2020. szeptember 29. kedd

szept. 29
11:54
Komjáthi: A kormány azzal segíthetne, ha a kurzarbeitot úgy alkalmazná, ahogy külföldön látni (ATV)
Az MSZP elnökhelyettese szerint a közmunkások bérét meg kell emelni, a kurzarbeitot pedig úgy kellene alkalmazni, ahogy más országokban teszik, így a munkahelyek megtartása mellett akár a fizetések emelése is szóba jöhetne.
szept. 29
11:54
Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emeltek Fegyőrék ellen (Demokrata)
Hivatalos személy elleni erőszak miatt vádat emelt az ügyészség Fekete-Győr András ellen.
szept. 29
11:56
Nőttek a bevételek a Glosternél (Portfolio)
Közzétette első féléves beszámolóját a Gloster, az informatikai vállalat bevételei tovább emelkedtek, és bár a tavalyinál kisebb mínusz szerepel az adózott eredmény soron, de továbbra is veszteséges a vállalat.
szept. 29
11:56
Operatív törzs: az elmúlt hetekben változott a járvány dinamikája (ATV)
Müller Cecília országos tiszti főorvos azt mondta: most, a második hullámban más a koronavírus-járvány dinamikája, mint tavasszal volt. Ma 1 pozitív személy már csak 1 főnek tudja tovább adni a megbetegedést, ami azt mutatja, hogy lassul a betegszámok emelkedése.
szept. 29
11:58
Skybar-ból étterem: a hazai vendégek tarthatják most életben a szállodákat (Portfolio)
Noha a járvány súlyos csapást mért a hazai idegenforgalmi-szektorra, az üzleti modell megújításával életbentartható egy szálloda. A nyáron megnyílt Aria Hotel Budapest tetőbárjában, a High Note SkyBar-ban, ősztől a hétvégeken már reggelivel, esténként pedig vacsoramenüvel is várják a vendégeket.
szept. 29
12:00
Taylor Swift megállíthatatlan, újabb rekordot döntött (Promotions)
Azt talán elmondhatjuk, hogy Taylor Swift a XXI. század egyik legmegosztóbb előadója.
szept. 29
12:00
Már online is meg lehet kezdeni a takarékoskodást az OTP Nyugdíjpénztárnál (Növekedés)
Az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb kutatása szerint a lakosság mintegy ötödét eddig csak a személyes ügyintézés tartotta vissza a nyugdíjcélú megtakarításoktól. Ügyfelei igényeihez igazodva a Pénztárnál elérhetővé vált az online belépés lehetősége, ezzel is támogatva a nyugdíjcélú öngondoskodás megkezdését. Az új pénztártagok pedig most különösen jó
szept. 29
12:06
A ragtime-tól a Mazel Tovig nagybőgővel (Spa Trend Online)
Gayer Ferenc nagybőgőművész, a Budapest Ragtime Band vezetője a közelmúltban Máté Péter-díjat vehetett át.
szept. 29
12:06
Az airbnb-sek az ingatlanbiztosítással is pórul járhatnak (ProfitLine)
A korábban az Airbnb keretében kiadott, ám a járványhelyzet miatt immár hónapok óta üresen álló ingatlanok biztosítását mielőbb újra kell egyeztetni a biztosítóval, különben káresemény esetén előfordulhat, hogy a biztosító nem fedezi a felmerülő károkat – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz).
szept. 29
12:06
Felvétel: arra kérte az MSZP-s képviselő fideszes kollégáit, hogy "csináljanak valamit" a Kétfarkú Kutya Párt elnöke ellen (ATV)
A vitát egy Klubrádiónak adott interjú váltotta ki, ahol az MSZP-s képviselő szerint Kovács Gergely MKKP-s képviselő egy órán keresztül "ekézte" a testületet.
szept. 29
12:06
Négy százalékkal csökkent az élelmiszerhulladék mennyisége hazánkban (Demokrata)
Négy százalékkal csökkent az élelmiszerhulladék mennyisége 2016 és 2019 között Magyarországon.
szept. 29
12:06
A Bosch új koronavírus-tesztje 39 perc alatt ad eredményt (Növekedés)
A Bosch új PCR tesztet fejlesztett ki a SARS-CoV-2 kórokozó kimutatására szolgáló Vivalytic elemző eszközéhez. A teszt 39 perc alatt megbízható eredményt ad, és jelenleg világszerte a leggyorsabb polimeráz láncreakciós (PCR) teszt.
szept. 29
12:12
A régióban elsőként szerzett BIM ISO minősítést egy hazai cégcsoport (Portfolio)
A régióban elsőként, minden üzletágára kiterjedő BIM ISO 19650 minősítést szerzett a CÉH cégcsoport a British Standards Institute-tól, amivel nemzetközi BIM minősítés szerint tudja a generáltervezési, projektmenedzsment és tanácsadási szolgáltatásait nyújtani.
szept. 29
12:18
Eladó lakások áradata jöhet Budapesten: aki venni akar, most jól figyeljen (Pénzcentrum)
Az elmúlt két-három évben a lakásvásárlók körülbelül 30 százaléka befektetési céllal vett lakást, egy részük hitelből. Köztük vannak, akikre nem vonatkozik a hitelmoratórium meghosszabbítása, ők a járványhatás miatt a lakáseladás
szept. 29
12:18
Elromlott a hangulat, esnek az európai indexek (Portfolio)
A tegnapi nagy rali után a mai kereskedésben Ázsiában vegyes volt a hangulat, inkább oldalazást láttunk, az indexek megpihentek a nagy emelkedés után. A BUX a nyitás után lefelé vette az irányt, az index mérsékelt esése mellett az OTP lejjebb került. A nyitás után az európai indexek lejjebb kerültek, a német DAX 0,7 százalékkal gyengült, de a nyuga
szept. 29
12:18
A Juventus világbajnoka nem hajlandó elhagyni a klubot (Sport365)
Khedira kitölti a szerződését.
szept. 29
12:18
Így közlekedjenek ősszel a balesetek elkerülése érdekében (Háziállat)
Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az ősz beköszöntével megváltoznak az időjárási és útviszonyok, így fokozott elővigyázatosság szükségeltetik az utakon.
szept. 29
12:20
Október 12-én debütálhat a tőzsdén a "lengyel eBay" (Portfolio)
Egy lépéssel közelebb került a tőzsdei bevezetéshez a lengyel Allegro nevű online piactér üzemeltető, az IPO során kibocsátott részvények jegyzési árát 43 zlotyban határozták meg, ami a korábban megjelölt ársáv felső határa.
szept. 29
12:24
Németh Szilárd: megkerülhetetlen a honvédség szerepe a koronavírus-járványban (ATV)
Ahogy a koronavírus-járvány első szakaszában rendkívül fontos szerep hárult a Magyar Honvédségre, a második szakaszban is megkerülhetetlen a szerepe a védekezésben - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kedden Debrecenben.
szept. 29
12:24
Hajón kérte meg szerelme kezét a férfi, döbbenetes dolog tette tönkre az idillt (Femcafe)
Ritkán látni ennyire ciki jelenetet.
szept. 29
12:30
60 cm! Hétvégén Szlovéniába is megérkezett a havazás (Síelők)
A hétvégi havazás elért az Alpok déli oldalára is, ahol a legnagyobb mennyiségű havat a szlovéniai Júliai-Alpok magasabb részei kapták, de az ország alacsonyabban fekvő síterepei is befehéredtek egy-két napra.
szept. 29
12:30
Jessica Simpson még soha nem volt olyan jó formában, mint legújabb fotóján (Joy)
A 40 éves énekesnő hatalmas változáson ment keresztül az elmúlt egy évben!
szept. 29
12:30
Szerdán tárgyal a kormány a határellenőrzés meghosszabbításáról (Demokrata)
Szerdán tárgyal a kormány a Magyarország teljes schengeni belső határszakaszára elrendelt határellenőrzés meghosszabbításáról.
szept. 29
12:30
Világszerte veszélyes a tájékozatlanság Amr-ügyben (Agrárágazat)
Állattenyésztés és egészség: veszélyes a tájékozatlanság az agráriumban és a civil életben.
szept. 29
12:36
Egyre több tanácstag szeretné, ha a BoJ is felülvizsgálná monetáris stratégiáját (ProfitLine)
A Fed és az EKB nyomdokait követve a BoJ-nak is felül kellene vizsgálni monetáris stratégiáját, legalábbis egyre több tanácstag gondolja ezt.
szept. 29
12:36
Ismét veszi az OTP részvényeit Csányi Sándor szingapúri alapja (Portfolio)
Újabb OTP-részvényeket vásárolt Csányi Sándor szingapúri alapja, a Sertorius, tegnap 50 ezer darabot vett a BÉT-en, 9192 forintos átlagáron, összesen 459,6 millió forint értékben.
szept. 29
12:42
Kunhalmi Ágnes villamossal ütközött a parlamentnél (ATV)
Az MSZP társelnöke egy Facebook-bejegyzésben tudatta, hogy kedd reggel koccant a 2-es villamossal.
szept. 29
12:42
Újabb lehűlés közelít még több esővel (Háziállat)
A jó magágyhoz még szükség van csapadékra – és a héten számíthatunk is rá.
szept. 29
12:48
Itt az MNB javaslata: hatalmas csomaggal mentenék meg a gazdaságot (Portfolio)
A koronavírus járvány második hulláma által okozott rendkívüli helyzetben a Magyar Nemzeti Bank egy új, 50 pontos javaslatcsomaggal kívánja támogatni a kormány válságkezelő és gazdaságélénkítő munkáját – olvasható a jegybank közleményében.
szept. 29
12:48
A leghíresebb magyar kurtizánok – tudod, kit hívott VII. Edward király „Pest rózsájának”? (SzMo)
Változatos örömlány-karrierek a 19-20. század környékén: eladakozott milliók, nyakláncokért gyilkoló cselédlány, Ferenc Ferdinánd megnevettetése és pisztoly-párbaj a vadnyugaton.
szept. 29
12:51
Még ezen a héten elindul a Telex (Kreatív Online)
A héten elstartol a Telex.hu - jelentette be Kárpáti Márton alapító a Nagy Kreatív Hét fizetős online tartalmakról szóló kerekasztal-beszélgetésében. A Central is további fizetős tartalmakat tervez.
szept. 29
12:54
Orbán Viktor: az ötvenmillió dolláros magyar-kirgiz fejlesztési alap még növelhető (Privátbankár)
Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is, érkeznek ide vendégek, és "mi is látogatunk számunkra fontos országokba" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután tárgyalt Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökkel.
szept. 29
12:54
Orbán: Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is (ATV)
Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is, érkeznek ide vendégek, és "mi is látogatunk számunkra fontos országokba" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután tárgyalt Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökkel.
szept. 29
12:54
"Cristiano akár 40 éves koráig is játszhat" (Sport365)
Fernando Santos, a portugál edző úgy látja, hogy a Juventus csatára képes hosszú évekig magas szinten futballozni.
szept. 29
12:54
400 amerikai kórházat tett padlóra egy hekkertámadás (Bitport)
Itt is az egyre gyakoribbá váló zsarolóvírus-támadásokról volt szó, de a hétvégi incidens eddig példátlan nagyságrendben bénította meg az egyik egészségügyi szolgáltató működését.
szept. 29
13:00
Megvédte az Európai Bizottság elnöke az uniós biztost, akinek lemondását követeli a magyar kormány (Portfolio)
Megkapta Orbán Viktor kormányfő levelét Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és teljes a bizalma Vera Jourova alelnökben, uniós biztosban, akit a magyar kormányfő ma lemondásra szólított fel – üzente a Bizottság szokásos déli brüsszeli sajtótájékoztatóján az illetékes szóvivő.
szept. 29
13:00
Donáth Anna: Orbán igazságtalan, embertelen és veszélyes rendszert épített ki (ATV)
Nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökének írt levelet, megszólalt a Momentum EP-képviselője, Donáth Anna.
szept. 29
13:00
Havazott a Magas-Tátrában! Fehér a Lomnici-csúcs (Síelők)
Ma reggelre Szlovákia legmagasabb részeit is elérte a havazás. A Magas-Tátrában körülbelül 1900 méteres magasság felett lett fehér a táj. A Lomnici-csúcs meteorológiai állomása 4 cm havat mért kedd reggel.
szept. 29
13:00
Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is (Demokrata)
Érkeznek ide vendégek, és „mi is látogatunk számunkra fontos országokba” – közölte Orbán Viktor.
szept. 29
13:03
Müller Cecília: A fertőzöttek száma nőtt, de a reprodukciós ráta csökkent (Alternatív Energia)
Ez azt jelenti, hogy egy pozitív személy most jellemzően kevesebb embernek tudja továbbadni a fertőzést az első hullámhoz képest.
szept. 29
13:03
Híres emberek, akik a rokonukkal házasodtak - Chadwick Boseman lemondott saját gázsija egy részéről - Új Belmondo klipp - Film-zene-szórakozás 2020. szeptember… (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/09/29/1896/
szept. 29
13:06
Orbán Viktor a magyar-kirgiz közös eredet miatt Budapest-Biskek járatot szeretne (Menedzsment Fórum)
Magyarországnak működnie kell, a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is, érkeznek ide vendégek, és "mi is látogatunk számunkra fontos országokba" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután tárgyalt Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökkel.
szept. 29
13:06
Kilőttek az űrturizmusban utazó Virgin Galactic részvényei (Portfolio)
A Virgin Galactic részvényei nagyot mentek a tegnapi kereskedésben, és mintegy 25 százalékot emelkedtek, miután két újabb elemző is vételre ajánlotta őket, és az átlagos célárfolyam is magasabbra került.
szept. 29
13:12
Kéthetes iskolai szünetet rendelt el a moszkvai polgármester (HírTV)
A polgármester hétfőtől két hétre felfüggesztette a szabadidős és kiegészítő oktatási gyermekintézmények látogathatóságát is.
szept. 29
13:12
Vádat emeltek Fekete-Győr András ellen (Grill Receptek)
Az ügyészek szerint hat „erőszakos” tüntető állhat bíróság elé. Egy emberrel szemben indítványoztak letöltendő börtönbüntetést.
szept. 29
13:12
November 6-ig lehet pályázni a Google pénzére (ProfitLine)
A világ legnagyobb IT-vállalkozása, a Google 10 millió Eurót (~3,6 milliárd forint) ajánlott fel olyan, kifejezetten európai technológiai ötletek, fejlesztések finanszírozására, amelyek segítenek zöldebb pályára állítani a kontinenst. Mivel az Uniónak már régóta működik azonos küldetésű szervezete EIT Climate-KIC néven, kézenfekvő volt a két nagy s
szept. 29
13:12
Fogínysorvadás: okok, tünetek, kezelés és megelőzés (WebBeteg)
A fogínysorvadás, mely a fogágybetegség melegágya, immár népbetegségnek számít, a lakosság 70-80 százalékát érinti. Következtében a fogat tartó csontos fogágy is sérül és végső esetben akár teljesen fel is szívódhat. Ekkor meglazulnak, majd kihullanak a fogak.
szept. 29
13:12
Visszatért Görögországba egy szállodahajó, de több fertőzöttet is találtak a fedélzeten (ATV)
Befutott kedden az Athén melletti Pireusz kikötővárosba az a német kirándulóhajó, amely az év első felében a koronavírus-járvány miatt bevezetett zárlat feloldása után elsőként tért vissza Görögországba, de a fedélzetén rövid időn belül kiderült, hogy a személyzet több tagja is fertőzött - jelentette az ANA görög hírügynökség.
szept. 29
13:12
Tudtad? Ez a fa megvéd a káros Uv-sugárzástól (Femcafe)
Végre erre a rejtélyre is fény derült.
szept. 29
13:12
Egy szerethető kukoricaállomány (Agrofórum)
Augusztusban nagyon szép képet mutatott a Kws Kashmir kukoricahibrid Tiszalök és Tiszavasvári térségében. Az 500 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Agro-Szolg Szövetkezetnél zöldségnövényeket, csemegekukoricát és zöldborsót, de takarmánykukoricát és repcét is termesztenek. Utóbbi kettőt minden évben külön-külön 75-80 hektáron vetik

Keresés