2020. június 21. vasárnap

jún. 21
6:54
Csoda Siófokon, egymilliót volt a hajléktalannak adott szemeteszsákban (Infostart)
Albérletét el kellett hagynia, a siófoki Tinódi téren lakott egy padon, de már a tapolcai kórházban van az egykori vendéglős. Sorsa csodás összefogásra sarkallta az embereket, hollywoodi filmbe illő történet kerekedett belőle.
jún. 21
6:57
Újra látogathatóak a múzeumok, ezekkel a feltételekkel (ATV)
Tegnap óta látogatható a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, és a Magyar Nemzeti Múzeum is. Híradónk ez utóbbiban járt. Szombaton még csak kevesen voltak, de egyébként sem várható tömeg, mert egyszerre csak 250 látogatót engedhetnek be. Ezért idősávokra osztották a látogatási időt és azt javasolják, hogy aki ellátogatna a múzeumba, a bi
jún. 21
7:03
Parázol az e-autó hatótávjától, de mégis belevágnál? Ezt a verdát neked találták ki (Pénzcentrum)
Megérkezett a Ford korszakalkotó újdonsága, a gyártó első plug-in hibrid modellje. A Pénzcentrum megnézte, mit tud az új Kuga PHEV, és az is kiderül, tudja-e tartani a beígért elektromos hatótávot. A fullextrás tesztkocsi már a megjelenésével
jún. 21
7:09
A kényszerszünet után sem lassított a Crystal Palace (Sport365)
A közel száznapos pihenő ellenére egymás után negyedik sikerét is begyűjtötte a londoni csapat.
jún. 21
7:09
StartupHer program (KKV Magazin)
Magyarországon rendkívül alacsony a női vezetők és a női vállalkozók aránya. Nincs ez másként az induló vállalkozások esetében sem. A Hiventures portfóliójába tartozó 277 cégből mindössze 5 olyan startup van, amelyben kizárólag hölgyek tevékenykednek. Épp ezért, a jövő női vállalkozóinak és cégvezetőinek buzdítására alkotta meg a Hiventures a Start
jún. 21
7:15
Pikachu a valóságban is létezik, videóval tudjuk bizonyítani (Promotions)
Egy nagyon ritka arany oposszumot találtak, a kutatók feltettek pár képet az internetre.
jún. 21
7:27
Október 16-án lesz az amatőr játékosbörze (Sport365)
A draftot a koronavírus-járvány miatt halasztották el az eredeti, júniusi időpontról.
jún. 21
7:27
Erősen felhős és záporos időnk lesz vasárnap (Háziállat)
Székesfehérvár hőmérséklete 14 / 19 fok között alakul.
jún. 21
7:27
Dobozba zárt ésszerűség – Toyota Proace City teszt (Autónavigátor)
Minél egyszerűbb, annál jobb – ez az axióma cseng a fülemben, amikor azon gondolkodok, hogy mit lehet szeretni egy furgonban.
jún. 21
7:30
Vasárnap az apákra figyel a család (Infostart)
Az apák napjának az a lényege, hogy ebből az alkalomból összegyűljön a család az apa körül – mondta a vasárnapi családi ünnep előtt Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója az InfoRádió Családi hét című műsorában.
jún. 21
7:33
Háromszintű választásokat tartanak Szerbiában (HírTV)
Országos, tartományi és önkormányzati választásokat tartanak ma Szerbiában.
jún. 21
7:33
A magyar zsidóságot is sokkolta a trianoni békeszerződés (ATV)
Az első világháború merőben más volt, mint a megelőző századok összecsapásai, különbözött a hadviselés módjában, de a szembenálló hadseregek összetételében is. Egyes országok szinte teljes férfilakossága egyenruhát öltött. Felekezetre való tekintet nélkül érkeztek a behívók, és zsidó katonák tömegei jelentek meg a laktanyákban és a fronton. A Hetek
jún. 21
7:39
Heti abszurd: Töri magát a párt (Alternatív Energia)
A kellemetlen balesetben csak a kormánypárti srácok hombár arca nem sérült meg, bocsánatkérés helyett legott támadásba mentek át.
jún. 21
7:39
P&G;: több mint 150 raklap termékadomány az elmúlt három hónap mérlege (Márkamonitor)
A koronavírus okozta járványügyi veszélyhelyzet elrendelését követően a Procter&Gamble globális és helyi vállalatai összefogtak, hogy a kialakult helyzetben a lehető legnagyobb támogatást nyújtsák partnerszervezeteik számára. A több mint 150 raklapnyi, közel 46 millió forint összértékű termékadomány a Magyar Vöröskereszt, az UNICEF, a Magyar Élelmi
jún. 21
7:39
Kívülről nyalogatni a lekváros üveget, avagy online rendezik a Sapphire NOW-t (Mínuszos)
Június 15-től 19-ig tartotta az SAP éves konferenciáját, a járványhelyzet miatt az online térben. A SAPPHIRE NOW REIMAGINED elnevezésű “konferencián” szó esik a SAP HANA frissítéséről. A frissítést övező figyelem érthető, hiszen a SAPPHIRE konferencián elhangzott bejelentés szerint az újabb verzió a felhő alapú megoldásokkal még szorosabb együttműk
jún. 21
7:54
Új világ kezdődött: mi változott Magyarországon? (Piac és Profit)
Megjelentek a veszélyhelyzet megszüntetéséről és az ezzel összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvények
jún. 21
7:57
Döbbenet: megúszhatja a börtönt a a ceglédi férfi, aki gyilkossággal fenyegette a kapujába parkolókat (ATV)
Hiába fenyegetett meg halálosan egy helyi képviselőt a ceglédi B. Viktor (44), nagy valószínűséggel mégsem kerül börtönbe, mert a hivatalosan kirendelt szakértő szerint nagyon komoly pszichés betegsége van- írja a Blikk.
jún. 21
7:57
Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2020.06.21. vasárnap (Háziállat)
Északkeleten is megnövekszik a felhőzet, főleg arrafelé lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok - derül ki az Agrárszektor vasárnapi (2020.06.21.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje, de nem biztos benne, hogy
jún. 21
8:03
Hazai pályán győzött a Verona (Sport365)
Di Carmine duplájával szerezte meg a csapat a vezetést.
jún. 21
8:06
Szén-dioxid szivárog egy vasúti kocsiból a Vas megyei Boba állomásán - Menekítik a közelben lakókat (Blikk)
Cseppfolyós szén-dioxid szivárog egy tehervonat egyik tartálykocsijából a bobai vasútállomáson - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel vasárnap.
jún. 21
8:09
Foghatják a fejüket a gazdák: a sok eső újabb problémát hozott a földekre (Háziállat)
Az elmúlt napokban, ha késve is, de megérkeztek az országos esőt hozó felhők. Szeszélyes eloszlásban, de mindenhová jutott a csapadékból, ám sok helyen jég is kísérte az esőt. Többfelé felhőszakadás formájában rövid idő alatt egy hónapra is elegendő víz zúdult le, melynek jó része hasznosítatlanul elfolyt a földekről. A késői csapadék az őszi kalás
jún. 21
8:12
Szabad szemmel - Orbán értésére kellene adni: eddig és ne tovább! (Kripto Akadémia)
Nemzetközi sajtószemle, 2020. június 21.
jún. 21
8:15
Radák Zsolt: a betegek egy részénél a tüdőkapacitás ötödével végez a koronavírus (Infostart)
A Testnevelési Egyetem Doktori Iskolájának vezetője, Radák Zsolt az InfoRádióban elmondta, miért nem vehette észre magán a koronavírust az élsportolók zöme.
jún. 21
8:15
A cseh miniszterelnök visszautasította az Európai Parlament határozatát (ProfitLine)
Andrej Babis cseh miniszterelnök szombaton visszautasította az Európai Parlament (EP) előző napi állásfoglalását, miszerint összeférhetetlenség lenne politikai és vállalkozói tevékenysége között.
jún. 21
8:15
Magyarországnak tengeti kikötője lesz (Portfolio)
Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, 25 millió eurót ki is fizettünk érte.
jún. 21
8:15
Mesebeli palota közel a magyar határhoz, ez inspirálta Disney-t is (Promotions)
Egy őrült uralkodónak köszönhetjük a lenyűgöző alkotást.
jún. 21
8:17
A húsevéstől lett az arcuk olyan, amilyen (ProfitLine)
A nyers hús fogyasztása és a pattintott kőszerszámok használata hatással volt az ősember arcberendezésének átalakulására - tárták fel a Harvard Egyetem tudósai tanulmányukban.
jún. 21
8:18
Lánchíd-ügyben üzent a kormány Karácsony Gergelynek (Privátbankár)
Gulyás Gergely szerint Budapestnek bőven lenne pénze a Lánchíd felújítására, mert 180 milliárd forint állampapírja van.
jún. 21
8:21
Kamatdöntés és Inflációs jelentés jön a jövő héten (Növekedés)
A statisztikai tájékoztatási naptár a jövő héten is üres, megkülönböztetett figyelemre csak a monetáris tanács kamatdöntő ülése és főképp az MNB friss Inflációs jelentése tarthat számot.
jún. 21
8:30
Gulyás Gergely ezt üzente Karácsony Gergelynek Lánchíd-ügyben (Menedzsment Fórum)
Gulyás Gergely szerint Budapestnek bőven lenne pénze a Lánchíd felújítására, mert 180 milliárd forint állampapírja van.
jún. 21
8:30
Szén-dioxid szivárog egy álló vasúti tartálykocsiból (Infostart)
A katasztrófavédelem biztonsági zónát jelölt ki Bobán.
jún. 21
8:30
Ördög Nóra Tihanyban mondta ki a boldogító igent – Kiderült, miért olyan fontos a magyar sztároknak a Balaton (Blikk)
Fürdés, napfény, lángos, hekk és véget nem érő nyári kalandok. Sok honfitársunknak a vakáció egyet jelentett és jelent a balatoni nyaralással. Sztárjaink közül is sokan a tó szerelmesei, ki azért, mert onnan származik vagy már gyerekként beleszeretett a festői tájba, míg mások itt hódolhatnak napestig szenvedélyüknek, a vitorlázásnak.
jún. 21
8:33
Magyarországnak tengeri kikötője lesz (Portfolio)
Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, 25 millió eurót ki is fizettünk érte.
jún. 21
8:33
Dermesztő pusztítás a magyar földeken - 50-80 százalékos a veszteség (Háziállat)
Amit nem a március-áprilisi fagyok vittek el, azt most az elmúlt időszak csapadékos időjárása teszi tönkre - nagyjából így írható le a a magyarországi szabadföldi gyümölcs- és zöldségtermesztés helyzete a legtöbb fajtánál. Vannak olyan népszerű termények, amelyekből fele vagy ötödannyi lesz idén, mint egy átlagos évben. A boltokban leginkább a feld
jún. 21
8:35
Koronavírus: ezekre a hírekre érdemes most figyelni (Portfolio)
Világszerte a 8,8 milliót közelíti a koronavírus-járványban megfertőződött emberek száma, a halálos áldozatoké pedig elérte a 464 ezret, ugyanakkor több mint 4,3 millió ember már meggyógyult a betegségből. Miközben Magyarországon hetek óta csökkenő ütemben terjed a járvány, a világ számos országában továbbra is súlyos a helyzet. A járvánnyal kapcso
jún. 21
8:39
Koronavírus: ezek ma a világ legfertőzöttebb országai (Portfolio)
Világszerte 8 770 629 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 464 039, a gyógyultaké pedig 4 347 645 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban a fertőzöttek száma még 8 641 521 volt, a halálos áldozatok száma 459 474, a gyógyultaké pedig 4 234 310 volt. A fert
jún. 21
8:42
Operatív törzs: újabb kulisszatitkok derültek ki – Gál Kristóf elárulta, miért ölelte meg Müller Cecíliát (Blikk)
Hosszú hónapok után múlt héten végül elbúcsúztak az operatív törzs tagjai, akik a veszélyhelyzet kezdete óta naponta tájékoztatták a nézőket a koronavírus-járvány kapcsán. Gál Kristóf, az ORFK rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője most újabb részleteket árult el a bő három hónapig tartó közös munkáról - az is kiderült, mi kés
jún. 21
8:45
Koronavírus: fontos dologra figyelmeztet Müller Cecília (Portfolio)
Bár Magyarországon lezajlott a koronavírus-járvány első szakasza, nem szabad hátradőlni, mert továbbra is jelen van a kórokozó, tart a világjárvány - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
jún. 21
8:51
Nem panaszkodhatnak a labdarúgás rajongói - Sportközvetítések (Infostart)
Remek meccsek az angol, a nmet spanyol és az olasz bajnokságban is, itthon DVSC-DVTK összecsapás is lesz.
jún. 21
8:51
Dárdai legidősebb fiáról: el kell kerülnie egy másik csapatba, és akkor még lehet belőle valami (ATV)
Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya nagyon várja, hogy ismét munkába álljon a Hertha BSC utánpótlásában.
jún. 21
8:51
Egyszer csak megjelennek – Vajon tényleg ufók művei a rejtélyes gabonakörök? (Femcafe)
Még a kutatók is meg vannak győződve arról, hogy ilyen részletesen kidolgozott ábrákat csak földönkívüliek képesek létrehozni.
jún. 21
8:51
Még az összeköltözés is szóba jöhet - Egymondatos horoszkóp: június 21. (Glamour)
A párkapcsolatok a felszínre kerülnek
jún. 21
8:57
Spanyolország megnyitja a határait, de több korlátozás is érvényben marad (Portfolio)
Feloldják a koronavírus-járvány miatt március közepén elrendelt szükségállapotot vasárnap Spanyolországban, a legtöbb európai ország állampolgárai számára megnyílnak a határok, ám több kisebb korlátozás érvényben marad.
jún. 21
8:57
Kőkemény üzenetet kapott Karácsony a kormánytól (ATV)
A magyarországi egészségügyi rendszer egységessége különösen előnyös válsághelyzetben - mondta Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
jún. 21
9:00
„Tőled kaptam a mindent!” – Érzelmes sorokkal köszöntötte Tóth Gabi apák napján a párját (Blikk)
Ahogy kinyitotta a szemét, Tóth Gabi azonnal a párjára gondolt.
jún. 21
9:06
Felkészültek? Világvégét jósoltak a mai napra – Ön mivel tölti az idejét? (Blikk)
Egy bizarr elmélet alapján ma jön el a világvége.
jún. 21
9:09
Koronavírus: megérkezett a vasárnapi magyar jelentés (Portfolio)
8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4094 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, írja a koronavirus.gov.hu. Az elmúlt 24 órában nincs újabb elhunyt, így változatlanul 570 az elhunytak száma, 2589-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 935 fő. Az aktív fertőzöttek 39%
jún. 21
9:09
A 80 éves férfi játékvonatot épített, hogy az utca összes kóbor kutyájának örömöt szerezzen (Glamour)
A legédesebb videó ma
jún. 21
9:15
Szerbia választ (Infostart)
21 lista indul a választásokon, a valamivel több mint 6,5 millió szavazópolgár összesen 3419 jelöltből választja meg a parlament 250 tagját.
jún. 21
9:15
Kiderült, honnan származhat a rejtélyes radioaktív felhő Európa felett (ATV)
A vizsgálatok megállapították, hogy a majaki nukleáris fűtőanyag termelését és újrafeldolgozását végző üzem a forrása az Európa felett megjelent radioaktív felhőnek.

Keresés