Régi álmát váltotta valóra Hosszú Katinka (31) új párja, Gelencsér Máté (34) oldalán! A háromszoros olimpiai bajnok úszó évek óta vágyott kiskutyára, korábbi edző-férjével, az amerikai Shane Tusuppal (32) úgy tervezte, visszavonulása után bővül majd a család házi kedvencekkel. A riói bajnoknő azonban közösségi oldalára feltöltött képei alapján jele
A jövő héten is sok lesz a napsütés. Csapadék hétközben inkább csak elszórtan, hétvégén viszont többfelé is várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Kevés híja volt, hogy nem lett végképp az enyészeté a nagyszentmiklósi aranykincs, aminek egy darabját most Rónai Attila (70) kaposvári ékszerész és ötvösmester lemásolta.
A német gazdaság a korlátozások feloldása után még hosszú ideig nem fogja tudni visszanyerni régi erejét a kieli IfW gazdaságkutató intézet elnöke szerint.
Néhány hónappal ezelőtt forgatta fel az internetet az a 14 éves orosz lány története, aki állítólag 10 éves szerelmétől esett teherbe - Darya most elárulta az igazságot. Vagy, már amit ebben a helyzetben igazságnak lehet nevezni, mert a dolog több sebből is vérzik...
Miután a McLaren és a Ferrari egymás kiszemeltjeit igazolta le végül, érdekes helyzet állhat elő mindkét istállónál a szakértő szerint - ha elindul a szezon.
Vera Lynn lett a legidősebb énekes, aki felkerült a legjobb 40 albumot jegyző brit slágerlistára, a 103 éves énekesnő legnépszerűbb dalainak 100 című gyűjteményével pénteken a lista 30. helyére került - adta hírül vasárnap a BBC News.
Az OSB lap sokoldalú, ellenálló és költséghatékony alapanyag, amelyet számos célra használhatunk a ház körül. Szigetelés készítéséhez különösen ideális. Ellenáll a nedvességnek, a kártékony élősködőknek, sőt, az idő vasfogának is. Lássuk, miért érdemes OSB lapot tenni a padlásra!
A koronavírus krízis napjaiban, heteiben készültek ezek a képek a genvoai emberekről. A járvány Európában Olaszországot érte el először hatalmas pusztítást végzett. Azóta az olasz kormány is elkezdte a lazításokat, fokozatosan szeretnének ők is visszatérni a normális életbe. Szurkolunk nekik is.
A nők nagy részének sok erőfeszítésébe, és pénzébe kerül a szépségápolás. Sokat költünk kozmetikusra, fodrászra, konditeremre, fogyókúrára, és itt a sornak még közel sincs vége.
Az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap forrásainak felhasználását - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője egy vasárnapi lapinterjúban.
Huszonöt új gócpontot tártak fel az egészségügyi hatóságok Franciaországban a koronavírus-járvány miatt nyolc hétig tartó szigorú kijárási korlátozások hét eleji feloldása óta - közölte Olivier Véran egészségügyi miniszter a Le Journal du Dimanche (JDD) című vasárnap megjelenő lapban.
Mivel személyes adatnak minősül, nem lehet nyilvánosságra hozni Orbán Viktor koronavírussal kapcsolatos egészségügyi dokumentumait sem, de a sajtófőnöke szerint minden óvintézkedést betart a miniszterelnök, a rendszertelen arcmaszk viselés ellenére.
A francia egészségügyi minisztérium vasárnap esti tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában 483-an haltak meg koronavírus-fertőzés következtében, pedig az elmúlt héten már száz alá csökkent a napi halálozások száma. A halottak száma meghaladja a 28 ezret Franciaországban.
Szlovákiában fenn kell tartani a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú utazási korlátozásokat és határellenőrzéseket, még akkor is ha más európai országok már fokozatosan úja meg akarják nyitni a határaikat - jelezte a szlovák kormány vasárnap.
Klubrekordot jelentő 60 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Celta Vigo vezetése a csapat dán csatárára, Pione Sistóra.
Azok, akik szeretik színpompás növényekkel elárasztani a tavaszi-nyári időszakban a teraszt, az udvart és az erkélyt, azok pontosan jól tudják milyen gyönyörű lehet egy szép futómuskátli.
Sokáig azt rebesgették, hogy a Megxit valódi oka valójában nem a nyugodtabb életre való vágy, hanem Vilmos és Harry herceg rivalizálása volt. Harryéknek sikerült tiszta vizet önteniük a pohárba?
Riadó a Juventusnál címmel írt a La Gazzetta dello Sport arról, hogy tarthatatlanul magas a játékosok fizetése az olasz labdarúgó-bajnokság címvédőjénél.
Szlovákiában fenn kell tartani a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú utazási korlátozásokat és határellenőrzéseket, még akkor is ha más európai országok már fokozatosan úja meg akarják nyitni a határaikat - jelezte a szlovák kormány vasárnap.
A szódabikarbóna hasznosabbnál hasznosabb felhasználásairól már hallottunk és ismerünk is belőlük néhányat. Az alábbiakról azonban még kevesen hallottak.
A koronavírus-járvány miatt átmenetileg bezárt a budapesti állatkert, viszont most arról adtak hírt az állatkert vezetői egy facebookos bejegyzésben, hogy néhány napon belül újra megnyitják a kapuikat az állatrajongók előtt.
A mobiltelefon ma már messze nem csak a telefonálás célját szolgálja, ezen bankolunk, ezzel fizetünk, parkolunk, navigálunk, rendelünk, ezért a folyamatos rendelkezésre állás nagyon fontos. Az applikációk persze fogyasztják az energiát, így számos esetben azon kaphatjuk magunkat, hogy éppen csak telefonálni nem tudunk rajta, mivel a legrosszabb pil
Néhány éve még repesett a boldogságtól Völgyi Zsuzsi (39). A Romantic énekesnője úgy érezte, megtalálta álmai férfiját, boldogan mondta ki neki az igent, és vágtak bele közös otthonuk kialakításába, ám közelgő ötödik házassági évfordulójukat már külön töltik.
Egy közelmúltban megjelent tanulmány javaslatot tesz a körforgásos gazdaság hatékony bevezetésére az uniós célszámoktól elmaradó V4 országokban, melynek elkerülhetetlenségét most mindenki a saját bőrén érezheti. – A járvány egyértelműen megmutatta, milyen hatásai lehetnek a klímaváltozásnak, ha nem vesszük komolyan, ugyanis a mostani drasztikus lép