Fontolgatják a TikTok megvásárlását olyan amerikai befektetők, akik a közösségi médiaalkalmazás anyacégében, a ByteDance-ben is befektetők. Becslésük szerint a TikTok úgy 50 milliárd dollárt érhet, ami jóval magasabb érték, mint a Snap Inc. értéke – értesült a Reuters.
Kanalas Dávid a Borsod megyei Tiszakarádon él, nagyon szerény körülmények között. A fiatal fiú nem mindennapi rendellenességgel született: erősen vizesedik az alteste, mindkét lába hatalmasra dagadt és többször volt már sérve is. Az az álma, hogy egyszer majd nemcsak az interneten, hanem a való életben is tud találkozni és programokat szervezni a b
Gyermekeink boldogsággal élvezik a nyári vakációt, a jól megérdemelt szabadságukat, csakhogy a szülők többsége nem minden esetben nyugodt, mivel csemetéje felügyelete nehezen megoldható. S mindezek mellett megannyi nyári veszély is leselkedik a gyermekek egészségére, biztonságára.
Nem elég hatékony a szárazföldi szúnyogirtás, ezért kell a levegőből is gyéríteni a rovarokat - állítják a szakemberek. A katasztrófavédelem szerint viszont háromszor annyi kapacitása van a szúnyogirtást végző konzorciumnak, mint amennyit a szerződés előír.
Európában összességében stagnáltak a tőzsdék, ehhez képest a hazai BUX fél százalékos emelkedése szép teljesítmény. A forint is pluszba kapaszkodott, és ismét életjeleket mutat az olaj. Miközben a piacok a Fed ülésére várnak, az internetes óriások vezetői arról kell nyilatkozzanak, nem váltak-e túl hatalmassá. Eközben kiszivárgott, hogy eladnák a t
A kisebb alapkamat miatt augusztustól akár 2-3 százalékkal kevesebb törlesztőrészletet kell fizetni a változó kamatozású lakáshitelek után - közölte a Bankmonitor.hu az MTI-vel szerdán.
Csődbe ment a Commerzialbank Mattersburg, egy osztrák hitelintézet, amely elsősorban a magyar határ mentén tevékenykedik – számolt be az osztrák sajtó. A pénzintézet vezetőségét csalással vádolják.
A Belügyminisztérium megbízásából 352 millió forintért már készül az egészségügy átfogó reformtervezete a Boston Consulting Groupnál. Az augusztus 7-re ígért átalakító program összeállításához magyar egészségügyi dolgozóknak kérdőívet küldtek azzal a céllal, hogy a véleményüket beépítsék a tervezetbe. Mi a szakdolgozóknak feltett kérdésekből szemez
Egy férfihez kérte a hét elején a mentők segítségét az az autós, aki az egyik forgalmas fővárosi úton haladva látta, hogy egy alak fekszik mozdulatlanul a földön. A történetet az OMSZ tette közzé Facebook-oldalán.
További átfogó vizsgálat vált szükségessé az M0-s autóút 1990-ben átadott Deák Ferenc (hárosi) Duna-hídján, ezért csütörtökön próbaterhelést végeznek az átkelőn - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szerdán az MTI-vel.
Hollywoodi művek híján Lóth Balázs Pesti balhé című, holnap debütáló filmje ígérkezik az idei év nagy slágerének a mozikban. A rendező szerint a produkció amerikai recepten épülő, de ízig-vérig magyar akció-vígjáték.
A magyar vállalatok életerejét mutatja, hogy felimerték, ha ebben a nehéz helyzetben a beruházások mellett döntenek, növelik a kapacitásaikat, technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, akkor meg tudják előzni a regionális, nemzetközi vetélytársaikat - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kormányülés szünetében újságíróknak.
Egy 2018-as javaslatát kellene leporolnia a Bizottságnak az EU-s pénzek védelme érdekében Ursula von der Leyen szerint. Nagy kérdés, hogy lesz-e még az ügyben Orbán Viktornak vétójoga, egyhangúan kell-e majd az új uniós mechanizmus-rendeletet megszavazni az Európai Tanácsban?
A koronavírus-fertőzések átlagos száma napi 328-ra emelkedett a július 19. és július 25. közötti időszakban, ami 70 százalékos növekedést jelent az előző hét adataihoz képest. Hollandia szintén az új fertőzések napi átlagának növekedéséről adott tájékoztatást. Luxembourg a növekvő esetszám mellett egy koronavírushoz köthető halálesetről számolt be
Alig 100 nap van az amerikai elnökválasztásig, ezért érdemes a tőzsdéket figyelni, hiszen az 1920-as évek vége óta 23 választásból 20 eredményét meg lehetett jósolni a piacok mozgása alapján – írja a CNBC.
Kerékpárral a Holdra - így fordítható a Pécsi Tudományegyetem MoonBike 2020 című akciója, melynek az a lényege, hogy a résztvevők összesen annyit bicikliznek, mint amennyi a Föld és a Hold közötti távolság. A hagyományos kerékpárok mellett szobabiciklivel és vízibiciklivel is csatlakoztak érdeklődök a világ minden pontjáról.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/07/29/1225/
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 0-0,25%-on tartotta az irányadó kamatot a Fed Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC). Nemsokára kezdődik Jerome Powell sajtótájékoztatója, melyen a jegybank elnöke ismét hangsúlyozhatja, hogy készek minden eszközt bevetni a koronavírus-járvány gazdasági hatásaival szemben.
A rendőrség azt közölte, hogy nem történt gyermekrablás, az édesanya vallomása alapján a 24.hu azt írja: az olasz-argentin apa "valódi maffiamódszereket" vetett be, hogy magával vigye külföldre a hétéves fiút és az ötéves kislányt.
Az iráni Forradalmi Gárda szerdán földfelszín alól indítható ballisztikus rakétákat és katonai műholdat is tesztelt a Perzsa-öbölben tartott hadgyakorlatán.
A koronavirus.gov.hu-n megjelent összesítés szerint az aktív fertőzöttek száma jelenleg 530 fő, 33%-uk budapesti. A főváros után Pest és Zala megyében van a legtöbb aktív fertőzött.