2020. július 17. péntek

júl. 17
6:06
Az FBI is vizsgálja a Twitter elleni hackertámadást (ProfitLine)
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is bekapcsolódott csütörtökön a Twitter elleni szerdai hackertámadás vizsgálataiba.
júl. 17
6:12
Vasárnap elrajtol a MotoGP-világbajnokság (Márkamonitor)
Az idei téli szünet bő négy hónappal hosszabbra nyúlt a COVID-19 járvány miatt, de a hétvégén végre elrajtol a kétkerekű száguldó cirkusz. Ahogy nézők, úgy újságírók sem vehetnek részt egyelőre a futamokon, így az egyetlen magyar akkreditált újságíróra, Kovács Nikire is furcsa szezon vár. A korábbi motorversenyző, aki az újságírás mellett „NikiKová
júl. 17
6:18
Matolcsy kezdte, Varga folytatja - ez a magyar költségvetés egyetlen atombiztos pontja (Privátbankár)
Az már biztos, hogy a tavaly nyáron összeállított 2020-as költségvetésből szinte semmi sem úgy valósul meg, ahogy eredetileg tervezték - a koronavírus mindent felülírt, ilyen környezetben kellett megtervezni a 2021-es büdzsét. Igaz, tervezésben egyébként sem erős a mindenkori költségvetés összeállításáért felelős csapat, általában az eredeti tervek
júl. 17
6:18
Aperitif törzstől a fotelvirológusig - megjelent a karanténszótár (Infostart)
Négyszáz, a karanténhoz köthető új szót és kifejezést gyűjtött össze Veszelszki Ágnes nyelvész.
júl. 17
6:18
Olcsón megússza a válságot és a jövő szuperhatalma lesz, vagy most kezd csak hanyatlásba Kína? (Portfolio)
Kína gazdasága az idei évben is nőhet, így elsőre azt gondolhatjuk, hogy a fejlett világgal ellentétben Kína relatíve olcsón megússza a koronaválságot. Ez azonban csak rövid távon igaz, mert bár az előrejelzések egyelőre nem mutatják Kína pozícióinak számottevő visszaesését, de a kockázatok jelentős mértékben nőttek - mind gazdasági, mind politikai
júl. 17
6:18
Tettünk egy lépést előre, de még mindig büntethetők a prostitúcióra kényszerített gyerekek (444.hu)
Mire az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alaptörvényellenes kiskorú prostituáltakat bírságolni, már módosította is a szabályokat a kormány. De úgy, hogy bizonyos esetekben megmarad a bírságolás, amiből elzárás is lehet.
júl. 17
6:21
A Svábhegy meghódítása: Orbán öt éve még ingatlanspekulánsoktól féltette, ma egyre több helyen bukkannak fel a NER-elit tagjai (Alternatív Energia)
Szép lassan kiárusították a főváros egyik legfrekventáltabb budai térségét: jutott a NER-nek, egyháznak, külföldi befektetőknek. Egyre többször sivítanak fel a láncfűrészek.
júl. 17
6:24
Hetente változhat az országok besorolása (ATV)
Nem változtatott a kormány az országok jelenlegi besorolásán, de most már az egyes államokon belül a régiók között is különbséget tehetnek - közölte Gulyás Gergely. A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér forgalma lassan, de folyamatosan nő. A beutazási korlátozások hatása azonban csak egy hónap múlva válik érzékelhetővé.
júl. 17
6:33
Földrengés és szökőárriadó Pápua Új-Guinea partjainál (Infostart)
Wau nevét most sokan meg fogják jegyezni.
júl. 17
6:36
Tíz év eredményeit nullázhatja le a koronavírus-járvány (Portfolio)
A koronavírus-világjárvány veszélyezteti a legsérülékenyebb országok politikai stabilitását és a szegénység elleni küzdelmet, mert akár 10 év eredményeit is semmivé teheti - állapították meg csütörtökön különböző ENSZ-szervezetek.
júl. 17
6:36
Téli-Sport akadémiát nyit a legendás síző (Sport365)
Bode Miller másfél éve dolgozik az akadémia kinyitásán.
júl. 17
6:36
Ez várható a MÁV és a Volánbusz összevonása után - megszólalt az elnök (ATV)
Az egységes irányítás alá vont MÁV és Volánbusz integrációjának stratégiáját szeptemberben fogja előterjeszteni a vasúttársaság - ismerteti a pénteki Világgazdaság.
júl. 17
6:36
Az még csak hagyján, hogy it-eszközöket loptak, de gyújtogattak is (Mínuszos)
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság azt a két enyveskezűt, aki vasárnap hajnalban betört a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátyus polgármesteri hivatalába és a könyvtárába is. Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, a gyanúsítottak a hivatalból két számítógépet, számítástechnikai eszközöket és szeszes italok
júl. 17
6:36
Csökkent a csehek elégedettsége az uniós tagsággal (Demokrata)
A felmérésből kiderült az is, hogy gyengült a csehek együttérzése Európával.
júl. 17
6:42
Elektromos Lexus UX300e: a csendes forradalom hírnöke (Márkamonitor)
A Lexus sláger SUV-ja, a Lexus UX vadonatúj akkumulátoros elektromos változata kategóriaelső zaj- és rezgés értékeket kínál majd, amellyel a jövő év elején érkező modell utasterének csendje és nyugalma a legelső Lexus-modell kivételes luxusát idézi. A szinte teljesen zajtalan suhanásban fontos szerepet játszik az elektromos hajtás, a fejlett aerodi
júl. 17
6:42
TOP 10: ezek a Netflix valaha volt legnépszerűbb filmjei (Promotions)
Akad bőven meglepetés a listán.
júl. 17
6:42
Szótár jelent meg a karanténhoz köthető új szavakról (Demokrata)
Négyszáz, a karanténhoz köthető új szót és kifejezést gyűjtött össze Veszelszki Ágnes nyelvész.
júl. 17
6:42
Akkumulátoros elektromos Scania tehergépkocsit üzemeltet majd Dániában a Coop (newtechnology.hu)
Dánia legnagyobb kiskereskedelmi üzlethálózata, a Coop, egy akkumulátoros elektromos Scania tehergépkocsit alkalmaz majd a városi áruelosztási tevékenységében. Ez a legfrissebb példája annak, hogy a Scania haladó gondolkodású ügyfelekkel közösen fejleszt fenntartható közlekedési megoldásokat. A megújuló bioüzemanyagokkal és hibrid elektromos megold
júl. 17
6:48
Nagy változások jönnek a MÁV-nál és a Volánbusznál, már idén más lehet a jegyvásárlás (Portfolio)
Jelentős mérföldkőhöz érkezett a közösségi közlekedés szervezése, de hosszabb folyamat lesz az egységes jegyrendszer és a teljes tarifaközösség kialakítása a vasúti és a buszos közlekedésben. Egyszerűbb, átláthatóbb, fenntarthatóbb lesz a díjszabási rendszer - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a MÁV és a Volánbusz közös irányí
júl. 17
6:48
Koronavírus: Karanténtörvényt fogadtak el a szomszédban (ATV)
A képviselőház után egy héttel a kétkamarás román parlament szenátusa is megszavazta csütörtökön a járványhelyzetben, vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről szóló törvénytervezet.
júl. 17
6:48
Elfogadta a román parlament a karanténtörvényt (Demokrata)
Július 3-a óta senkit sem lehetett hozzájárulása nélkül kórházban, vagy karanténban tartani.
júl. 17
6:51
Pirlo visszatér a Juventushoz (Infostart)
Fontos lépést tesz a világbajnok nagy célja megvalósítása felé.
júl. 17
6:54
Mennyi pénzt hagynak jövőre Orbánék a cégeknél? (Piac és Profit)
A hangzatosan csak a gazdaságvédelem költségvetésének keresztelt jövő évi tervben a kormány egyebek mellett arról is bemutatta egy mellékletben, hogy 2021-ben mennyi pénzt hagynak a vállalkozásoknál a társasági adónál érvényesíthető kedvezmények formájában.
júl. 17
6:54
Kézműves vázával köszönték meg Borkai munkáját (Alternatív Energia)
„Kilenc hónapja nem vagyok a rendszerben, csak nem gondolja, hogy pont a Népszavának fogok bármilyen interjút adni?” - ezzel hárította el érdeklődésünket Borkai Zsolt, akivel a Megyei Jogú Városok Szövetségének székesfehérvári rendezvényén találkoztunk. A volt győri polgármester egy kézműves vázát kapott ajándékba a rendezvényen. „1990 óta hagyom
júl. 17
6:56
Mindenki másként szeretne sok pénzt (Alternatív Energia)
Tucatnyi fontos kérdésben feszülnek egymásnak az álláspontok, miközben sürget az idő, és minél előbb meg kéne állapodni az EU páratlan nagyságú mentőcsomagjáról.
júl. 17
7:00
Visszatérőben a sokat szidott értékpapírosítás: tanult a piac a 2008 előtti hibákból? (Portfolio)
A válság óta a felügyeletek által kialakított keretek között végzett értékpapírosítás új befektetési eszközosztályt hozhat létre, az STS kötvények piacát. Ahogy a digitalizációval népszerű és szofisztikált eszközosztállyá váltak az ETF-ek, úgy válhat az STS kötvények piaca új és népszerű befektetési lehetőséggé - írja elemzésében  Soltész József és
júl. 17
7:00
George Floyd családja polgári pert indít Minneapolis ellen (Demokrata)
Ben Crump ügyvéd nem részletezte, hogy milyen összegű kártérítést kérnek a várostól.
júl. 17
7:02
Az FBI is vizsgálja a szerdai hackertámadást a Twitter ellen (Demokrata)
A vizsgálat irányítását az FBI San Franciscóban lévő részlege vette át.
júl. 17
7:03
Ismét kineveztek egy kormánybiztost (Menedzsment Fórum)
A péntek éjszaka megjelent Magyar Közlöny alapján régi-új kormánybiztosra ébredt ma Magyarország.
júl. 17
7:03
77 ezer új fertőzött egyetlen nap alatt - csak az Egyesült Államokban (Infostart)
Majdnem ezer amerikai család gyászol csütörtök óta.
júl. 17
7:06
Ez a kormánybiztos folytathatja a munkát (Privátbankár)
A péntek éjszaka megjelent Magyar Közlöny alapján régi-új kormánybiztosra ébredt ma Magyarország.
júl. 17
7:06
Washington csalódott az adatátadásra vonatkozó európai döntés miatt (ProfitLine)
Washington mélységesen csalódott az adatátadásra vonatkozó európai döntés miatt - reagált közleményében az amerikai kereskedelmi minisztérium az Európai Unió Bíróságának csütörtöki döntésére, mely szerint érvényteleníti a személyes adatok átadásáról szóló megállapodást.
júl. 17
7:06
Újabb magyar kisfiúnak van szüksége a világ legdrágább gyógyszerére (ATV)
Újabb SMA-beteg gyermek szorul az ország segítségére: a csaknem 9 hónapos Zsombor – Zentéhez hasonlóan – a gerincvelői izomsorvadás I-es típusában szenved. Ő a negyedik magyar kisfiú, akinek a világ legdrágább gyógyszerére, a 700 millió forintba kerülő Zolgensmára gyűjtenek. A Blikknek Zsombor édesanyja, Burinda-Szűcs Szabina nyilatkozott.
júl. 17
7:06
A Kreml szerint rosszhiszemű konkurencia megnyilvánulása az orosz csővezetékkel szembeni amerikai szankciófenyegetés (NRGreport)
Az európai üzleti életre való durva nyomásgyakorlás és a rosszhiszemű konkurencia újabb megnyilvánulása az Északi Áramlat-2 csővezeték és a Török Áramlat második ága elleni amerikai szankciófenyegetés - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön Moszkvában - jelenti az MTI.
júl. 17
7:12
Móka Fóka – használt Ford Focus ST170 (Autónavigátor)
Amikor az 1990-es évek végén megjelentek az első képek a Ford Focusról, szinte harapni lehetett a levegőben a döbbenetet. Az
júl. 17
7:12
Amerika döntött: Betiltják a népszerű mobilalkalmazást az országban (Femcafe)
A fiatalok valószínűleg nem fognak örülni a döntésnek.
júl. 17
7:12
Sprint helyett maratonra kell készülniük a munkavállalóknak (Márkamonitor)
A vírusjárvány első heteiben a munka és a családi feladatok összeegyeztetése miatt minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedett a munkavállalókra. A maximális helytállás, a virtuális bizonyítási vágy és a teljesítménykényszer rövid távon kedvezően hatott a feladatvégzésre, és számtalan új dolog kipróbálásában inspiráló volt, de a túlteljesítés hosszú
júl. 17
7:12
Kiderült, hogy melyik érzékszervünk bírja legtovább a halálunkig (Promotions)
Sokan meg fognak lepődni a válaszon.
júl. 17
7:18
Már több mint 13,7 millióan megfertőződtek a világon (HírTV)
Az Egyesült Államokat, Brazíliát, Indiát, Oroszországot és az Egyesült Királyságot sújtja leginkább a Covid-19 betegség.
júl. 17
7:18
2010 óta nem volt ilyen hosszú jó sorozata a Vörös Ördögöknek (Sport365)
Folytatta menetelését a Manchester United.
júl. 17
7:18
A béketeremtő (Demokrata)
Az MTA nemzeti intézmény, nem működhet ellenzékben – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke a Demokratának.
júl. 17
7:18
Az Egyesült Államokban egy nap alatt 77 ezer új fertőzöttet regisztráltak (Demokrata)
A legtöbb új fertőzöttet változatlanul Kaliforniában, Arizonában, Texasban és Floridában diagnosztizálták.
júl. 17
7:21
Koronavírus - Gyülekezési korlátozás jön újra Izraelben (Infostart)
A szigorítás elsősorban a hétvégéket érinti.
júl. 17
7:24
Erős földrengés volt Pápua Új-Guinea partjainál, szökőárriadót rendeltek el (HírTV)
Két évvel ezelőtt, egy 7,5-ös erősségű földrengésben Pápua Új-Guineán 125 ember meghalt, épületek százai romba dőltek.
júl. 17
7:24
Mi így (nem) térünk vissza az irodába - kényszerlassulásból lendületvétel (Kreatív Online)
Kusztor Csaba, a ComLab társdulajdonosának véleménycikke.
júl. 17
7:27
„Onnan egész egyszerűen nincs átjárás” (Alternatív Energia)
A Fidesz-szavazók egyötöde liberálisnak vallja magát, a kormányváltásra készülők mégis csak a bizonytalanok elcsábításában bízhatnak – állapítja meg egy felmérés.
júl. 17
7:29
Évek múlva lesz csak új menetrend, miután a MÁV hirtelen bekebelezte a Volánt (Alternatív Energia)
A cégösszevonás rekordgyorsasággal zajlott, a jövő olyan, amilyen,
júl. 17
7:30
Ensz: A koronavírus-járvány veszélyezteti a politikai stabilitást és szegénység elleni küzdelmet (HírTV)
A koronavírus-világjárvány veszélyezteti a legsérülékenyebb országok stabilitását, mert akár 10 év eredményeit is semmivé teheti.
júl. 17
7:30
Növelte befolyását a Delta Technologies-ban az OTP vezérigazgató helyettese (Portfolio)
Változások történtek a Delta Technologies tulajdonosi szerkezetében. Antal Kadosa részesedése az 5 százalékos küszöbérték alá csökkent, Barna Zsolt azonban növelte befolyását. Antal Kadosa már nem számít összehangoltan eljáró személynek, Barna Zsolt és Berki Ferenc viszont igen és együttes befolyásuk 18,91 százalékra nőtt - derül ki a BÉT-en közzét
júl. 17
7:30
Új védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost neveztek ki (444.hu)
Maróth Gáspár kapta a posztot, aki eddig is kormánybiztosként tevékenykedett.

Keresés