A válságban a baloldal nem védte meg a magyar emberek munkahelyeit, sőt a sorozatos adóemelésekkel és sanyargatásokkal még veszélyeztette is azokat – mondta a Fidesz-frakció szóvivője szombaton.
A szombaton közzétett kormányzati adatok szerint az Egyesült Királyságban a koronavírus következtében elhunytak száma 204-el nőtt, így 40 465 a megerősített halálesetek száma - írja az Reuters.
Le kell győzni az Újpestet! – ezt az útravalót adták a dühös debreceni ultrák a DVSC focistáinak, akiknek péntek este nem sikerült megverniük hazai pályán az NB I sereghajtóját, a Kaposvárt, írja a Nemzeti Sport.
Kiszel Tünde újabban azzal is keresi a napi betevőre valót, hogy megrendelésre készít "rajongóknak" rövid, személyre szabott videókat. A kb. félperces felvételek ára egységesen 10 ezer forint, ami brutális órabért jelent. Mi is rendeltünk
Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke szerint is büntetőjogi eljárást kellene indítani Aján Tamással, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnökével szemben - írta az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál alapján az eurosport.hosszabbitas.hu.
A vírusok, általában véve is a kórokozók terjedésének nem tipikus módja, hogy a velük szennyezett tárgyak, felületek megérintése révén kapjuk el a fertőzés okozta betegséget. De történhet éppen így is.
Sajtóértesülések szerint vége a Lada hazai pályafutásának. Az információt az ügyfélszolgálat is megerősítette, az importőr elvileg jövő héten ad ki közleményt az ügyben. A márkaszerviz elvileg megmarad. Az Origo írt még
Elfogadhatatlannak nevezték, hogy egyre több szabadstrandot - köztük európai uniós forrásból felújítottakat - minősítenek át fizetőssé. Ezért a párt törvénymódosítást kezdeményez.
Amerika 50 leggazdagabb embere összesen 1 milliárd dollárt adományozott a koronavírus elleni harcra a nyilvános bejelentések alapján. Ez hatalmas összeg, de ha a vagyonukhoz arányosítva szinte elenyésző: a teljes vagyonuk mindössze 0,1 százalékának felel meg – írja a CNBC a Washington Post felmérésére hivatkozva.
A VII. kerület baloldali önkormányzata nem segíti, hanem megsarcolja a vállalkozásokat - erről beszélt Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.
Egybehangzó arab sajtóértesülések szerint eldőlt, hogy Dzsudzsák Balázs a nyáron is klubot vált, csapata, az Al Ain ugyanis már nem tart igényt a szolgálataira, és az utódját keresi.
Felszólítjuk az Mszp-t, hogy tisztázza, ezek a vállalhatatlan javaslatok Ujhelyi István egyéni ötletei vagy a párt hivatalos álláspontjának kell tekinteni.
A Goldman Sachs múltbeli elemzésével azzal érvel, hogy az elemzők széles körében attraktívnak tartott aranybefektetés mégsem olyan jó ötlet, sőt ki is mondja, hogy nem javasolja stratégiai befektetésként az ügyfelek portfoliójába a sárga nemesfémet. Hosszú távon alig hoz többet, mint az infláció, ráadásul csak igen magas inflációs környezetben tűni
Idén eddig több mint ötezer kérelmet nyújtottak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak a Magyar falu programnak a helyi életminőség javítását célzó pályázati kiírásaira - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton az MTI-vel.
Negyvenhét éves korában, súlyos betegségben meghalt Szücs Edit televíziós szakember, az RTL Klub munkatársa, aki a programigazgatásban dolgozott a csatornánál, gyakorlatilag annak elindulása óta. A hírt az RTL Híradó jelentette be a Facebookon.
Több helyen felhőszakadás is várható akár 50 milliméternél is több esővel, de 2 centiméter körüli jég és viharos (60-80 kilométer/órás) széllökés is előfordulhat.
A hirtelen jött munkanélküliség következtében eleve többen jelentkeznek a seregbe, most pedig egy különleges program is indul azok számára, akiknek azonnali segítségre van szükségük.
Az OMSZ tájékoztatása szerint vasárnap többfelé kell zivatarok kialakulására számítani a késő délelőtti óráktól, legnagyobb számban és eséllyel az ország középső felén. Több helyen felhőszakadás is várható akár 50 milliméternél