Az idei év első félévében több mint 9 000 új pénztártag csatlakozott a legnagyobb hazai nyugdíjpénztárhoz, ami több mint 65 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév eredményeit. Az egyéni és munkáltatói befizetések szintén felülmúlták 2020 első hat hónapjának eredményeit.
Az Időutazás a magyar múltba című Magyar Nemzetes cikksorozatáról is faggatta Balázs D. Attilát Perjés Klára a Karc FM Karcolat című műsorában. Az adást ma este tíz órától ismétli a rádiócsatorna.
Évek óta egyre több ilyen esetről hallani világszerte, Magyarországon is óriási károkat okoznak magánszemélyeknek éppúgy, mint cégeknek. Az ilyen jellegű fertőzések gépünk operációs rendszerébe mélyen beágyazódva figyelhetik a lenyomott gombokat, módosíthatják beállításainkat és csökkenthetik eszközünk teljesítményét, mindeközben bejelentkezési ada
Mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek a koronavírus-járvány hatására. A filmes cégek összesített árbevétele közel 40 százalékkal 239 milliárd forintra esett, míg az adózott eredmény 64 százalékkal csökkent. A korlátozások miatt elmaradó rendezvények 56 százalékos árbevétel-csökkenést és 22 százalékos leé
A legtöbben imádjuk a rajzfilmeket és rajongunk az egyes karakterekért, azt azonban ritkán képzeljük el, hogy néznének ki, ha valós személyek lennének.
Előválasztáson igyekszik megtalálni a hivatalban lévő francia elnök majdani hagyományos konzervatív kihívóját a Köztársaságiak Pártja (Les Répulbicains - LR). Az első belső felmérések szerint a legutolsónak belépett jelölt, Michel Barnier vezet.
A jó alvás csodát tehet! Nemcsak azért, mert kipihentek, frissek leszünk tőle, és kipihenten hatékonyabban tudjuk tölteni a napot, hanem - amerikai kutatások szerint - az ideális testsúly megtartásában is segít.
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2021 augusztusában, országosan 11 807 ingatlan-adásvétel bonyolódott. Ez ugyan elmarad az előző évek szeptembereihez képest, de augusztushoz viszonyítva 4,5%-os növekedést mutat.
A pályázat célja a magyar vállalkozások részére támogatás biztosítása azon negatív gazdasági hatások ellensúlyozására, amelyek az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból történt kilépése nyomán szenvedtek el.
Az Európai Unió (EU) intézményei részéről koncepciós eljárás, "boszorkányüldözés" folyik Magyarország ellen, aminek ideje lenne véget vetni az Európai Parlament Magyarországra látogató LIBE (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi) bizottságának francia és spanyol küldöttségi tagjai szerint.
A patkányirtásra kiírt közbeszerzés szabályosságával és az elektronikus jegyrendszer projektjének elakadásával foglalkozott a fővárosi vizsgálóbizottság a legutóbbi ülésén. A tíz témából eddig csak négy került terítékre, pedig a testület mandátuma hamarosan lejár.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tudatta az Opus, hogy több mint 350 ezer, a társaság által kibocsátott törzsrészvényt értékesített az Opus Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Takarék Zártkörű Befektetési Alap részére a Konzum magántőkealap.
Sokan tanácstalanok, ha fogyatékkal élő embert ismernek meg, nehezen mernek hozzá közeledni. Hogyan juthatunk el a sajnálattól az együttérzésig, a megilletődöttségtől a hasznos segítségig, a zavarban levéstől a találkozás öröméig?
Felrémlik 50, 80 év gimnáziumból, kollégiumból, laktanyából. Kollégánk született pestiként ifjúkorában néhány évet a dél-alföldi városban töltött. 45-50 évvel később visszatért nosztalgiázni.
Több ezer ponton vizsgálják át a Lánchíd bennmaradó acélszerkezetét, majd egyedi tervek alapján végzik el rajta a helyszíni javításokat a szakemberek. A szükséges munkákat ütemezetten követi az új acél pályatáblák beépítése.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/10/01/5382/
Szeptemberben ismét rekordot döntött a BUX index: a hónap folyamán alkalmanként az 53 ezer pontot is átlépte, végül 52 855 ponton zárt, amely 1,7 százalékos emelkedést jelent augusztushoz képest. A blue chipek között ismét az OTP zárt az első helyen, amelyet másodikként a MOL, harmadikként a Richter követett. A befektetési szolgáltatók rangsorában
Sokszor úgy tűnik, hogy a hagyományos középkategóriások napjai meg van számlálva, de időről időre feltűnik egy-egy új modell vagy hír, amely tartja bennünk a lelket, hogy van még remény, és nem veszik át végleg a hatalmat a crossoverek. Ilyen reménysugár például a Škoda Superb, amelynek következő generációjáról eddig ugyan nem sok szó esett, pedig
Hajnalban betörtek a XIII. kerületi Róbert Károly körúton lévő Alza áruházba, és műszaki cikkeket loptak el - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kommunikációs Osztálya pénteken
Az Egyesült Államok honatyái mostanában elég kevés dologban találnak egymásra, de úgy tűnik a Facebook visszás tevékenységei kapcsán mindig nagy köztük az egyetértés. A Wall Street Journal múlt heti cikke nyomán kirobban Instagram-botrány egy bizottsági meghallgatásba torkollott, ahol a szenátorok közel három órán keresztül faggatták a Facebook biz
Bordatörése miatt nem tudott maradandót alkotni a Dancing with the Stars színpadán Metzker Viki, ki is esett az első adásban. A népszerű lemezlovas nem bánja, mert az elmúlt hónapok miatt legalább le tudta adni a súlyfeleslegét. Ezt akarta megmutatni Instagram-oldalán, de nem mindenkinek tetszett.
A jövő év elejére megígért, családosoknak, nyugdíjasoknak és más célközönségnek szánt egyszeri és tartós jövedelemtranszferek alapjaiban írják át a 2022-es költségvetést és a büdzsé várható pályáját. Olyan méretű kiköltekezés valósulhat meg, amire az elmúlt 20 évben csak ritkán volt példa. De mégis miért, miből csinálja ezt a kormány és mi lehet en