2020. szeptember 21. hétfő

szept. 21
18:24
Új államtitkára van Magyarországnak – ez lesz a dolga (Piac és Profit)
Az ITM kötelékébe érkezik október elsejével egy államtitkár.
szept. 21
18:24
Donald Trump mégsem mondott videón közvetített beszédet az ENSZ-közgyűlés nyitó ülésszakán (HírTV)
Donald Trump amerikai elnök mégsem mondott videón közvetített beszédet az idei ENSZ-közgyűlés nyitó rendezvényén hétfőn.
szept. 21
18:24
Furcsa szabályt hozott egy pécsi bank: belépéskor le kell venni a maszkot (ATV)
A járvány és a szigorítások ellenére csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak. A bankban biztonsági okokból ugyanis mindenkit lefényképeznek, aki belép az ügyféltérbe. Később már fel lehet tenni a maszkot. Az egykori maszkos rablót egyébként azóta sem sikerült kézre keríteni, pedig egymillió
szept. 21
18:26
Lánctartozások miatt aggódhatnak a magyar cégek (Piac és Profit)
A 2019. júliusi felmérés óta a késve fizető partnerek aránya kismértékű csökkenést mutatott a vállalkozások körében, a lánctartozást azonban a korábbinál nagyobb arányban érzékelik problémának a hazai vállalkozások.
szept. 21
18:30
Jocó bácsi egy iskolai COVID-levél kapcsán: „Kérek minden iskolát, tanárt, most már hagyjuk a gyereket békén” (SzMo)
'Az amúgy is stresszes, amúgy is terhelt, amúgy is bizonytalan időszakban ne rontsuk őket még jobban' – írja Balatoni József pedagógus.
szept. 21
18:30
Jakab Péter: lebontjuk a kétharmadot (Demokrata)
A Jobbik elnöke fantáziálgatott egy kicsit a hétfői parlamenti ülésen, majd börtönnel fenyegette a kormányoldalt.
szept. 21
18:30
Németországban a legdrágább az áram a világon (Demokrata)
Duplája a globális átlagnak.
szept. 21
18:36
Az OTP húzta le a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1368,31 pontos, 4,07 százalékos csökkenéssel, 32 223,20 ponton zárt hétfőn.
szept. 21
18:36
Figyelmeztetést adtak ki a koronavírusról: kiderült, miért elképesztően ragályos (Portfolio)
Az amerikai járványügyi intézet (CDC) figyelmeztetést adott ki arról, hogy a COVID-19 – a korábbi járványügyi állásponttal ellentétben – a levegőben jelen lévő lebegő részecskékhez tapadva is képes utazni, és akár 1,5 méteres távolságon túl is képes ezáltal fertőzni – írja a Reuters. A frissített iránymutatást a sajtóhírek megjelenése után törölte
szept. 21
18:36
A Juventus trénere csak a saját feje után akar menni (Sport365)
Andrea Pirlo elégedett csapata hozzáállásával.
szept. 21
18:36
Ez az autó még jó befektetés is lehet, ugyanis nincs párja! (Autónavigátor)
Talán mindenki tudja az alapigazságot, mely szerint a tőzsde trükkje sem más, mint az, hogy drágábban adjunk el, mint amennyiért
szept. 21
18:42
A fémmentes fogpótlások előnyei (WebBeteg)
Akárcsak az orvostudomány többi ága, a fogászat is fénysebességgel fejlődik. Különösen nagy mérföldkő a fogpótlástanban, hogy megjelentek a fémmentes pótlások.
szept. 21
18:42
Ambuláns mintavételi pontok: az orvosokat nem tájékoztatták? (ATV)
Mától szigorodtak a járványügyi szabályok az országban. Komoly pénzbüntetést kaphat például akinek az orra vagy a szája kilóg a maszk alól. A tünetmentes kontakt személyeket pedig a háziorvos beutalója után 17 ambuláns mintavételi ponton tesztelhetik, de az általunk megkérdezett orvosok nem kaptak még semmilyen információt erről.
szept. 21
18:48
Kiderült, milyen fegyverekkel szerelik fel a Honvédség új helikoptereit (Portfolio)
Már repül az Airbus Helicopters donauwörthi üzemében az első felfegyverzett, Magyar Honvédség számára készülő H145M többcélú tűztámogató könnyűhelikopter – derítette ki az LHSN.
szept. 21
18:54
Bale érkezése miatt már csomagolna a Tottenham fiatal sztárja (Sport365)
Úgy érzi nincs helye a csapatban.
szept. 21
18:54
Olyat tett a Real Madrid, amit eddig még egyetlen csapat sem (Promotions)
A Real Madrid a Real Sociedad elleni La Liga-mérkőzésen történelmet írt.
szept. 21
19:00
Még kitart a késő nyári idő (Háziállat)
Csak helyenként alakulhat ki zápor, zivatar.
szept. 21
19:06
A tőzsdekrach oka 200 ezer halott Amerikában, 400 ezer fertőzés Magyarországon? (Privátbankár)
Csúnya, két-három hónapja nem látott mélyrepülést mutatnak a tőzsdék, részben a járvány rohamos terjedése, részben az amerikai stimulus hiánya, részben pedig a bankszektor problémái miatt. A német index különösen nagyot esett, de a BUX sem sokkal maradt el tőle. A forint is gyengült, a dollár viszont erősödött, ami az árupiacokat is a mélybe lökte.
szept. 21
19:06
200 ezer euróval támogatja a Telexet egy cseh médiacég (Kreatív Online)
Az Economia felajánlását Kárpáti Márton is megerősítette a Reutersnek.
szept. 21
19:06
Gyenge kezdés, gyenge zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyenge kezdés után nagy indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai piacok.
szept. 21
19:06
Politikai elemző az ellenzéki pártokról: "Ők büszke kolbászok" (ATV)
Együtt újra sikerülni fog címmel jelent meg Orbán Viktor őszi politikai évadot köszöntő dolgozata a Magyar Nemzetben. A cikkben a kormányfő a többi között az illiberális, a kereszténydemokrata, a konzervatív és liberális gondolkodás természetéről fejtette ki gondolatait, és felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb ellenfelet a liberálisok jelentik a
szept. 21
19:06
Még kapaszkodik a nyár (Háziállat)
Kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 24, 29 fok között valószínű.
szept. 21
19:09
Lemondott Perkáta polgármestere, alpolgármestere és egy önkormányzati képviselője (Alternatív Energia)
Mindhárman a Polgári Összefogás Perkátáért Egyesület-Fidesz-KDNP jelöltjeként jutottak mandátumhoz a tavalyi önkormányzati választáson.
szept. 21
19:12
Csökkent a pénzdíj a Roland Garroson (Sport365)
Több mint 4 millió euróval kevesebbet osztanak szét.
szept. 21
19:12
Kiderült: sokkal, de sokkal ellenállóbb a koronavírus, mint azt eddig a tudósok gondolták (Pénzcentrum)
A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. Eredményeik szerint a felszínüket
szept. 21
19:12
Kvíz: Ismered ezeket a magyar közmondásokat? (SzMo)
Az a feladatod, hogy megmondd, mi kerüljön a vonal helyére. Lássuk, mennyit sikerül kitalálnod.
szept. 21
19:18
Koronavírus: elkaszálták a maszk- és oltásellenesek népszavazását (Portfolio)
Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a koronavírus elleni védekezéssel, valamint a pártalapítványokkal kapcsolatos népszavazási kérdéseket hétfői ülésén. A szóban forgó kérdéseket a Civil Mozgalom Egyesület nyújtotta be.
szept. 21
19:18
Lemondott egy fideszes polgármester Fejér megyében (ATV)
Lemondott szeptember 30-ai hatállyal a Fejér megyei Perkáta polgármestere, Somogyi Balázs, valamint Bogó Anikó alpolgármester és Szilasy László önkormányzati képviselő, mindhárman a Polgári Összefogás Perkátáért Egyesület-Fidesz-KDNP jelöltjeként jutottak mandátumhoz tavaly októberben.
szept. 21
19:21
Három autó ütközött a Pesti úton (Grill Receptek)
Egy ember megsérült a balesetben.
szept. 21
19:23
Harminc tűzoltó órákon át oltotta a tüzet Budafokon (Grill Receptek)
Egy 600 négyzetméteres épület gyulladt ki.
szept. 21
19:24
Holnap elfogadhatja a hitelmoratórium meghosszabbítását a parlament (Piac és Profit)
Ha minden igaz, akkor nem sokat teketóriázott a kormány.
szept. 21
19:24
Megszólalt a szakember: esélytelen, hogy Schumacher valaha is felépüljön (Femcafe)
Minden remény szertefoszlott?
szept. 21
19:30
Az ellenzéki pártok továbbra is ingyenes tesztelést követelnek (ATV)
Minél szélesebb körben végzett ingyenes koronavírus-tesztelést követeltek hétfő délutáni közös sajtótájékoztatójukon ellenzéki pártok képviselői.
szept. 21
19:30
Ingyenes tesztelést követelnek az ellenzéki pártok (Demokrata)
Minél szélesebb körben végzett ingyenes koronavírus-tesztelést követeltek hétfő délutáni közös sajtótájékoztatójukon ellenzéki pártok képviselői.
szept. 21
19:36
Második hullám: soha nem látott ostrom alatt a vállalati informatika, minden oldalról özönlenek a kibertámadások (ProfitLine)
Valóságos rémálomba csöppentek a vállalati informatikusok az elmúlt hónapokban: a koronavírussal érkező krízishelyzetben az üzletmenet folytonosság és a kiberbiztonság is forró téma lett szinte minden iparágban, a sürgető elvárásoknak pedig szinte lehetetlen megfelelni. Eközben a cégek közel 80 százalékánál jelentősen megugrott tavasz óta a rosszin
szept. 21
19:36
Olaszországban népszavazással csökkentik a parlament létszámát az exit pollok szerint (Portfolio)
Az olaszok többsége igent mondott a parlament létszámának csökkentéséről kiírt népszavazáson, a hét tartományban rendezett helyhatósági választásokon Veneto és Liguria a jobbközép, Campania a balközép kezén maradt, Marchéban és Valle d'Aostában a jobboldal, Toszkánában a baloldal vezet, Pugliában pedig az utolsó szavazatig tart a verseny - derült k
szept. 21
19:36
Koronavírusos a Manchester City játékosa (Sport365)
Ő már a harmadik a City keretéből.
szept. 21
19:36
Új Jamie Oliver étterem nyit Budapesten, ilyen még nem volt: izgalmas ételeket kóstolhatunk (Pénzcentrum)
Első lépésként, hogy minél hamarabb megkóstolhassuk Jamie burgereit, házhozrendelhetjük őket. Jamie Dinerét és ezzel az ételválasztékot a klasszikus amerikai comfort ételek iránti szeretete szülte. Pár éve több hónapot töltött
szept. 21
19:36
Válása után új projektbe kezdett Cardi B - Kislányából is Instasztárt csinál (Joy)
Előző héten bombaként robban a hír, hogy többszöri szakítás és két év házasság után Cardi B és Offset elválnak.
szept. 21
19:36
Louis de Funés évekig üldözött egy sorozatgyilkost (Promotions)
Louis de Funés egyik leghíresebb szerepe a Fantomas-filmekhez köthető. Filmajánló.
szept. 21
19:36
Brit tanácsadók: nem szabad hagyni, hogy elszabaduljon a járvány (Demokrata)
Ellenintézkedések nélkül rövid időn belül elvileg több tízezer új fertőzés is történhet naponta.
szept. 21
19:38
Szalai Ádámnak megmondták a tutit, szedheti a sátorfáját (Sport365)
Szalai tavaly nyáron tért vissza korábbi egyesületéhez, azonban nem tudott alapemberré válni.
szept. 21
19:48
Az alapvető jogok és az oktatási jogok biztosához fordulnak az SZFE hallgatói (ATV)
Az alapvető jogok és az oktatási jogok biztosához fordulnak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, a dolgozók sztrájk-tárgyalása pedig szerdán kezdődik. Ez hét napig tart majd, ha nem lesz eredményes, akkor október 1-jén sztrájkba kezdenek. Upor László leköszönő rektorhelyettes pedig bejelentette, hogy megjelent a koronavírus az intézménybe
szept. 21
19:48
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet az orvos - Orbán szerint már nem a nyugat vonzó - Friss hírek 2020. szeptember 21. 19:42 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/21/1779/
szept. 21
19:51
Mészáros Lőrinc távozása után is jól teljesített az Appeninn (Menedzsment Fórum)
2020 tavaszán egy héten belül szállt ki az Appeninnből Mészáros Lőrinc és Tiborcz István. A cég most közzétett számai alapján ugyanakkor a két közismert üzletember távozása nem rengette meg a tőzsdei vállalatot.
szept. 21
19:54
Emléktáblát avattak Kocsis Sándornak (Sport365)
A legendás futballista fia, a Spanyolországban élő ifjabb Kocsis Sándor videoüzenetben emlékezett édesapjára.
szept. 21
19:54
Rossz hír érkezett a forintról (ATV)
A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
szept. 21
19:54
Navalnij a rosszullétekor viselt ruháit követeli vissza Oroszországtól, mert fontos bizonyítékok lehetnek (SzMo)
Az orosz kórházban leszedték róla az összes ruháját, és teljesen meztelenül küldték tovább – írta az orosz ellenzéki politikus.
szept. 21
19:54
Holland miniszterelnök: jobban terjed a vírus, ha hangosan szurkolnak (Demokrata)
Mark Rutte holland miniszterelnök szerint nem segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést az, hogy a drukkerek a labdarúgó-bajnokság mérkőzésein énekelnek és szurkolnak.
szept. 21
20:00
Djokovic történelmi sikere (Sport365)
A szerb teniszező pályafutása 36. győzelmét aratta mesterversenyen.

Keresés