2021. január 4. hétfő

jan. 4
5:36
Hardi Navigator Classic (GépMax)
Hardi Navigator Classic: professzionális minőség igényes kis- és középgazdálkodóknak.
jan. 4
5:39
Elképesztő helyen karácsonyoztak Berki Krisztiánék (Habostorta)
Különleges helyen töltik az ünnepeket Berki Krisztiánék.Pár nappal ezelőtt Berki Krisztián és párja a budapesti repülőtérről jelentkezett be az Instagramon,
jan. 4
5:42
Nyugi, nem csak neked van olvasási válságod! - Én így jöttem ki belőle (She)
Aki mostanában ismer meg, el sem hiszi, hogy magyar szakon végzett ember létemre teljes éveim teltek el úgy, hogy az égvilágon semmit nem olvastam. Persze, tudtam én, hogy kellene, és emlékeztem arra is, hogy olvasni jó, el is határoztam, hogy "ma sorozatnézés helyett könyvet veszek a kezembe", de nem így lett. Aztán egyszer csak megtört a jég, és
jan. 4
5:42
Koronavírus: Londonban a korlátozások ellen tüntettek, a rendőrök oszlatták fel a tömeget (ATV)
Több tízmillió adag vakcinát adhatnak be a briteknek a következő hónapokban, ettől reméli a kormány a járvány megállítását. A szigetországban napok óta hatvanezer közelében van az új fertőzések száma. A berlini kormányt pedig sokan támadják amiatt, hogy nem rendelt elég oltóanyagot. Németországban decemberben háromszor annyi áldozatot követelt a já
jan. 4
5:42
Nyugodtan spórold meg azt a félmilliót! Nissan Juke teszt (Autónavigátor)
Bátor volt az első Nissan Juke, ebből pedig a második sem engedett, ismét egy meghökkentő, de talán mégis fogyaszthatóbb forma.
jan. 4
5:42
Napi horoszkóp: szedd össze magad, hogy jól induljon a heted (Promotions)
Muszáj koncentrálnod, mert egy kis botlás, és borulhat a kártyavár. Mutatjuk, hogy mire kell figyelned.
jan. 4
5:42
Online tanfolyamok – tanulás otthonról (SzakmaPortál)
Az online tanfolyamok, tréningek népszerűsége az utóbbi években töretlenül nőtt, a 2020-as karantén azonban még inkább segítette az online tanulás elterjedését. Hogyan tanulj otthonról? – veti fel a kérdést a TanfolyamOKJ.hu blog online tanulásról szóló cikkében. Az otthoni tanulás nem mindenki számára magától értetődő, sokan, akik eddig a tantermi
jan. 4
5:48
Kirakták a munkahelyéről, erre bepattant egy kotrógépbe és több tucat vadiúj Mercedesen állt bosszút (Infostart)
Kétmillió eurós (720 millió forint) kárt rombolhatott össze bosszúból egy kirúgott alkalmazott a Mercedes vitóriai telephelyén. Egy kotrógéppel állt neki pusztítani.
jan. 4
5:48
Elkészült az Európai elektronikus hírközlési kódex magyarországi átültetése (Mínuszos)
Teljessé vált az Európai elektronikus hírközlési kódex magyarországi átültetése – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A tájékoztatás szerint alapjaiban újult meg a hírközlési szabályozás az előfizetői szerződésektől a számhordozásig: az uniós hírközlési kódex hazai részletszabályainak kidolgozásával komplex és átfogó implementálá
jan. 4
5:51
Cégek, figyelem! Két fontos pályázat is elrajtol a napokban (Piac és Profit)
Néhány napon belül két programra is pályázhatnak a vállalkozások. Az egyiken kifejezetten a hátrányos helyzetű településeken működő cégek indulhatnak, míg a másikon a divat- és kreatív iparban tevékenykedő vállalkozások. A keret összesen 13 milliárd forint. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
jan. 4
5:54
Pán: Kalandfilmes kliséhalmaz (Mafab)
A 2010-es évek kétségkívül a hollywoodi remake-ek, rebootok, folytatások és előzményfilmek virágkoraként fog bevonulni a filmtörténelembe. Ezen reneszánsz egyik mellékterméke volt 2015-ben a Pán. A film a J. M. Berrie regénye alapján készült bájos Disney-mese, a Pán Péter laza adaptációja, a hivatalos szinopszis szerint az előzményfilmje. Bár Berri
jan. 4
6:00
Todt: Hamilton dominanciája nagyobb, mint Schumacheré volt (F1világ)
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Jean Todt úgy véli, Lewis Hamilton és a Mercedes mostani dominanciája túlszárnyalja azt a sikerszériát, melyet Michael Schumacher és a Ferrari produkált a 2000-es évek elején.
jan. 4
6:00
Szakszervezet: bizonytalansággal kezdik az évet a pedagógusok (ATV)
"Kockázatos lehet a korlátozó intézkedések lazítása addig, amíg nem érhető el tömeges számban a vakcina" - erről Orbán Viktor beszélt ugyancsak reggeli rádióinterjújában. A kormányfő szerint, ha most rosszul ütemeznek, akkor egy harmadik hullám is bekövetkezhet. Közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben követeli a kormánytól,
jan. 4
6:06
Már a családlátogatás is tilos a szlovákoknál (Infostart)
Hiába minden eddigi igyekezet, a karácsonyi ünnepkör alatt soha nem látott számú fertőzöttet találtak Szlovákiában, a koronavírusban elhunytak száma pedig ugyancsak emelkedett. A járvány egyre inkább elharapózik északi szomszédunknál, a kormány ezért január 1-jétől kénytelen volt életbe léptetni a szigorú kijárási tilalmat, amely előreláthatóan jan
jan. 4
6:06
Napi horoszkóp január 4.: a Kosoknak ki kell mondaniuk a végszót, a Bikák a bátorságukat bizonyíthatják (Joy)
A hét első napján is érdemes elolvasnod a horoszkópodat, hisz a csillagok mára is üzentek!
jan. 4
6:06
Újra lehet pályázni elektromos kerékpárok kedvezményes vásárlására (ProfitLine)
Hétfőtől újra lehet pályázni elektromos kerékpárok kedvezményes vásárlására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap.
jan. 4
6:06
2020 kijelölte Amerika irányát: 2021-ben Európa sorsa fog eldőlni (Portfolio)
Amerikai elnökválasztás, az Európai Unió hatásköreinek kibővítése és az ehhez kapcsolódó vétóvita, Brexit-tárgyalások – a tavalyi évben szinte egy percig sem unatkoztunk, annyi fontos piacmozgató politikai fejlemény zajlott le a szemünk láttára. Idén sem lesz viszont eseménytelen az év, főlek annak utolsó hónapjai, Európa számára pedig különösen fo
jan. 4
6:06
„Soha nem adom fel, az pedig ebben a sportágban nagy előny” – Beszélgetés a 23 éves Horváth Laurával, a világ második legfittebb nőjével (WMN)
Heti 24 órán át emel súlyt, mászik fel a falon két bottal a kezében, kézen jár és négyütemű fekvőtámaszozik. A célja pedig a 2018-as crossfit világbajnokág óta, hogy a második helyről az elsőre küzdje fel magát. Bemutatjuk nektek a 23 éves Horváth Laurát, akinek az elhivatottsága egyszerűen lenyűgöző (és egy új év kezdetén igencsak motiváló).
jan. 4
6:06
Napindító gondolat – 01.04. (Hamu és Gyémánt)
Hétfő reggel Sophia Loren gondolatait tolmácsoljuk, aki múltunk fontosságára emlékeztet minket. Múltunk segítsége Hamu és GyémántA nap idézete Sophia Lorentől Előttem az élet 2020. november 13-án került fel a Netflix műsorlistájába Sophia Loren legújabb filmja, az Előttem az élet. A többszörösen Oscar-díjas színésznő a drámában holok
jan. 4
6:12
Tényleg vezet az ellenzék a közvélemény-kutatásokban? (444.hu)
Könnyű bedőlni az év végén megjelent kutatásoknak, de a valóság bonyolultabb. A közös ellenzéki lista nem csak az ellenzék, de a Fidesz szavazatait is növeli, és az arányokon egyelőre nem változtat, hogy ki lesz az ellenzék listavezetője.
jan. 4
6:12
Munka bárhonnan, bármikor – Digitális nomádok nyomában (Promotions)
Legyen szó a bora borai tengerpartról vagy akár a párizsi Eiffel Torony melletti kávézóról, mindent egy kattintással meg tudunk oldani bárhonnan, ezzel százszázalékos szabadságot élvezve. Vagy mégsem?
jan. 4
6:18
Szalai Ádám újra a pályán – A Bayern München és a Milan is visszavette győzelmével a vezetést (Infostart)
A bajorok kétgólos hátrányba kerültek a Mainz ellen, de így is simán győzött a favorit. A Milannak az emberhátránnyal kellett megküzdenie – sikerült.
jan. 4
6:30
Lagzi Lajcsi drámai vallomása: mai napig nem tudta feldolgozni Gesztesi Károly halálát (ATV)
Galambos Lajos régi jó cimboráját és egykori iskolatársát vesztette el egyszerre.
jan. 4
6:30
Borongósan indul a hét, a második felére megjöhet a kemény tél is (SzMo)
Most még kitart a szokásosnál melegebb idő, péntektől már kemény mínuszok jönnek.
jan. 4
6:30
Lassan zárkózunk fel bérekben, maradnak a periférián a visegrádi országok (G7)
Termelékenységben nincs közeledés a V4-ek és legfontosabb európai gazdasági partnereik között, így pedig hosszú távon nincs bérfelzárkózás sem.
jan. 4
6:36
Előretörtek a női filmesek, de még mindig „döbbenetes a kiegyensúlyozatlanság” (Infostart)
Rekordot ért el a legnagyobb bevételű amerikai filmek női rendezőinek aránya 2020-ban egy új amerikai tanulmány szerint.
jan. 4
6:36
Megtorpant a kínai feldolgozóipar az év végén, de növekszik tovább (Portfolio)
Folytatódott a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése decemberben, jóllehet a növekedés üteme az elmúlt három hónap legenyhébb szintjére mérséklődött az emelkedő költségek és a külföldi kereslet bővülésének lassulása nyomán - derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszol
jan. 4
6:36
Több mint százan vesztették életüket a nigeri terrortámadásokban (888.hu)
Száz ember vesztette életét az előző napi, feltehetően iszlamista fegyveresek által elkövetett nigeri terrortámadásokban – tudatta az afrikai ország miniszterelnöke vasárnap este.
jan. 4
6:36
Trump egy órán keresztül győzködte telefonon a georgiai államminisztert, hogy találjon neki 11780 szavazatot (444.hu)
Trump büntetőjogi következményekkel fenyegette Brad Raffenspergert, aki azt válaszolta neki: nincs igaza.
jan. 4
6:39
A strandon töltötte a karácsonyt Gabriela Spanic és Andrei Mangra (Habostorta)
Úgy néz ki, nem titkolják tovább. kapcsolatukat, Gabriela Spanic és Andrei Mangra együtt karácsonyozott.Egyszerűen nem bírták volna ki egymás nélkül,
jan. 4
6:42
Újraválasztották Nancy Pelosit az amerikai kongresszus elnökének (Portfolio)
Szűk többséggel újraválasztották a demokrata párti Nancy Pelosit az amerikai képviselőház elnökének vasárnap.
jan. 4
6:42
Váratlan fordulat: maradandó fogyatékosságot okozott autóbalesetével Lovasi András (ATV)
A Blikk szerint a nemrégiben elkészült orvos szakértői vélemény akár az ítélet súlyosságát is befolyásolhatja.
jan. 4
6:42
Narancsos, kékes, napos és párás – ilyen színpompásak a pécsi téli reggelek (SzMo)
Ezernyi arca van a Mecsek lábánál elterülő városnak. Egyik nap sejtelmes ködbe bújik, másik nap viszont bíbor pompával köszönt. Íme egy szuper válogatás az elmúlt hajnalokról, reggelekről.
jan. 4
6:42
A kockázat ára: Agymosó média (Mafab)
Yves Boisset egy többször is feldolgozott disztópiát vitt vászonra az 1980-as évek elején, amely nem túl eredeti ötlettel a kisembernek a hatalom elleni harcát, illetve a médiának az emberekre gyakorolt hatását mutatja be. Mai szemmel nézve már eléggé megkopott e film fénye, sokszor inkább nevetségesnek tűnnek a jelenetek, mintsem izgalmasnak vagy
jan. 4
6:42
tippek a jó könyvek szerelmeseinek (KKV Magazin)
Senki sem szeret úgy pénzt költeni egy-egy könyvre, hogy aztán a felfokozott várakozás komoly csalódásba csap át. Hogy elkerüljük a csapdákat, érdemes csekkolni a könyvajánló és értékelő oldalakat.
jan. 4
6:42
A zord körülmények meg sem kottyannak az Adata új CFexpress memóriakártyájának (Mínuszos)
Az ADATA Technology bejelentette az új, ADATA ICFP301 ipari szintű CFexpress memóriakártyáját, amely egy kompakt és nagy teljesítményű, intelligens alkalmazásokhoz, például automatizáláshoz, HPC-hez (nagy sebességű számítás), AI mély-tanuláshoz és intelligens képelemzéshez készített tárolómegoldás. A PCIe Gen3x2 interfésznek köszönhetően kompatibil
jan. 4
6:42
Kvíz: egyszerűnek tűnik, de sokan nem tudják, hogyan kell írni ezeket a szavakat (Promotions)
Itt egy kvíz. Se nem könnyű, se nem nehéz.
jan. 4
6:42
Brutális csapatot lehetne összerakni 2021 lejáró szerződésű játékosaiból (Eurosport)
A kapuban korszakos egyéniség, a támadósorban pedig minden idők legjobbja - elképesztő lehet a 2021-es átigazolási piac.
jan. 4
6:48
Ne ijedjen meg senki hétfő 11 órakor! (Infostart)
Szirénapróba lesz, méghozzá a "morgató" fajtából.
jan. 4
6:48
Időjárás: ezeken a településeken akár hó is eshet Szerdán (Life)
Íme az év első teljes heti időjárás előrejelzése.
jan. 4
6:54
„Vadkeleti stílus”: Szabó, Szél és Bősz szerint vállalhatatlan, hogy Orbán asszonyságnak nevezte Karikó Katalint (444.hu)
A miniszterelnök büszke a 35 éve külföldön élő „tudós asszonyra”, akinek kulcsszerepe van a koronavírus elleni vakcina fejlesztésében.
jan. 4
6:54
Trump telefonon "könyörgött és fenyegetőzött", hogy "találjanak neki" még 11 780 szavazatot (ATV)
Donald Trump amerikai elnök telefonon próbált nyomást gyakorolni Georgia állam legfőbb választási tisztségviselőjére, hogy az "találjon" elegendő szavazatot a novemberi eredmény megfordítása érdekében - derült ki az egyórás beszélgetésről készített hangfelvételből, amelyet elsőként a The Washington Post című napilap tett közzé vasárnap.
jan. 4
6:54
Szokások, amelyeket a tavalyi év tanított nekünk, de átmentenénk 2021-re is (Travelo)
Online közvetítések, kurzusok, lehetőség a home officera és az önmagunkra figyelés ideje – a Travelo szerkesztősége talált jó dolgokat is 2020-ban, ezeket mentenénk át az új évre.
jan. 4
7:00
Trump telefonon próbált nyomást gyakorolni Georgia állam választási tisztségviselőjére (HírTV)
Trump azt állítja, hogy széles körű csalások történtek, s valójában ő nyerte a novemberi elnökválasztást.
jan. 4
7:00
A szójabab 41 százalékkal drágult tavaly (Agrofórum)
Szilveszter és újév napjai miatt rövidebb volt az elmúlt héten a kereskedési időszak a szokásosnál. Ezalatt Chicagóban a kukorica 7,8 százalékos ralin volt túl, de a szójabab is 3,6 százalékkal, a búza 2,4 százalékkal, a repce pedig 0,6 százalékkal került többe. Európában is emelkedtek a főbb agrártermékek kurzusai az elmúlt héten. Az elmúlt egy év
jan. 4
7:06
Korán kezdődött a miniszterelnök munkanapja (Infostart)
A "szokásos" helyen indított, a Facebookon is posztolt róla.
jan. 4
7:06
Újra Nancy Pelosit választották az amerikai képviselőház elnökének (ATV)
Szűk többséggel újraválasztották a demokrata párti Nancy Pelosit az amerikai képviselőház elnökének vasárnap.
jan. 4
7:06
Galambos Lajcsi máig nem tudja feldolgozni Gesztesi Károly halálát (Life)
1 éve ezen a napon hunyt el a színész.
jan. 4
7:12
Országszerte borús, esős idővel indul a hét (Háziállat)
Túlnyomóan borult időre készülhetünk, csak kisebb körzetekben vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet. A déli és nyugati tájakon csak lassabban javulnak a látási viszonyok. Délelőtt kissé csökken a csapadékhajlam, majd délutántól dél felől újabb csapadékrendszer éri el a Dunától keletre fekvő területeket. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legma
jan. 4
7:12
Az otthoni bárpultban látja a kiutat a röviditalgyártó (Agrofórum)
A koronavírus miatti lezárások az alkoholos italok gyártóit is érzékenyen érinti, hiszen eltűnt a vendéglátóhelyek, bárok, kocsmák, éttermek és szállodák felől érkező kereslet. Az egyik röviditalgyártó olyan megoldást dolgozott ki, amely a bároknak és saját forgalmának is segítséget jelenthet. A világ legnagyobb családi tulajdonban lévő szeszes ita

Keresés