A Lánchíd felújítása zökkenőmentesen halad, a szükséges munkákat ütemezetten követi az új acél pályatáblák beépítése - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Eddig tisztázatlan okból történt az a halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset október 1-jén 13 óra 55 perc körül Dunavarsányban az 5202-es úton a 6-os kilóméterszelvényében, amelynek következtében a személygépkocsit vezető 67 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a balesettel érintett
Hazánk egykori büszkesége, a legendás Ikarus busz több mint 60 ikonikus modelljét tekinthetik meg a látogatók a hétvégén a III. Ferihegyi Ikarus-találkozón, az Aeroparkban.
Új, 138 milliárd forintos árbevételű vállalatcsoport jelenik meg a Budapesti Értéktőzsdén azáltal, hogy az UBM Holding Nyrt. megszerzi Magyarország piacvezető takarmánygyártó vállalatcsoportjának, az UBM Trade Zrt-nek közel 100 százalékát.
Egészen szívszorító Kolár Endre, az Újpest egykor ünnepelt, ötszörös válogatott labdarúgójának, ötszörös bajnokának története, aki 64 évesen brutális nyomorban halt meg.
A Gazprom orosz gázipari vállalat leállította pénteken a Magyarországnak szállított földgáz ukrajnai tranzitját, néhány nappal azt követően, hogy a magyar és az orosz fél tizenöt évre szóló megállapodást írt alá évi 4,5 milliárd köbméter orosz gáz megvásárlásáról az október 1-jétől üzembe álló szerb-magyar interkonnektoron keresztül, illetve Ausztr
Mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek a koronavírus-járvány hatására. A filmes cégek összesített árbevétele közel 40 százalékkal 239 milliárd forintra esett, míg az adózott eredmény 64 százalékkal csökkent. A korlátozások miatt elmaradó rendezvények 56 százalékos árbevétel-csökkenést és 22 százalékos leé
Megnyitotta kapuit az Expo 2020 Dubai pénteken, a Magyar Pavilon tematikája alapján elnyerte a Time Out Dubai újságíróinak elismerését, ugyanis a világkiállítás 192 pavilonja közül a 15 legkülönlegesebb közé választották.
Az idei év első kilenc hónapjában már több mint kétszer annyi illegális bevándorló kelt át a La Manche-csatornán, mint 2020-ban – írja a V4NA Hírügynökség.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségét (MEOSZ), a 40 éves szervezet pénteki jubileumi ünnepségén Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelő miniszterelnöki megbízott olvasta fel a kormányfő köszöntőjét.
A felmondás érzékeny téma, nehéz eldönteni, melyik ujjunkba harapjunk, azaz kit „védjünk”, a bérből-fizetésből élő munkavállalót, vagy a vagyonát, javait, befektetéseit, kapcsolatait kockáztató munkáltatót. Dr. Thaisz Andrea, munkajogban is jártas ügyvéd összefoglalta a Blikknek, hogy mivel kell tisztában lenni ezzel kapcsolatban.
Ígéretesek az amerikai MSD és Ridgeback Biotherapeutics közösen fejlesztett koronavírus-gyógyszere, a molnupiravir klinikai tesztjeinek eredményei, ezért a vállalat tervei szerint hamarosan benyújthatják a veszélyhelyzeti engedélykérelmet az amerikai gyógyszerfelügyeletnek. Amennyiben az FDA jóváhagyja, ez lehet az első, szájon át szedhető antivirá
Nagyon drágult a villany, a földgáz, az olaj és a benzin ára is. Itthon minket védenek a hatósági rezsiárak, de az üzemanyagdrágulást megérezhetjük. Európát viszont komoly energiaválság fenyegeti. Nagyon sokat
A buszsávban döngetett a taxis, a belső két sávban állt a forgalom, az autóoszlopból viszont egy sofőr kidugta a kocsija orrát keresztbe. Ebből lett a baj.
Megjelent a családosok személyi jövedelemadó (szja) visszatérítéséről szóló kormányrendelet, amelyből kiderül, milyen feltételei vannak a jogosultságnak és a visszatérítésnek.
Bejelentették a soron következő Super Bowl fellépőit. Nehéz elhinni, de a szervezők ezennel túltettek magukon, minden eddiginél nagyobb előadókat sikerült leszerződtetniük.
Kamarás Iván átesett a tűzkeresztségen a TV2 Dancing with the Stars első adásában. Bár a színész nagyon izgult, 1-2 órával később a mosoly már levakarhatatlan volt az arcáról.
Több mint tízmilliárd eurót takarítottak meg a vállalkozások Németországban tavaly azzal, hogy korlátozták dolgozóik üzleti utazását - mutatta ki egy pénteken ismertetett felmérés.