A tegnapi csúnya zuhanás után ma megnyugodhat az amerikai részvénypiac, Európában pedig egy százalék körüli pluszok vannak. A BUX némileg alulteljesítő, a forintot azonban a magas infláció ellenére stabilizálta az MNB új lépése. Nagy-Britanniában a Brexit is aggodalmat kelt, a vírusesetszám is növekszik és még az oltóanyag fejlesztése is megakadt.
A legtöbb európai országban már látszik, hogy elszáll a költségvetési hiány. Itthon a pénzügyminisztérium most 7-9 százalékos hiánnyal számol a korábbi 4 helyett - Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője szerint ez egy teljesen reális számítás.
Akár 100 ezer forintos bírságot is kaphat az az autóbusz-vezető szeptember 15-től, aki maszk nélküli utast enged fel a járműre – tudta meg az ATV Híradó.
A Magyar Kerékpárosklub önkénteseivel, területi szervezeteivel és partnereivel közösen az egész országban évek óta reggelivel várja a biciklivel közlekedőket általában ősz elején.
A pandémia eddigi tapasztalatai alapján több kutatás foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az elhízottság milyen kapcsolatban lehet a Covid-19-betegség súlyosra fordulásával.
Szeretnénk közérthetőek lenni, és szerintünk a humor is segít megérteni a politikai eseményeket – mondta a Demokratának Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója.
Újabb összefogás született a növények beporzásában kulcsszerepet játszó méhek megmentéséért, a méhészeti ágazat támogatásáért és a mézfogyasztás népszerűsítéséért.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze az Appeninn Nyrt. szeptember 30-ára, amelyen megerősíthetik a társaság igazgatótanácsa által áprilisban meghozott döntéseket. Több új vezetőt is jóváhagyhatnak, miután az első számú vezető és több igazgatósági tag lemondott.
Idén eddig több mint 22 ezer határsértőt fogtak el a magyar határokon, és a tavalyi adatok többszörösére nőtt az embercsempészek száma, a migránsok a közbiztonsági mellett közegészségügyi veszélyt is jelentenek az európai állampolgárokra – mondta Bakondi György.
Augusztusban az előző hónaphoz képest az infláció és a maginfláció enyhe emelkedését elsősorban az alkohol, dohány termékek, illetve a feldolgozott élelmiszerek áremelkedése okozta. A dohánytermékek esetében folytatódott a júliusi jövedékiadó-emelés begyűrűzése, így az adóhatás önmagában 0,5 százalékponttal növelte meg a maginflációt. A teljes fogy
A korábbi főpolgármester nem érzi korrektnek, hogy utódja mondja azt neki Lánchíd-ügyben, hogy "kilenc évig nem történt semmi". Tarlós István egy interjúban beszélt a Momentumról, a kerékpársávokról és a 2022-es választásokra is jósolt.
Szakértők egybehangzóan azt állítják: a koronavírus második hullámához érkeztünk Magyarországon. A kormány augusztus végén jelentette be, hogy milyen intézkedéseket foganatosít szeptember elsejétől kezdődően: mutatjuk, mit kell tudni a magyar határzárról, mikor jöhet a határzár feloldása, és milyen szabályok érvényesek a házi karanténra.
Aki sétált már Budapest történelmi belvárosában, esetleg vágott már át autóval a hetedik kerület szűk utcáin, biztosan észrevett néhány üdítő változást. Az utóbbi években ugyanis jó néhány tűzfalra került igazán jó hangulatú, óriási festmény. Méghozzá nem is akármilyenek!
A Fitch Ratings A- értékűre módosította a pénzintézet BBB+ besorolását 2020. szeptember 8-án, „reagálva a bank központjának Budapestre való áthelyezését követő EU-n belüli műveleteinek folyamatban lévő diverzifikációjára”.
Koronavírus-fertőzés miatt kezelik Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érseket, akinek az elmúlt napokban megfázási tünetei voltak, majd koronavírus-tesztje pozitív lett - közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal.
Zajlik a Portfolio Sustainable World 2020 konferenciája, ahol a második szekcióban a fenntartható befektetések és zöld finanszírozás jövője került előtérbe. Az MNB szakértője elmondta, hogy 2021-től több újítással is találkozhatnak a piaci szereplők, a bankok kedvezményeket is kaphatnak, ha több zöld jelzáloglevelet bocsátanak ki.
A Portfolio Sustainable World 2020 konferenciájának második panelbeszélgetésében a piaci résztvevők elmondták, hogy rövid időn belül már nem az lesz a kérdés egy vállalatnál, hogy kimarad-e a fenntarthatósági irányból, hanem az, hogy a kimaradás milyen versenyhátrányt okoz. A magyar alapok több hazai zöld kötvényt szeretnének látni a piacon, ebben
A svájci SwissCovid alkalmazás eddigi mutatói azt támasztják alá, hogy a mobil appok nem váltják ki a hagyományos kontaktkutatást, de nagyon eredményesen kiegészíthetik azt.
A Fitch Ratings A- értékűre módosította a pénzintézet BBB+ besorolását 2020. szeptember 8-án, „reagálva a bank központjának Budapestre való áthelyezését követő EU-n belüli műveleteinek folyamatban lévő diverzifikációjára”.