A választásra jogosultak csaknem 65 százaléka voksolt az orosz alkotmány módosításáról, és a nem végleges eredmények szerint több mint kétharmados többség támogatta a változtatásokat, amelyek egyebek mellett lehetővé teszik, hogy Vlagyimir Putyin 2036-ig elnök maradhasson - közölte a Rosszija 24 hírtelevízió az orosz Központi Választási Bizottságra
Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az elmúlt egy évben a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) adatai szerint.
Újraindul a fővárosi lakásrezsi-támogatás, amely július elsejétől, szerdától igényelhető postán vagy a kerületi önkormányzatok ügyfélszolgálati irodáin - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.
A herpesz enyhébb formában semmiféle teendőt nem igényel, a herpeszellenes kenőcsök is csak a panaszokon enyhítenek, de magát a fertőzést nem gyógyítják. Előfordulnak azonban akár életet veszélyeztető herpeszvírus-fertőzések is, ahol vírusellenes szer azonnali alkalmazása szükséges.
Átlagosan 20 százalékos gyümölcsdrágulásra kell idén számítaniuk a fogyasztóknak, mert a tavaszi fagyok a várható termés felét tönkretették. Ez jóval nagyobb árváltozásokat is generálhatna, de az áremelkedéseknek gátat szab az importveszély.
Bay Éva (67) és fia, Marczali László között rendkívül szoros a kapcsolat. Sok közös programjuk van, időnként együtt is edzenek. Nem csoda, az egykori televíziós 18 kilótól szabadult meg, így most több energiája van, mint valaha. Ez Lászlót is arra inspirálja, hogy látogassa az edzőtermet.
A pályakezdők átlagos nettó bérigénye 247 000 forint. A legmagasabb fizetést a mérnöki, a legalacsonyabbat pedig a középiskolai és szakmunkás végzettséggel várják. A fővárosi fiatalok közel 10%-kal keresnének többet, mint vidéki társaik. A lányok átlagos bérigénye pedig majdnem 20%-kal elmarad a fiúkétól. A nemek közötti beágyazott és láthatatlan
Nagy felzúdulást keltett a katások körében, hogy az adózási formát érintő jogszabály módosítás (a 40 százalékos büntetőadó bevezetése) – ahogy az Adótanácsadók Egyesületének (AE) közleményében is szerepel – azt jelenti, a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik. Vannak azonban, akik úgy vélik, némi veszteséggel törvényesen játszható ki a 40 százal
Egyre jobban érzi magát Barta Sylvia (50), ám a koronavírus még nem múlt el nyomtalanul a szervezetéből: jelenleg a kezelés miatt bőrelváltozással küzd, ami miatt kevésbé bírja a napsütést. A TV2 bájos időjósa márciusban kapta el a rettegett kórt, amely után hetekre kidőlt, az otthonában ápolták.
GPS jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a PET Kupa szakemberei a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület közreműködésével. Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. A nyomkövető kutatásban a palackok GPS jelet vesznek és rádió jelet adnak le. A Hulladékmentes Tisza proje
Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója tőzsdén kívüli ügyletekkel meghatározó, többségi befolyást szerez a 4iG Nyrt.-ben – tette közzé a társaság. A 4iG sajtóközleménye szerint a Jászai érdekeltségében lévő KZF Vagyonkezelő Kft. az Opus Global Nyrt. 9,95 százalékos és a Konzum PE Magántőkealap 11,63 százalékos részvénycsomagját vásárolja
Az utóbbi hetekben a magyar eurós tagságról többen nyilvánítottak véleményt. Különösen érdeklődéssel olvastam a Bod Péter Ákos és Dobozi István Ellensúlyban megjelent cikkét. Külön kiemelném a MNB Maastricht22 kezdeményezését. Kérdésben vita alakult a magyar pénzügyminiszter (Varga Mihály) és az MNB elnöke (Matolcsy György) között, de érdekes vita
Pierce Brosnan 2004-ben búcsúzott a legendás James Bond-karaktertől, azóta Daniel Craigé az ikonikus szerep. A színész akkor nehezen viselte a leváltást, de azóta megbékélt.
Két napra visszatérnek a zivatarok, ám a kánikula nehezen adja meg magát. Úgy néz ki, éppen hétvégére mérséklődik a zivatarhajlam, és akkorra válik kellemesebbé érzésre is az időjárás.
Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem (Szie) rektora a járványügyi vészhelyzetre, majd az annak feloldását követő készültségre való tekintettel az eddigi évektől eltérő módon, videóüzenet formájában zárta le a 2019/2020-as tanévet. Az intézmény vezetője üzenetében megköszönte a hallgatók és a munkatársak tavaszi szemeszterben tanúsított hely
A fiatalabbak több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a paradicsom és az eper a kedvenc, tarol a csirkehús, növekszik a halfogyasztás – derült ki a Fény Utcai Piac 2200 fős, hazai gyümölcs-, zöldség-, tej-, hal- és húsfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből. A Piac júliusban nagyszabású jótékonysági kezdeményezést is indít.
Jövő évtől meghosszabbodik a jótállási idő a 100 000 forint feletti termékekre, ami jelentős többletfeladatokat jelent az érintett vállalkozások számára – hívja fel a figyelmet az EY. A 2021. január elsejétől esedékes változások megfelelő jogi és szervezeti átalakításokkal ugyanakkor nem csak megnövekedett terheléshez, hanem új vásárlókhoz is vezet
Bővülő parkolási zónák, dráguló parkolási díjak. Budapesten már 7-800 forintos óránkénti díjtervekről is lehet hallani. A szabályozás iránya egyértelműnek tűnik. A garázs továbbra is kiemelkedően jó befektetés lehet. Főleg, hogy Budapesten jelenleg csak 3-400 eladó garázs található. A belvárosban ráadásul szinte lehetetlen parkolóhelyet vásárolni.
Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója tőzsdén kívüli ügyletekkel meghatározó, többségi befolyást szerez a 4iG Nyrt.-ben - tette közzé a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A COVID-19 megjelenése jelentős kihívás elé állította a cégeket és a munkavállalókat is. Zdravka Demeter Bubaloval, a MOL-csoport HR igazgatójával többek között arról beszélgettünk, hogyan reagált a 26 ezer, különböző nemzetiségű
A világ legnagyobb vállalatairól sokat hallunk, azonban számunkra érdekesebb lehet, hogy régiónkban melyek a legnagyobb cégek. Körülnézünk a visegrádi országokban, Ausztriában és Romániában.
Virtuális ügyfélszolgálati alkalmazással bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közösségi oldalának üzenő felülete. Nébo, a chatbot korlátlan számú beszélgetést kezel egyszerre mint a Nébih virtuális képviselője. Minden nap 24 órában válaszol az ügyfelek szöveges kérdéseire, és írásban fogadja az élelmiszerlánc-biztonsági bejele
Olyan háztartási víztisztító berendezéseket vizsgál a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amelyek képesek lehetnek megtisztítani a csapvizet az esetleges ólomszennyezéstől.
Sorozatunk ötödik részében a Kite Pgr rendszerének egyik pillére, a károsítók és kórokozókról szóló jelentések készítésére alkalmas Növényvédelem applikáció kerül górcső alá. Használatával a beavatkozás időszerű, hatékony és gazdaságos lesz.
Új maszkgyártó gépet állított üzembe az állami tulajdonú Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Budapesten - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a társaság telephelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Az elmúlt 50 év leggyengébb akácméz termése lehet az idei - mondta az InfoRádiónak az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke. Bross Péter hozzátette, hogy márciusban a fagyok, májusban pedig a szokatlanul hűvös idő nem kedvezett a hazai akácosoknak.
Megújulva, új arculattal jelentkezik a Safer Internet Program (SIP) honlapja, a www.saferinternet.hu. Az oldal működtetője a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az európai SIP hazai tudatosságnövelő központja, konzorciumvezetője és hotline-szolgáltatója. Az időszerű újítással, frissítéssel az volt cél, hogy egy áttekinthetőbb, színesebb és
Kevésbé ismert, ugyanakkor rendkívül megnyerő TAG Heuer Carrera Chronograph kapott helyet adásunk első felében, ami fantasztikus mindenre-jó óra lehet állandó viseletre… …de nehéz mezőnybe került. Íme a Vicenterra Tycho Brahe…
Jelentős elbocsátásokra készül több, magyar érdekeltséggel is rendelkező német nagyvállalat a vírusválság miatt. Komoly árbevétel- és eredmény-visszaeséssel számolnak – van olyan cég, amelynek az idei lehet a második veszteséges éve a II. világháború óta. Ugyanakkor sok a bizonytalansági tényező.
Ma még nem kellett fizetni a parkolásért az országban, de Híradónk több budapesti kerületben is azt tapasztalta, hogy az automaták már a szerdai napra is adtak jegyet. Az V. és a XII. kerületben már elsejétől pénzt szedtek a parkolásért, Óbudán, Zuglóban, Újbudán és a XIII. kerületben viszont csak holnaptól kell fizetni. Ha valaki mobiltelefonnal p