Április vége és június vége között a kormány közel 900 milliárd forintot költött a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet kezelésére létrehozott egyik fontos eszköz terhére. Ezzel lényegében ki is merítette azt. Megmutatjuk, kik voltak ennek az osztogatásnak a legnagyobb nyertesei.
Júliustól két százalékponttal csökkent a szociális hozzájárulási adó. Mit jelent ez a gyakorlatban? Mennyivel több pénz marad a munkáltatóknál? Az Mfor.hu frissített Bérkalkulátorának segítségével most Ön is utánaszámolhat!
Matolcsy György legfrissebb publicisztikájában 12 pontban írta le, mire is van szüksége az országnak. A jegybankelnök szerint erős és mély reformokra van szükség, hogy Magyarország megnyerje a 2020-as évtizedet. Továbbá úgy látja, késlekedni sem szabad, ezeket az átalakításokat még az évtized első három évében el kell indítani.
Amint megérkezik az összes, már megrendelt lélegeztetőgép, a 100 ezer lakosra jutó eszközök száma Magyarországon lesz a legtöbb egy 22 országra kiterjedő vizsgálat szerint.
A babakötvény és a Start-számlaállomány népességszámhoz és a gyermekek számához viszonyítva Sopronban a legnagyobb az országban - mondta a Magyar Államkincstár (MÁK) elnökhelyettese szerdán Sopronban, az új helyre költözött állampapír-értékesítési pont újranyitása alkalmából.
Háromszoros kapacitás, hangasszisztens, a fertőtlenítést segítő megoldás és még nagyobb biztonság – többek között ezeket az újdonságokat kínálja a Cisco a felhasználóknak. A távoli munkavégzést támogató biztonságos együttműködési megoldások az elmúlt időszakban kiemelten fontossá váltak – nemcsak az IT-vezetők számára. A Cisco piacvezető együttműkö
A mai napon több környezetvédelemmel foglalkozó szervezet, egyesület és Facebook-oldal is megemlékeztetett a napjainkban már milliókat megmozgató kampányra, ami a közösségi médiában kezdődött el, s amit a lassan lebomló környezetkárosító hatás miatt hoztak létre. A „Plastic Free July” Ausztráliából indult 2011-ben, azóta viszont elterjedt az egész
A környezetbarát részben vagy teljesen elektromos meghajtások, az önvezető technológiák, valamint a robotika és a mesterséges intelligencia területén is vezető fejlesztőnek számító Toyota már tavaly bejelentette, hogy egy holdjáró fejlesztésével részt vesz a Japán Űrkutatási Ügynökség 2029-re tervezett Hold-projektjében. A Lexus prémium márkát is j
Virág Csabát, a Cyber Services Zrt. egyik alapítóját, a társaság kiberbiztonsági kompetenciaközpontjának vezetőjét az Európai Uniós Kiberbiztonsági Ügynökség (ENISA) Tanácsadói Csoportjának tagjává választották. A tavaly már az Európai Kiberbiztonsági Szervezet (ECSO) igazgatósági tagjává választott szakember a biztonsagpiac.hu-nak elmondta, hogy e
Az elmúlt hét vasárnapján horgászni indult egy wisconsini család a Marsh-Miller tóra, ahol felfedezték, hogy egy kétségbeesett medvebocs úszkál a vízen, a fején egy műanyag bödönnel.
Az elmúlt 24 óra leforgása alatt az Egyesült Államokban közel 53 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, amely szám napi rekord – közölte a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház helyi idő szerint szerda este az MTI beszámolója szerint.
Csütörtökön gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég, és már hajnaltól kezdve több helyen várható zápor, zivatar (eleinte főleg északon és a középső tájakon, délutántól inkább...
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2020/27. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten volt telitalálatos szelvény, egy szerencsés 51 658 700 forintot nyert. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:6;
A Vígszínházban megtartották az évadismertető sajtótájékoztatót, amelyen részt vett Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes-államtitkár és Karácsony Gergely főpolgármester is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 2020. július 1-jétől Rudolf Péter hivatalosan a Vígszínház igazgatója. A színház a 2019/
Mától hivatalosan is Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója. Azt mondta: az átadás-átvétel a lehető legelegánsabban és a legkorrektebb módon zajlott. Híradónknak Börcsök Enikő úgy fogalmazott: most sokkal nyugodtabb és felszabadultabb a légkör a színházban.
A kormány az áldozatsegítő központi hálózat fejlesztésével öt éven belül minden megyében könnyen elérhetővé kivánja tenni ezeket a szolgáltatásokat – jelentette ki Varga Judit igazságügyminiszter a pécsi központ ünnepélyes átadásán. Mérő Vera viszont úgy véli, ez nem jelent valódi segítséget a családon belüli erőszak áldozatai a számára.
Az Egyesült Államokban az elmúlt 24 órában csaknem 53 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez napi rekordnak számít - közölte a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház helyi idő szerint szerda este.
Egyre jobban érzi magát Barta Sylvia, de még mindig érzi a koronavírus utóhatásait: jelenleg a kezelés miatt bőrelváltozással küzd, ami miatt kevésbé bírja a napsütést. A TV2 időjósa márciusban kapta el a fertőzést, amely után hetekig gyengélkedett, az otthonában ápolták.
Csütörtökön napközben országszerte jó feltételek mutatkoznak intenzív zivatarok kialakulásához – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).