Jelentős fejlesztések jöhetnek a fővárosi HÉV vonalakon – hangzott el a Budapest Fejlesztési Központ mai sajtótájékoztatóján. Ennek során három új megálló épülhet a déli HÉV-vonalakon, teljesen megújulhat a szentendrei HÉV, és a kettő összeköttetésének tervére is készül egy Duna alatt futó alagút, az ötös metró távlati tervével.
A júniusi 8 százalékhoz képest júliusban 7,7 százalékra csökkent az átlagos munkanélküliségi ráta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) tagállamaiban.
Visszahívták a Müller üzletekben árusított 100 grammos Ovomaltine csokoládé terméket, mert műanyagdarabokat találtak benne - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. Az esetet Németország élelmiszerbiztonsági hatósága jelentette be az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerébe (RASFF).
Átalakítják a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett utazási korlátozások rendszerét Németországban, így októbertől visszavonják az Európai Unión, a schengeni övezeten és az Egyesült Királyságon kívüli országokra egységesen érvényes figyelmeztetést - jelentették be szerdán Berlinben.
Nem szívesen beszélnek róla, nem ismerik be, de a felmérések azt igazolják, hogy a férfiak több mint egyharmada időről időre magányosnak érzi magát. Többségük elvált, özvegy, agglegény vagy egyszerűen az elköteleződéstől tartó férfi, aki nehezen nyit a párkapcsolat vagy új barátok felé, ha régen él magányos farkasként.
Másodfokon is eltiltotta a Ryanairt a bíróság attól, hogy Magyarországon használja a Buzz márkanevet, mert az összetéveszthető a versenytárs Wizz Air elnevezésésvel. A végzés egyelőre ideiglenes intézkedésről szól, ezért a Wizz Air pert indított, hogy véglegesen lezárja az ügyet.
Mint beszámoltunk róla, szeptember elején nyolc pozitív koronavírusos esetet találtak az NB II-es Csákvárnál, ezért a klub kérvényezte az MLSZ-nél, hogy a most hétvégén esedékes, Dorog elleni bajnoki meccset halasszák későbbre. Az MLSZ Versenybizottsága legutóbbi ülésén tárgyalta a csákvári kérelmet, és úgy határozott, hogy elfogadják azt, így a mé
Bár az elmúlt napok a vezető tőzsdeindexek erőteljes megingását hozták, a márciustól szeptemberig tartó időszakban kimondottan szárnyaltak a piacok világszerte – ezt a pozitív hangulatot többek között a vakcinagyártó vállalatokkal kapcsolatos reménykeltő hírek táplálták. Az Evercore tanácsadó cég azonban most értékelte a jelenlegi kilátásokat, a ko
Másodfokon is eltiltotta a Ryanairt a bíróság attól, hogy Magyarországon használja a Buzz márkanevet, mert az összetéveszthető a versenytárs Wizz Air elnevezésésvel. A végzés egyelőre ideiglenes intézkedésről szól, ezért a Wizz Air pert indított, hogy véglegesen lezárja az ügyet.
Oroszországban megkezdődött az új koronavírusos fertőzés megelőzését szolgáló vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakasza - jelentette ki Mihail Murasko egészségügyi miniszter egy szerdai moszkvai szakkonferencián.
Május 4. óta a közösségi közlekedési eszközökön mindenkinek kötelező az arc (száj és orr) eltakarása maszkkal, sállal vagy kendővel. Jelenleg még csak figyelmeztetik azokat, akik nem tartják be az előírást, szeptember 15-től viszont szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a helyközi közlekedési szolgáltatók. A hónap közepétől kizárhatóak az utazásból
Május 4. óta a közösségi közlekedési eszközökön mindenkinek kötelező az arc (száj és orr) eltakarása maszkkal, sállal vagy kendővel. Jelenleg még csak figyelmeztetik azokat, akik nem tartják be az előírást, szeptember 15-től viszont szigorúbb intézkedésekkel védik szabálykövető utasaik és munkavállalóik egészségét a helyközi közlekedési szolgáltató
Pordán Petra hónapok óta szélmalomharcot vív egy követőjével, aki a közösségi oldalain nyomdafestéket nem tűrő üzenetekkel bombázza. A műsorvezető úgy érzi, tehetetlen az ilyen és ehhez hasonló zaklatókkal szemben.
A Semmelweis Egyetem Országos Képalkotó Klinika rendszeres esetbemutatásokon keresztül szeretné felhívni a figyelmet a koronavírus okozta tüdőgyulladásra és a COVID-19 megbetegedés szövődményeire.
Elmarad az SBS-Eger - Ferencvárosi TC összecsapás a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság szerdai (mai) játéknapján, mert a hazai csapatból több játékos esetében felmerült a koronavírus gyanúja.
A videoklip a Covenant című albumhoz készült, amely még júniusban jelent meg, és amelynek teljes bevételét - félmillió forintot - a Gyermekszív Alapítványnak ajánlotta fel a budapesti producer.
Négy junior és két kadétkorú kosaras kezdhetett el dolgozni a Ludovika-FCSM Csata nő élvonalban szereplő együttesében; Bódi Ferenc edzővel beszélgettünk arról, milyen szisztéma mentén szerepelnek a fiatalok a klub csapataiban.
A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, ezért is kellett növelni a tesztek szállításához szükséges betegkocsik számát. A tesztek kiértékeléséhez a laboratóriumi kapacitás elegendő - mondta az országos tisztifőorvos egy online egészségügyi szakmai konferencián szerdán Budapesten.
Gáspár Laci szeptember negyedikén még azt mesélte, hogy karanténba került: augusztus 24-én kaphatta el a koronavírust egy budapesti rendezvényen. Sokan nem értik, hogyan lehetett vége négy nap után a bezártságának. "Most járt
Lassan negyven éve már, hogy megjelent Brian De Palma kultikus krimije, A sebhelyesarcú. Al Pacino zseniális alakítása máig a legjobbak közé tartozik. Azt viszont kevesen tudják, hogy az 1983-as mozi valójában egy 1932-es film remake-je volt. És azt talán még kevesebben, hogy néhány éven belül elkészülhet egy újabb remake. Utóbbi rendezését az a Lu
Kapacitásnövelő beruházásokba kezdett országos üzlethálózatának magasabb szintű kiszolgálása érdekében az üllői és a bicskei logisztikai központjában a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. A vállalat a beruházására összesen mintegy 4,5 milliárd forintot fordít, kizárólag saját forrásból.
Az országos tisztifőorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
Az országos tisztifőorvos teljes körű, az ország összes egészségügyi, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményére vonatkozóan látogatási tilalmat rendelt el - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
Megérkeztek a legfrissebb adatok a légiiparban tevékenykedő két óriáscég, az Airbus és a Boeing augusztusi szállításaival és megrendeléseivel kapcsolatban. A számok azt mutatják, hogy az Airbus megrendelései csökkentek a hónap folyamán, de az európai repülőgépgyártó még így is jóval riválisa, a Boeing előtt jár, amelynek újabb fejfájással járó prob
Gigi azt mondja, a párjával együtt tanulják, milyen szülőnek lenni, amiben kifejezetten sokat segített az, hogy nem kellett a munkára koncentrálnia, koncertekre járnia. Ezért, bármilyen fájó is a jelenlegi helyzet, neki a hasznára vált.
A jelenleg Magyarországon alkalmazott tesztelési protokoll nem alkalmas arra, hogy megállítsa a járvány gyors terjedését - ezt már régóta tudjuk. A járványügyi szakemberek és a döntéshozók napokban tett megnyilvánulásaból azt is sejtjük, hogy a tesztelési kapacitásaink elérhették a határt, így abban már nincs semmi meglepő, hogy a kontaktszemélyeke
A koronavírus-járvány miatt naponta hétezren kérnek tesztet, ezért is kellett növelni a tesztek szállításához szükséges betegkocsik számát. A tesztek kiértékeléséhez a laboratóriumi kapacitás elegendő - mondta az országos tisztifőorvos egy online egészségügyi szakmai konferencián szerdán Budapesten. Hozzátette, hogy ha lesz oltás, azt először az eg
Elmarad az SBS-Eger - Ferencvárosi TC összecsapás a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság szerdai (mai) játéknapján, mert a hazai csapatból több játékos esetében felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja.
Visszahívták a Müller üzletekben árusított 100 grammos Ovomaltine csokoládé terméket, mert műanyagdarabokat találtak benne - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján. Az esetet Németország élelmiszerbiztonsági