2020. május 27. szerda

máj. 27
0:00
Darts: Klaasen az utolsó meccsen ütötte ki a világbajnokot (She)
Fordulatos csatával folytatódott a PDC Home Tour, amely immáron a második szakaszához érkezett. A világbajnok Peter Wright hiába kezdett két győzelemmel, a csoport utolsó találkozóján 6–1-re kikapott Jelle Klaasentől, és kiesett a Home Tourról. A világranglista 48. helyén álló hollandnak a körbeverések miatt csak fölényes győzelemmel lehetett esély
máj. 27
0:03
MNB-kamatdöntés: júniusban várják az izgalmakat a jegybanktól (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta a kamatokat, így maradt az alapkamat is 0,9 százalékon. Beke Károly, a Portfolio elemzője az InfoRádióban azt mondta, nagyobb figyelem irányulhat a testület következő, júniusi ülésére, amikor kiderül, hogy megmarad-e a jegybanknak a magyar gazdaság idei növekedésé
máj. 27
0:03
A demenciát okozó gén növeli a koronavírus kockázatát (Infostart)
A demencia veszélyét növelő genetikai mutáció jelenléte jelentősen megnöveli annak a veszélyét, hogy különösen súlyos lefolyású koronavírus-fertőzésen essen át a beteg – állapították meg az Exeter Egyetem kutatói.
máj. 27
0:03
A családja teljesen odavan Deutsch Anita epréért (Blikk)
Évek óta minden tavasszal fontos feladat vár Deutsch Anitára (45).
máj. 27
0:03
Ez nagyon fájhatott: Kimondta a csapattárs, hogy nem őt várja vissza a párbajról (Blikk)
Derzsi Viki is megtapasztalhatta, milyen a magára hagyatottság.
máj. 27
0:03
1200 munkavállalójától válik meg a McLaren (F1világ)
Csoportos leépítésre kényszerül a McLaren Csoport: a vállalat 1200 embert bocsát el a koronavírus-járvány és az F1-es költséglimit bevezetése miatt.
máj. 27
0:03
Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után újra növekedés jön? (HR Portál)
Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett új válságadók azonban megakasztották a folyamatot. Kérdés, hogy megfordul-e a tendencia. Erre keresi a választ a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
máj. 27
0:03
Hétvégén újraindul a libegő (444.hu)
Távolságot betartva, maszkban várakozva, de újra lehet libegőzni.
máj. 27
0:03
Szerdától szabadon utazhatnak a magyarok Csehországba és Szlovákiába, ha legfeljebb két napig maradnak (444.hu)
Nem kell hozzá negatív teszt se.
máj. 27
0:03
Tállai András klubja a miniszterelnök úr két kedvenc csapatát is kiverve bejutott a Magyar Kupa-döntőjébe (444.hu)
A Mezőkövesd a Puskás Akadémia után a Fehérvárt is elintézte.
máj. 27
0:03
MNB: Nem változott az alapkamat (444.hu)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a kamatdöntő ülésén nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem. Elemzők sem számítottak a monetáris változtatásra, többek között azért sem, mert az elmúlt időszakban az MNB több intézkedése kezdett működni, és a forint árfolyama is megnyugodni látszik – írja az MTI.
máj. 27
0:04
MK: a Honvéd lesz a Kövesd ellenfele a döntőben (She)
A Budapest Honvéd jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, miután az első mérkőzés után a visszavágón sem tudtak gólt rúgni a csapatok sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban. A tizenegyeseknél a Honvéd célzott jobban, így ő léphet pályára a Mezőkövesd ellen a döntőben, szintén a Puskás Arénában.
máj. 27
0:06
Új járványgóc alakult ki Németországban (Infostart)
Több mint százan fertőződtek meg egy frankfurti istentiszteleten, nem viseltek maszkot a hívek.
máj. 27
0:06
Nem lesz egyszerű az óvodai visszatérés - íme egy sor intelem (Infostart)
Az ágyneműk gyakrabb mosásába a szülőket is be fogják vonni, az idősebb óvónénik pedig egyelőre a "partvonalról" figyelhetik csak a lurkókat.
máj. 27
0:06
Kovács Zoltán: a sokat kritizált koronavírus-törvény emberéletek ezreit mentette meg (Blikk)
Az idő és az eredmények bizonyították, hogy a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény Magyarország érdekeit szolgálta, sok magyar éppen ennek a törvénynek köszönhetően van életben ma is – írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden a Euronews oldalán megjelent cikkében, amelyben úgy véli: itt len
máj. 27
0:06
Döbbenet: a térdével fojtott meg egy megbilincselt férfit ez a rendőr (Blikk)
Az erőszakos rendőr addig térdelt a megbilincselt férfi nyakán, amíg az áldozat bele nem halt a szorításba.
máj. 27
0:06
Novak Djokovic két hónap után térhetett haza a karanténból (Infostart)
Köszöni, jól van, sőt, egyenesen remek formában, mert még edzeni is tudott az elmúlt időszakban.
máj. 27
0:06
Fellendült az üzlet a karantén alatt: még többen vették Király Gábor legendás mackónadrágját (Blikk)
A koronavírus-járvány nem tett rosszat Király Gábor üzletének, sőt a magyar labdarúgó-válogatott legendás kapusának jobban megy a biznisz, mint valaha.
máj. 27
0:06
A nagyim a mai napig ezt csinálja: így marad finom a kenyér fagyasztás után (Blikk)
Ha túl sok kenyeret veszel a mélyhűtőbe is beteheted, jól fog jönni, amikor épp elfogyott a friss.
máj. 27
0:06
Videosuli – 5. osztály, természetismeret: Budapest (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, ötödikeseknek szóló órája: Természetismeret. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 27
0:06
Ezekkel a lakberendezési megoldásokkal teheted hatékonyabbá az otthoni munkavégzést (Noizz)
Egy hatékonyan berendezett otthon, ahol kényelmes, praktikus környezetben tölthetjük mindennapjainkat fontosabb, mint eddig bármikor. Az elmúlt időszakban lakásunk szerepe felértékelődött, jóval több funkciót tölt be, mint korábban – az otthonunk lett az iskola, a játszótér és sokak számára a munka helyszíne is. Így tehát fontos hogyan rendezzük be
máj. 27
0:06
Ne legyél úgy elkenődve! Ezek az alapozók bírják majd a strapát nyáron is! (Glamour)
Jöhetnek a hőségálló megoldások!
máj. 27
0:07
A vállalkozások kétharmada hozott megszorító intézkedéseket (Infostart)
Nyárra elfogy a kisebb cégek pénzügyi tartaléka, legalábbis harmaduknak mindössze 1-2 havi működésre volt pénze - derült ki a K&H Bank felméréséből. A válaszadók 16 százaléka kényszerült teljes leállásra a járvány miatt.
máj. 27
0:07
Farkas Bertalan: semmi földi élményhez nem fogható (Infostart)
40 évvel ezelőtt ezen a napon indult útjára az első magyar űrhajós.
máj. 27
0:07
Dzsudzsáknak állati nagy kalandban volt része (Blikk)
Különleges és felejthetetlen élményben volt része a magyar válogatott csapatkapitányának, Dzsudzsák Balázsnak (33)! Az egyesült arab emírségekbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő al-Ain futballistája Szadára, a Magyar Nemzeti Cirkusz által megalkotott autós szafariparkba látogatott, ahol közel száz állat, tevék, zsiráfok, zebrák és elefántok között
máj. 27
0:07
90-ről 60 kilóra fogyott: 74 éves létére ezzel a módszerrel lett csinos és egészséges a nagyi (Blikk)
Ezeket az ételeket ette és a vérnyomás gondjai, ízületi fájdalmai is elmúltak!
máj. 27
0:07
Exkluzív: Räikkönen a karanténnapokról, a Ladájáról és egyetlen magyarországi győzelméről (F1világ)
Jelenleg a gyerekek és az edzések töltik ki Kimi Räikkönen mindennapjait, de mindeközben az F1-es szezonkezdetre is teljes mértékben felkészült a finn: ha elkezdődik júliusban, akkor áll elébe, de ha nem, neki úgy is jó. Räikkönen exkluzív interjút adott az F1Világ.hu-nak!
máj. 27
0:07
A Helsinki Bizottság három pert is megnyert Strasbourgban a magyar állammal szemben (444.hu)
Tüntetést tiltottak be önkényesen a Sándor-palotánál, nem nyomoztak ki egy rendőri bántalmazást, és egy rabnak nem engedték, hogy elbúcsúzzon a haldokló apjától.
máj. 27
0:07
Boomeriáda: Orbán dobott egy SMS-t a Nokia 6700-asáról Salvininek (444.hu)
Miután kiderült, hogy a bukott olasz belügyminiszter egyelőre megtarthatja a mentelmi jogát, a magyar kormányfő támogatásáról biztosította Matteo Salvinit.
máj. 27
0:07
Szijjártó és Dzsudzsák zártkapus meccsen is együtt szurkolhat (444.hu)
Lehet, hogy a diplomata útlevél segít bejutni a stadionokba.
máj. 27
0:10
A Budapest Bank csatlakozik a Takarék Csoport és az MKB együttműködéséhez (Infostart)
A stratégiai együttműködésben egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét vizsgálják meg és készítik elő.
máj. 27
0:10
Budaörsön pozitív lett öt bölcsődei dolgozó vírustesztje (Infostart)
Minden óvodai és bölcsődei dolgozót letesztelt az önkormányzat, összesen 215 főnél végezték el a vizsgálatot még az intézmények május 25-i nyitása előtt.
máj. 27
0:10
Hamarosan megnyílnak a városi strandok, így készülnek az újranyitásra (Blikk)
Munkatárs tisztítja a beléptető kapukat a Sóstógyógyfürdők Zrt. parkfürdőjében Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. A parkfürdőben hat forgatott, klórral fertőtlenített, homokszűrővel tisztított medencét feltöltöttetek és folyamatosan készülnek a hatósági és akkreditált saját vízminták. A tervek szerint június 6-tól fogadják a strandolni vágyókat.
máj. 27
0:10
Kiderült: a regisztrált cseh áldozatok 60 százalékának halálát nem a koronavírus okozta (Blikk)
Ladislav Dusek, a prágai Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója úgy véli, Csehországban a koronavírus-járvány áldozatainak halálozási számait torzítja az, hogy több beteg – az érintettek mintegy 60 százaléka – más krónikus betegségekben is szenvedett a koronavírus-fertőzés mellett.
máj. 27
0:10
Visszatérnek a rossz idők Kínában? (Infostart)
Bundaügy kezd egyre inkább dagadni a korrupciótól a hírek szerint a korrupciótól egyébként sem mentes kínai futballban. Visszatérnek a rossz idők?
máj. 27
0:10
Hoppá: ezért cikkez most Balatonfüredről a világsajtó (Blikk)
Valóságos lavinát indított el Király Zsolt a legendás vitorlázó azzal, hogy elsőként nyilatkozott arról, hogy a balatoni turizmus szereplői optimistán állnak az ide nyár elé.
máj. 27
0:10
Mikróban melegíted az ételt? Itt a trükk, amitől egyenletesen meleg mindenhol (Blikk)
Itt a megoldás, nagyon egyszerű.
máj. 27
0:10
Videosuli – 6. osztály, informatika: Elektronikus könyvek, szótárak, lexikonok, folyóiratok az interneten (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, hatodikosoknak szóló órája: Informatika. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 27
0:10
Napi WTF: landolni készült az utasszállító, de a célállomás reptere zárva volt (Noizz)
Az Eurowings német légitársaság Düsseldorfból Szardíniára tartó járata szombaton kénytelen volt visszafordulnia a célállomásról, mert az Olbia repülőtér még mindig zárva van – írja a CNN.
máj. 27
0:11
Andrea Bocelli és egész családja elkapta a koronavírust (Blikk)
Szerencsére már mindegyikük jól van, sőt, ,az énekes nemrégiben vérplazmát is adományozott a betegek számára.
máj. 27
0:11
Varga Judit: Június 20-ig tarthat a veszélyhelyzet (444.hu)
Kedden benyújtják a törvényjavaslatot.
máj. 27
0:11
Horvátország után Szlovénia is megnyitotta a határait a turisták előtt (444.hu)
Odamehetnek az üzleti ügyeket intéző vagy turistáskodó EU-s állampolgárok, ha a szállásfoglalásról szóló igazolást tudnak felmutatni a határon.
máj. 27
0:14
"Csak a szemét tesztelte" Boris Johnson karanténszabályokat megszegő stratégája (Infostart)
Még küzd a posztjáért a karantént sértő nagy hatalmú miniszterelnöki tanácsadó, de egy államtitkár már lemondott a dagadó botrány miatt. A brexit atyjának is tartott Dominic Cummings 400 kilométert autózott, és sajátos magyarázattal állt ki a nyilvánosság elé.
máj. 27
0:14
Speciális hordággyal hoztak le egy bajba jutott nőt a Mogyoróhegyről (Blikk)
Túrázni volt el az a nő, aki az útja során megsérült, a magasból pedig egy különleges speciális, guruló hordággyal kellett lehoznia őt a mentőegységeknek.
máj. 27
0:14
A járvány tetőzése óta először került tízezer alá a kórházakban kezelt brit koronavírusosok száma (Blikk)
A nagy-britanniai koronavírus-járvány tetőzése óta először csökkent tízezer alá a Covid-19 betegséggel brit kórházakban kezelt páciensek száma, és a legutóbbi 24 órában – több mint két hónapja most első ízben – nem jegyeztek fel új halálesetet Észak-Írországban.
máj. 27
0:14
Bejutott a Mezőkövesd a Magyar Kupa döntőjébe (Infostart)
A végét majdnem elrontotta, de idegenben szerzett több góllal bejutott a Mezőkövesd a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe. A MOL Fehérvár elleni első mérkőzés 1-1-e után a második 2-2-re végződött Székesfehérváron.
máj. 27
0:14
Ezt nyilatkozta Felipe Massa a barátja, Schumacher állapotáról (Blikk)
Michael Schumacher állapotát síbalesete óta teljes titoktartás övezi, azonban barátja és versenytársa, Felipe Massa információkkal bír a hétszeres világbajnok hogylétéről, írta meg a gphirek.hu.
máj. 27
0:14
Videosuli – 7. osztály, kémia: Az égés, az oxidáció értelmezésének változása (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, hetedikeseknek szóló órája: Kémia. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 27
0:15
Puzsér Róbert keményen beleszállt Kiszel Tündébe és Tóth Gabiba (Blikk)
Újabb megosztó személyiséget hívott meg Osváth Zsolt a ZSHOW time YoutTube csatornájára, az 1Kanapén című műsorába.
máj. 27
0:15
A kormány jövőre sem adja vissza az önkormányzatoknak a gépjárműadót (444.hu)
A tehetősebb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulást pedig a négyszeresére emelné az új költségvetés.

Keresés