A német gazdaság a felépülés jeleit mutatta májusban - a teherautók útdíj és futásteljesítmény indexe 7%-ot nőtt az előző hónaphoz képest. Az UniCredit elemzői viszont figyelmeztetnek: a második negyedév első két hónapjának átlaga még mindig 10%-kal elmarad az első negyedév átlagához képest. Ráadásul az index nem tudja pontosan mérni a teljes aktiv
A járványügyi helyzet miatti távolságtartás, valamint a személyes érintkezések hiánya miatt számos olyan helyzettel kell szembesülniük a vállalkozásoknak, amelyek kérdéseket vethetnek fel és akár kockázatot is jelenthetnek az általános forgalmi adóval kapcsolatban, legyen szó például a kiszállítás igazolásáról közösségi ügyletek esetén, a papír ala
Három ponton módosulnak a Széchenyi Kártya Program válságkonstrukciói, a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Plusz és a Széchenyi Kártya Munkahelymegtartó hitel a továbbiakban 50-50 százalékos arányban lesz igényelhető - mondta
Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) kapacitásait, miután az MVM magyar állami energiacsoport Horvátországban bejegyzett vállalata, az MFGK Croatia 6,75 milliárd köbméter gázmennyiségre tett ajánlatot - írta a Novi List című regionális napilap vasár
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.
Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint nincs a videóban szereplőhöz hasonló nevű mentős a nyilvántartásokban, és a kollégák közül sem ismeri senki a hölgyet.
A Bor és Piac szerkesztősége idén is kiírta a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázatot. Június elsején megnyílt a szavazás lehetősége. A Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka versenyt...
Visszatért a Bortesztkóstoló rendezvényünk. A rendezvény alapkoncepciója szerint a Bor és Piac magazin adott lapszámában legjobban szereplő tételeket a nagyközönség is megkóstolhatja miközben a szakértő...
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.
A koronavírus-fertőzöttek jó része szerencsére enyhe tünetekkel vészeli át a betegséget. A kutatók azonban most azt is vizsgálják, nem okoz-e hosszú távú szövődményeket a vírus. Durva, ami kiderült...
A filmvásznon szárnyaltak egymás mellett, olykor a valóságban is, de előfordult, hogy a másik iránt érzett utálatuk a későbbi karrierjükre is rányomta a bélyegét. Górcsó alá vettük Hollywood neves párosait.
A recessziók megállapításában hivatalos amerikai szerv, a Nemzeti Gazdaságkutató Intézet (NBER) ma kimondta: februárban kitört a recesszió az Egyesült Államokban, azaz egy 1854 óta példátlanul hosszú, 128 hónapja tartó gazdasági növekedési szakasznak lett vége.
A nagy kereskedelmi csatornák nyári verzióba fordultak, és részben a korábban jól teljesítő műsoraik ismétlése látható. Eközben viszont a TV2 egyik sikeres műsora, a Mintaapák szép sorban elveszíti a főszereplőit.
Rekordot döntött tavaly az egy főre jutó globális halfogyasztás (20,5 kg) és a pozitív trend az előttünk álló évtizedben is folytatódni látszik, kiemelve a halak az élelmezésben és táplálkozásban játszott kiemelkedő szerepét. A haltermesztés fenntartható fejlesztése és a hatékony halgazdálkodás elengedhetetlenek mindehhez – olvasható az Ensz Élelme
Változatos a helyzet a Balkán-félszigeten: Horvátország és Szlovénia gyakorlatilag már legyőzte a koronavírust, Szerbiában azonban még mindig szép számmal detektálnak új eseteket. Ukrajnában és Oroszországban kifejezetten rossz a helyzet, Olaszországban és Spanyolországban viszont kifutóban van a járvány.
Eddig 51 ezer koronavírus-szűrést végzett a négy hazai orvosképző - mondta el Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője hétfőn az M1 csatornán. Hozzátette: a maszk hordása
Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta, minden téren törekednek az együttműködésre és a kompromisszumra a fővárossal, de úgy látják, a városvezetés részéről nincs meg ugyanez az akarat.
600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines osztrák légitársaság talpra állítására, ezen összeg negyedét az állam biztosítja - jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután egy bécsi sajtótájékoztatón.
Németh Athina azt mondta, jelenleg is egy hazai mentőszolgálatnál dolgozik, legközelebb szerdán lesz szolgálatban. Azt, hogy miért tagadja munkaviszonyát az MSZP által korábban megnevezett mentőszolgálat, nem kommentálta.