piacnyitásra.
Április 23-án reggel 6 órától a határ másik oldalán dolgozó vagy földet művelő magyar és szerb állampolgárok átjárhatnak a röszkei, a tompai és a hercegszántói átkelőn - jelentette be Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
Az új koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma világszerte meghaladta a 2,6 milliót, csütörtökön 2 628 527 volt, a halálesetek száma 183 424, a gyógyultaké pedig 784 986 volt a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.
Sértődött-e Navracsics Tibor? Hogyan zajlik a küzdelem a koronavírus ellen a kórházakban? Karácsonyi válságkezelés, Pokol Béla, nyugat-európai muszlim pártok, külön utakon járó Ausztrália és Új-Zéland, mentálhigiénés jótanácsok, Prieger Zsolt és Hegyi Zoltán írásai – itt a legújabb Mandiner hetilap!
Meg kell ismerni az új típusú koronavírus állati eredetét - hangsúlyozta szerdán Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti igazgatója.
Tűzifát okosan néven online piacteret fejlesztett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a tisztességes piaci szereplők támogatása érdekében, a felületre már feltölthetik ajánlataikat az érintettek, a jövőben pedig új modul indulása is várható.
Az új koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma világszerte meghaladta a 2,6 milliót, a halálesetek száma több mint 183 ezerre tehető, a gyógyultaké pedig közel 785 ezer volt a Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. Magyarországon csütörtök reggelre 2284 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt újabb 14 beteg, ezzel 239 főre eme
Mint arról ma reggel beszámoltunk, 2284 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. A legrosszabb helyzet jelenleg is Budapesten, illetve Pest megyében van, de egyre több a fertőzött Fejér megyében is. Az alábbi térképen jól...
Az NHK japán közszolgálati televízió csütörtökön közölte, hogy a Nagaszakinál horgonyozó olasz óceánjárón további 14 újabb fertőzött matrózzal már a legénység 48 tagja kapta el a koronavírust.
„Nincs semmilyen fejlemény, amely arra utalna, hogy a magyar demokrácia bármilyen szempontból is autoriter irányba fordulna” – mondja Navracsics Tibor lapunknak. Mit tart az ötéves biztosi pályafutása legnagyobb eredményének? Milyen a személyes kapcsolata Orbán Viktorral és Junckerrel? Vannak-e belpolitikai ambíciói? Van-e még helye a Fidesznek az