Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.
A MET többségi tulajdonosa és első számú vezetője szerint a krki LNG terminált már 20 éve meg kellett volna építeni. A vezérigazgató szerint az energiapiaci szereplőknek fel kell készülniük egy olyan világra, melyben a gáz egyre jelentéktelenebb szerepet kap majd a piacon, az energiaátmenet azonban nem egyik pillanatról a másikra megy végbe.
Sorra döntögetik a rekordokat a napi azonosított esetszámok a régió országaiban, de egyelőre csak Csehország kezdett valóban látható szigorításokba, hogy megfékezze a koronavírus terjedését - igaz, ők is már későn, a vírus újbóli elszabadulása után. Közép-Európa fennmaradó része egyelőre puhábban szigorít, valószínűleg mindenki azért, mint mi: hogy
Száznapos évvégi hajrára biztatják a kkv-kat, amelynek során arra hívja fel a figyelmet, hogy már kis digitális fejlesztésekkel is eredményeket és pozitív változást érhet el egy kis- és közepes vállalkozás. Magyarországon
A Samsung megerősítette a Galaxy F széria érkezését és egyúttal el is árult egy kis információt a széria első tagjáról, ami Galaxy F41 néven érkezhet. A napokban már lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a Samsung egy teljesen új szériát szándékozik a közeljövőben bevezetni. Ennek a jeleit egyébként már a múlt hét elején megtapasztalhattuk. Akkor
Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.
Megújul a Felcsúthoz közeli Vál híres kastélya, ami ha kész lesz, úszni fog a sörben: sörkert, sörfőzde és sör-wellness is helyet kap. Útavatás is keretezi ezt, a kormányfő szülőfalujához közeli nagy programot. A kivitelezési munkák várhatóan 2022 tavaszán indulnak. A tervezésre hétfőig lehetett jelentkezni.
A járvány és a szigorítások ellenére csak maszk nélkül lehet belépni abba a pécsi pénzintézetbe, amelyet korábban kétszer is kiraboltak. A bankban biztonsági okokból ugyanis mindenkit lefényképeznek, aki belép az ügyféltérbe. Később már fel lehet tenni a maszkot. Az egykori maszkos rablót egyébként azóta sem sikerült kézre keríteni, pedig egymillió
A 2019. júliusi felmérés óta a késve fizető partnerek aránya kismértékű csökkenést mutatott a vállalkozások körében, a lánctartozást azonban a korábbinál nagyobb arányban érzékelik problémának a hazai vállalkozások.
Az amerikai járványügyi intézet (CDC) figyelmeztetést adott ki arról, hogy a COVID-19 – a korábbi járványügyi állásponttal ellentétben – a levegőben jelen lévő lebegő részecskékhez tapadva is képes utazni, és akár 1,5 méteres távolságon túl is képes ezáltal fertőzni – írja a Reuters. A frissített iránymutatást a sajtóhírek megjelenése után törölte
Akárcsak az orvostudomány többi ága, a fogászat is fénysebességgel fejlődik. Különösen nagy mérföldkő a fogpótlástanban, hogy megjelentek a fémmentes pótlások.
Mától szigorodtak a járványügyi szabályok az országban. Komoly pénzbüntetést kaphat például akinek az orra vagy a szája kilóg a maszk alól. A tünetmentes kontakt személyeket pedig a háziorvos beutalója után 17 ambuláns mintavételi ponton tesztelhetik, de az általunk megkérdezett orvosok nem kaptak még semmilyen információt erről.
Már repül az Airbus Helicopters donauwörthi üzemében az első felfegyverzett, Magyar Honvédség számára készülő H145M többcélú tűztámogató könnyűhelikopter – derítette ki az LHSN.
Csúnya, két-három hónapja nem látott mélyrepülést mutatnak a tőzsdék, részben a járvány rohamos terjedése, részben az amerikai stimulus hiánya, részben pedig a bankszektor problémái miatt. A német index különösen nagyot esett, de a BUX sem sokkal maradt el tőle. A forint is gyengült, a dollár viszont erősödött, ami az árupiacokat is a mélybe lökte.
Együtt újra sikerülni fog címmel jelent meg Orbán Viktor őszi politikai évadot köszöntő dolgozata a Magyar Nemzetben. A cikkben a kormányfő a többi között az illiberális, a kereszténydemokrata, a konzervatív és liberális gondolkodás természetéről fejtette ki gondolatait, és felhívta a figyelmet, hogy a legnagyobb ellenfelet a liberálisok jelentik a
A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. Eredményeik szerint a felszínüket
Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a koronavírus elleni védekezéssel, valamint a pártalapítványokkal kapcsolatos népszavazási kérdéseket hétfői ülésén. A szóban forgó kérdéseket a Civil Mozgalom Egyesület nyújtotta be.
Lemondott szeptember 30-ai hatállyal a Fejér megyei Perkáta polgármestere, Somogyi Balázs, valamint Bogó Anikó alpolgármester és Szilasy László önkormányzati képviselő, mindhárman a Polgári Összefogás Perkátáért Egyesület-Fidesz-KDNP jelöltjeként jutottak mandátumhoz tavaly októberben.