Szlovéniában újabb rekordot döntött, Horvátországban pedig stagnál az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok pénteki jelentéséből.
Agusztusban az idén először ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak - jelentette Heti monitor című kiadványában pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
Bódi Gusztiék nevében bankkártyaadatokat kérnek a hiszékeny emberektől. Az összehangolt átverésben több ezer ember érintett, de sem a rendőrség, sem informatikusok nem tudnak mit tenni.
Az elhízottaknak különös oda kell figyelniük arra, hogy elkerüljék a koronavírust, ők ugyanis nagyobb eséllyel szorulnak kórházi ellátásra és kerülnek lélegeztetőgépre – hívta fel a figyelmet a növekedés.hu-nak adott interjújában Bedros J. Róbert professzor, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosa, az Országos Obezitológiai Centrum v
Az Európai Bizottság egy európai, nagy teljesítményű számítástechnikai közös vállalkozásról szóló új rendeletre tett javaslatot annak érdekében, hogy fenntartsa és előmozdítsa Európa vezető szerepét a szuper-számítástechnika és a kvantuminformatika területén – közölte Thierry Breton belső piacért felelős biztos Brüsszelben pénteken. A javaslat 8 mi
Erősen visszaesett a fizetésemelésben gondolkodó kis- és középvállalkozások aránya a K&H kkv bizalmi index legfrissebb adatai lapján. Amíg az előző negyedévben még a cégek 70 százaléka tervezett béremeléssel, addig jelenleg 10-ből csupán négyen vélekednek így. Ezzel szemben 12 százalékra nőtt a csökkentésben gondolkodók aránya, ami már évek óta nem
Nem maradunk filmek nélkül az őszre sem, ettől függetlenül továbbra is érdemes megnézni az idei év legnagyobb dobásait, amelyek korábban hasítottak a Netflix előfizetők körében. A kimenekítést senkinek sem kell bemutatnunk, Chris Hemsworth főszereplésével a film egy igazi mérföldkőnek számít a műfajon belül, Sam Hargrave az utóbbi évek egyik legpör
Leggyakrabban antibiotikumok és egyes gyulladáscsökkentők okoznak allergiás reakciókat, ugyanakkor a nem kívánt hatásokat csak kis mértékben okozza az allergia.
Egy kis titkos magyar diplomácia – 1985-ből. Egyesszám első személyben számolhatok be a némelykor kémfilmbe illő epizódokkal tarkított látogatásról, amikor a dél-koreai hírszerzés, az ANSP igazgatóhelyettesével Szöulban titokban találkozva megállapodtunk a Koreai Köztársaság és a Magyar Népköztársaság közötti hivatalos kapcsolatfelvételt előkészítő
Joe Biden, demokrata elnökjelölt Kamala Harrist választotta alelnök jelöltjének. A kaliforniai szenátor mozgalmas ősz elé néz. Elárulta, mit tesz azért, hogy folyamatosan koncentrálni tudjon és energikus maradjon a sűrű munkanapok során.
A pandémia kitörése óta a divatcégek közül többen is gyorsan reagáltak, és olyan termékekkel jöttek ki, amik nemcsak megvédik viselőjüket, de stílusosak is. A Burberry nemrég jelentette be, hogy maszkokat kezd árulni, most a Louis Vuitton adta hírül, hogy október végétől megvásárolható a luxus arcpajzsa, ami ráadásul fényérzékeny.
A Vodafone támogatásával elindult a 2020-as Brain Bar – igaz, rendhagyó formában – az idei előadásokat, online lehet figyelemmel követni a Brain Bar Facebook oldalán. A háromnapos szakmai fesztivál legérdekesebb előadásait megosztjuk az olvasóinkkal. Szőke József (Vodafone Magyarország, Head of Data) kézzelfogható, gyakorlati példával szemléltette
Az Man Truck & Bus és a Porsche Hungaria közös szervezésben tartott rendezvényt az intelligens közlekedés jegyében a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpályán. Különleges rendezvény keretében mutatta be az Man Truck & Bus és a Porsche Hungaria a jelen és a jövő mobilitási megoldásait szeptember 10-én. A résztvevők a ZalaZone tesztpályán, az IN-
Több pénzintézet szerint is szűkíteni kellene, hogy mely ügyfelek maradhatnak a moratóriumban. Szűkszavúak voltak a Bank360.hu-nak pénteken nyilatkozó bankok azzal kapcsolatban, hogy milyen moratórium-forgatókönyvet üdvözölnének, de talán árulkodó lehet, hogy több nagy pénzintézet is jelezte: készek a saját eszközeikkel, proaktívan, célzottan seg
Számomra a "nagy" Python-filmek megnézése után a Jabberwocky eléggé csalódást jelentett. Bevallom, Terry Gilliam, Michael Palin és Terry Jones neve hallatán/olvastán fentem a fogam erre a filmre, de szerintem még Az élet értelmét sem tudta megközelíteni színvonalát tekintve, a Gyalog galoppról vagy a Brian életéről nem is beszélve. Talán az is közr
Tovább romlik a járványhelyzet Csehországban és meredeken nő a koronavírus-fertőzöttek napi száma. A laboratóriumi vizsgálatok csütörtökön 3130 személynél mutatták ki a fertőzést, a napi fertőzések száma így első ízben már a háromezret is meghaladta. A napi növekmény csütörtökön túllépte az ezret. Az egészségügyi minisztérium péntek reggeli kimutat
Már tradíció A Konyhafőnök Fináléjában a három fogásos menü megalkotása és az is tradíció, hogy a Finalisták ezeket nem egyedül készítik el. A széria korábbi, középdöntős versenyzői csatlakoztak a konyhában Ádámhoz és Armandóhoz: Kinga, Matyi, Alex és Krisztián. A Finalisták eldönthették, ki kivel szeretne dolgozni a 3 órás megmérettetés során, nem
Az Starters E-Components Generators Automotive Hungary Kft. valós idejű helymeghatározásra és hangalapú kiszedésre épülő, innovatív intralogisztikai megoldása megfelezte a termelés-kiszolgálás átfutási idejét, miközben az anyagmozgás könyvelését közel 100 százalékban pontossá tette. Az indítómotorokat és generátorokat gyártó SEG Automotive 2018-ban
Pontosabban 70 ezer dollárért, vagyis kb. 21 250 000 forintért csapott le egyre valaki - gond van a készletekkel, szinte lehetetlen hozzájutni az új GeForce RTX 3080-hoz.
Csaknem 400 ezer, koronavírusra tesztelt szlovák állampolgár személyes adatai szivárogtak ki az internetre - erősítette meg pénteken a szlovák nemzeti egészségügyi információs központ (NCZI) vezetője.
Az amerikai elnökválasztást is döntően befolyásolhatja, hogy sikerül-e a közeljövőben engedélyeztetni egy koronavírus elleni vakcinát az Egyesült Államokban. Az amerikai gyógyszerfelügyelet vezetője azt mondta: hajlandó felgyorsítani az engedélyezési folyamatot, de nem Trump kedvéért.
Óriási öröm költözött be a High School Musical sztárjának otthonába, ugyanis Ashley Tisdale első gyermekét várja.A nagy sikerű High School Musicalben...
Az Európai Bizottság egy európai, nagy teljesítményű számítástechnikai közös vállalkozásról szóló új rendeletre tett javaslatot annak érdekében, hogy előmozdítsa Európa vezető szerepét a szuper-számítástechnika és a kvantuminformatika területén – közölte Thierry Breton. A belső piacért felelős biztos szerint a javaslat nyolcmilliárd euró (mintegy 2
2020. október 6-7. Stratasys 2020 Additive Manufacturing virtuális konferencia Kétnapos előadássorozat a legfrissebb hírekkel, a legjobb mintapéldákkal és alkalmazási ismeretekkel Ismerje meg, hogy más vállalkozások miért élnek az additív gyártás nyújtotta lehetőségekkel! Szakértői beszélgetésekkel, alkalmazási mesterkurzusokkal, valamint az iparág
Argento mester egyik utolsó zseniális, vagy arra hajazó filmje. Jennifer Conelly zseniálisan hozza az elkényeztetett, mégis különleges képességekkel bíró lányt, akit szinte elzavarnak az alvajárása miatt Svájcba. Hihetetlen megoldás, ami jellemző Argentóra, hogy látja a gyilkost, de hoppá, mégsem, hiszen éppen alvajár, tehát transz állapotban van.
Szigorítják a fertőzésvédelmi előírásokat a német szövetségi parlamentben (Bundestag), miután megfertőződött egy képviselő az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) - jelentette pénteken a hírportálján a Der Spiegel című hírmagazin.
Válása olyannyira megviselte Drew Barrymore-t, hogy egyáltalán nem nyitott új kapcsolatra: a színésznő öt éve nem randizott, de nem is akar pasizni. Kiábrándult...