A Fekete Gazella gyermekbénulással küzdő kislányból lett Amerika ikonja, ráadásul pályafutása a csúcson maradt félbe, hiszen már 22 évesen visszavonult. Wilma Rudolph mindössze 54 évet élt, mégis beírta a nevét a valaha volt legnagyobb hatású sportolónők történelemkönyvébe.
Egyhetes mélypontnál, kulcsfontosságú technikai szint közelében kezdte a mai napot a forint, amikor az MNB kamatdöntése, annak közleménye és az inflációs jelentés főbb számai is megjelennek a délutáni órákban. Aztán már a reggeli kereskedés során hirtelen forintgyengülés alakult ki, ami a délelőtti órákban folytatódott, miközben váratlanul kedvező
Az OTP június 22-én 130 ezer darab saját részvényt vásárolt, a hétfői tranzakcióval együtt 40,57 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
Egy nő egy Szentendrei úti dohányboltból 100 ezer forintot vitt el. A pénzt az előző vásárló felejtette a pult előtt. Egy nő június 10-én 0 óra 16 perckor Budapesten egy Szentendrei úti dohányboltból 100 ezer forintot vitt
„Ott maradsz, különben megöllek” – ordította az ismeretlen férfi, miután a gyanú szerint otthonában rátámadt egy 49 éves nőre. Berángatta a hálószobába, megerőszakolta, majd elvitte néhány ezer forintját.
Az épület lakói közül eddig 120 embernél mutatták ki a koronavírust, aminek hatására a hatóságok úgy döntöttek, hogy senki nem hagyhatja el az óriás komplexumot. A főként bevándorlók lakta épületben egyre feszültebb a helyzet, legutóbb meg is dobálták a rendőröket.
A feldolgozott burgonyatermékek keresletének visszaesése hosszabb távon is súlyosan negatív következményekkel járhat a gazdálkodók és az élelmiszeripar számára is Németországban.
Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere az ATV Start műsorában elmondta, hogy abszolút elképzelhető, hogy 800 forint lehet a parkolás díja a belvárosban. A DK-s politikus hangsúlyozta, hogy parkolás terén az idős kora ellenére radikális.
Isaac Asimov Alapítvány című regényfolyama a sci-fi alfa és omegájának számít. Rengeteg franchise merített motívumokat és elemeket a szerző klasszikus művéből, noha maga az Alapítvány mostanáig nem ka
2016 június 23-án, pontosan 4 éve tartottak sorsdöntő népszavazást Nagy-Britanniában az Európai Uniós tagságról. Az eredmények azonban az egész világot megrázták: a szigetországban ugyanis a Nigel Farage vezette elszakadáspártiak szereztek többséget, vagyis Nagy-Britanniának ki kell lépnie az EU-ból. Mivel a kontinens és a szigetország az élet szin
Vagyis annak, hogy a Nagy Márton helyére tegnap kinevezett új alelnök, Virág Barnabás vezényletével monetáris lazításra kerül sor? Erről biztosabbat a Monetáris Tanács ülését követően, 15 órakor kezdődő online sajtótájékoztatón tudhatunk meg, amelyet maga Matolcsy György jegybankelnök tart. Most ez foglalkoztatja elsősorban a hazai befektetőke
Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jóga, hiszen nemcsak testileg, hanem mentálisan is feltölti az embert. A rendszeres gyakorlásnak számos jótékony hatása van, azonban vannak olyan mozzanatok, amire különösen figyelnünk kell, hogy helyesen végezzük. Melyek ezek?
A La Liga elkészítette a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. és 34. fordulójának menetrendjét, s az időpontok láttán a Real Madrid felkereste a ligát magyarázat reményében.
Az idén 25 százalékos, a valaha regisztrált legnagyobb mértékű lehet az újautó-eladások visszaesése az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az Acea kedden publikált éves prognózisában.
Bár az idei évben elmaradnak a legnagyobb magyar fesztiválok, a fejlesztések és a tervezés nem áll le. Az elmúlt évek egyik fontos trendje, hogy egyre környezetbarátabbak a legnagyobb rendezvények is: megjelentek az újrahasznosítható tányérok, a fából készült villák, a papír szívószálak és a visszaváltható, ún. repoharak is – hangzott el a Kék Boly
Évente 25 ezer tonnányi árut kezel a cég szigetszentmiklósi logisztikai központja A negyedik helyen végzett az idén a Schneider Electric az ellátási lánc területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások 25-ös toplistájában, amit a Gartner állított össze. A társaság szigetszentmiklósi logisztikai központja fontos szerepet tölt be a régiós ügy
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján tette közzé, hogy nem hosszabbítja meg Dusan Brkovics június 30-án lejáró szerződését, Haris Tabakovic pedig átadólistára került.
Három évvel ezelőtt írtunk először a Feneketlen-tó mellé tervezett 350 lakásos ingatlanfejlesztésről, ami nagy vitát kavart a környéken élők körében. A volt ÉMI telekre tervezett beruházás ellen sokan tiltakoztak, most azonban úgy tűnik, elfogadható kompromisszum születhet - olvasható az újbudai Ittlakunk.hu-n.
Rengeteg magyar vágott bele a napelemezésbe: tavaly már 460 MW-ot termeltek a háztartási méretű kiserőművek. A napelemes kiserőművek száma 2016-ról 2018-ra megduplázódott, azaz nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre semmi sem szab gátat
Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökévé nevezte ki Virág Barnabást kedden Budapesten. Az erről szóló okiratot az államfő kedden adta át a Sándor-palotában.
A Juventus labdarúgócsapatát irányító Maurizio Sarri szerint a szurkolóknak nem szabad olyan színvonalú játékot várniuk a mostani időszakban, mint amit megszoktak.
A Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztálya felderített egy 16 éve történt bűncselekményt, melynek egy csecsemő volt az áldozata. A kisfiú élettelen testét egy szeméttelepen, szemeteszsákba csomagolva találták meg 2004-ben.
Az idén 25 százalékos, a valaha regisztrált legnagyobb mértékű lehet az újautó-eladások visszaesése az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az Acea kedden publikált éves prognózisában. Az Acea előrejelzése szerint a 2019-es 12,8 millióról több mint 3 millióval, 25 százalékkal 9,6 millióra csökkenhet az idén az elad
A Julius Caesar halála körüli évek írott forrásai szokatlanul hideg időjárásról, rossz termésről, éhínségről, betegségekről, békétlenségről számolnak be a Földközi-tenger partjainál. Ekkortájt két kitörés is volt, a klímamodellek szerint a nyár és az ősz akár átlagosan hét Celsius-fokkal is hűvösebb lehetett még Európában is.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalos honlapján tette közzé a decemberi, dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokság mérkőzéseinek pontos időbeosztását.
A jövő hétvégi Forma-1-es világbajnoki idénynyitó osztrák futamon és az egy héttel később ugyanott sorra kerülő második versenyhétvégén is 10-12 ezer koronavírus tesztet végeznek majd el.
A Black Lives Matter-mozgalom ellen tiltakozó feliratot húzott maga után egy repülő az Etihad stadion felett, ahol éppen a Manchester City–Burnley Premier League-meccset játszották.
Nincsenek külföldi vendégek a balatoni szállodákban, ezért az eredetileg tervezettnél kisebb mértékben drágultak a hotelek. Mindenki SZÉP-kártyával fizet, de a rossz idő nagyon nem hiányzott a hazai turizmusnak.
Alapjaiban forgatta fel a koronavírus a privátbanki szektor szereplőinek életét is, ennek ellenére a Blochamps Capital Kft. legfrissebb elemzése szerint idén Magyarországon 8-10 százalékkal, 6200 milliárd forint fölé nőhet majd a kezelt privátbanki vagyon összege. A világjárvány katalizálta a digitális megoldások használatát, és elgondolkodásra kés