A SET Group arccal a vasút felé fordult, a FuturAqua végre elkezdheti az ásványvíz-beszállítást. A Nordtelekom viszont még mindig a Brexit, a Cyberg pedig a vírus csapásait nyögi.
Azok a nők, akik éjszaka felébrednek, kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalon. Ez derül ki abból a kutatásból, ami a napokban került napvilágra.
Hányszor halljuk másoktól és gondoljuk magunk is, hogy éppen a legszebb éveinket éljük. De mikor is vannak pontosan ezek a legszebb évek? Tóth Flóra megmondja! Csak azért, hogy ti is tudjátok, ha épp benne vagytok, nehogy elpazaroljátok őket. (Ha nem volt világos, hogy ez irónia, ne olvass tovább.)
Miközben a világ egyik fele számára lényegében megszűnt az on-prem fogalma, van egy jelentős másik fele, amely továbbra is idegenkedik a felhőtől. Nem kis részben azért, mert nem ismeri.
A United Airlines múlt hónapban bejelentette, hogy október 25-ig mind a 67 000 munkavállalójától elvárja, hogy oltassák be magukat. Aki ellenszegül, azt kirúghatják.
A feltételezhetően COVID-19-fertőzéssel összefüggésbe hozható sokszervi gyulladás (multiszisztémás gyulladásos szindróma, azaz MIS-C) a gyermekeknél akár olyan mértékben károsíthatja a szívet, hogy szükségessé válhat az élethosszig tartó megfigyelés és adott esetben kezelés.
A mobiltelefon-hálózatokban használt 3G-technológia felett eljárt az idő, lassú, drága és nem hatékony – ezt erősítették meg a mobilszolgáltatók és az állami szereplők is a 3G jövőjéről szervezett konferencián csütörtökön. A kivezetés időpontjáról a szolgálatók döntenek, a hatóság célja a fogyasztók védelme, a tudatos döntésekhez szükséges informác
A Pannonia Bio Zrt. Nagy István agrárminiszter és Süli János miniszter jelenlétében adta át új termelőegységét, amely Európa legnagyobb gabona biofinomító üzeme.
A 40 éves szervezet pénteki jubileumi ünnepségén Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelő miniszterelnöki megbízott olvasta fel a kormányfő köszöntőjét.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségét (Meosz), a 40 éves szervezet pénteki jubileumi ünnepségén Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelő miniszterelnöki megbízott olvasta fel a kormányfő köszöntőjét.
Izraelben a koronavírus elleni harmadik oltás után kevesebb mellékhatást észleltek, mint az első kettő után - jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál pénteken.
Az energiaárak emelkedése miatt kialakult helyzetben a szabályozó hatóságok kiemelt feladata az energiafogyasztók védelme és megfelelő tájékoztatása – mondta Ságvári Pál a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese az Energiaszabályozók Európai Tanácsának (CEER) Közgyűlésén.
Ma kétféleképpen lehet összekötni a divatot és az autózást: vagy veszel egy vagány járgányt, amire felfigyel és elismerően csettint az utca népe, vagy zöld autóként elektromosba ülsz, hogy tudatodat nyugtatva lehetőségeidhez mérten kíméld a környezetet. És van a harmadik megoldás, amikor a kettőt egyesítve veszel egy elektromos MINI-t, azaz egy kis
A baloldali előválasztás, ami főként egy adatgyűjtési kampány, az előre prognosztizálható forgatókönyv szerint alakult: Gyurcsány Ferenc két legfontosabb szövetségese, Dobrev Klára és Karácsony Gergely jutott be a második fordulóba, a Gyurcsánnyal szemben kritikus Márki-Zay Péter pedig várhatóan visszalép Karácsony javára – nyilatkozta lapunknak De
Múlt hónapban ismét csúcsot döntött a BUX index. A piac új szárpapírt választott, miközben a hazai részvénykínálat is bővült. A brókercégek versenyét ezúttal a Concorde nyerte.
Valahányszor találkoztam Károly bácsival, hangosan üdvözölt és megrázta a kezem az olajfoltos kezével. Munkáskéz, konstatáltam minden alkalommal. Mozdulataiban mindig volt valami tekintélyparancsoló, szemében pedig fáradtsággal kevert derű. Ötvenegy éven át dolgozott szerszámkészítőként, ami többek között azzal járt, hogy 50 kilós vasdarabokat is m
Izraelben a koronavírus elleni harmadik oltás után kevesebb mellékhatást észleltek, mint az első kettő után -jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.
Év végére elkészül a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpálya, jövőre vagy legkésőbb két év múlva pedig már a teljes kapacitása le lesz kötve - jelentette be Palkovics László Zalaegerszegen.
Az innovációs és technológiai miniszter a ZalaZONE sorrendben harmadik innovációs napján beszélt arról, hogy az önvezető és elektromos járművek vizsgálatára is alkalmas tesztpálya építésével együtt kezdték el fejleszteni a "tudáskörnyezetet" is. Egyetemi és céges kutatóintézetek épületei állnak már és épülnek még a létesítmény környezetében, de az
A kitolt határidőig, szeptember végéig sem született egyezség a magyar kormány és az Európai Bizottság között a magyar Helyreállítási Tervről. Emiatt Magyarország továbbra sem kapja meg a mintegy 2500 milliárd forintnyi, új uniós forrás első, 350 milliárd forintnyi részletét. Brüsszeli forrásunk szerint a bizottság „antikorrupciós” és „antidiszkrim
Néhány hónapja bombaként robbant a hír, hogy Nagy László, az ország egyik legismertebb egykori kézilabdázója és Sónyák Szilvi fitness modell egymásba szeretett. A párt őszintén meglepte a nagyfokú érdeklődés, sokáig elzárkóztak attól, hogy kapcsolatukról beszéljenek, mondván, ők csak a boldogságukat szeretnék megélni.
Japánban újra árulhatnak alkoholt és esténként tovább tarthatnak nyitva az éttermek és bárok, mert a hónap elejével feloldották a koronavírus-járvány miatti korlátozások egy részét.