2020. július 17. péntek

júl. 17
0:11
Belharc Gödön, tanakodás Budapesten (Infostart)
A Figyelő Balog Ádám MKB-elnök-vezérigazgatóval készített interjút. A Mandiner a gödi képviselő-testületet feszítő ellentétekről írt, a HVG pedig az Airbnb korlátozással kapcsolatos reakciókról.
júl. 17
0:11
A szlovák kormányfő is plágiumügybe keveredett, de nem mond le (Infostart)
Igor Matovic elismerte, hogy tanulmányai során "másolt", és elnézést kért ezért.
júl. 17
0:11
F1: Wéber Gábor elárulta, szerinte kire érdemes figyelni (Infostart)
Wéber Gábor kommentátor szerint a Ferrari csapatánál a legfőbb problémát a motorerő hiánya okozza, ami miatt a maranellói istálló még a középmezőny elejéhez sem ér oda. A Forma–1-es szakember arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a McLaren tehetsége, Lando Norris akár a következő korszak egyik sztárja is lehet.
júl. 17
0:12
Már az Amazonas perui bennszülöttjeit is elérte az új koronavírus (ProfitLine)
Elérte a koronavírus okozta világjárvány az Amazonas perui bennszülöttjeit is, hiába próbálták elszigetelni a behurcolt fertőzésekre nagyon érzékeny indiánokat.
júl. 17
0:14
A Sparnál már készülnek a pandémia második hullámára (Infostart)
Tudatosabb lett a vásárlói magatartás a járvány első hullámának elmúltával, kevesebbet jönnek vásárolni az emberek, de több mindent vesznek, illetve a lakóhelyhez közeli üzleteket preferálják. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy már készülnek a pandémia második hullámára.
júl. 17
0:14
Miközben szomszédja atomerőművének megsemmisítésével fenyegetőzik Azerbajdzsán, Szijjártó Péter tárgyalásokra érkezik az országba (444.hu)
A fővárosban több tízezres tüntetés is volt, hogy háborúzzanak végre az örmények ellen. A Szijjártót váró külügyminisztert le is váltották.
júl. 17
0:14
Vizoviczki hét évet és 108 milliós pénzbírságot kapott (Hírklikk)
Távollétében, többrendbeli, folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés, minősített adatokkal történő visszaélés és más bűncselekmények miatt, hét év fegyházra és 108 millió forintos pénzbírságra ítélte részítéletében a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa Vizoviczki Lászlót csütörtökön.
júl. 17
0:15
Kevés zászlós szabálytalanságot talált a Nébih (Infostart)
Országszerte 651 üzletben tartottak „zászlóellenőrzést” a Nébih szervezésében a járási hivatalok élelmiszerlánc-felügyelői - mondta a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.
júl. 17
0:15
Montenegró és Szerbia már nem biztonságos (Infostart)
Az Európai Unió felülvizsgálta és szűkítette azon országok listáját, amelyek állampolgárainak esetében a tagállamok július 16-tól fokozatosan megszüntethetik a koronavírus-járvány okán bevezetett, beutazásra vonatkozó korlátozásaikat - közölte az Európai Unió Tanácsa.
júl. 17
0:15
La Liga élőben: este tizenegyre bajnok lehet a Real Madrid (Infostart)
Egy mérkőzést már lejátszottak a La Liga, a spanyol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában (Eibar–Valencia 3-1), a további kilenc este kilenckor kezdődik. ha a Real Madrid nyer vagy a Barcelona nem nyer (esetleg mindkettő megtörténik) Zinédine Zidane együttese matematikailag bebiztosítja elsőségét.
júl. 17
0:18
Több mint kétmilliárd eurót tol az EU a közlekedésfejlesztésbe (Hírklikk)
Az Európai Unió 2,2 milliárd eurót (mintegy 770 milliárd forint) fordít a koronavírus-járvány következményei miatt nehéz helyzetbe került gazdaság újraindítását segítő, 140 kulcsfontosságú közlekedési kezdeményezésre – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
júl. 17
0:19
Orbán Viktor: "komoly és férfias" tárgyalások várnak Magyarországra (Infostart)
A magyarok pénzéről a magyaroknak kell dönteni - hangsúlyozta a miniszterelnök az EU-csúcs előtt közzétett videoüzenetében.
júl. 17
0:19
Nem optimisták a repülőterek (Infostart)
A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) európai divíziója szerint a korábban vártnál egy évvel később, csak 2024-ben állhat vissza a 2019-es szintre az utasforgalom az európai repülőtereken.
júl. 17
0:19
Minden kiderülhet a magyar sportolókról (Infostart)
Az egészségi állapotot felmérő somatoinfra technológiával vezérelt szomatodiagnosztikai laboratóriumot adtak át a Testnevelési Egyetemen (TE).
júl. 17
0:23
Palkovics László: optimistábbak lehetünk, mint néhány hónappal ezelőtt (Infostart)
A magyar gazdaság elkezdett újra nagyobb fokozatba kapcsolni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követően.
júl. 17
0:23
A Premier League-ben tart a harc a Chelsea, a Leicester és a MU között (Infostart)
Mind a két, a Bajnokok Ligája-indulásra törő csapat nyert csütörtök este a Premier League-ben. Még két forduló van hátra, a Chelsea-nek 63, a Manchester Unitednek és a Leicester Citynek 62 pontja van.
júl. 17
0:27
Nagy fejlesztés a Semmelweis Egyetem két klinikáján (Infostart)
Több mint ötmilliárd forintból újulhatnak meg az intézmények.
júl. 17
0:27
Már második az Inter, s „csak” hat pont a Juve előnye (Infostart)
Az Internazionale fellépett a második helyre a Serie A tabelláján, miután idegenben kiütéssel megverte a SPAL-t. Antonio Conte együttese hatpontos hátrányban követi a Juventust.
júl. 17
0:31
Felemás híreket kapnak a vonattal utazók (Infostart)
Az ITM és a MÁV az ígéretéhez híven folyamatosan vizsgálja a vonalakon – a járványhelyzet okozta utasszám jelentős csökkenése miatt – június 6-tól bevezetett menetrendeket, ennek eredményként augusztus elsejétől tíz regionális vasútvonalon visszaáll a korábbi menetrend – közölte az InfoRádióval a MÁV-Start szóvivője, Biber Anett.
júl. 17
0:35
További német eszközöket vásárolhat a magyar honvédség (Infostart)
Rendkívül jó, erős, baráti szálak fűzik össze Németország és Magyarország hadseregeit - emelte ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a német védelmi miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.
júl. 17
0:39
Bírságot kapott a TV2 és több rádiócsatorna (Infostart)
Februári adások miatt kell fizetnie a csatornának.
júl. 17
3:06
Csökkent a csehek elégedettsége az uniós tagsággal (ProfitLine)
Tíz százalékkal csökkent tavaly novembertől idén májusig a csehek elégedettsége országuk európai uniós tagságával - derült ki a Stem közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.
júl. 17
3:18
Katalin hercegné a nyár kihagyhatatlan darabját viselte (Joy)
Katalin hercegné nagyon éli ezt a trendet!
júl. 17
3:30
EU csúcs: Párizs lehet a mérleg nyelve, élet-halál kérdése számukra a mentőalap (Növekedés)
Mentőalap nélkül a francia gazdaság lehetetlen helyzetbe kerül, mert már tavaly nagyon eladósodott, ezért Macron elnök győzte meg a németeket a közös segítségről. Ez kulcsfontosságú lehet a ma kezdődő EU-csúcson. Az elmúlt fél évszázadban befogadott, és társadalom szélére szorult menekültek illetve leszármazottaik lázadása miatt amúgy is komoly tá
júl. 17
4:12
A bizonytalanságok felforgathatják az egyetemvárosok ingatlanpiacát (ProfitLine)
A több mint 91 ezer idén felvételiző abban legalább biztos lehet, hogy július 23-án kihirdetik a ponthatárokat és kiderül, hogy bejutottak-e az általuk kiválasztott felsőoktatási intézménybe. Abban még nagy a bizonytalanság, hogy a járványügyi helyzet miként alakítja a tanévkezdést, az oktatás rendjét, mi lesz a kollégiumi férőhelyekkel. Az viszont
júl. 17
4:12
A KATA fizetési kötelezettség visszaállítása miatt sok taxis abbahagyja a vállalkozását (Növekedés)
A vészhelyzet időszakában drasztikusan visszaesett a megrendelők, azaz az utasok és az utazások száma. A kezdetben az előző időszakokhoz képest 80-90 százalékkal csökkent a kereslet a taxi-szolgáltatásra – nyilatkozta a novekedes.hu-nak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Kiemelte: komoly segítséget és mentőövet kapott az ágazat a KAT
júl. 17
4:18
Híres apák, akik egyedül nevelték fel gyermekeiket (Joy)
Hollywood szuperapái következnek!
júl. 17
4:30
Ma sem lesz strandidő, sőt, a napot sem nagyon fogjuk látni (ATV)
Borús, szeles lesz a péntek.
júl. 17
4:42
Hitelbiztosító: az elmúlt 40 év legsúlyosabb válságát okozza a koronavírus a világgazdaságban (Márkamonitor)
Az idén 5,1 százalékkal csökken a globális gazdaság, egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A tanulmány szerint a globális kereskedelem 15 százalékkal esik vissza. A fejlett országok GDP-je összesítve várhatóan 6,6 százalékkal csökken 2020-ban. Európában Nagy-Britannia gazdasága zuhan a legnagyobbat, az elemzők 10,8 százalék
júl. 17
4:42
A számítógépes művészet úttörőjének nyílik kiállítás (Mínuszos)
A 70 éve Párizsban élő és alkotó magyar képzőművész, Vera Molnar különleges, számítógépes alkotásaiból nyílik kiállítás szombaton a debreceni Modem Modern és Kortárs Művészeti Központban. Molnar a számítógépes művészet úttörője, aki a személytelen (számító)gép használatával is képes emberközeli, az alkotó személyiségét, képzelőerejét tükröző munkák
júl. 17
4:48
Örömteli bejelentést tett Törőcsik Mari (ATV)
A színésznőnek rohamosan javul az egészségi állapota, így az sem kizárt, hogy hamarosan színpadra áll.
júl. 17
4:48
Hidegörvény rondít bele az időjárás, kiadták a figyelmeztetéseket (Infostart)
Péntek estig a Kárpát-medence fölé nyugat felől kissé hűvösebb, nedvesebb levegő áramlik.
júl. 17
4:48
Emily Ratajkowski megint vadító, bikinis képpel ajándékozott meg minket (Promotions)
Brutális dekoltázst mutatott a világsztár.
júl. 17
4:54
Várható időjárás az ország területén péntek estig (Háziállat)
Éjszaka nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor, de hajnalig a Tiszántúlon nem valószínű csapadék.
júl. 17
4:54
Két koronavírus elleni vakcina is hatékonynak bizonyul (Növekedés)
Ígéretes hírek érkeztek a koronavírus elleni vakcinákról. Az amerikai Moderna biotechnológiai vállalat bejelentette, hogy az eddigi tapasztalatok alapján biztonságos és hatékony vakcinát fejlesztenek a koronavírus ellen, amely erős immunválaszt váltott ki a tesztelt pácienseken. Heteken belül 30 ezer emberen kezdik meg a tesztelést. Közben orosz k
júl. 17
5:03
Hasznos tippek: így lehet elkerülni a dugót az M7-esen (Infostart)
Az iskolai tanév lezárását követően fokozatos nőtt az elmúlt hetekben az M7-es autópálya forgalma. Főleg hétvégenként nagyságrendekkel megnő a gyorsforgalmi úton közlekedők száma, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több hasznos tippel is szolgál a közlekedőknek.
júl. 17
5:12
Sopronban készül a legjobb Heineken® a világon! (Márkamonitor)
Közel nyolcvan országot megelőzve, ahol Heineken® sört készítenek a világon, idén a HEINEKEN Hungária nyerte el nívós „Minőség Díj 2019” elismerést, megelőzve ezzel többek között a márka anyaországát, Hollandiát is. A HEINEKEN N.V. évről évre versenyt rendez leányvállalatainak, ahol több kategóriában vizsgálják, melyik országban a legjobb a Heineke
júl. 17
5:18
Magyar sikersztori: ez a hazai csapat a milliárdos médiasztárnak, Oprah-nak is dolgozik (Növekedés)
Az informatika terén mozgó Stylers eredetileg egy kollégiumi szobából indult. Ma már amerikai irodájuk is van, itthon pedig olyan cégekkel dolgoztak együtt, mint a MOL, az ELMŰ vagy az Extreme Digital.
júl. 17
5:24
"Kettős védelmet" nyújthat egy ígéretes vakcinajelölt (Infostart)
Az eredmények nagy reményekkel kecsegtetnek, de vannak még kérdőjelek.
júl. 17
5:42
Elfogadta a román parlament a karanténtörvényt (ProfitLine)
A képviselőház után egy héttel a kétkamarás román parlament szenátusa is megszavazta csütörtökön a járványhelyzetben, vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről szóló törvénytervezet.
júl. 17
5:42
ATM limiteteket élesítettek a magyar bankok: nagyot nézhetsz a készpénzfelvételnél (Pénzcentrum)
Nem mindig olyan egyszerű egy ATM-ből egyszerre sok pénzt felvenni. Ennek pedig a saját kártyánk limitén túl az is az oka, hogy nem létezik ma olyan bank Magyarországon, amelynél az ATM-ben ne lenne valamilyen készpénzfelvételi korlát.
júl. 17
5:42
Felhős, borult, csapadékos időnk lesz (Háziállat)
A csúcshőmérséklet mindössze 17 és 24 fok között alakul.
júl. 17
5:42
Jön a Lidl Balaton-átúszás (Márkamonitor)
Augusztus 1-jén 38. alkalommal rajtol az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseménye, melynek a Lidl Magyarország idén immár negyedik alkalommal lesz a fő támogatója. A szervezők legfontosabb törekvése idén is, hogy az úszók biztonságos körülmények között tegyék meg Révfülöp – Balatonboglár között az 5,2 km-es, vagy az idei újdonságként
júl. 17
5:42
Napi horoszkóp: jól, vagy rosszul indul a hétvégéd? (Promotions)
Mindenkinél lehetnek problémák, de ezekre nem árt már a hétvége előtt pontot tenni.
júl. 17
5:42
Korlátozottan fog indulni az MNB Digitális Diákszéf mobilapplikációja (Mínuszos)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Pénziránytű Alapítvánnyal közösen az általános iskolás korosztályt célzó megtakarítási és pénzügyi ismeretterjesztő eszköz bevezetését tervezi, amelynek első fázisa idén ősszel indulhat el. Az MNB Digitális Diákszéf mobilapplikáció használata során a diákok játékos, pénzügyi és fenntarthatósági témájú kvízkérdésekre vá
júl. 17
5:48
Pénteki sportműsor: Magyar Nagydíj szabadedzések (Sport365)
A Hungaroringen a száguldó cirkusz mezőnye.
júl. 17
5:48
Mennyire viselte meg a járvány az ingatlanközvetítői szektort? (Növekedés)
Hogyan néz most ki a hazai ingatlanközvetítői piac, kik a legnagyobb szereplők? Mennyire viselte meg a koronavírus az ingatlanközvetítői szakmát, miként alakultak a tranzakciószámok, mennyire ellenállók a kisebb és nagyobb iparági szereplők, illetve mekkora a részesedésük az adásvételekből? A szektorban zajló aktuális folyamatokról és nemzetközi pé
júl. 17
5:57
Szijjártó Péteréknek már sikerült, Csányi Sándoréknak még nem (Menedzsment Fórum)
Míg ugyanis a külgazdasági és külügyminisztert a kuratóriumi tagjai között tudó egyetemi alapítványt a napokban bejegyezte az illetékes törvényszék, addig ez az OTP Bank vezére által elnökölt alapítvánnyal cikkünk megjelenésekor még nem történt meg. A többi alapítvány kuratóriumában is találhatók egyébként neves személyiségek, mint például Lezsák S
júl. 17
6:00
Többfelé napi rekordok dőltek meg - így áll a világ a koronavírus elleni harcban (ATV)
Több országban is rekordot döntött a koronavírus-fertőzöttek száma, köztük az Egyesült Államokban, Oroszországban és Romániában. Többfelé ismét szigorítanak a korlátozásokon. Világszerte már több mint 13-millió beteget regisztráltak, és mintegy 579-ezer ember halt meg a járványban.
júl. 17
6:03
Nagy vita várható az 1074+750 milliárdról (Infostart)
Pénteken kezdődik az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozóján, amelynek témája a koronavírus-járvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alap és a közösség új hétéves költségvetése. A kormányfő szerint a magyarok pénzéről a magyaroknak kell dönteniük.

Keresés