Washingtonban csőbe húzták Vucicot, Szerbia szempontjából meglehetősen kétes, mit hoz a konyhára a Koszovóval kötött megállapodás. Az elnöknek azonban védenie kell a mundér becsületét.
Mi változik, ha az uzsorakölcsönt startuposítjuk? Rakunk bele kockázati tőkét, íratunk hozzá egy csinos appot, elemzünk big datát és tán még egy csevegőrobotra is marad pénz. A válasz: semmi.
Az eurózóna jegybankárai heteken belül publikálják, milyen szempontok mentén dönthetnek egy jegybanki digitális pénz bevezetése mellett – jelentette ki az EKB elnöke, Christine Lagarde a német jegybank (Bundesbank) konferenciáján.
De a múlt péntekihez képest, szeptember 16-ától is csak a gázolajért kell kevesebbet fizetni, átlagban bruttó 4 forinttal, a benzin ára ezúttal sem változik.
Önálló üzletágat indít a nagyvállalatokat célzó tőkealapjának 150 milliárd forintos keretösszeggel a Hiventures. Az MFB Csoporthoz tartozó kockázati tőkealap-kezelő az új programnak köszönhetően gyakorlatilag ki tudja szolgálni valamennyi vállalkozás tőkefinanszírozási igényét.
A napi új esetek száma minden idők második legrosszabb adata. 5 új áldozatot szedett a koronavírus, utoljára június elején haltak meg ennyien egy nap alatt.
844 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 13 153 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Az Nvidia megegyezett a Softbankkal, hogy egy akár 40 milliárd dollárt is elérő üzlet keretében megveszik a japán óriáscégtől a brit chipgyártó leányvállalatukat, az Arm Holdingsot, ami főleg okostelefonokhoz tervez chipeket. Mindennek komoly hatása lehet a chipgyártás piacára is, ha zöld utat kap a megállapodás a szabályozóktól is.
A szőlőtulajdonosok réme, az apró, különleges külsejű amerikai szőlőkabóca ismét erőre kapott az idei nyár időjárásának köszönhetően. A kártevő a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma fő terjesztője, mely fenyegetést jelent a magyar szőlő és borágazat számára.
Szerdán csökken a gázolaj ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj literenként átlagára 4 forinttal csökken, a 95-ös benziné pedig változatlan marad.
Öt kiállítást hozott a francia labdarúgó-bajnokság Paris SG-Olympique Marseille rangadója, amely után Neymar rasszizmussal vádolta meg az ellenfél egyik játékosát.
A szőlőtulajdonosok réme, az apró, különleges külsejű amerikai szőlőkabóca ismét erőre kapott az idei nyár időjárásának köszönhetően. A kártevő a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma fő terjesztője, mely fenyegetést jelent a magyar szőlő és borágazat számára.
A koronavírus elleni küzdelem több iparágban is tovább erősítette a 3D technológia jelentőségét és lehetőségeit. A 3D nyomtatás a jövőben a költséghatékonyság növelését és a folyamatok egyszerűsítését hozhatja a gyártási folyamatokban, ezzel is segítve a járvány elleni védekezést. Ezt a piaci lehetőséget ismerték fel a 2014-ben létrehozott, 100%-ba
Másfél év alatt megduplázódott a zöld rendszámos autók száma Magyarországon - hangzott el hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Vodafone Magyarország és a UPC integrációjának következő lépéseként 2022 őszén a Budapest ONE irodaparkba költöznek át a vállalat fővárosi irodáiban dolgozó kollégái. A Futureal fejlesztésében megvalósuló komplexum ad otthont a Vodafone új főhadiszállásának - szerepel a Vodafone közleményében.
Akár a mobiltelefonjukon is gyakorolhatják a Stem- (műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai) kurzusokhoz tartozó tantárgyak matematikai számításokat igénylő feladatait a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar (Pte Mik) hallgatói, akik e tudásukból egy Magyarországon a felsőoktatásban először tesztelt szoftver segítségéve
Merényletet tervez az Egyesült Államok dél-afrika nagykövete ellen Irán, amiért januárban Amerika megölte Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni kudsz-erők vezérkari főnökét – értesült amerikai titkosszolgálati források alapján a Politico.
Ritka politikai gesztusként két volt kormányfő együtt emelte fel a hangját Boris Johnson ellentmondásos törvénytervezetével szemben. Sőt, van egy harmadik is.
Szuga Josihidét, a japán miniszterelnök, Abe Sindzó régi szövetségesét választották meg a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) élére, amivel megnyílt az út előtte, hogy a héten, a parlamenti szavazást követően átvegye a kormányfői tisztséget.
Szegedi Csaba nem készült zenei pályára, de hogy végül az operaszínpadon kötött ki, abban Isten ujját látja. Ott ugyanúgy szólhat az emberekhez, mint azt eredeti tervei szerint, lelkészként tehette volna.
Hétfőre reggelre 844 fővel nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma és öt idős, krónikus beteg elhunyt. Jelenleg 8394 aktív betegről tudunk, összesen pedig valamivel több mint 13 ezren fertőzödtek meg itthon.
A Maseratinál a múlt héten majdnem minden az MC20-ról szólt. De csak majdnem. Ugyanis az új szuperautó mellett a márka nagyratörő terveiről is értesültünk (13 modellt szeretnének bemutatni néhány éven belül). Az MC20 utáni első fecske lesz nagy visszatérőként a GranTurismo.
531 milliárd forintot folyósítottak eddig az NHP Hajrá hitelprogram 1500 milliárd forintos keretéből, és további közel 186 milliárd forint vár folyósításra vagy hitelbírálatra a Bank360.hu pénzintézetektől származó információi szerint. A pénzügyi szakportál a folyósítási adatok mellett arra is rákérdezett a hitelintézeteknél, hogy melyik a legnépsz