Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/24/1176/
A világ egyik műanyaggal leginkább szennyezett folyója lehet a Temze, a folyó egyes szakaszain másodpercenként 94 ezer darab mikroműanyag is áthaladhat – írja az Alternativenergia.hu a BBC alapján. Felül kellene vizsgálni azokat a szabályokat is, amelyek lehetővé teszik egyes nedves törlőkendők “lefolyóba dobhatónak” minősítését.
Összességében alacsonyabb átlagosztályzatok születtek a májusi-júniusi érettségi vizsgákon, mint tavaly. Az emelt szinten vizsgázók körében megnégyszereződött a bukások aránya.
A kínai külügyminisztérium közlése szerint a lépéssel arra kívántak válaszolni, hogy az Egyesült Államok kedden elrendelte Kína houstoni főkonzulátusának bezárását.
Lefordultak a tengerentúli tőzsdék a csütörtöki kereskedés második felében, a technológiai szektor részvényei gyengén teljesítettek, végül mindhárom amerikai részvényindex eséssel zárta a napot. Ázsiában estek a tőzsdék pénteken, a hangulatra az USA és Kína közötti feszültség vetett árnyékot, a határidős árfolyamok alapján Európában eséssel indulha
Alapképzésre több mint 42 ezer hallgató került be, osztatlan képzésre több mint 7400, mesterképzésre több mint 12 300, felsőfokú szakképzésre pedig több mint 6100.
A koronavírus-járvány és annak egészségügyi kockázatai tavasszal a Cégek Éjszakáját is átmeneti megállásra kényszerítették, ám a rendhagyó karriernapra már nem kell sokat várni, az új időpont: 2020. szeptember 24. Ezen a napon ultramodern, 3D-s technika segítségével, virtuálisan is megnyílnak a budapesti cégek kapui a munkavállalók számára, hogy me
Orbán Viktor miniszterelnök a történelmi jelentőségű EU-csúcs után ismét interjút adott a Kossuth Rádióban. Az itt elhangzott főbb információkat közöljük alábbi hírfolyamunkban.
A párt az Indexnél történtek miatt szervez demonstrációt, szerintük ugyanis erőt kell demonstrálni, mert - ahogy a pártelnök fogalmazott: el akarnak venni egy minőségi, tárgyilagos hírportált.
Qinghai tartományt járhatja be virtuálisan bárki, aki követi a Fjällräven Classic TV legújabb túraközvetítését. A Classic Kína útvonala 3 000 méter magasan, a lélegzetelállító, távoli vadon csodáin vezet át. A svéd outdoor márka május végén mutatta be a Fjällräven Classic TV projektet, melynek keretén belül az idei évre tervezett ikonikus Classic t
Lekötési (lock-up) megállapodást írt alá a Set Group Sóvágó László és Sóvágó Sándorné részvényesekkel. A szerződés értelmében a részvényesek vállalták, hogy az általuk tulajdonolt SET részvényekből 2 474 152 - 2 474 152 darabot nem ruháznak át harmadik fél részére 2021. január 31. napjáig.
Amerikai tisztségviselők a houstoni konzulátust kémkedéssel vádolták – itt a válasz. Az Egyesült Államok Kínát teszi felelőssé a koronavírus-világjárványért, és rendszeresen megvádolja szellemi tulajdon ellopásával, a hongkongi autonómia korlátozásával és a muszlim vallású ujgur népcsoport emberi jogainak megsértésével.
Egyre gyakrabban és egyre többféle módszerrel igyekeznek hasznot húzni az internetes bűnözők abból, hogy különböző sportklubokat, szövetségeket, létesítményeket támadnak.
Felmérést végzett tagjai körében a Magyar Szállítmányozók Szövetsége (MSZSZ) annak megállapítására, mennyire valósak a külföldi fuvarozók drámai térnyerésére vonatkozó információk. A kép vegyes: a válaszadók 28%-a a magyar fuvarozók igénybevételének kis mértékű csökkenéséről, azonban 8%-uk az arány emelkedéséről számolt be. Összességében tehát az l
Csak azok tudják, hogy a mézeshetek nem tartanak örökké, akik hosszabb ideje élnek házasságban. Hiszen a kapcsolatért folyamatosan dolgoznia kell mindkét félnek! Szakértők szerint minden házasságnak négy fázisa van, mutatjuk!
A hét első felében kialakult záporok, zivatarok többfelé hátráltatták a mezőgazdasági munkákat, de csak elszórtan hullott belőlük nagyobb mennyiségű csapadék. A folytatásban is változékony marad az idő, péntek estétől délnyugati irányból lehet jelentős mennyiségű csapadékra számítani. Erre elsősorban a Dunántúl északi és keleti tájain illetve Bács-
Megtartotta szokásos interjúját Orbán Viktor a Kossuth Rádión, ahol elmondta: Több Balaton, kevesebb Adria. Orbán Viktor az idei év turisztikai lehetőségeiről is beszélt Kossuth Rádión, a miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta
Az MNB elutasította az OTT-One törzsrészvényének aukciós értékesítés keretében történő ajánlattételével, valamint ezt követően zártkörű tőkeemelés keretében kibocsátásra kerülő törzsrészvények szabályozott piacra történő bevezetésével kapcsolatos kérelmét.
A hétvégén is többször várhatóak záporok, zivatarok, néhol jelentős mennyiségű csapadék is eshet. Emellett komoly lehűlés nem várható, bár lesz, hogy helyenként csak 20 fokig melegszik a levegő, másutt pedig 30 fokos meleg is lehet.
Kormányberkekből származó információik szerint az Izraelben csak Bibiként emlegetett kormányfő úgy döntött, novemberben megkockáztatja az újabb előrehozott választást, amellyel mindent egy lapra tesz fel.
Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) tagjai közreműködésével országos reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a hazai elektronikus fizetés helyzetéről, ezúttal a járványügyi helyzetben. A közleményből kiderül, hogy a háztartások többsége rendelkezik bankkártyával, okostelefonnal és laptoppal is.