Az ember nem gyakran járhat a minisztérium épületében, így valószínűleg azt sem tudja, hogy egy működő páternosztert, azaz nyitott, körforgó személyfelvonót találna az épületben.
A „Bálint gazdaként” ismert szakembert számos szakmai díjjal tüntették ki. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa, és Gyöngyös, illetve Budapest díszpolgára.
Bár a jelenlegi villámárvizek és felhőszakadások fényében ez nem olyan nyilvánvaló, de a világ egyik legsúlyosabb környezeti problémája napjainkban az elsivatagosodás. 2020 tavasza nem csak a koronavírus járványt, hanem az évszázad legsúlyosabb aszályát is elhozta Románia és Lengyelország egyes területeire, Magyarországon pedig az idei volt a harma
A Globsec think tank friss kutatása alapján Magyarországon még egész magas a liberális demokráciát kívánók aránya a többi közép-európai országhoz képest.
Ez meglepetés, a piac nem számított lazításra. Így még érdekesebb a 15 órakor megjelenő indoklás. Egyúttal Matolcsy György vezetésével a Magyar Nemzeti Bank (MNB) teljes vezérkara tart sajtótájékoztatót, immár az alelnöki posztról a május végén hirtelen távozott Nagy Márton tegnap kinevezett utódjával, Virág Barna
Júniusban a várakozásoknál lényegesen jobban alakult, és már a második egymást követő hónapban mérséklődött a teljesítményromlás mértéke az euróövezeti gazdaságban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének előzetes adatokon alapuló kedden publikált eredménye alapján.
A várakozásokkal ellentétben változtatott főbb kondícióján a jegybank: így az alapkamat 15 bázisponttal kisebb, 0,75% lett. A kamatfolyosó két szélét jelentő egynapos betéti és hitel kamatláb maradt -0,05, illetve 1,85%.
Nem megy az MKB Telebankja, az internetes rendszerük pedig lelassult. Átmenetileg nem üzemel az MKB Telebankár szolgáltatása, nem lehet telefonhívással ügyet intézni. A vonal végén a géphang is közli, hogy nem működik a szolgáltatás
A magyar kultúra az a teremtő és megtartó erő, amely nélkül nemcsak túlélni, de élni sem lehet, és talán nem is érdemes - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnökének búcsúztatásán.
Az elmúlt hétvégén rendezték a világelső férfi teniszező, Novak Djokovics nevével fémjelzett Adria Tour második állomását, amelynek döntőjét törölni kellett, miután kiderült, hogy Grigor Dimitrov koronavírusos lett, s azóta sorra derült ki a részt vevő teniszezőkről, hogy pozitív teszteredményt produkáltak. Kedden kora délután a világelső Novak Djo
A dél-koreai betegségmegelőzési központ igazgatója kedden azt mondta, hogy május közepén elkezdődött a koronavírus-járvány második hulláma az országban. A tájékoztatása szerint naponta 35-50 új fertőzöttet regisztrálnak, többségüket a sűrűn lakott Szöulban és környékén.
Jelenleg mintegy 6000 köbméternyi szabálytalanul elhelyezett szemét található a magyar közutak mentén, az illegális szemétlerakások száma évről-évre növekszik, idén már 1420 tonnányi szabálytalanul kihelyezett szemetet gyűjtöttek
A Szent Adalbert-díjat adományozza a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) az országos tiszti főorvosnak, az elismerést csütörtökön délután a fővárosban adják át.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén; a kamatfolyosó nem változott.
Együtt töltötte az apák napját családjaik körében a Feneketlen tó partján Oláh Gergő, valamint A mi kis falunk sorozat Bakija és a Jóban rosszban Faragó Alexe.
Az Egyesült Királyságban egyre többen beszélnek már arról, hogy meg kell menteni a Stilton sajtot. A kocsmák és éttermek bezárásával a híres kék sajt készítői már a túlélésért küzdenek.
A világjárvány felgyorsította a kiskereskedelmi környezet változásait, amely jelentős következményekkel járt a logisztikai ingatlanok számára. A Prologis hatodik elemzésében a logisztikai ingatlanok iránti keresletet vizsgálta az amerikai piacra vonatkozóan. Az ócenántúlon elinduló trendek jó előjelzői lehetnek a hazai változásoknak is, például abb
2016 májusa óta 0,9 százalék volt a jegybanki alapkamat, azóta nem változtatott rajta a Monetáris Tanács. Egészen máig. 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot az MNB monetáris tanácsa - áll a Matolcsy György által
Az idei évértékelőjében tett a legújabb intézkedésre határozott utalást Orbán Viktor, most megérkezett a hivatalos bejelentés is. A malmok azonban lassan őrölnek, hiszen az érintettek majd csak 2021 júliusától számíthatnak a plusz juttatásra.
Valami furcsa kettősséget érzek a film megnézése után, ugyanis egyrészt érdekes – még ha nem is tökéletesen új – alapötlet lett volna a nagyvárosba szakadt cowboy sorsának bemutatása, ugyanakkor viszo
„Megharapta a lábamat, majd a karomat, aztán a másik oldalon a kezemet. Ezután csodával határos módon továbbállt. Mindkettőnkkel végezhetett volna” - mondta.
Ez meglepetés, a piac nem számított lazításra. Így még érdekesebb a 15 órakor megjelenő indoklás. Egyúttal Matolcsy György vezetésével a Magyar Nemzeti Bank (MNB) teljes vezérkara tart sajtótájékoztatót, immár az alelnöki posztról a május végén hirtelen távozott Nagy Márton tegnap kinevezett utódjával, Virág Barnabással egyetemben.