2020. szeptember 29. kedd

szept. 29
19:00
A V4 vezérkari főnökei megvitatták a lengyel elnökség védelmi prioritásait (Demokrata)
A V4-ek jelenlegi lengyel elnökségének védelmi prioritásait vitatták meg a négy ország vezérkari főnökei.
szept. 29
19:06
Nem éri meg éves autópálya matricát venni (ProfitLine)
Legalábbis idén már nem. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz Zrt.) október elsejével idén is leállítja az esztendő hátralevő részére az országos éves matricák értékesítését a viszonteladók körében. A fizetős úton közlekedők havi matricákkal ugyanis már jobban járnak az utolsó negyedévben.
szept. 29
19:12
Pilótának ne akard küldeni a gyereked, újra lejtőn az olaj is (Privátbankár)
A tegnapi nagy emelkedést ma részben korrigálják a tőzsdék, szomorkás a hangulat Európában és az USA-ban egyaránt. Mindenki az amerikai elnökjelöltek a kampányban első, késő esti tévévitáját várja. A Lufthansa szélnek ereszt 700 pilótakadétot, a MN gyorsítja az elbocsátásokat. Egy lengyel internetes áruház viszont hatalmas tőkebevonásra készül.
szept. 29
19:12
Djokovic bemelegített, Mladenovic újra összeomlott (Sport365)
Mladenovic a US Openen is emlékezetes "leolvadást" produkált.
szept. 29
19:12
Virológus: Ha a koronavírus és az influenza együttesen fertőz, annak beláthatatlan következményei lehetnek (ATV)
Sokan kérik az influenza elleni ingyenes védőoltást, ám azt csak az egészségesek kaphatják meg, ugyanakkor nincs lehetőség az igénylők koronavírus tesztelésére - írta meg a Népszava. Híradónknak az egészségügyi szakértő azt mondta: ha panaszmentes, és nem kontaktszemély az oltásra váró, akkor beadják neki a védőoltást.
szept. 29
19:18
Fel akarta gyújtani a Charlie Hebdo szerkesztőségét a párizsi támadás gyanúsítottja (HírTV)
Fel akarta gyújtani a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztőségét a négy nappal ezelőtti párizsi támadás gyanúsítottja.
szept. 29
19:18
Késve fizette be a gázszámlát, 40 eurós behajtási költséggel sújtották (ATV)
40 eurós, azaz több mint 14 ezer forintos plusz díjat postázott ki az állami közműcég egy férfinak, miután az késve fizette be a gázszámlát az általa üzemeltetett presszóban. A férfi elismeri hibáját, a büntetés mértékét mégis méltánytalannak tartja. A behajtási költségátalány egy uniós irányelv alapján 2016-ban került be a magyar jogrendbe. A híra
szept. 29
19:18
Fogadott Orbán Viktor: ennyit kaszálhat, ha nyer ma este a Fradi (Pénzcentrum)
Orbán Viktor a Tippmixen fogadott a Fradi mai BL-selejtezőjére. Mint ismert, a Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott a norvég Molde FK otthonában legutóbb a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén. Tippmixen
szept. 29
19:18
Kiszivárgott a Honda Civic következő generációjának formája (Autónavigátor)
Habár arról semmiféle információt nem közöltek a fórumban, honnan is szerezték a képeket, azok valóban hasonlítanak a korábban álcázva lefotózott
szept. 29
19:18
7 kerti munka, amit kötelező még idén ősszel elvégezni (Femcafe)
Még nincs késő rendet tenni.
szept. 29
19:18
Hentesbárdot, egy kalapácsot és három üveg lakkbenzint vett (Demokrata)
Fel akarta gyújtani a Charlie Hebdo szerkesztőségét a párizsi támadás gyanúsítottja.
szept. 29
19:20
Csehországban hétfőtől szükségállapotot vezetnek be (Demokrata)
Csehországban várhatóan hétfőn szükségállapotot hirdetnek, hogy erősítsék a koronavírus-járvány elleni központi intézkedéseket.
szept. 29
19:24
Lakáspiac: mentőöv lehet, ha megint az 5 százalékos lesz az áfa (Piac és Profit)
Idő és területi korlát nélküli 5 százalékos áfát sürget az új lakásokra a legnagyobb hazai lakásfejlesztő cég, a Cordia International Zrt. vezetője. Üdvözli az MNB-elnök lakásprogramját és arra számít, hogy az építőipari cégek belemennek saját profitjuk csökkenésébe annak érdekében, hogy felpörögjön a fejlesztési piac. A bérházépítés felfuttatásáh
szept. 29
19:30
Harmadára zuhanhat idén a légi utasforgalom a világon (Portfolio)
Rontotta utasforgalmi kilátásait a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a folyamatosan szigorodó utazási szabályok miatt, és arra is figyelmeztetett, hogy a járatok kiesése az árufuvarozásban is károkat okozhat.
szept. 29
19:30
Demi Lovato és exvőlegénye között online robbant ki vita a szakítás után (Joy)
A kapcsolatuk nagyon gyors tempóban haladt előre, de nemrég mégis szakítottak. Azóta viszont eléggé megromlott közöttük a viszony!
szept. 29
19:30
Orbán Viktor 2000 forintot tett fel Tippmixen a Fradi győzelmére (SzMo)
Ő maga mutatta meg egy Facebook-videóban.
szept. 29
19:30
Megnyílt a Nemzeti Múzeum Trianon-kiállítása (Demokrata)
Trianon a nemzetellenesség és az identitásküzdelem lelki szinonimája – hangsúlyozta Kövér László.
szept. 29
19:33
Tombol a vírus: egyre pesszimistábbak a légitársaságok (Menedzsment Fórum)
Rontotta utasforgalmi kilátásait a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség a folyamatosan szigorodó utazási szabályok miatt, és arra is figyelmeztetett, hogy a járatok kiesése az árufuvarozásban is károkat okozhat.
szept. 29
19:33
Nem teljesül Orbán követelése (Alternatív Energia)
Szerdán új német javaslat kerülhet az asztalra a jogállami mulasztásokat pénzügyi szankciókkal sújtó rendelettervezetről.
szept. 29
19:36
Csökkenéssel zártak a tőzsdék, a befektetők óvatosak (ProfitLine)
Az előző napi erős emelkedés után mérsékelt csökkenéssel zártak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A befektetők óvatosak és kivárnak, a hangulatot rontja a koronavírus-járvány terjedése, az Európai Unió és a Nagy-Britannia között folyó szabadkereskedelmi tárgyalások vontatottsága és az amerikai belpolitikai bizonytalanságok is.
szept. 29
19:36
Hétfőtől szükségállapotot vezethet be Csehország (Portfolio)
Csehországban várhatóan hétfőn szükségállapotot hirdetnek, hogy erősítsék a koronavírus-járvány elleni központi intézkedéseket - jelentette be  az egészségügyi miniszter kedden Prágában, sajtótájékoztatón.
szept. 29
19:36
Pintér: Az emberek 73 százaléka bízik a rendőrségben (ATV)
Az emberek elégedettek a rendőrség teljesítményével - mondta a belügyminiszter az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülésén.
szept. 29
19:36
A MU bankot robbantott volna a világ egyik legnagyobb tehetségéért, de... (Sport365)
A Vörös Ördögöknek nem sok babér terem idén az átigazolási piacon.
szept. 29
19:36
Horvát Lili megcsinálta az év legjobb magyar filmjét? (Promotions)
Szeptember 24-től játsszák a mozikban Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotását.
szept. 29
19:36
Olaszországban újranyitottak a járványkórházak (Demokrata)
A tartományok újranyitották a Covid-19 fertőzötteknek fenntartott kórházakat tizenegyezer intenzív hely biztosításával.
szept. 29
19:42
Újra kellett nyitni Olaszországban a járványkórházakat (Portfolio)
A tartományok újranyitották a Covid-19 fertőzötteknek fenntartott kórházakat tizenegyezer intenzív hely biztosításával, miközben a járványgörbe lassan emelkedik Olaszországban. Egy nap alatt 1648 új fertőzöttet regisztráltak, a halottak száma 24 volt az egészségügyi tárca kedd esti adatai szerint.
szept. 29
19:42
Hivatalos: kinevezték az SZFE új kancellárját (ATV)
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány 2020. október 1-től dr. Szarka Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campus-főigazgatóját nevezte ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjává – számolt be a Színház- és Filmművészetért Alapítvány közleményében.
szept. 29
19:42
Videón, ahogy Fekete-Győr András füstbombát dob a rendőrök felé (SzMo)
Emiatt vádolták meg most hivatalos személy elleni erőszakkal a Momentum elnökét.
szept. 29
19:42
Merkel: el kell kerülni az újabb országos zárlatot (Demokrata)
Mindenképpen újabb országos zárlat nélkül kell megfékezni a koronavírus-járvány erősödését Németországban Merkel szerint.
szept. 29
19:48
Nem akármilyen elismerésben részesül Drogba (Sport365)
A Chelsea egykori támadója Uefa Elnöki díjat kap.
szept. 29
19:48
Kíváncsi vagy, hogy milyen idő lesz szerdán? Mutatjuk! (Háziállat)
Szerdán alapvetően felhős, borús idő várható. Az ország északkeleti felében kell kiadós esőre számítani.
szept. 29
19:48
16 év után találta meg a cunamiban eltűnt fiát egy Srí Lanka-i asszony (SzMo)
Nem adta fel a reményt, és most megerősítette a DNS-vizsgálat is.
szept. 29
20:00
Jennifer Aniston a visszavonuláson gondolkodik (Femcafe)
Nehéz évek vannak mögötte.
szept. 29
20:00
Donald Trump újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra (Demokrata)
Donald Trump amerikai elnök újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra.
szept. 29
20:06
Hétfőtől szükségállapotot vezetnek be Csehországban (Kripto Akadémia)
Az ellenzéki pártok többsége a kormány lépéseit kaotikusnak tartja.
szept. 29
20:06
Megjelent az MNB 50 pontos javaslatcsomagja (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent a jegybank 50 pontos javaslatcsomagja, amellyel a kormány válságkezelő és gazdaságélénkítő munkáját kívánja támogatni a koronavírus-járvány második hulláma által okozott rendkívüli helyzetben.
szept. 29
20:06
Koronavírusos Porosenko (ATV)
Petro Porosenko volt ukrán elnöknek pozitív lett a koronavírus-tesztje. Ezt ő maga hozta nyilvánosságra kedden a közösségi oldalakon.
szept. 29
20:12
Balázs Attila magabiztos játékkal jutott be a második fordulóba (Sport365)
A magyar teniszező remekül játszott élete első Roland Garros-főtáblás mérkőzésén.
szept. 29
20:12
Rossz helyre szervezett terrortámadást a férfi - ő az év lúzere (Femcafe)
Pár nappal ezelőtt újabb terrortámadási kísérlet rázta meg Franciaországot, ma ismertették az ügy részleteit.
szept. 29
20:12
Vörös listára tette az EU Magyarországot, olyan gyorsan terjed a járvány nálunk (SzMo)
Azok az országok kerültek fel, ahol az elmúlt két hétben a 100 ezer főre vetített új fertőzöttek száma meghaladja a 120-at
szept. 29
20:18
Íme, a Fradi és a Molde kezdő összeállítása (Sport365)
Boli ezúttal kimaradt.
szept. 29
20:18
Donald Trumpot ismét Nobel-békedíjra jelölték (ATV)
Donald Trump amerikai elnök újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra - jelentette kedden a republikánusokhoz közelálló Fox televízió. A javaslatot David Flint, ausztrál jogászprofesszor vezetésével ausztrál jogászok egy csoportja tette.
szept. 29
20:24
Erdogan új háborúja – most Örményország ellen (Privátbankár)
Míg a nemzetközi közösség a harcok befejezésére szólított fel, Törökország és Pakisztán azonnal Azerbajdzsán pártjára állt. Az örmény miniszterelnök vasárnap telefonon tájékoztatta Putyin elnököt a kitört konfliktusról. Káncz Csaba jegyzete.
szept. 29
20:24
Koronavírus: még soha nem mutattak ki ennyi fertőzöttet Nagy-Britanniában (Portfolio)
A tömeges szűrések kezdete óta a legmagasabb napi koronavírus-fertőzési számot regisztrálták kedden Nagy-Britanniában.
szept. 29
20:30
Koronavírus: hétfőtől szükségállapotot hirdetnek Csehországban (ATV)
Csehországban várhatóan hétfőn szükségállapotot hirdetnek, hogy erősítsék a koronavírus-járvány elleni központi intézkedéseket - jelentette be az egészségügyi miniszter kedden Prágában, sajtótájékoztatón.
szept. 29
20:30
Mosószeres flakonokon fognak állni a tokiói olimpia dobogósai (Promotions)
Persze nem ténylegesen, hanem újrahasznosítva. A jövőre halasztott tokiói olimpia mindenben igyekszik környezettudatos lenni.
szept. 29
20:30
Havi matricákkal már jobban járnak az autósok az utolsó negyedévben (Növekedés)
A korábbi gyakorlatnak megfelelően a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) október elsejével idén is leállítja az esztendő hátralevő részére az országos éves matricák értékesítését a viszonteladók körében. A fizetős úton közlekedők havi matricákkal ugyanis már jobban járnak az utolsó negyedévben.
szept. 29
20:36
Újra lejtőre kerülhet a légiközlekedés (ProfitLine)
Rontotta utasforgalmi kilátásait a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (Iata) a folyamatosan szigorodó utazási szabályok miatt, és arra is figyelmeztetett, hogy a járatok kiesése az árufuvarozásban is károkat okozhat.
szept. 29
20:36
70 éves a Vasas legendája, Sterbinszky Amália (Sport365)
10-szeres magyar bajnok a Vasassal.
szept. 29
20:36
Romániában ingyenesen terjeszthetővé váltak a magyar közmédia műsorai (Demokrata)
Románia egész területén ingyenesen terjeszthetővé válnak októbertől a magyar közmédia rádió- és tévéműsorai.

Keresés