A Duna House törzsrészvényei augusztus 3-tól 5 forintos névértékkel forognak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a jelenlegi 50 forintos névértékű törzsrészvényekkel a részvényesek július 31-én kereskedhetnek utoljára - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A Bentley a Mulsanne (és vele együtt a 6,75-literes V8-as motor) nyugdíjazása után minden erejével a Flying Spur legfelső polcra helyezésén szorgoskodik. Láttunk már extravagáns fogásokat a crewe-iak étlapján, és ezúttal sem okoznak csalódást: a legújabb ínyencfalat a 3D-s fabetét.
Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára képviselte Magyarországot az uniós kutatási miniszterek 2020. július 21-ei informális tanácsülésén. Az egyeztetés fő célja a német elnökség által bemutatott, zöld hidrogénről szóló, K+F+I-vezérelt kezdeményezés megvitatása volt - közöl
Idén először, éppen a tizedik K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő középdöntője és döntője a megszokott személyes verseny helyett online platformra került át. Az egész tanéven átívelő pénzügyi vetélkedő szervezői kíváncsiak voltak, hogy hogyan vették a felkészítők az online középdöntőre és döntőre való felkészülés akadályait, valamint a digi
Az előzetes adatok szerint 2020 első félévében a születések száma 5,5%-kal több, a halálozásoké 5,5%-kal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában - írja a KSH. Ennek következtében a természetes fogyás 23%-kal, 6024 fővel csökkent 2019 első félévéhez képest. 2020 júniusában az élveszületések száma 8,2%-kal nőtt, a halálozásoké 6,8%-kal csökkent a
Ma adják át hivatalosan is a tatai laktanyában a Honvédség első négy Leopard 2A4HU harckocsiját. Az eseményről hamarosan részletes tudósítással jelentkezünk.
Hazánkban a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, majd gomolyfelhők képződnek, eközben nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat
A koronavírus-járvány hatására tudatosabbak lettek az emberek, keresik a befektetési lehetőségeket és nő a megtakarítási hajlam. Az ügyfelek egyre inkább igénylik a minőségi szolgáltatásokat, de erre a pénzügyi szektor egyrészt nem volt felkészülve, másrészt a munkavállalók közül sokan nehéz helyzetbe kerültek az utóbbi hónapokban és nehezen tudnak
Paolo Gentiloni gazdasági biztos szerint 2021 második felében indulnak meg a kifizetések a Next Generation EU nevű újjáépítési alapból. A biztos szerint az EU-nak önálló bevételi lábakat kell teremtenie, hogy ne a tagállamoknak kelljen visszafizetnie az adósságot.
“Nem háborút nyertünk, hanem egy csatát. De azt a néhány libernyákot, akikkel vitatkoznom kellett, elviszem a hátamon” - jelentette ki Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban az EU-csúcsot értékelve. Azt is megmondta, hogy a következő évtizedben milyen miniszterelnökre lesz szükség Magyarországon, és miért.
Lefordultak a tengerentúli tőzsdék a csütörtöki kereskedés második felében, a technológiai szektor részvényei gyengén teljesítettek, végül mindhárom amerikai részvényindex eséssel zárta a napot. Ázsiában estek a tőzsdék pénteken, különösen a sanghaji tőzsde teljesített gyengén, amely 3,9 százalékot esett, a hangulatra az USA és Kína közötti feszült
Csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a kormány 175 758 000 forintot különít el a Hableány hajó tragédiájának emlékművére.
Chicagóban 0,9 százalékkal csökkent a búza ára, a kukorica viszont drágult, igaz csak 0,3 százalékkal. A szójababért 0,9 százalékkal adtak többet a piacon. A repce kurzusa 0,2 százalékkal került lejjebb. Európában több nap után az eladók került fölénybe, egyedül a kukorica drágult. A malmi búza és a takarmánybúza kurzusa csökkent, míg a repce árszi
A Johns Hopkins Egyetem ma reggeli adatai szerint meghaladta a 15,5 millió főt a regisztrált koronavírusos esetek száma világszerte. Eddig több mint 633 ezren vesztették életüket a járvány miatt. Világszinten eddig több mint 8,8, millió ember gyógyult ki a koronavírusból.
18 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4398 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3312-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 490 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 45%-a
Egy darab 490 millió forint névértékű kötvényt tervez kibocsátani a Cyberg 2025.12.15-i lejárattal, az MFB Invest Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. részére.
Minimális gyengüléssel kezdett péntek reggel a forint az euróval szemben, úgy tűnik, hogy a korábban említett 346,5-ös szintnél fordult a jegyzés az utóbbi hetek forinterősödése után. Persze még összekaphatja magát a magyar deviza és menetelhet tovább, de most legalább átmenetileg megtorpant.
A nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években, ennek megfelelően a felvett elsőéves hallgatók számát nézve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az első, amelyet a Debreceni
Továbbra is Budapesten és Pest megyében van a legtöbb fertőzött, ezt Fejér megye követi. Békés megyében ugyanakkor még mindig csupán 15 fertőzöttet regisztráltak. Térképen mutatjuk, megyénként hogyan oszlik meg a koronavírusos betegek száma.
A francia beszerzésimenedzser-indexek 50 pont felett álltak júluisban, a szolgáltatószektor pozitív meglepetést okozott, és messze túlteljesítette az előzetes várakozásokat. A feldolgozóipari ipari index azonban az előző havi szinten áll.
A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) szabályai a visszaélések elkerülése érdekében a közelmúltban módosultak. A döntés előjele annak, hogy Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben kiemelt figyelmet fog fordítani a bújtatott munkaviszony elleni harcra – hívja fel a figyelmet az EY. A társaságoknak érdemes megvizsgálni a katás partnerei
Bekerültek azok a hatósági ügyek a legfrissebbb Közlönybe amelyek a budapesti repülőtér új termináljára, valamint a vasúti összeköttetésre és az ezekhez szükséges infrastrukturális beruházásokra vonatkoznak. Mivel a kormány kiemelt jelenőségű üggyé nyilvánította a komplex beruházást, felgyorsulhat mind a reptérhez kapcsolódó, már régóta tervezett v
Az MNB 9,8 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az Aegon Magyarország Önkéntes Nyugdíjpénztárra, egyebek közt számos informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosság miatt, és kötelezte a problémák orvoslására. A feltárt jogsértések nem fenyegetik a pénztár biztonságos működését - írja az MNB közleményében.
Hol érdemes a medvék nyomát keresni a virágok között? Remek családi programot kínál a nyárra a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert és a Veresegyházi Medveotthon.
A hazai webáruházak 73 százaléka könyvelt el forgalomnövekedést a tavalyi évben - derül ki a Shoprenter legutóbbi, 13. alkalommal elkészített kutatásából.
A beszerzésimenedzser-indexek Németországban 50 pont felett álltak júliusban, a szolgáltatószektor egészen magas szinten, 56,7 ponton állt. A feldolgozóiparban még nem ennyire jó a helyzet, de az előző hónaphoz képest ott is jelentős a javulás.
Jobban odafigyelnek az üzemeltetők a kalandparkok biztonságosságára az Innovációs és Technológiai Minisztérium által elrendelt, hagyományos szezonindító vizsgálat tapasztalatai szerint. A fogyasztóvédelmi hatóság a kalandpályák mindössze hat százalékának használatát tiltotta meg ideiglenesen, a feltárt dokumentációs hiányosságok pótlása után ezek i