Ma este 20 órakor debütál a „Madách Színház élőben az Ön otthonában” című internetes előadássorozat második darabja. Bernard Slade: Jövőre, veled, ugyanitt című vígjátékát, melyet – egyedülálló módon – a színészek saját otthonából közvetítenek majd valós időben, Kovács Lotti és Szemenyei János közreműködésével, valamint Harangi Mária rendezésében l
Varga Mihály az egy éve bemutatott "szuperkötvény", azaz a MÁP Plusz tapasztalatait összegezte csütörtökön. Beszélt a devizakötvény-kibocsátásokról, az első magyar zöldkötvényről is, és elárulta: az eredeti terveket felülírta a koronavírus, se nyugdíjkötvény, se gazdasági növekedés nem lesz idén.
Szlovákiában 8 új beteget diagnosztizáltak koronavírussal szerdán, ez hosszú idő óta nem látott számot jelent. Az elmúlt napokban rendre 0 vagy 1 esetről adtak hírt.
Ukrajnában minden eddigit meghaladó számú, 689 új koronavírusos esetet azonosítottak az elmúlt egy nap alatt, velük együtt a regisztrált fertőzöttek száma elérte a 29 070-et - közölte az egészségügyi minisztérium.
A hazai jogrendszer mind a mai napig hallgat arról, hogyan kell tekinteni az e-mailen kötött szerződésekre. Egy, a vírushelyzet kapcsán elfogadott jogszabály azonban most kifejezetten megengedi a társaság és a magánszemély tagok közötti e-mailes kommunikációt. Lehet, hogy ez az első lépés az e-mailek szélesebb körű jogi elfogadottságához? Naponta s
Hónapokig tartott, mire az udvar és Katalin hercegné megtalálták a megfelelő embert arra, hogy első emberként segítse Vilmos herceg feleségének munkáját.
A Transfermarkt a Buzzbingóra hivatkozva közölte, hogy Cristiano Ronaldo többet keres márkaként, mint a Juventus labdarúgójaként. A 35 éves portugál klasszis nettó jövedelme évi 31 millió euró az olasz klubnál, míg az Instagram-reklámokból évente nagyjából 44.5 millió eurót tehet zsebre.
Magyarország legnagyobb országúti kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie az esztergomi Bazilikától rajtol és a királyetap végén a Kékestetőn ér véget a véglegesített program szerint.
Fél évvel eltolhatják a határokon átnyúló tranzakciókra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség elindítását a tagállamok. A gazdasági helyzetre való tekintettel ugyanis várhatóan módosul a 2018/822 (DAC 6) irányelv.
Az OTP csütörtöki bejelentése szerint a bank szerdán 1,1 milliárd forint értékben vásárolt OTP részvényeket, a javadalmazási politikájának megvalósítása részeként.
Jogi lépéseket tesz a sajtóorgánumok ellen a magát mentőápolónak valló nő, mert rengeteg fenyegetést kapott az elmúlt napokban - ezt Németh Athina nyilatkozta az ATV Híradónak.
A hét eleji csúcsához képest már több mint 7 százalékkal lejjebb áll az OTP árfolyama, az elmúlt napok esésével izgalmas szintre esett a bankpapír árfolyama, mutatjuk, most mire érdemes figyelni.
Üzletszerűen elkövetett csalás, zsarolás és hatóság félrevezetése miatt vádat emeltek egy tolna megyei nő ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak és jósnőnek kiadva másfél éven át abból élt, hogy áldozatai pénzét kicsalta
Letartóztatással és pénzbüntetéssel fenyegette meg az ausztrál kormány a Fekete Életek Számítanak mozgalom helyi aktivistáit, akik a tüntetéseken nem tartják be a koronavírus-járvány miatt hirdetett korlátozásokat.
A koronavírus-pandémia előtt is több millió amerikai állt a kilakoltatás szélén, a járvány miatt kialakult válság pedig sokkal tovább ronthatja a helyzetet – írja a CNBC.
Folyik a kontaktkutatás annak a 37 éves férfinak az ügyében, aki alapbetegség nélkül hunyt el a koronavírus következtében. Müller Cecília tisztifőorvos ennek kapcsán kiemelte: eddig nem volt jellemző a vírusra, hogy olyan áldozatokat is szedjen, akik egyébként teljesen egészségesek, ezért a férfi ügyében vizsgálatot indítanak.
Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet igazgatója szerint még mindig nem tudnak eleget az új vírusról, a vakcinagyártásnak pedig több győztese is lehet.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko tisztában van azzal, hogy a 2020-as csonka idényben minden egyes hiba felértékelődik, azonban úgy véli, ezúttal elég lesz egy csapatra figyelniük: a Mercedesre. Hasonlóan látja a helyzetet az „ezüstnyilak" finn pilótája, Valtteri Bottas is, aki tudja, hogy nagyon erősek lesznek a „vörös bikák".
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. Mindezt egy robot olvassa fel. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/06/11/707/
Az operatív törzs szerint lecsendesedett ugyan a járvány, de még nem ért véget, ezért az idősek klubjai csak távolságtartással nyithatnak meg. Arról semmi nem hangzott el, hogy mikor állítják vissza a teljes egészségügyi ellátást.
A vizsgaszervezési tevékenység május 11-i újraindulása óta országszerte közel 30 ezren vettek részt közlekedési vizsgán valamilyen kategóriában. A helyszíneken elővigyázatosságból csak korlátozott számban jelenhetnek meg vizsgázók
Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Piac & Profit „Pénz a túléléshez” videókonferenciáján beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány után mire készülhetnek a magyar cégek.