A Balatonon sorra nyitnak a strandok, de az időjárás egyelőre nem kedvez a pancsolni vágyóknak. A víz még nem melegedett fel, de az emberek egyre nehezebben viselik a bezártságot, a parton is egyre többen vannak.
A gemenci erdőben cseperedő madarakat május közepe óta figyelhette bárki webkamerán keresztül, az erdőgazdaság viszont most úgy döntött, megszakítja az adást.
A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több, mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél – tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek – választották az átlaghoz képe
Jobb évük lesz a következő a nyugdíjasoknak, mint az idei: jövőre ugyanis legalább három jogcímen is kaphatnak pluszpénzt, ha minden a kormány tervei szerint alakul.
Az artrózis (ízületi kopás) mindennapi tevékenységét és életminőségét is befolyásolhatja, fontos tehát, hogy tudatosan készüljön a betegség kapcsán felmerülő nehézségekre. Bizonyos életviteli tanácsok megfogadásával jelentősen csökkenthető a fájdalom és teljesebb élet élhető.
Újabb részlet a titkosított Klapka-aktákból: a táncosból lett üzletember halála után három évvel kiderülni látszik, Klapka György (†88) időnként kihasználta üzlettársai jóhiszeműségét.
Új arc a Mátyás király téren! Bözsi mama lányát, Fekete Tündét játssza a Barátok köztben a Jászai Mari-díjas színésznő, Murányi Tünde (53), aki hétfő estétől látható a sorozatban.
36 százalékkal eső ipar, 10 százalékkal zsugorodó kiskereskedelmi forgalom, 97 százalékkal zuhanó turizmus, több mint százezer fővel csökkenő foglalkoztatottság. Néhány sarokszám a járvány által okozott károk közül. A mélypont áprilisban lehetett, így neheze már jó eséllyel mögöttünk van. Májustól és júniustól már ismét javuló makrogazdasági tenden
A Magyar Public Relations Szövetség ajánlást készített, amellyel szakmai párbeszédet kezdeményez. 2016-ban egy 18 éves ausztrál nő beperelte a szüleit, mivel nem voltak hajlandók törölni a róla megosztott gyerekkori képeket. Elmondta, hogy számos kép felnőttként kínos számára, például ahol a bilin ül, vagy ruha nélkül fekszik a rácsos ágyában. A gy
A német kormány azt tervezi, hogy 130 milliárd eurót fordít a gazdaság újraindítására - számol be a thelocal.de. A csomag része egy 4,3 milliárd eurós tétel is, amelyet egyszeri, gyermekenként 300 euró (mintegy 103 ezer forint) összegű családtámogatásként használnak fel.
A fogyókúrának és az életmódváltásnak fontos része a fizikai aktivitás. Nem mindegy azonban, hogy hogyan mozgunk! A rosszul megválasztott sportolással sokan kifejezetten ártanak szervezetüknek.
Miközben lazulnak a járvány miatt elrendelt korlátozások, az idősebb korosztály, ha teheti, ritkábban vásárol személyesen, és inkább telefonon vagy online rendelnek – derül ki az Allee és a Guru étterem közös házhoz szállító csapatának forgalmi adataiból. A bevásárlást elintéző, majd a termékeket ingyen házhoz szállító szolgálat a XI. kerületben él
Bár a munkaerőpiacon a járvány miatt változtak az erőviszonyok, a magas hozzáadott értéket nyújtó munkaerő még mindig nagy érték, mondta a növekedés.hu-nak Hosszu Róbert, az NI Hungary ügyvezető igazgatója, aki szerint a tálentumok felkutatása és megtartása a jövőben is ugyanolyan fontos lesz.
Több mint 400 ezer magyar tartotta magát munkanélkülinek áprilisban – derül ki a KSH adataiból. Ez az "önbesorolásos" munkanélküliség, vagyis nem szigorú kritériumok alapján határozzák meg, hogy valaki munkanélküli-e, hanem úgy, hogy annak tekinti-e magát. A Portfólió elemzője szerint többen vesztették el az állásukat, mint a 2008-as világgazdasági
A balatoni kompon június 1-től 100 forinttal emelkedett a teljes árú személyjegy díja. A Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajóközlekedés esetében csak a legrövidebb útvonalakat jelentő „I-es” díjzóna teljes árú személyjegyének ára nőtt 100 forinttal.
A járványhelyzet alatt aki csak tehette, otthonról dolgozott, mi sok cégnek, de még több munkavállalónak komoly kihívást jelentett. Nagyszabású kutatásba kezdtünk, hogy kiderüljön, mi volt a legnehezebb az elmúlt hetekben, és ami még
Két és félszer akkora a Nubank felhasználói bázisa, mint Magyarország. Megfontolandó, hogy milyen előnyökkel jár egy nagy országban startupot indítani.
Akár a bőség zavarában is lehetnének most a hitelt kereső vállalkozások: a bankoknál több állami támogatású program is indult párhuzamosan a KKV-k finanszírozására. Sokszor maguk a vállalkozások sem tudják, melyik konstrukció lenne számukra a megfelelő: NHP Hajrá, Széchenyi Kártya Program, MFB-hitel?
Az önvezető autózáshoz kapcsolódó közös kutatás-fejlesztést valósít meg a Robert Bosch Kft. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott projekt összköltsége több mint 1,66 milliárd forint, a támogatás meghaladja a 993 millió forintot. A projekt indulása kapcsán kiadott
A világ leginnovatívabb autógyártója, a Toyota az autonóm autózással kapcsolatos kutatások területén is vezető szereplőnek számít. A vállalat önvezető technológiákkal kapcsolatos K+F tevékenységét összefogó fejlesztési központja, a TRI-AD (Toyota Research Institute-Advanced Development), befejezte tesztprojektjeit a közutakat ábrázoló, nagy felbont
Ausztria három vezető bankja, vagyis az Erste, a Raiffeisen, illetve az olasz UniCredit-hez tartozó Bank Austria a visegrádi államokban, illetve a közvetlen régiónkban is piacvezető, közéjük még a belga KBC zárkózott fel. A mi OTP-nk, a spanyol Santander, valamint az olasz Intesa is fontos játékos, ráadásul, ha elvétve is, helyi szereplők is labdáb
Duplájára nőtt menetidő és napi egyszeri, hajnali 5-ös indulás. Ilyen és ehhez hasonló eredményeket hozott a járatritkítás a vasúti mellékvonalakon az egyik civil szervezet, a Közlekedő Tömeg értékelése szerint.
A Magyarországon bejegyzett társas vállalkozások jelentős része mikrovállalkozás, ezek döntő többségében kiemelt szerepe van a családnak. A vállalkozási forma tekintetében a leginkább érintett vállalkozás típusok az egyéni vállalkozók, az egyszemélyes cégek, valamint a több családtagot is felvonultató többszemélyes vállalkozások.
Lebontják a párizsi székesegyháznál a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártorony körüli állványzatot, ott, ahol a tűz kiütött. A hétfőn kezdődő munkálatok egész nyáron folytatódnak.
A héten a makronaptár alapján nem fogunk unatkozni, bár elsősorban a „szokásos” jegybanki tenderek jönnek majd. Az EKB szerdán teszi közzé kétévente aktuális konvergencia jelentését, melyben a magyar euróbevezetés esélyeit is elemzik a többi eurózónán kívüli tagállam mellett.
Még nincs és valószínűleg soha nem is lesz pontos mérleg arról, hogy mennyibe kerültek az adófizetőknek a május végén kiürített tranzitzónák. Bőven 20 milliárd forint lehet a költségvetési kiadás.
Magyarország a gázpedált nyomta az elmúlt években, hogy visszaépítse a világgazdasági válság során elveszített növekedéséi képességet. Sejthető volt, hogy ez egy kockázatos út, a koronavírus-válságban pedig már az is kezd látszani, hogy mennyire az volt. Milyen helyzetben várta az MNB, a költségvetés, és a vállalatok a válságot? Mi a legjobb útja a
A napokban lebonyolított Zöld Kötvény-kibocsátás sikere minden előzetes várakozást felülmúlt: a 1,5 milliárd euró értékben kínált kötvényekre közel 7,7 milliárd eurónyi vételi ajánlat érkezett.
Bár az online számlázás kötelezettsége elsősorban a vállalkozásokra vonatkozik, mégis olyan folyamatok katalizátorává vált, amely feje tetejére állítja azt, amit a számla rögzítéséről tudtunk. Poór Károly, a digitális megoldásokat fejlesztő SDSYS cégvezetője szerint a könyvelők az elmúlt 20 évben nem voltak rákényszerülve a versenyre, azonban a köv
Egy éves a “szuperkötvény”. Magyarországon is fokozatosan lazították a mozgási korlátozásokat az utóbbi hetekben, így elvileg visszatérhet a lakosság a korábbi mindennapokhoz. De mennyire állt vajon helyre a karantén idején tavasszal mélypontra esett állampapír-jegyzési kedv? Még nem teljesen. Ami megmagyarázza a kormányzat idei devizakötvény-kiboc