Donald Trump amerikai elnök megvonta Hongkong különleges státusát, hogy - szavaival élve - felelősségre vonja Kínát az egykori brit gyarmat elleni agresszív tevékenysége miatt.
A virtuális kiállítások terjedéséről és masszív tartalomgyártásról is beszélgettünk a kortárs képzőművészeti terület sokféle szegmensében dolgozó szakemberekkel.
A szokásos mennyiségnél kisebb tételben vette saját részvényeit az OTP kedden, a tranzakcióval együtt már 56,63 milliárd forintot költött idén a bank sajátrészvény-vásárlásra.
A koronavírus-járvány ellenére a gazdaságvédelmi intézkedések keretében a kormány adó- és adminisztrációcsökkentő politikája folytatódik. A Magyar Közlönyben kedden megjelent törvény az adókönnyítések mellett a versenyképesség növelését, a gazdaság újraindítását és a visszaélések visszaszorítását is biztosítja, ezzel hozzájárul a magyar vállalkozá
Először fordult elő 1994 óta, hogy Oroszország egy negyedév alatt nagyobb értékben adjon el aranyat, mint földgázt - közölte kedden az orosz RBK gazdasági napilap – jelenti az MTI.
Az Egyesült Államok három államában rekordszámú beteg hunyt el koronavírus okozta betegségben kedden, már mintegy 3,3 millióan kapták el a betegséget az országban, és 135 ezer felett jár az elhunytak száma - írja a Reuters. Most arról megy a vita az országban, hogy az iskolák kinyithatnak-e a tanév kezdetén.
Az európai uniós hitelcsomagról szóló határozat elfogadásáról, a járványügyi helyzetről és a Lánchíd felújításáról is beszélt Gulyás Gergely a HírTV-ben. (Videóval!)
Az üzemanyag iránti kiskereskedelmi kereslet a korábbi mínusz 30-40 százalék után a nyáron eddig csak 10-15 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Eközben szépen emelkedik az étel- és italértékesítés is a kutakon.
Az Omega frontembere szerint nem élné túl a járvány második hullámát az idén 58 éves rockzenekar. Kóbor Jánosék helyzetét nemcsak a koronavírus nehezíti, hanem Benkő László betegsége is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/15/1098/
Szerda reggelre meghaladta a 13,3 milliót a koronavírus-fertőzések száma a világban, a Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint, a világ országai 578 ezer halálesetet mellett 7,399 millió gyógyultat tartanak számon. Emellett jó hírek érkeztek az egyik koronavírus-vakcináról, az amerikai biotechnológiai cég, a Moderna kedvező hírekről számolt be a
A szolgáltató cégek számára képez versenyképes tudású vállalatszervezési szakértőket a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) legújabb Lean szolgáltatásfejlesztő szakirányú továbbképzése. A lean szemlélet segítségével olyan vállalati működés alakítható ki, amelyben a vevő számára teremtett érték a legfontosabb mérce. Az új elgondolás elégedettebb üg
Amerikai politikusok kérték a Robinhoodot arra, hogy javítsa a szolgáltatásához kapcsolódó biztonsági elemeket, miután egy 20 éves diák öngyilkos lett, amiért 730 ezer dolláros mínuszt látott az egyenlegén.
A Mercedes-Benz történetének második legerősebb autója lett a Mercedes-AMG GT Black Series: 730 lóerejét csak a Project One 1000 tagú ménese múlja felül. A két turbóval megtámogatott, 4,0-literes V8-assal szerelt típust a Porsche 911 GT2 RS ellen küldik csatába. Az AMG GT-k között eddig az 585 lóerős GT R jelentette a csúcsot, a szériában gyártott
Az állami tulajdonú közlekedési szolgáltató társaságok összehangolt, egységes közlekedésszakmai működtetésének és közös stratégiai irányításának hosszú távú erősítése érdekében, 2020. július 15-től a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. lesz - olvaható a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter közleményében.