Az Európai Bizottság ma közzétette a 2020. évi európai innovációs eredménytáblát, mely 2019. évi adatokon alapul. Az eredménytábla azt mutatja, hogy EU-szerte továbbra is javul az innovációs teljesítmény, mely immár második éve meghaladja az Egyesült Államokét. Ugyanakkor Európának többet kell tennie azért, hogy felzárkózzon azokhoz az országokhoz
Nagymaros és Szob között folyamatosan dolgoznak a múlt heti esőzések során károsodott pályaszakasz helyreállításán. A vonatközlekedés várhatóan július második hetében indulhat újra, egyelőre csak egy vágányon. Addig pótlóbuszok szállítják az utasokat a Nagymaros–Szob, illetve a Szob–Zebegény szakaszon, valamint vonatpótló hajójárat is közlekedik Na
A kadét fiú párbajtőrvívó-válogatott vezetőedzőjével, Andrásfi Tiborral beszélgettünk a koronavírus-járvány okozta kényszerpihenő nehézségeiről és a nemzetközi versenynaptár megismerésének fontosságáról.
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok közleményéből kedden. A két ország kormánya azonban egyaránt úgy véli, hogy nincs ok az aggodalomra.
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján megjelentek szerint a 2020–2021-es bajnoki labdarúgóidény idehaza augusztus 2-án kezdődik, amikor elindulnak az NB II küzdelmei. A szövetség tájékoztatása szerint az NB I-ben augusztus 15-én rendezik meg az új bajnokság első mérkőzéseit. A futsalbajnokság és a női élvonal várhatóan augusztus végén ra
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó európai uniós szabályokkal összhangban jóváhagyta azt az 50 milliárd forintos magyar programot, mely a nagyvállalatokat hivatott kárpótolni a részben a koronavírus-járvány miatt, részben pedig a magyar kormány által a járvány megfékezése érdekében elrendelt korlátozó intézkedések miatt elszenve
A cukorbetegség szövődményei közül az egyik legsúlyosabb a szemek állapotát érinti. Az elváltozások hosszú ideig tünetmentesek maradhatnak, gyakran már visszafordíthatatlan stádiumban kerülnek felismerésre.
Schneller Domokos szeretné megmenteni a dél-pesti tervezett kerékpárutat, amit Karácsony Gergely a hírek szerint levett a napirendről. Ezért a Miniszterelnökség helyettes államtitkára július 3-ra levélben hívta tárgyalóasztalhoz a csepeli, a soroksári és a XVIII. kerületi polgármestereket - tájékoztatták az atv.hu-t fővárosi források.
A Fujitsu által fejlesztett MI-rendszer az egészségügyben, az élelmiszeriparban vagy a hotelekben ellenőrizné a helyes kézmosást, ami a járványhelyzetben életmentő dolog lehet.
Felesége és közte pihent a vizsgák előtti éjszakákon a történelemkönyv, és "nemzeti érdekből" kapott engedélyt az egyszakos diplomázásra, pedig soha, semmilyen előjogot nem kért.
A Scope Ratings felülvizsgálta a Unix Auto hitelminősítését, és a jelenlegi ’BB-’ adósság besorolás megerősítése mellett stabilról negatívra módosította a hitelminősítéshez kapcsolódó kilátást.
A DK korábban közleményében azt írta, a koronavírus-járvány megszűntével ismét kezdenek visszatérni a betegek a kórházakba, szűrővizsgálatokra, kezelésekre, és elképesztő várólistával lehet találkozni. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szerint viszont ezek "valótlan és az emberek megtévesztésére alkalmas hírek".
Négy év után ismét csökkentette a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A Bank360.hu körüljárta, hogy mit jelent a kamatcsökkentés a fogyasztási és jelzáloghitelekre nézve. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris
Az „egy méter plusz” nevű új szabály értelmében az embereknek a jövő hét végétől egy méter távolságot kell tartaniuk egymástól, A korlátozások feloldása a szigetország fertőzésszámainak javulásával magyarázható.
Az utóbbi tíz évben folyamatosan nő Magyarország áramfelhasználása, tavaly elérte a 45,7 terawattórát az előző évi 45,4 terawattóra után, az emelkedést leginkább az árammal működő háztartási és ipari technológiák gyors terjedése, valamint a digitalizáció okozza.
A karantén lazításának köszönhetően már ezekben a hónapokban elkezdődhet a fellendülés Németországban. Igaz, még így is csaknem hét százalékkal esik majd a GDP, és félmillióval nőhet a munkanélküliek száma.
A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között; mintegy 21 ezer diák jelentkezésére számítanak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtit