2020. május 3. vasárnap

máj. 3
0:03
Kiderült, mikor érkezhet a száguldó cirkusz a Hungaroringre (Infostart)
Sajtóhírek szerint egy 19 versenyből álló „piszkozat”-versenynaptárat kaptak kézhez nemrég a Forma–1-es csapatok.
máj. 3
0:03
Micsoda szerencse! Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, többen is milliomosok lettek (Blikk)
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait!
máj. 3
0:03
Bár az olimpiát elhalasztották, Hosszú Katinka készül rá – Ezt tette most közzé (Blikk)
Hosszú Katinka vicces kedvében lehetett, amikor Facebook-oldalán megosztotta a videót a "mai úszóversenyről."
máj. 3
0:03
Rossz hírünk van: újabb film premierjét tolták el a koronavírus miatt (Blikk)
Egy évvel eltolódik a Johnk Wick 4. premierje.
máj. 3
0:03
Kezdődik a Mars-háború: ezt tűzték ki célul a rivális űrnagyhatalmak (Blikk)
Most már biztos, hogy a 2020-as évek a Mars és a Naprendszer még távolabbi égitesteinek meghódításával kapcsolatos versenyről szólnak majd. A rivális űrnagyhatalmak és a specialista magáncégek elsősorban a vörös bolygó feltérképezését, illetve azt tűzték ki célul, hogy olyan bázist építenek ki, amely hosszabb távú emberi tartózkodásra alkalmas. A c
máj. 3
0:03
A Ferrari exelnöke megtartaná Vettelt (F1világ)
A Ferrari egykori elnöke, Luca di Montezemolo azt mondja, ha továbbra is ő lenne az olasz gyártó első embere, meghosszabbítani Sebastian Vettel szerződését.
máj. 3
0:03
Kína letiltotta a silány koronateszteket, de a magyar kormány addigra bevásárolt ilyenekből (444.hu)
A mentősök most is olyan teszteket használnak, amiknek az exportját Kína egy hónapra felfüggesztette. A héten enyhítettek a szabályokon, és egy videó szerint a magyar állam is talált megbízható forrást.
máj. 3
0:03
Több ezren tüntettek Stuttgartban a korlátozások ellen (444.hu)
A szervezők próbálták betartatni a másfél méteres szabályt.
máj. 3
0:06
Megszólalt Csányi Sándor a koronavírusról (Infostart)
Magyarország kilábal a válságból, a többi ország szolidaritására és a nemzetközi szervezetekre azonban nem lehet számítani – véli Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója.
máj. 3
0:06
Kapcsolat lehet a vitaminhiány és a halálesetek között (Infostart)
Ugyanakkor fontos, nem szabad azt gondolnunk, hogy vitaminnal kezelni lehet a koronavírus-betegséget.
máj. 3
0:06
Online divatbemutatót tartottak a YouTube-on, amin Mihalik Enikő is részt vett (Blikk)
Online divatbemutatót tartott május elsején Carine Roitfeld, írta meg a nuus.hu.
máj. 3
0:06
Barna cukorba mártotta a hagymát. Ami igazán meglepett, az még csak ezután jött (Blikk)
Nem tudtam, hogy erre is jó!
máj. 3
0:06
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 8, 47, 50, 87, 89.
máj. 3
0:06
Kiadták a riasztást: újabb hidegfront jön, betör az országba a zivatarlánc második hulláma (Blikk)
Egy jótékony hatása azért lesz a viharos széllel érkező lehűlésnek.
máj. 3
0:06
Francia miniszter: jó ideig együtt kell még élni a vírussal (Infostart)
A francia kormány úgy döntött, hogy július 24-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt kihirdetett egészségügyi rendkívüli állapotot - jelentette be a kormányülés után az egészségügyi miniszter.
máj. 3
0:06
A Fidesz üzent Karácsony Gergelynek (Infostart)
A Fidesz felszólítja Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy tegyen meg mindent a Pesti úti idősotthon lakóinak védelmében - közölte a kormánypárt kommunikációs igazgatója.
máj. 3
0:06
Bécsben már kezd visszaállni minden a régi kerékvágásba (Blikk)
Az osztrák kormány enyhítette a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, ennek köszönhetően kezd visszatérni az élet Bécs belvárosába, írta meg az index.hu a Sky News alapján.
máj. 3
0:06
Újraalkottunk a Jóbarátok szettjeit: 2020-ban is szuperstílusosak (Glamour)
Rachel, Monica vagy Phoebe ruháit lopnád el?
máj. 3
0:07
2011: a portugál csoda Európában (Infostart)
Ötven év, ötven mérkőzés – az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. 2011-ből az Európa-liga döntőjét, amelyben két portugál csapat játszott – és egyáltalán nem véletlenül.
máj. 3
0:07
Indul az élet vidéken: ezek az enyhítések várhatók az országban (Blikk)
A kormány rendelkezéseinek megfelelően Budapesten és Pest megyén kívül egyre több intézmény hoz olyan szabályokat, amelyek a koronavírus-járvány előtti időszaknak megfelelő működés felé közelítenek. A fővárosban és környékén ugyanakkor még a védekezés van a középpontban.
máj. 3
0:07
Marcelo: „Nem gondolom, hogy a Real Madrid elad engem” (Blikk)
Marcelo, a brazil labdarúgó-válogatott és a Real Madrid balhátvédje szerint spanyol klubcsapata nem kíván megválni tőle.
máj. 3
0:07
Magányossá váltak a tokiói állatkert angolnái - most az interneten is meg lehet nézni őket (Blikk)
A koronavírus-járvány miatt a legtöbben otthon tartózkodnak, emiatt a tokiói Sumida Aquarium angolnái nagyon rosszul érzik magukat. Az ingerszegény környezet következtében nem lehet őket megfelelően gondozni, hiába próbálkoznak vele az ott dolgozók.
máj. 3
0:07
Fotó: Leclerc kedvesével tölti a kényszerpihenőt (F1világ)
Bár versenyezni még július elejéig biztosan nem fog, a Ferrari ifjú versenyzője, Charles Leclerc azonban így sem unatkozik: szabadidejét szimulátoros versenyzéssel, jótékonykodással, no és persze kedvesével tölti.
máj. 3
0:07
Svédországban is sikerült 1 alá szorítani a koronavírus reprodukciós rátáját (444.hu)
Pedig jóval kevesebb korlátozó intézkedést hoztak, mint más országok.
máj. 3
0:10
A Nébih is vizsgálja, hogyan viselkedünk a karanténban (Infostart)
Online kérdőívvel vizsgálja a koronavírus-járvány során megváltozott élelmiszer-vásárlási és -fogyasztási szokásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
máj. 3
0:10
Ön szerint is hasonlít Singh Viki Salma Hayekre? Most szembetűnő a hasonlóság csak igazán! (Blikk)
Mivel többen mondták neki, hogy hasonlít Salma Hayekre, Singh Viki úgy döntött, újraalkotja a világírű színésznő néhány fotóját. Az eredmény pedig magáért beszél.
máj. 3
0:10
Igen borúlátó tanulmány látott napvilágot a koronavírusról (Infostart)
Amerikai járványügyi szakemberek szerint a kormányzati tisztviselőknek fel kellene hagyniuk azzal, hogy a járvány lehetséges végét érésével biztatják a lakosságot.
máj. 3
0:10
MSZP: történelemhamisító nyilatkozatot fogadott el a Ház (Infostart)
Az "igazi köztársaság" hiányáról beszélt a parlament MSZP-s alelnöke Budapesten, Göncz Árpád volt köztársasági elnök szobránál abból az alkalomból, hogy 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első Országgyűlés.
máj. 3
0:10
Koronavírus: közel százan halhattak meg egy New York-i idősotthonban (Blikk)
Koronavírus-fertőzésben veszíthette életét a New York-i Isabella idősotthon 98 lakója - írja a CNN.
máj. 3
0:10
Vigyázz, ez a 4 csillagjegy a legjobb hazudozó (Glamour)
Nem biztos, hogy rajta kapod őket, ha füllentenek
máj. 3
0:11
Nagy titkot árult el Mourinho (Infostart)
José Mourinho egy interjúban elárulta, edzői pályafutása során mindössze egyszer sírt vereség után.
máj. 3
0:11
Telitalálat az e heti Luxoron: valaki több mint hétmillióval lett gazdagabb (Blikk)
Kihúzták a Luxor nyerőszámait, egy valaki nagyon örülhet.
máj. 3
0:11
Legyőzte a koronavírust az a 23 éves focista, aki nemrég még mesterséges kómában feküdt (Blikk)
A Montepellier játékosán, Junior Sambián még április végén mutatkoztak a koronavírus tünetei. Az utóbbi napokban azonban az állapota javult, így kikerülhetett az intenzív osztályról.
máj. 3
0:14
Szakértő: sosem térünk már vissza abba a világba, ahol március közepén voltunk (Infostart)
Az elmúlt hetekben a koronavírus-járvány miatt szinte minden iparágat elért a digitális átállás, a korábban akár több hónaposra becsült folyamatok márciusban pár hét alatt zajlottak le – mondta az InfoRádiónak a Telenor üzleti értékesítési és marketing igazgatója.
máj. 3
0:14
Kim Dzsong Un alkarján gyanús foltok vannak (Blikk)
Az orvosszakértők szerint Kim Dzsong Unnak szívműtétje volt - írta meg a dailymail.co.uk.
máj. 3
0:14
Újabb drámai hír érkezett Olaszországból (Infostart)
Még több mint 17 ezer embert kórházban kezelnek Olaszországban, ahol jövő héttől fokozatosan újraindul az élet.
máj. 3
0:14
Kovács Zoltán üzent a ZDF-nek (Infostart)
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton azt javasolta a német ZDF szerkesztőségének: "ha legközelebb szörnyeket kívánnak bemutatni, nézzenek szét saját országukban, akad(t) jó pár...".
máj. 3
0:14
Los Angelesben is tüntettek a koronavírus-járvány miatti megszorító intézkedések ellen (Blikk)
Május elsején is folytatódtak a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések elleni tüntetések az Egyesült Államokban. Los Angelesben közel 3000 ember vonult utcára a munka ünnepén azért, mert dolgozni szeretnének - írja a CBS Los Angeles.
máj. 3
0:14
Donatella Versace a világ egyik legbefolyásosabb nője: gyönyörködjünk legemlékezetesebb szettjeiben (Glamour)
Ma 65 éves
máj. 3
0:15
Lehet, hogy mégsem lesz amerikai mentőcsomag? (Blikk)
Az Fehér Ház gazdasági tanácsadója szerint gyorsabban beindulhat a világgazdaság, mint azt gondolták, ezért lehetséges, hogy nem lesz szükség az amerikai mentőcsomag kiküldésére. A terv nagy támogatást nyújtott volna a rászoruló települések és államok számára.
máj. 3
0:15
Alonsót megint a Forma-1-ben akarják látni a spanyolok (Blikk)
A spanyol szavazók elsöprő többsége ismét a Forma-1-ben akarja versenyezni látni Fernando Alonsót, az autós gyorsasági világbajnokság korábbi kétszeres győztesét.
máj. 3
0:18
Állatkert, szentmise - így indul meg az élet vidéken (Infostart)
A kormány rendelkezéseinek megfelelően Budapesten és Pest megyén kívül egyre több intézmény hoz olyan szabályokat, amelyek a koronavírus-járvány előtti időszaknak megfelelő működés felé közelítenek. A fővárosban és környékén ugyanakkor még a védekezés van a középpontban.
máj. 3
0:18
Hongkongban folytatódtak a kormányellenes tüntetések: íme, az első fotók (Blikk)
Újabb tüntetéshullámra számítanak Hongkongban a következő hónapokban az új koronavírus-járvány mérséklődését követően - írta internetes oldalán egy szerdán megjelent cikkben a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
máj. 3
0:18
Előtte-utána: sztárok, akik megcsináltatták a fogukat (Glamour)
Hű! Egy-kettő felismerhetetlen eredeti fogsorával
máj. 3
0:22
A Dunába zuhant egy tinédzser Budapesten (Infostart)
A 18 éves fiú megcsúszott a Rákóczi híd korlátján.
máj. 3
0:22
Most lesz 30? Párkapcsolat szempontjából a legveszélyesebb férfi kor (Glamour)
Jól gondold meg
máj. 3
0:26
Mit tegyek, ha nem vagyok megelégedve a vaginámmal? (Glamour)
Honnan tudom, hogy az enyém normális-e vagy sem?
máj. 3
0:30
Diana hercegné kultikus szettjeit most totál le tudod kopizni (Glamour)
A szezon legmenőbb outfitje
máj. 3
0:33
Idén szerényebb profitot vár az OTP (ProfitLine)
Az elmúlt év rekordprofitja után az idén szerényebb eredményt vár az OTP a járványügyi helyzet hatásai miatt - közölte a bank az MTI-nek arra a kérdésére, hogy milyen üzleti tervet fogadott el az igazgatóság 2020-ra csütörtöki, a vírushelyzet miatt közgyűlési jogkörben eljáró ülésén.
máj. 3
3:06
Az Ikrek rádöbben, hogy a főnökébe szerelmes, a Skorpió pénzügyei jó irányt vesznek, de a Kosnak még a kivárásra kell játszania (Blikk)
És te mire számíthatsz?

Keresés