A sötét anyag alkotja a világegyetem 85 százalékát, de egyelőre csak az elméleti fizika bizonyította a létezését. Most egy föld alatti, olaszországi laboratóriumban lehet, hogy észlelték azt a részecskét, az axiont, amely a sötét anyagot alkotja.
Horvátországban harmadik napja nő az új koronavírussal fertőzöttek száma, a válságstáb ezért szigorításokat vezet be azokban a megyékben, ahol ismét elterjedt a vírus - derült ki a testület vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Nem zárta ki a 2024-es elnökválasztáson való indulásának lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz államfő a Rosszija 1 tévéállomás által vasárnap műsorra tűzött interjújában.
Sok, nálunk gazdagabb és fejlettebbnek gondolt ország megirigyelhette az elmúlt három hónapban Magyarországot. Bebizonyosodott, hogy a fegyelmezett állampolgárok összefogása, a kormány gyors, hatékony és felelős döntései, az elkötelezett egészségügyiek, honvédek, rendőrök ereje gyakran többet ér a pénznél – mondta a Demokratának Németh Szilárd, a H
Romániában június első hetéig csökkentek, azóta ismét növekednek az új típusú koronavírus-járvány mutatói. A járvány a korlátozások lazítása után kapott ismét erőre.
A kínai fővárosban naponta közel egymillió embert tudnak szűrni az új típusú koronavírusra - közölte a város egészségügyi bizottságának szóvivője vasárnap Pekingben, ahol próbálják megfékezni a járvány újabb hullámát.
A vendéglátó-ipar nagy károkat szenvedett a járvány során, őket sújtotta leginkább a válság. Azonban nem ugyanúgy érinti az egyes helyeket a járvány, hiszen a sarki gyrosos és a Michelin-csillagos csúcsétterem egy teljesen más világ
Az elhúzódó járványhelyzet miatt házi karanténba kényszerült munkavállalók élete nem volt egyszerű. A legszerencsésebb eset, ha valaki olyan szektorban dolgozik, ahol nem veszítette el a munkáját a járvány következtében, és adottak a feltételek az otthoni munkavégzéshez is. Egy hónap távmunka után ezek voltak a legfőbb tapasztalataink.
Horvátországban harmadik napja nő az új koronavírussal fertőzöttek száma, de az országban több mint százezer külföldi turista tartózkodik, közülük senkinél sem regisztrálták a vírust.
Tüntetést szerveztek Ne szavazd meg! #freeSzFE címmel a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetemük modelljét átalakító törvényjavaslat ellen. A megmozdulást az SZFE Vas utcai épülete előtt tartják, körülbelül 500 ember gyűlt össze - írja az index.hu.
Tíz helyett öt év együttélés után is jogosult lesz élete végéig tartó járadékra az elhunyt olimpiai érmes sportoló özvegye, ha elfogadja a parlament azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet három fideszes politikus – Bánki Erik, Szabó Tünde sportállamtitkár és Kocsis Máté frakcióvezető – nyújtott be vasárnap.
Fél évszázad alatt több mint 100 országot járt be és örökített meg fotókon, könyvekben, filmekben. Geológusként és érző emberként szemtanúja Földünk egyre gyorsabb pusztulásának.
A kormányzat önkormányzatokat célzó megszorító intézkedései ellen szervezett tiltakozást Karácsony Gergely vasárnap a pesti alsó rakparton. Az akcióban részt vett több ellenzéki politikus és polgármester is, akik szerint a cél az volt, hogy megmutassák: Orbán Viktor kormánya éppen - ahogy fogalmaztak - „megfojtja Budapestet”. A résztvevők egy felir