2020. május 27. szerda

máj. 27
0:15
A svéd külügyminiszter szerint nincs ésszerű ok a svédek kizárására a határnyitásból (444.hu)
Svédországban több mint 4000 ember halt bele a koronavírus okozta betegségbe, ami közel négyszerese a skandináv országok összesített adatának.
máj. 27
0:18
Közelebb lehet a járvány második hulláma, mint azt gondolnánk (Infostart)
Elképzelhető azokban az országokban, ahol túl gyorsan oldják fel a karantén intézkedéseket, hogy azonnal jelentkezhet a járvány második hulláma – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) genfi, online sajtótájékoztatóján Michael Ryan, az egészségügyi vészhelyzeti programjának vezetője.
máj. 27
0:18
Ekkortól fogad újra vendégeket a büki gyógy- és termálfürdő (Blikk)
Ismét fogadja vendégeit Bükön a gyógy- és termálfürdő péntektől, a fürdőzőknek azonban a koronavírus-járvány miatt számos egészségügyi előírást kell majd betartaniuk – közölte a Büki Gyógyfürdő Zrt. az MTI-vel.
máj. 27
0:18
Az Egyesült Államok több tagállamában is emelkedett a fertőzöttek száma (Blikk)
Az Egyesült Államok 17 tagállamából - köztük Kaliforniából és Alabamából - az újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának emelkedését jelezték kedden.
máj. 27
0:18
Dortmundban növelte előnyét a Bayern München (Infostart)
Az éllovas 1-0-ra nyert a Borussia Dortmund otthonában a német labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának nyitó mérkőzésén, ezzel hét pontra növelte előnyét keddi vendéglátójával szemben.
máj. 27
0:18
Négy és fél éve győzte le legutóbb az Újpest a Ferencvárost: vajon most újra sikerül? (Blikk)
Szurkolók nélkül is óriási a presztízse a holnap esti NB I-es rangadónak.
máj. 27
0:18
Videosuli - 8. osztály, Fizika: Az energiatermelés módjai, kockázata (Blikk)
Videosuli sorozatunk mai, nyolcadikosoknak szóló órája: Fizika. A videó alatti linken a megszerzett tudásodat is tesztelheted!
máj. 27
0:19
Újabb 6 milliárdos megrendelést nyert el a Mészáros és Mészáros Kft. (444.hu)
A Komáromi Ipari Park vízközmű-hálózatának fejlesztését nem tudja senki jobban elvégezni.
máj. 27
0:21
„Elértünk egy pontra, ami igazi szívfájdalmat okoz” – Nem tudnak hazautazni Amerikából Polgár Krisztináék (Blikk)
Amerikában ragadt Polgár Krisztina (33).
máj. 27
0:22
Finomítottak az adatokon a spanyolok, jön a karanténmentes turizmus (Infostart)
A nyaralást tervező bátraknak új célpont jelent meg a térképen: júliustól Spanyolország megnyitja kapuit a turisták előtt, és nem kell karanténba menniük a látogatóknak. A gazdasági szempontból létfontosságú lépés azonban számtalan veszélyt hordoz magában a koronavírus-járvány által sújtott országban.
máj. 27
0:22
Olyan futballistát akar a Milan, amilyenből csak hét van a világon (Infostart)
Az AC Milan olyan játékost kíván leszerződtetni a következő átigazolási időszakban, aki győztes gólt szerzett világbajnoki döntőben. Mindössze hét ilyen aktív játékos van a világon, a lassan búcsúzó Andrés Iniestát is beleértve.
máj. 27
0:22
Videosuli – 2020. május 26.: A mai leckék anyagai itt találhatóak! (Blikk)
A videotanár.hu-val együttműködésben a Blikk.hu is részt vesz az otthonról tanulni kényszerülő iskolások segítésében.
máj. 27
0:23
A Budapest Bankból, az MKB-ból és a Takarékbankból összeáll a szuperbank (444.hu)
Feláll az OTP kihívója.
máj. 27
0:26
A járvány tetőzése óta először tízezer alatt a brit kórházakban ápoltak száma (Infostart)
Meghaladta kedd estére a SARS-CoV-2 nevű vírussal diagnosztizáltak száma világszerte az 5,54 milliót, a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe 347 836-en haltak bele, és közel 2,27 millióan gyógyultak meg a kórból a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.
máj. 27
0:26
Nem tudja, mitől olyan szimpatikus Tom Hanks? Mondunk 5 okot (Blikk)
Los Angeles – Tom Hanks nevét szinte az egész világon ismerik, hiszen rengeteg olyan filmben szerepelt, melyek meghatározónak számítanak. Az Oscar-díjas sztár felülmúlhatatlan színészi teljesítményét már számos alkalommal bizonyította, ám a hollywoodi pletykák szerint a személyisége sem mindennapi.
máj. 27
0:27
Törökországban lassul a járvány terjedése (ProfitLine)
Törökországban kedden tovább lassult az új koronavírus-járvány terjedése, az utóbbi 24 óra leforgása alatt 948 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 158 762-őt - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitter-fiókján.
máj. 27
0:27
Hadházyék beszéltek a rendőr-főkapitánnyal, szerintük a dudálók megbírságolásának politikai célja volt (444.hu)
Az esetek többségében csak figyelmeztették a kijárási korlátozást megsértőket, de a Lánchídnál mindenkire brutális bírságokat róttak ki.
máj. 27
0:30
Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató (Blikk)
A koronavírusos korlátozások miatt új helyszínen és időpontban lesz megrendezve a Fülesbagoly Tehetségkutató budapesti döntője.
máj. 27
0:31
83 milliárdot osztottak ki szállodafejlesztésre, Mészáros és Garancsi is milliárdokat kapott (444.hu)
Egy egész ország fogott össze a volt felcsúti polgármesterért.
máj. 27
0:34
Ezzel a frappáns videóval emlékezett meg Orbán Viktor Farkas Bertalan űrutazásának 40. évfordulójáról (Blikk)
1980. május 26-án indult a világűrbe a szovjet Szojuz-36 fedélzetén Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós.
máj. 27
0:35
Hiába marasztalták el Kövér Lászlót a sajtószabadság megsértése miatt, a házelnök nem változtat az újságírók munkáját korlátozó jelenlegi szabályokon (444.hu)
Szerintük már korábban megváltoztatták, amit meg kellett.
máj. 27
0:36
Kupakrimik; Szilágyi Áronban jövőre égni fog a tűz (She)
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
máj. 27
0:38
Itt a Budapest Park bejelentése: ekkor nyit meg a budapestiek kedvenc szórakozóhelye (Blikk)
A Budapest Park a Facebookon jelentette be az örömhírt, miszerint átalakították a tánctereket, amitet asztalokkal és székekkel töltöttek meg. A ParkKert csütörtökön 16 órakor nyit majd meg, és június 6-ig tesztüzemmel várja látogatóit.
máj. 27
0:42
Ismét látogathatók a pompeji ásatások, hétfőn a Colosseum is kinyit (Blikk)
Majdnem három hónap után léptek ismét látogatók a pompeji régészeti park területére, ahol kötelező a szájmaszk viselete és a távolságtartás. Hasonló óvintézkedésekkel nyit újra a római Colosseum június elsején.
máj. 27
0:51
Éveket letagadhatna: fiatalodik új párja mellett Ben Affleck (Blikk)
Legalább öt évet – ha nem többet – letagadhatna Ben Affleck (47), amióta Ana de Armas (32) elrabolta a szívét.
máj. 27
1:03
Újra megnyitották a tőzsdeparkettet New Yorkban (ProfitLine)
New Yorkban kedden újra megnyitották a tőzsdeparkettet, amelyet a koronavírus-járvány miatt március 23-án zártak le.
máj. 27
1:09
Francia kutatók szerint a kevésbé fertőzötteknél is kialakul immunitás (Blikk)
A Covid-19 fertőzés legenyhébb formájával megfertőződöttek szervezetének nagyon jelentős része termel olyan antitestet, amelynek köszönhetően több hétig tartó immunitás is kialakulhat a járvánnyal szemben a párizsi Pasteur Intézet és a strasbourgi egyetemi kórház tanulmánya szerint.
máj. 27
1:21
Új dologra jöttek rá a tudósok: ez befolyásolhatja a koronavírus súlyosságát (Blikk)
Nagyobb valószínűséggel lesz súlyosabb lefolyású a Covid-19 betegség azoknál az embereknél, akiknek szervezetében jelen van egy demenciakockázatot növelő génmutáció - állapították meg brit szakemberek.
máj. 27
3:03
Mekkora állami nyugdíjra számíthatunk ma Magyarországon? Nyugdíj kalkulátor (ProfitLine)
Mitől függ a jelenlegi törvényi szabályozás szerint a nyugdíj nagysága hazánkban? Szeretné Ön is megbecsülni, kiszámolni, hogy mennyi lesz a várható nyugdíja? Készítettünk Önnek egy kalkulátort!
máj. 27
3:06
Reményteli jövőtől fosztotta meg a halál Petics Kristófot (BorsOnline)
Egy időre Isten házában találta meg a helyét, ahol imádták a bohém Kristófot. De onnan is továbbállt, hogy karrierjét építse. A sors kegyetlen iró­niája, hogy halála előtt éppen sínre került az élete.
máj. 27
3:09
Rendhagyó módon szórakoztatják majd a közönséget a stand-uposok egész nyáron (Blikk)
Egy izgalmas kezdeményezésnek hála egész nyáron ismert stand-uposok veszik birtokba Budapest új, négykerekűekre tervezett szabadtéri moziját.
máj. 27
3:09
Priapizmus - Amikor nem akar elmúlni a merevedés (WebBeteg)
A kismedencei vénák elzáródásának kellemetlen következménye az állandósuló merevedés, amely nagyon gyakran fájdalommal is jár. A betegség kialakulásában számos külső tényező játszhat közre, de ha időben fordul a beteg szakemberhez, a probléma gyorsan kezelhető.
máj. 27
3:18
5 jel, ami arra utal, hogy legyengült az immunrendszered (Joy)
Több dologból is ki lehet következtetni, mennyire gyengült le a szervezeted ellenálló képessége!
máj. 27
3:27
Deák téri késelés – Lányok védelmére keltek, ezért haltak meg a barátok (BorsOnline)
A társaságukban tartózkodó lányok védelmére kelt a Deák téren meggyilkolt Gergely és László, ez a mozzanat volt a végzetes verekedés kiváltó oka – tudta meg a Bors. Lapunk információi szerint Cs. Krisztián és két bűntársa kinézte maguknak a lányokat, majd megjegyzéseket tettek rájuk.
máj. 27
3:30
Egy lépésre volt a rivaldafénytől: erre készült a halála előtt Petics Kristóf (Blikk)
Nagy visszatérésre készült és szinte csak egy lépésre volt attól, hogy újra a rivaldafénybe kerülhessen Petics Kristóf (†24). A 2016-os X-Faktor tehetséges énekesének holttestét vasárnap találták meg az Újfehértó közepén fekvő tóban. Mindössze néhány nappal azelőtt, hogy újra egy népszerű műsor szereplőjének vallhassa magát és felhívja magára a fig
máj. 27
3:33
A kiszervezett logisztikai modell jelentheti az e-kereskedelem jövőjét a koronavírus után (ProfitLine)
Az e-kereskedelem a globális trendeket követve Magyarországon is folyamatosan növekedett az elmúlt években, a Covid-19 kereskedelemre gyakorolt hatásai pedig még inkább meggyorsították az online szektor erősödését. Március óta számos új webáruház jött létre, a folyamat pedig az elemzések alapján nem áll meg, hiszen egyre többen részesítik előnyben
máj. 27
4:06
Ingyel filmekkel startol a magyar forgalmazó videotára! (Mafab)
Lassan lazulni látszanak a járványügyi korlátozások, azonban a mozizásra még minden valószínűség szerint jó pár hetet kell várnunk. A Cinetel a jelenlegi helyzetben is szeretné eljuttatni filmjeit a m...
máj. 27
4:12
Felfedeztek egy tüzes, fánk alakú galaxist (Promotions)
„A kutatás segíthet a csillagászoknak megérteni, hogyan formálódott a Tejútrendszer.”
máj. 27
4:18
A Barátok közt új szereplője, Veréb Tamás: “Nem akartuk eladni egy bulvárlapnak életünk legfontosabb napját” (Joy)
A Joy HomeTalks videóinterjú-sorozat következő részében Veréb Tamással beszélgettünk!
máj. 27
4:33
MNB: A júniusi ülés tartogathat izgalmakat (ProfitLine)
Nem változott a kamatszint, a júniusi ülés lehet izgalmas. A várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatszintek, ezúttal új bejelentést sem tettek a döntéshozók. A következő, június 23-i ülés lehet izgalmasabb, akkor ismerhetjük meg a friss inflációs jelentés keretszámait, illetve az eddigi gyakorlat szerint online sajtótájékoztatóra is sor ke
máj. 27
4:42
Kövér megsértette a sajtószabadságot (Mínuszos)
Kövér László, az Országgyűlés elnöke a sajtószabadságot sértő döntést hozott, amikor újságírókat tiltott ki a Parlament épületéből – mondta ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az újságírókat azért tiltották ki a Parlamentből 2016 tavaszán, mert megszegték azt a házelnöki rendelkezést, amely lehetetlenül szűkre szabta azt a területet, ahol a
máj. 27
4:45
Mennyibe kerül egy gyermek születése? (GazdaságPortál)
Az Ensz 2019 Júliusi jelentése szerint a globális termékenységi ráta nőnként 2,5 gyermek. Habár a népesség növekedési rátája 1990 óta csökken, világszerte így is 140 millió gyermek születik évente. Nem meglepő, hogy egy gyermek érkezése jelentősen növeli a családi kiadásokat. Az időszakos kisebb költségek mellet, mint élelem, babaruhák vagy pelenka
máj. 27
4:54
30 éves a Vissza a jövőbe 3, így ünnepeltek a rajongók! (Mafab)
Pontosan 30 évvel ezelőtt zárult le a Vissza a jövőbe trilógia. Az epikus lezárás évfordulóját pedig nem csupán a rajongók, de a készítők is megünnepelték. Gyakorlatilag bejegyzésáradat lepte el a kö...
máj. 27
5:00
Egymást érik a fordulatok, fortyog az időjárás, itt az előrejelzés (Infostart)
Viharos szél, zápor, zivatar, jégeső - a havazáson kívül szinte a teljes repertoárját felvonultathatja az időjárás.
máj. 27
5:00
Emily Ratajkowski egy falatnyi bikiniben kirándult (Promotions)
Emily Ratajkowski még mindig tudja, hogyan kell elcsábítani az embereket.
máj. 27
5:03
Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után lesz-e hátraarc? (ProfitLine)
Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett új válságadók azonban megakasztották a folyamatot. Kérdés, hogy megfordul-e a tendencia. Erre keresi a választ a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
máj. 27
5:06
Szilágyi István özvegyét biztonsági rendszerrel védik (BorsOnline)
A május 3-i tragédia óta félelemben telnek mindennapjai Jolika néninek. Az özvegy most azonban fellélegezhet, ugyanis házát a nap 24 órájában figyeli egy biztonsági szolgálat.
máj. 27
5:09
A látásromlásról - Korral jár? (WebBeteg)
A szem szöveteinek rugalmassága, a sejtek regenerálódási képessége az élet folyamán folytonosan csökken. A változást senki sem kerülheti el, ám mindenkinél másképp jelentkezik.
máj. 27
5:12
Adófajták Magyarországon: 5 év csökkenés után lesz-e hátraarc? (Márkamonitor)
Míg 5 évvel ezelőtt még 60 adófajtát tartottunk nyilván Magyarországon, addig múlt év végére ez a szám 54-re redukálódott. A minap bevezetett új válságadók azonban megakasztották a folyamatot. Kérdés, hogy megfordul-e a tendencia. Erre keresi a választ a Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.   Miközben az adófajták száma az elmúlt 5 évben csökke
máj. 27
5:15
Így indul újra az élet vidéken (ATV)
Újraindultak a közlekedési vizsgák és az elsősegély tanfolyamok, időpontfoglalás nélkül fogadják az ügyfeleket az okmányirodák és folyamatosan nyitnak a fürdők is vidéken. Több kisebb strand azonban zárva marad, az önkormányzatok ugyanis nem mindenhol tudják biztosítani a korlátozások betartását. de nem minden strandon tudják biztosítani

Keresés