Egyre szélesebb körben érhető el a fizetési kérelem a következő években, ezáltal meghatározóvá válhat a mindennapokban, például a rezsi fizetésénél (gázszámla, villanyszámla stb.) is. A rezsikiadások jelentős összeget jelentenek minden háztartásban, hiszen Magyarországon az egy főre jutó költések 14-34 százalékát adják a lakásfenntartásra, háztartá
Szakadozott felhősáv vonul át felettünk, délelőtt a Dunántúlon és a keleti határnál, délután a középső és északkeleti tájakon lehet felhős az ég, de emellett mindenhol többórás napsütés várható - derül ki az Agrárszektor csütörtöki (2020.09.03.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizm
Zsolti most már nemcsak a kockáit számolhatja a hasán, hanem a napokat is amikor a Fülöp-szigetekre utazhat. Megyeri Csilla párja ugyanis megnyerte a fogadást, amit az egyik barátjával kötött.
Meghaladta a 26 milliót ma reggelre a koronavírussal fertőzöttek száma a világon a Johns Hopkins Egyetem friss adatai szerint és már több mint 863 ezer áldozatot követelt a vírus. A legtöbb fertőzöttet az Egyesült Államokban jegyzik, több mint 6 millió főt, Brazília, a második, India a harmadik legfertőzöttebb ország a világon.
Hámori Barbara showrunner és stábja megkezdte a Keresztanyu című sorozat forgatását. Szeptember 1-én elindult a munka, méghozzá egy ismert helyszínen, az egykori Ökörapátiban, ami már nyomokban sem emlékeztet a Drága örökösök szereplőinek szeretett falujára. „Ha valaki szemfüles, akkor majd észreveheti, hogy ezeket az utcákat valamilyen formában
A királydomb földje szent. Nem egyszerűen akárhonnan összehordott halom. Az ország minden megyéje elküldi saját földjéből a maga részét: a haza ez kicsinyben.
A magyar labdarúgó-válogatott először lép pályára a 2020-as évben: szeptember 3-án Törökország ellen játszik Nemzetek Ligája-mérkőzést. Visszatekintő videós sorozatunkban a legutóbbi három, törökök elleni meccset idézzük fel.
A járvány maradandó hatásai között lesz egy nagy csomó új technológia bevezetése a különböző munkahelyeken, legyen szó az automata takarításról vagy az egy helyiségben tartózkodó emberek szenzoros számlálásáról.
Felpörögni látszanak az élőszereplős Kenobi sorozat munkálatai. A Disney egyik legjobban várt produkciójáról egyre gyakrabban hallani az utóbbi időszakban, most pedig feltehetően az is kiderült, miről szól majd a minisorozat. A legfrissebb értesülések szerint ugyanis a készülő széria fő cselekménye A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény történései
289 nap, azaz közel 10 hónap után játszik újra tétmérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott, amely Törökországban lép fel a Nemzetek Ligája 2020-as kiírásának első játéknapján.
A 168 óra újságírói közül többen is azt mondták lapunknak, eddig nem éreztek közvetlen politikai nyomást. Állításuk szerint Milkovics azt hangsúlyozta nekik: nem akar a lap tartalmába beleszólni, de volt tudomásuk arról, hogy a vezérigazgatónak több konfliktusa is volt már Rózsa Péterrel.
A törökországi Sivasban lép pályára a magyar labadrúgó-válogatott a Nemzetek Ligája 2020-as kiírásának első játéknapján. A sok foci mellett más sportágak is lesznek a csütörtöki kínálatban.
A koronavírus járvány egyértelműen megmutatta, hogy az európai polgárok szemében felértékelődött az élelmezésbiztonság kérdése. A magyar gazdákra a nehéz helyzetben is lehet számítani, hiszen még a rendkívüli körülmények között is biztosított a magyar emberek élelmiszerellátása - mondta Nagy István agrárminiszter az uniós mezőgazdasági miniszterek
A Növekedés.hu 2020 őszén elindítja üzleti innováció témájú konferenciasorozatát. Idén novemberben két rendezvényt tervezünk. Az első témája „Controlling újdonságok”, a másodiké pedig az „Innováció válság idején”.
Raliztak szerdán a tengerentúli tőzsdék, amelyet sem a vártánál gyengébb munkaerőpiaci adat, sem pedig a Fed gazdasági helyzetjelentése sem tudott megtörni. Ázsiában javarészt emelkedtek a tőzsdék, miután kedvező makroadat érkeztett a kínai szolgáltatószektorból. Európában erősödéssel indulhat a nap, a határidős DAX 0,4 százalékos emelkedést vetít
Újra egyre többet beszélünk arról, hogy milyen lényeges az egészségünk megóvása érdekében a maszkviselés, azonban emellett a kézmosás fontosságáról sem szabad megfeledkezni. A tapasztalat azt mutatja, hogy ennek gyakorisága visszaesett a járvány előttire.
301 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6923-ra nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős beteg, az elhunytak száma így 620-ra emelkedett, 3930-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 2373.
A tüntetések miatt válságba került fehérorosz gazdaság megsegítéséről tárgyalhat ma az orosz miniszterelnök Minszkben. Ez lehet a téma az orosz és a fehérorosz elnök találkozóján is. Az InfoRádiónak nyilatkozó Deák András szerint a katonai segítségnyújtásnak kevés az esélye.
301 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6923 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma - derül ki a kormányzati portál ma reggeli jelentéséből.
301 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 6923 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős beteg, az elhunytak száma így 620 főre emelkedett, 3930-an pedig már meggyógyultak.
Erősödött a forint ma reggelre Csütörtök reggel 8 órára 0.02%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 358 forint és 35 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.42%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 303 forintba és 70 fillérbe kerül. A frankhoz viszo
A beavatkozás szinte életmentő volt, az énekesnőnek ugyanis óriási fájdalmai voltak, ráadásul operáció nélkül akár le is bénulhatott volna. Férje, Korda György nagyon aggódott feleségéért, ráadásul be sem mehetett meglátogatni a lábadozó Klárikát.
Gyerekkorában gyakran láthattuk apja karjában, a nagy győzelmek és megszerzett trófeák ünneplése közben. Már felcseperedett, és szép jövő előtt álló focistával jár. Mutatjuk a legjobb fotóit.