Új alapítványt készül létrehozni a magyar kormány, amelynek rögtön el is különítenek 9,1 milliárd forintot – derül ki abból a törvényjavaslatból, amit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes terjesztett a parlament elé, s amelyet Gulyás Gergely kancellárminiszter előadóként jegyez.
Augusztusban jelentősen nőtt a foglalkoztatottság, ami a szezonális hatások mellett a gazdasági helyzet javulásával függ össze. A kilátások azonban bizonytalanok a járvány második hulláma miatt, ami könnyen újra leépítésekhez vezethet.
Közülük az egyiket, amelyik feladata a Millenáris Park működtetése lesz, még létre kell hozni, az induláshoz azonban 9,18 milliárd forintot kap az államtól. Egy másikba, az Antall József által alapított, ám ma már fideszesnek számító Batthyány Lajos Alapítványhoz most csatlakozna a kormány, miután annak a korábbi években már milliárdokat juttatott.
A Bundesliga tizennyolc vezetőedzője közül tizenöt a Bayern München elsőségére tippel az új idény előtt. Ketten tartózkodtak, egyedül a Werder Bremen mestere, Florian Kohfeldt jelölt meg más csapatot, a Borussia Dortmundot.
Az Easybox csomagautomatákból éjjel-nappal átvehetők az eMAG-nál és az Extreme Digitalnál megrendelt termékek egyszerűen és érintésmentesen. Idén száz budapesti helyszínen, a jövő év végén azonban már országszerte ötszáz helyen működnek majd a piacvezető e-kereskedelmi márkák saját üzemeltetésű automatái.
Az ellenzéki szavazók 78 százaléka támogatná inkább az egy listával való indulást 2022-ben. Az elemző szerint az MSZP belső konfliktusai problémákat okozhatnak a pártnak a választásokon.
A szeptember 21-től kötelező, a maszkviselés kiterjesztésére hozott rendelkezések között nincs sok új szabály, de azokat be kell tartani, hiszen szankcióval is jár azok be nem tartása - nyilatkozta az országos tisztifőorvos.
Tavaly is veszteséges lett Magyarországon a Csíki Sör, ami egy újabb érv lehetett amellett, hogy a kormánypártoknak miért kellett villámgyorsan átírniuk a sörpiaci szabályokat.
A Standby szabadtéri tárlat 42 kortárs alkotó – köztük fotósok és képzőművészek – képeit sorakoztatja fel, a koronavírus-járványra reflektáló kortárs alkotásokból.
A Sevilla labdarúgóklub 2500 belépőjegyet visszamondott a jövő csütörtökön Budapesten sorra kerülő, Bayern München elleni európai Szuperkupa-mérkőzésre.
Beugrottál tejért és kenyérért a boltba, és tömött táskákkal értél haza? Jóval többet költöttél, mint amennyit terveztél, és nem érted, hogyan is történt? Ez bárkivel megesethet, és sokszor nem a vásárló hibájából. Egyszerűen
A hétvégén rendezik meg tizedik alkalommal a Budapest 100 programsorozatot. Ezúttal nem csak Budapest százéves házai nyitják meg kapuikat: bármelyik lakóközösség dönthetett úgy, hogy csatlakozik az eseményhez.
A magyar egészségügy felkészült a koronavírus-járvány második hullámának kezelésére, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra kéri a baloldalt: fejezzék be a riogatást!
Anne-Marie és Doja Cat közöse üstökösként robbant be a nyárba, „To Be Young” című szerzeményük pillanatok alatt vette le a lábáról a rajongókat. A két szépség mellé pedig most egy harmadik is csatlakozik, ráadásul egy magyar bombázó személyében.
Otthonteremtési programról és új családvédelmi akciótervről is beszélt kinevezés előtti meghallgatásán a családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztra jelölt Novák Katalin pénteken az Országgyűlés népjóléti bizottságában.
Egészségünk megőrzéséért felelősek vagyunk, a bőrünkön kialakult rosszindulatú elváltozások korai felismerése fontos feladatunk. A gyanút keltő jelekről dr. Vincze Ildikó, bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos beszélt.
Elmondásuk szerint elegük lett az „intézményesített lopásból, a korrupcióból és a pofátlanságból”. A külügyminiszter azért kapta az ajándékokat, hogy „azokkal szórakozzon, ne a közpénzzel”.
A Háromezer számozott darab című film öt nehéz sorsú fiatal kiemelkedésének szürreálisba átcsapó története, akik életük sztorijával egészen Németországig jutnak. A főszereplőkkel beszélgettünk.
A külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában tudni vélte, miért szerepel viszonylag kevesebbet a sajtóban az Európai Bizottság a "magára húzott" témákkal.
Budapest a jövedelmekhez viszonyítva az egyik legdrágább lakáspiaccal rendelkezik, a bérleti piac nagyon szűk és drága, ennek változásához szükséges az állami segítség. A barnamezős övezetekben alkalmazható kedvezményes áfa azonban jó alap lehet a bérlakásfejlesztésre - foglalta össze a lakáspiac legfontosabb kérdéseit Banai Ádám, az MNB monetáris
Zöldszáron érés, gyors vízleadás, kiemelkedő szárazságtűrés. Csak néhány tulajdonság, ami a Marton Genetics portfóliójának legújabb kukoricáit jellemzi. A 2020-as Bábolnai Gazdanapok alkalmával öt hibridet tekinthettek meg az érdeklődők, köztük a tavaly már megismert, középérésű csoportba tartozó Somodort, a Fao 500-as hibridként 15-16 tonnás hektá