Románia lakosságának kevesebb mint négy százalékánál alakulhatott ki ellenállóképesség a koronavírussal szemben - közölte Nelu Tataru egészségügyi miniszter szerdán egy országos szerológiai vizsgálat részeredményeire hivatkozva.
A pirosak és a kékek újabb összecsapása zajlott le az elődöntő harmadik napján. Zé pedig új szerepkörben mutatkozott be: hentes lett a népszerű vloggerből. A Konyhafőnök történetében először fordult elő, hogy egy feladat során egy testvérpár tagjai lettek a konyhafőnökök! A kékeknél Cserepes Alex, a pirosaknál Cserepes Ádám húzta ki a legnagyobb
A rövidített munkaidős támogatás (Kurzarbeit) szeptember eleji megszüntetése átmenetileg megemelheti a munkanélküliek számát, amit azonban kompenzálhat több gazdasági szektor újraindulása. Júliusban az előző hónaphoz viszonyítva 23 ezer fővel csökkent a munkanélküliek száma, miközben uniós összehasonlításban is alacsonynak mondható a magyar munkané
Az amnézia emlékezetkiesést jelent, amikor a beteg elméje ép, nincsenek memóriazavarai, ugyanakkor valamilyen oknál fogva képtelen a közeli vagy távoli tapasztalatait felidézni. Mi okozhat emlékezetkiesést, és mit lehet tenni?
Óriási fordulatot vett Pécsi Ildikó élete, nem sokkal azután, hogy elvesztette imádott férjét, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajost. A színésznőt egyik legjobb barátja kérte fel egy zenés darab, a Fekete Péter játékmesterének, ami valóságos csodát tett vele!
Megkezdődött Párizsban a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni 2015-ös merénylet pere. Ez alkalomból a lap ismét közzétette a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat, ami miatt két iszlamista támadó 12 embert megölt a szerkesztőségben. Az elkövetőket lelőtték, de feltételezett bűntársaiknak az esküdtszék elé kell állniuk.
Folytatódik az iskolaőrök toborzása, mert nem találtak minden helyszínre megfelelő pályázót. Szeptember 1-jén összesen 423 intézményben léptek szolgálatba iskolaőrök. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint az iskolaőr olyan személy, aki több mint egy portás, de nem fegyveres rendőr.
Naponta átlagosan 70, évente több mint 25 ezer embert érint Magyarországon a hirtelen szívhalál, ami így ma az egyik vezető halálok. Amint a szív megáll, a sikeres újraélesztés esélye percenként 7-10 százalékkal csökken, az újraélesztés mielőbbi megkezdődése tehát szó szerint élet-halál kérdés. Egy újraélesztést segítő applikációt már több mint 44
Az EU-ban és Észak-Amerikában gyakori foglalkozási megbetegedésnek számító mozgásszervi betegségek a munkából történő hosszú távú távolmaradás egyik fő okának számítanak. A munkával kapcsolatos felső végtagi rendellenességek évente 2,1 milliárd eurót emésztenek fel az EU-ban, és az összes foglalkozási megbetegedés 45%-áért felelősek. A technológiai
Már a nyár folyamán fokozatosan emelkedni kezdett a diagnosztizált covid-19 fertőzöttek száma, és ahogy közeledett szeptember 1-je, egyre meredekebben nőtt a betegszám. A nyár végén hozott szigorító intézkedések a kormány részéről
Tegnapelőtt a Samsung bemutatta legújabb felsőkategóriás mobilját a Galaxy Z Fold 2-t. Most néhány. Most befutott néhány promóciós videó a készülékről, amik a legjobb funkciókat hivatottak prezentálni. Az első felvétel megmutatja honnan jutottunk el idáig, és mint ahogy a videóban is láthatjuk, amint egy korszak véget ér egy új kibontakozik. Ha ren
Az 1982-ben bemutatott, Tobe Hooper (1943–2017) által rendezett, Steven Spielberg bábáskodásával készített Poltergeist - Kopogó szellem című film egy megkerülhetetlen klasszikus horrorfilm, még akkor is, ha itt a horror jelzőt egyáltalán nem a szokványos módon aggathatjuk rá a filmre. A horror mint műfaj egyáltalán nem úgy mutatja meg önmagát, hogy
Egyelőre ismeretlen hackerek adathalász-leveleket küldenek a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. nevében. A rosszindulatú, adathalász e-mailek megtévesztésig hasonlítanak a DIGI által valóban kiküldött elektronikus üzenetekre és az abban található elektronikus számlára is. A társaság arra figyelmeztet, hogy az e-mailben található .pdf formátumú csa
A szorgalmas német pasas már a negyedik generációs örökösként viszi a hentesüzletet falujában. Úgy érezte, többet is ki lehet hozni a sertés- és marhahúsból, ezért gondolt egy nagyot…
Chicagóban a búza ára 0,8 százalékkal csökkent, miközben a kukorica 0,2 százalékkal drágult és szójabab ára is emelkedett. Utóbbi agrártermék 0,9 százalékos pluszt szedett magára. A repce 0,6 százalékkal drágult a tengerentúlon. Európában igaz a kukorica olcsóbb lett, de a malmi búza, a repce és a takarmánybúza is többe került a nap végén.
Soha nem volt olyan sok új fertőzött és aktív beteg Magyarországon, mint amennyit tegnap jelentett az Operatív törzs. A Demokratikus Koalíció ezért a pontos járványügyi adatokat követeli a kormánytól. A köznevelési államtitkár azt állítja, hogy a körülményekhez képest nyugodt tanévkezdésen vagyunk túl, két pedagógus szakszervezet azonban továbbra i
A másfél méteres távolságra vonatkozó szabály betartathatatlan az iskolákban, de a tanárok mindent megtesznek a járványvédelem érdekében, már csak azért is, mert nagyon nem szeretnének újra digitálisan oktatni - mondta többek között egy pesthidegkúti iskola igazgatója.
A koronavírus a közlekedés minden területére nagy hatást gyakorolt. A légi közlekedés esetében, a csökkentett járatszámok minden tervet felülírtak, nemcsak a nyaralásokat, hanem az áruszállítást is. A Trans-Sped Kft. általánosan egyszerre 40-45 légitársasággal van kapcsolatban, ez lehetővé teszi, hogy a világ minden pontjára szállítson árut repülőg
Erdők megóvásával, helyreállításával és új erdők telepítésével ellensúlyozza a VELUX Cégcsoport az 1941-es megalapításuk óta kibocsátott és 2041-ig kalkulált összes, mintegy 5,6 millió tonna szén-dioxid-mennyiséget. A századik évfordulójukra kitűzött teljes karbonsemlegességet a világ legnagyobb civil természetvédelmi szervezetével, a WWF-fel (Worl
A Tanítsunk Magyarországért-programhoz csatlakozásról írt alá megállapodást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a kecskeméti Neumann János Egyetem szerdán Budapesten. György László, a tárca gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az aláírás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a programhoz most csatlakozott
Az orosz óragyártás fénykora már elhaladt felettünk, nagyjából fél évszázaddal, ha nem többel. Csodák ritkán történnek, de meglepő esetekkel az óraiparban is találkozunk néha. Abban a szerencsében lehetett részünk, hogy…
Relatív alacsony szinten maradt a koronavírusos halálesetek száma az általunk vizsgált európai államokban az elmúlt hónapokban, és ez igaz Magyarországra is. Ebben a tekintetben tehát jelenleg nincs második hullám. A diagnosztizált fertőzések száma valóban megugrott, ez azonban részben a több tesztre vezethető vissza.
Több mint 25 millió ember fertőződött meg világszerte a koronavírussal. Európában Spanyolországban van a legtöbb fertőzött, több mint 430 ezer esetet jelentettek. Csehországban több mint 500 új igazolt koronavírus-fertőzöttet mutattak ki, ami a járvány tavaszi kezdete óta a legnagyobb esetszám. A román egészségügyi miniszter szerint a lakosság keve
Naponta átlagosan 70, évente több mint 25 ezer embert érint Magyarországon a hirtelen szívhalál, ami így ma az egyik vezető halálok. Amint a szív megáll, a sikeres újraélesztés esélye percenként 7-10 százalékkal csökken, az újraélesztés mielőbbi megkezdődése tehát szó szerint élet-halál kérdés. Egy újraélesztést segítő applikációt már több mint 44
Augusztus végéig már több mint 340 milliárd forint értékű szerződés született a Magyar Nemzeti Bank április 20-ától elérhető kedvezményes hiteleire - derül ki a Piac&Profit által készített körképből.
A Magyar Vöröskereszt idén is elindította Hősképző kampányát, amelynek keretében november végéig a szervezet munkatársai és önkéntesei országszerte az elsősegélynyújtást népszerűsítő és oktató ingyenes foglalkozásokra várják az érdeklődőket. Idén az elsősegélynyújtók járványügyi biztonsága áll a kampány középpontjában.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán este újabb korlátozásokat jelentett be kínai diplomaták ellen, William Barr, az igazságügyi tárca vezetője pedig arról nyilatkozott újságíróknak, hogy Peking agresszívabb az amerikai választási folyamat befolyásolásában, mint Moszkva.
Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte - fedezték fel Izraelben plazmadonorok vizsgálata során.