A legtöbb helyen több órára kisüt a nap, majd gomolyfelhők képződnek, eközben nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A koronavírus-járvány hatalmas és újszerű egészségügyi, valamint gazdasági kihívások elé állította a világ valamennyi országát, és a kezelésükre többféle stratégiát alkalmaztak. Az MNB három munkatársa, Asztalos Péter, Baksay Gergely és Szalai Ákos vendégcikkében bemutatja a Járványkezelési Versenyképességi Mutatót, amely lehetővé teszi a stratégiá
Mától ismét szigorították a maszkviselési szabályokat Ausztriában a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. A közelmúltban hasonló döntést hozott több európai ország is.
A Népszavának Havasi Gábor, a bizottság elnöke azt mondta, több jogásszal és külsős szakértővel együtt lát neki a munkának. A bizottságban két fideszes tag is lesz.
A jelenlegi uniós költségvetési időszak egyik utolsó Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) kiírásából öt magyar érdekeltségű projekt nyert támogatást, így az új pénzügyi alap terhére valósulhat meg többek között a Budapest-Bécs vasúti kapcsolat magyarországi szakaszának fejlesztése közel 19 milliárd forintból.
A független könyvvizsgálói jelentésben foglalt megállapításokra figyelemmel a Kartonpack közgyűlése a társaság pénzügyi átvilágítását rendelte el a társaság jogszabályoknak megfelelő működésének és az ehhez szükséges keretek kialakítása érdekében.
Az utazási hajlandóság folyamatosan nő, és az alacsony fertőzöttségű európai helyekre ismét szívesen utaznak a magyarok az Európai Utazási Biztosító (EUB) tapasztalatai szerint. A koronavírus okozta bizonytalanság azonban továbbra sem múlt el teljesen, hiszen a járványügyi helyzet folyamatosan változhat minden országban. Az EUB szakértői összeszedt
Újra kötelező lesz az arcmaszk viselése a zárt helyiségben zajló, több mint száz fős rendezvényeken Csehországban szombattól - jelentette be Adam Vojtech egészségügyi miniszter csütörtök este Prágában.
A televíziózással töltött idő korlátozása segíthet az egészség megőrzésében, és csökkentheti a korai halálozáshoz vezető betegségek kialakulásának kockázatát. A televíziós csatornák és a streamingszolgáltatók, mint
A francia és a német beszerzésimenedzser-indexek után júliusban az eurózóna is 50 pont felett teljesített. A feldolgozóipar és a szolgáltatószektor egyaránt felülmúlta az elemzői várakozásokat
Évekkel ezelőtt még két agglegény volt az álomgyárban, akikről rajongók milliói találgatták, vajon ki miatt hajtják igába a fejüket...George Clooney volt a gyorsabb, ám ha minden jól megy, lassan Leonardo DiCaprio is hollywoodi férj lesz!
Mint kiderült, a házilag készített arcmaszkok esetében minimum két réteg kell ahhoz (de jobb a három), hogy megfelelően fel tudja fogni az orrból és szájból jövő víruscseppeket – ezt a Thorax online felületén bemutatott videó is bizonyítja.
Mától ismét szigorították a maszkviselési szabályokat Ausztriában a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében. A közelmúltban hasonló döntést hozott több európai ország is.
Az iparosodás előtti időszakhoz képest mintegy 3 Celsius-fokkal fog nőni az átlaghőmérséklet a Földön, ha megduplázódik a légkör szén-dixoid-szintje, ez szűkíti a Föld klímaérzékenységének kutatók által előre jelzett tartományát.
A legtöbb buszos görögországi utat lemondták az utazási irodák – közölte az InfoRádió turisztikai szakértője. Kiss Róbert Richard szerint a társaságok a járványt, és az országbesorolásokat is bizonytalanságnak látják, Görögországba ráadásul nem lehet úgy eljutni, hogy ne érintsenek piros jelzésű államokat. Van olyan utazási iroda, ami egyelőre kivá
A követeléskezelő cégekkel és munkatársakkal kapcsolatban sokszor negatív kép él az emberekben: a követeléskezelési piac szabályozatlan, nincsenek egységes irányelvek a működéssel, eljárással kapcsolatban és vannak olyan vállalkozások
A lángvirág tüzessé tesz, a menyecskeszem kacéran rád nevet, a pillangóvirág pedig magába bolondít. Vedd körbe magad szépséggel – és ők megszépítik az életed.
A Gazdasági Kabinet javaslatot fogalmazott meg a kormány részére annak érdekében, hogy a jövő tanév tavaszi félévében a szakképző intézmények tanulói, illetve a felnőttképzési jogviszonyban résztvevők is élhessenek a diákhitel adta lehetőségekkel. A javaslat több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak h
Körlevélben jelentette be hallgatóinak az ELTE, hogy a következő félévtől visszaállnak a rendes oktatásra. Az oktatási igazgatóság szerint távoktatásra is lesz lehetőség, de azt külön kell kérelmeznie a hallgatóknak, és csak alapos
Estek a részvényárfolyamok, zuhantak az olaj jegyzései, ezzel szemben az arany kurzusa történelmi magasságokban. A negatív hírek – a koronavírus szinte már kész tényként vett második hulláma, az amerikai-kínai feszültség éleződése és a gyenge második negyedéves vállalati eredmények – láttán ugyanis a befektetők a sárga nemesfémbe menekítik a pénzei