Az élhető elektromos hatótávra képes konnektoros hibridek talán sosem voltak olyan vonzóak, mint napjainkban. Látszólag mindent tudnak, ami a boldogsághoz kell, legyen szó a tisztességes zöld elektromos hajtásról vagy épp a kompromisszummentes teljesítményről, miközben praktikum, a prémium miliő vagy épp a divat sem áll távol tőlük. Ebből a kategór
Az Operatív Törzs mai ülésén Kiss Róbert rendőr alezredes ismertette, hogy az elmúlt időszakban meghozott enyhítő intézkedések eredményeként már házi karantén elrendelése nélkül Csehországból, Németországból, Ausztriából, Szlovákiából
Kedden érkezett a hír, hogy a Zwack 212,08 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 106,04 millió forinttal járul hozzá, a hírt az OTP mai elemzésében értékelte. Az OTP nem változtatott a Zwack 12-havi célárán, az továbbra is 15 214 forint, az ajánlás továbbra is tartás. Az OTP célára 10,5 százalékkal alacsonyabb a Zwack szerdai záróárához
Ideiglenesen levette az Elfújta a szél című filmet a Warner az HBO Max kínálatából, a George Floyd halála miatt kitört zavargások és az egyre gyűlő követelések hatására.
Üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek egy tolna megyei nő ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak és jósnőnek kiadva másfél éven át abból élt, hogy áldozatai pénzét kicsalta - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Az előzetes adatok szerint 2020 első négy hónapjában a születések száma 5,5%-kal több, a halálozásoké 6,4%-kal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy a járvány ellenére kevesebben haltak meg, mint a korábbi
Kapott 35 millió közpénzt, majd a privát cégének 35 milliós bevétele keletkezett. Könnyen cáfolhatná, hogy bármi törvénytelen történt, de nem válaszolt sem a közérdekű adatigénylésre, sem a sajtókérdésre.
A farmer anyag és még inkább maga a farmernadrág a mindennapjaink része, gyakorlatilag mindenki ruhatárában van legalább egy belőle. Sőt, a statisztikák szerint minden amerikainak lapul hét darab a szekrényében. Azonban ez nem volt mindig így, hosszú utat tett meg ez a ruhadarab: munkaruhaként indult, mára pedig éppolyan alapvető része a nagy divat
Az első magyar női gyorskorcsolyabajnok, Földváry-Boér Mária rövid, ám annál több drámával szegélyezett pályát futott be hazájában. Az elvett gyerekkor, a zaklatott körülmények rányomták bélyegüket az életére.
Visszavonul a képernyős jelenléttől Kaplár F. József, a hazai televíziózás egyik emblematikus alakja, aki ötven évvel ezelőtt szerepelt először a tv-ben.
Közösen, egymást segítve törhetnek ki a járvány-krízisből a vállalkozások a Ringier Axel Springer Magyarország kiadó üzletélénkítő akciójával. A koncepció társadalmi és iparági összefogáson alapszik: segíts magadon vállalkozóként és tedd ugyanezt egy másik vállalkozással is! Ehhez a kiadó óriási elérésű reklámfelületekkel járul hozzá, amelyek most
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése alapján a tavalyi év utolsó negyedévében már stagnáltak a lakásárak, sőt Budapesten 2 százalékos csökkenés volt tapasztalható. A Duna House ingatlanpiaci elemzésében a 3 legnépszerűbb fővárosi panellakás típusának konkrét árváltozását vizsgálta 2008-tól napjainkig, amely megerősíti a jegybank e
Egy zebra előtt lelassító autó fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy másik jármű – az átkelni készülő gyalogosokat figyelmen kívül hagyva – elképesztő sebességgel elszáguld a lassító autó mellett, át a zebrán, kis híján elütve a gyalogosokat.
Az operatív törzs szerint lecsendesedett ugyan a járvány, de még nem ért véget, ezért az idősek klubjai csak távolságtartással nyithatnak meg. A veszélyhelyzet vége után az egészségügyi dolgozók is engedély nélkül utazhatnak külföldre.
A Magyar Nemzeti Bank betiltotta a szlovák Novis Biztosító Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi értékesítését a jogszerű állapot helyreállításáig.
A horvát kormány által felkért befektetési tanácsadó, a Lazard szerdán bemutatta a MOL kivásárlására készült előzetes jelentését az INA horvát olajipari vállalatról.
A koronavírus-válság visszafordíthatatlan átalakulást hozott nemcsak a világban, hanem a Hold Alapkezelő életében is, ahol szeptember elejéig egészen biztosan otthonról dolgoznak majd, hiszen semmit nem romlott a hatékonyságuk a karantén ideje alatt. A társaság mai sajtótájékoztatóján elhangzott az is, hogy időben felkészültek a Holdnál a koronavír
A Medián, az IDEA és a Publicus Intézet közvélemény-kutató cégeknek is kijöttek a koronavírus időszakra vonatkozó friss eredményei. Gondolhatnánk, hogy a számok magukért beszélnek, viszont elég eltérő eredmények születtek: a Publicus például MSZP-P-t a biztos szavazók körében 12 százalékra méri, a Medián viszont 3-ra, ami nem elegendő a bejutáshoz
Újabb találmány született, ami védhet a koronavírustól: ezúttal egy torontói cég, a VYZR Technologies rukkolt elő egy nagyon hatékonynak tűnő maszkkal. Az arcpajzs kategóriáján belül kiemelkedő, mivel a készítők azt ígérik, hogy nem tud bepárásodni és mérete miatt széles látószöget biztosít.
Veszélybe sodorta volna a 17 évesen 300 kilós Rácz Géza életét Tari Ádám edző. Legalábbis így véli Schobert Norbert életmód-tanácsadó, aki a Borsból értesült a kamasz kálváriájáról.
“Most azt látjuk, hogy a számok alapján a kórházak visszaállhatnak a normál működésre” - nyilatkozta az ATV kérdésére Palkovics László az ITM vezetésével működő járványügyi-tudományos szakértők-professzorok véleménye alapján. A miniszter munkatársunknak azt mondta: minden javaslatuk, amit tettek, megvalósult. “Ebbe a körbe tartozik az is, hogy most
Az operatív törzs szerint lecsendesedett ugyan a járvány, de még nem ért véget, ezért az idősek klubjai csak távolságtartással nyithatnak meg. A veszélyhelyzet vége után az egészségügyi dolgozók is engedély nélkül utazhatnak külföldre.
Az üres álláshelyek száma nagyot zuhant az első negyedévben, az öt évvel ezelőtti szintre esett. A koronavírus kisöpörte az üres álláshelyeket is, az álláshirdetések helye üres maradt. Március második felétől keserves időszak kezdődött
A tervezett 60 helyett 75 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az ÁKK. Az adósságkezelő csak az ötéves futamidő esetén emelt rá a meghirdetett mennyiségre a kirobbanó keresletet látva.
Elindult az erdélyi lótenyésztést segítő program, amelynek keretében az agrárminiszter négy mént adott át csütörtökön a hortobágyi mátai majorban. A méneket erdélyi gazdákhoz szállítják.