2020. június 24. szerda

jún. 24
0:11
Megbírságolták a miniszterelnököt, mert nem viselt szájmaszkot egy bolgár kolostorban (Infostart)
Megbírságolták Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt kedden, mert a koronavírus-járvány ellenére nem viselt szájmaszkot a rilai kolostorban tett látogatása alkalmával - közölte a szófiai egészségügyi minisztérium.
jún. 24
0:11
Juhász Roland győztes góllal búcsúzott (Infostart)
A MOL Fehérvár 1-0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost az OTP Bank Liga 32. fordulójának nyitó mérkőzésén. A találkozó egyetlen gólját a 36 évesen búcsúzó 95-szörös válogatott védő, Juhász Roland lőtte a 45. percben, büntetőből.
jún. 24
0:11
Egy csomó bemutatót tervez a jövő évadban a Katona József Színház (Blikk)
Kilenc bemutatót tervez a budapesti Katona József Színház a jövő évadban, amely augusztus második felében a Poppea megkoronázása című előadással indul.
jún. 24
0:11
Márki-Zay kifizette a sérelemdíjat a hódmezővásárhelyi kórháznak (Demokrata)
Átadták a hódmezővásárhelyi kórháznak a jó hírneve megsértése miatt számára megítélt sérelemdíjat
jún. 24
0:11
A koronavírus padlóra küldheti a turizmust Párizsban (Demokrata)
Több mint a felével csökkenhet a megszokotthoz képest a nyári turizmus Párizsban a járvány miatt.
jún. 24
0:14
Jókora lyukat üt a szállásadók zsebén a külföldiek távol maradása (Infostart)
Ugyan a turizmus főszezonja még csak most kezdődik, és egyelőre a pandémia és az utazási lehetőségek változása miatt esetleg távol maradó külföldiek száma megjósolhatatlan, a legrosszabb forgatókönyv szerint akár a bevételük felét is elveszthetik a szállásadók. A tavalyi adatok szerint ugyanis ekkora volt a külföldiek részaránya az árbevételből
jún. 24
0:14
Árvíz fenyeget a Tiszán, a Duna most tetőzik (Blikk)
Folytatódni fog a Tisza vízszintjének emelkedése, míg a Duna a következő napokban tetőzik majd - közölte a Országos Vízügyi Főigazgatóság kedden az MTI-vel.
jún. 24
0:14
Nem hiszi el, milyen ajándékot kapott a születésnapjára Rubint Réka (Blikk)
Csak egy hét múlva lesz a születésnapja, a férjétől mégis olyan ajándékot kapott Rubint Réka (41), hogy a szava elakadt.
jún. 24
0:14
A Skorpióhoz szinte dőlni fog a pénz, a Mérlegnek is sok pénz üti a markát, de a Rák terveit pénzügyi gondok hátráltatják (Blikk)
És a te pénztárcád apadni vagy dagadni fog?
jún. 24
0:14
Őrület: ez az orángután szó szerint majmolja a divatot! (Blikk)
Majom legyen a talpán, aki követni tudja az orangutántrendet!
jún. 24
0:14
Tüntetők próbálták lebontani Andrew Jackson szobrát a Fehér Ház előtti Lafayette téren (Blikk)
Tüntetők próbálták meg ledönteni Andrew Jackson szobrát Washingtonban, a Fehér Ház előtti Lafayette téren.
jún. 24
0:14
Istenkáromlás miatt eltiltották a Fiorentina játékosát és edzőjét (Blikk)
Istenkáromlás miatt eltiltották a Fiorentina labdarúgócsapatát erősítő Martin Cacerest, valamint Giuseppe Iachini vezetőedzőt.
jún. 24
0:14
Kifizette a sérelemdíjat Márki-Zay Péter (Infostart)
Átadta a hódmezővásárhelyi kórháznak a jó hírneve megsértése miatt számára megítélt 400-400 ezer forintos sérelemdíjat a Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott és a szegedi járási hivatal vezetője - közölte a megyei kormányhivatal kedden az MTI-vel.
jún. 24
0:14
Ahogy újra berobbant a járvány, rájöttek, hogy jobb körülményeket kell biztosítani a vendégmunkásoknak (444.hu)
Egy német vágóhídon több mint 1500 dolgozó kapta el a koronavírust, pedig ha nem zsúfolják össze őket, elkerülhető lett volna a baj.
jún. 24
0:15
Megint nem kapott gólt Diego Simeone csapata (Infostart)
Az Atlético Madrid az újrakezdéskor döntetlent játszott Bilbaóban, de azóta immár harmadszor győzött, kapott gól nélkül. Ezúttal a Levantét verte, 1-0-ra.
jún. 24
0:15
„Zavarba ejtően” nő az amerikai fertőzöttek száma (Demokrata)
Egyes államokban túl korán indíthatták újra a gazdaságot és a mindennapi életet.
jún. 24
0:18
Gólyahír: megszületett a csinos tévés első gyermeke (Blikk)
Világra jött az ATV időjárás-jelentőjének gyermeke.
jún. 24
0:18
Hosszú évek után visszatér a Megasztár egykori döntőse: itt láthatja színpadon (Blikk)
Szíj Melinda, a Megasztár felfedezettje több év után tér vissza közönségéhez.
jún. 24
0:18
Változás jöhet a kéményseprésben januártól (Blikk)
Január elsejétől a főváros szerződést bontana a Fővárosi Kéményseprő Vállalattal (Főkétüsz), majd a katasztrófavédelemre bízná a kéményseprési feladatokat.
jún. 24
0:18
Megbírságolták a bolgár miniszterelnököt, mert nem viselt maszkot (Blikk)
Megbírságolták Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt, mert nem viselt szájmaszkot a rilai kolostorban tett látogatása alkalmával.
jún. 24
0:18
Doppingolás miatt négy évre eltiltották a Giro d'Italia szakaszgyőztesét (Blikk)
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) négy évre eltiltotta a versenyzéstől doppingolás miatt a fehérorosz Kansztancin Szicovot, aki korábban a Giro d'Italián egy szakaszt megnyert.
jún. 24
0:18
Medvét fotóztak Érsekvadkertnél (Infostart)
Egy favágó találkozott az állattal, fényképeket is készített róla.
jún. 24
0:19
Továbbra is jól megy Gattuso Napolijának (Infostart)
Továbbra is jó formában van a Napoli. Gennaro Gattuso együttese, amely megnyerte az újrakezdés után az Olasz Kupát, a Serie A-ban is győzött, mégpedig 2-0-ra Veronában.
jún. 24
0:22
Társasházi csalás terjed, így lehet kivédeni (Infostart)
Felújítási és korszerűsítési munkálatokra hivatkozva próbálkoznak átveréssel, fontos résen lenni.
jún. 24
0:39
Nehéz győzelemre készült a Barcelona, az is lett (Promotions)
A 31. fordulóban a Barcelona azt az Athletic Bilbaót fogadta, amely együttest ellen már több mint két éve nem tudott legyőzni.
jún. 24
0:54
Imádjuk: új taggal bővült Mark Ruffalo családja (Blikk)
A híres színész Mark Ruffalo a Twitteren osztotta meg a világgal a videót, amelyben bemutatta legújabb háziállatát, akit Biscottinak nevezett el.
jún. 24
1:33
Visszaél piaci fölényével a Facebook Németországban (ProfitLine)
Visszaél piaci fölényével a Facebook közösségi portált üzemeltető társaság Németországban - mondta ki egy kedden ismertetett határozatában a német szövetségi legfelső bíróság (BGH).
jún. 24
3:03
Felére eshet vissza a turizmus Párizsban (ProfitLine)
Több mint a felével csökkenhet a megszokotthoz képest a nyári turizmus Párizsban a koronavírus-járvány miatt a fővárosi turisztikai hivatal becslése szerint, amely elsősorban a külföldi látogatók elmaradásától tart.
jún. 24
3:06
Ásókkal jelentek meg a rendőrök: további testrészek után kutathatnak a pátyi boncmester horrortanyáján (Blikk)
Visszatért horrorisztikus tetteinek színhelyére kedden az az egykori boncmester, aki a gyanú szerint volt munkahelyéről halott emberek testrészeit és szerveit hordta haza pátyi otthonába. Szomszédjai szerint a férfi már hétfőn feltűnt háza kertjében, sőt, akikkel jobb viszonyt ápolt, azokhoz becsöngetett, hogy magyarázatot adjon a róla terjedő híre
jún. 24
3:39
Meglepetést okozott az amerikai gazdaság teljesítménye (ProfitLine)
Májushoz hasonlóan a vártnál jobban teljesített az amerikai gazdaság júniusban is az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató felmérésének tanúsága szerint.
jún. 24
3:45
Kétnaponta végeznek koronavírustesztet majd a Hungaroring paddockjában (Növekedés)
A koronavírus-járvány miatt felborult a versenynaptár a Forma-1-ben is, márciusban nem lehetett elkezdeni a szezont, mely július 5-én indul az Osztrák Nagydíjjal zárt kapuk mögött. Az is eldőlt, hogy a Magyar Nagydíj a tervezettnél korábban, július 19-én lesz Mogyoródon, de itt is nézők nélkül. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigaz
jún. 24
3:48
Két és fél év után visszatér a képernyőre Demcsák Zsuzsa: ennél a csatornánál kapott műsort (Blikk)
Jobban már nem is alakulhatna Demcsák Zsuzsa számára a 2020-as év!
jún. 24
4:06
Kordáék nem bízzák a véletlenre: minden tekintetben megújulva térnek vissza a színpadra (Blikk)
Már számolják vissza a napokat, amikor újra színpadra léphetnek, de Balázs Klári és Korda György addig sem tétlenkednek. A művész házaspár első koncertjére augusztus közepéig még várni kell, de ez nem jelenti azt, hogy megállt az élet. Klárika és Gyuri már javában készülnek, hiszen azt tervezik, megújítják a repertoárt.
jún. 24
4:09
Nyugdíjak kifizetése - milyen forrásokból finanszírozzák és mennyibe kerül az országnak? (ProfitLine)
2019 elején 2 millió nyugdíjkorhatárt betöltött, azaz 64 éves és annál idősebb ember élt Magyarországon, akiknek 92%-a öregségi nyugdíjban részesült, további 5%-uk korbetöltött özvegyi nyugdíjat, rokkantsági, illetve egyéb ellátást kapott. Az 582 ezer nyugdíjkorhatár alatti ellátottak legnagyobb részének, 39%-ának rokkantsági ellátást folyósítottak
jún. 24
4:09
Elsa Hosk nem bír magával, és már a lépcsőn vetkőzni kezd (Promotions)
Kim Kardashian feneke közben egy teljesen más univerzumban mozog, de Koroknyai Virág is mutatott egy fürdőruhás képet.
jún. 24
4:24
Benedek Tibor megható üzenetet küldött Hajdú B.-nek a szívinfarktusa után – Ez állt az sms-ben (Blikk)
Benedek Tibor (†47) nemcsak sportolóként volt a legnagyobbak egyike, a háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabda-legenda emberségéről, figyelmességéről és alázatosságáról is rengeteget tudnak mesélni a barátai, ismerősei, pályatársai.
jún. 24
4:33
Még olcsóbbak lesznek egyes fogyasztási hitelek (ProfitLine)
Azzal, hogy a monetáris tanács kedden 15 bázisponttal rekord alacsony szintre, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát, még olcsóbbak lesznek a rendeletben szabályozott fogyasztási hitelek - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
jún. 24
4:39
Cápák között: cápák akciósan és egy “legatyásított” vállalkozó! (Márkamonitor)
Folytatódik az RTL Klub Cápák közö9tt című üzleti showműsora. Egy fiatal vállalkozó akciót hirdetett és egyszerre két Cápába is beleharapott: az összecsapás sérülés nélkül és egy sikeres befektetéssel zárult! Volt, aki a Cápák előtt teljesen “legatyásodott”. Az üzleti showműsor 8. adásában Tomán Szabinát is zavarba hozták!   Az első pitch során Sán
jún. 24
4:39
Milliárdos összeg kompetenciaközpontra (Mínuszos)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból bő egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a “Kompetencia központok létrehozása –Kutatási infrastruktúra fejlesztése” című felhívásra benyújtott pályázatával. Az ELTE vezetésével megvalósítandó ipari-akadémiai kompetenciaközpont célja, hog
jún. 24
4:48
Hidegcsepp ólálkodik Magyarország térségében (Infostart)
Az erős szélnek szerdára vége, esők lehetnek, majd pénteken és szombaton átmenetileg jobban megnő a csapadékhajlam.
jún. 24
4:51
Döbbenetes felvételen, ahogy felrobban a 47 méteres épület Nyírbátorban (ATV)
Az egykori gabonatároló másodpercek alatt omlott össze, erről felvétel is készült.
jún. 24
4:51
Hidegcsepp ólálkodik Magyarország térségében (Háziállat)
Az erős szélnek szerdára vége, esők lehetnek, majd pénteken és szombaton átmenetileg jobban megnő a csapadékhajlam.
jún. 24
4:51
A John Deere Európa számára is elérhetővé teszi X-szériás kombájnjait (Agrofórum)
A 2021-es betakarítási szezonra megérkeznek az új X-szériás kombájnok, amelyekkel a nagy területen gazdálkodó farmerek képesek lesznek nagyobb t/h, illetve ha/nap teljesítményre még kedvezőtlen körülmények között is. Az X9 1000 és X9 1100 típusok, a John Deere cég új „zászlóshajójaként” a betakarítási teljesítmények új szintjét képviselik.
jún. 24
4:51
A Lagardére birodalom romjainál gyülekeznek a francia milliárdosok (Növekedés)
Bernard Arnault és Vincent Bolloré - mintha egy Balzac regényből léptek volna elő. És valóban: balzaci történet kerekedhet a Lagardére birodalom leépüléséből.
jún. 24
4:57
Tóth Andi kiposztolta a mellét (Promotions)
Tóth Andi egy szexi képen megmutatta, hogy mit reggelizett, de a figyelem sokkal inkább a mellére irányult.
jún. 24
5:21
Emlékszel még a Született feleségek bénácska kisfiújára, M. J.-re? Irtó jó pasi lett belőle - mutatjuk! (Joy)
M. J.-nek jót tettek az évek!
jún. 24
5:30
Szomorú adatot közöltek a magyar nyugdíjasokról (Infostart)
Magyarország az uniós élbolyban van a magányosan élő 65 év feletti nőket tekintve: a negyedik helyen. Minden negyedik nő és minden ötödik férfi egyedül él a saját háztartásában
jún. 24
5:33
Magyarország 4,2 milliárd köbméter gázt vásárol a Gazpromtól (ProfitLine)
Megszületett a kereskedelmi megállapodás arról, hogy az idén október és jövő október között összesen 4,2 milliárd köbméter gázt vásárol Magyarország a Gazpromtól - mondta a Moszkvában tárgyaló Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek.
jún. 24
5:39
Ajándékmilliókból újíthatod fel a házad idén nyáron: mindenkinek jár, nagyon megéri (Pénzcentrum)
Szakértők szerint most van a legideálisabb időszakban az, aki energetikai korszerűsítést szeretni végezni lakásán, házán. Azzal viszont mindenkinek tisztában kell lennie, hogy az ingatlaniparban durván megszaladtak az árak, amiken a koronavírus-járvány
jún. 24
5:39
Brutális árak várják Önöket, ha gyümölcsöt akarnak vásárolni (Háziállat)
Az idei év extrém időjárását az jellemezte, hogy amikor kellett volna csapadék, nem esett az eső, amikor viszont – az érési időszakban – napsütésre lett volna szükség, extrém mennyiségű csapadék hullott.

Keresés